Alabán Ferenc / A hungarológia szintjei és perspektívái I.
A hungarológia fórumai
Annak ellenére, hogy a hungarológia fogalma több szempontból közelíthető meg, megfigyelhető bizonyos egységesülés a definíciós törekvésekben is. Ebből a szempontból példaértékűnek és irányt mutatónak tekinthető a Hungarológia az ezredfordulón című, 2000-ben megrendezett nemzetközi tudományos tanácskozás, melynek előadásai meg is jelentek.
1 E vendégoktatói konferencia megrendezésének ideje összefüggésben van a Hungarológia címen publikált periodikum megjelenésének időpontjával, melynek akkor közölt anyagai a rendezvény előkészítéséül is szolgáltak, s bizonyos formában vissza is tükrözték a rendezvény felépítését és napirendi pontjait. Kissé furcsának tűnt, hogy Köpeczi Béla, mint a Hungarológiai Tanács akkori elnöke bevezető tanulmányában a hungarológia helyzetének az 1990-es évek eleji állapotát mutatja be az ezredfordulón, egy közel tíz évvel azelőtt megjelent cikkének életre keltésével és újraközlésével.2 Valójában a Köpeczi-írás – bár történtek változások a hungarológia fejlődésében – reálisan tükrözte a tudományterület akkori állapotát, mivel nem sokat veszített aktualitásából. A hungarológia egységesítési szándéka Köpeczi Béla áttekintéséből is kitűnik, mivel ahogy megállapította: „A magam részéről a hungarológiát a magyarságra vonatkozó ismeretek kereteként fogom fel, ami azt jelenti, hogy különböző diszciplínák elemeinek egy meghatározott célra irányított, egymásra is vonatkoztatott egységeként.”3 A szempontok és a tudományterü-let összetevőinek összefüggéseire mutat rá a tanulmány szerzője, amely az egységesítés alapjának számít, akárhogy is határoznánk meg a hungarológia fogalmát. Az „ismeretek kerete” ugyanis akkor is megmarad, ha a hungarológiát filológiai stúdiumnak, művelődéstörténetnek, vagy éppen „sorstudománynak” fogjuk fel.
A hungarológiai érdekű keretek – az érintett szempontokat figyelembe véve – a jelenlegi „összmagyarság” nyelvi-kulturális-történelmi örökségére terjednek ki. A fokozatosan körvonalazódó komplexitás igénye – az egységesülés felé haladva – érezhetően elmélyítette és gazdagította a hungarológia fogalmi tartalmát, akár a magyar mint idegen nyelv és a magyar kultúra oktatását illeti, akár a magyarság kül-földön való megismertetésének módjait és formáit jelenti. Mindez a folyamat átformálta és tovább erősítette az intézményi-szervezeti keretekben folyó munkát, mind a hungarológusképzést, a lektorátusokon végzett munkát, mind pedig az ún. „magyarságőrző” oktatási és kulturális-művészeti programok bővítésének szféráját. A tudatosan alkalmazott funkcionális és kommunikatív szemlélet érvényesítése közelebb hozta a hungarológia oktatását és kutatását ahhoz a kerethez, amely az „európai filológiai hagyomány”-hoz történő kapcsolódást és viszonyulást biztosítja.
Az intézményesített formák kibővítése fokozatosan elősegítette a hungarológia távlatainak és horizontjának kibontakozását, a megjelenő fórumok pedig hozzájárultak a fontos részletkérdések áttekintő elemzéséhez. Így például azok a folyóiratok, amelyeket az 1977-ben alapított Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság indított el a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben (Hungarológiai Értesítő, Hungarian Studies), távlatilag lettek hivatva közvetíteni a hungarológia keretében elért eredményeket. A bulletin jellegű Hungarológiai Értesítő (1979–), a Társaság magyarságtudományi tájékoztató folyóirata elsősorban a multidiszciplináris hungarológiai kutatások nemzetközi információcseréjét segítette és segíti elő. Az angol, német, francia nyelvű írásokat közlő Hungarian Studies (1985–) célja pedig jele-nünkben is, hogy a „hungarológia régóta hiányolt területeit is felölelve független, nemzetközi fórumot biztosítson a bölcsészettudományok és társadalomtudományok (irodalomtörténet, filológia, néprajz, folklór, zenetudomány, művészettörténet, filozófia, történelem, szociológia) területén, a magyar múlt és jelen bármely vonatkozásában írott magas színvonalú tanulmányoknak.”4 A periodikum emlékezetes első számának5 szerzői és témái már garanciát jelentettek a szakmai színvonal biztosításához. Szabó T. Attila, Pomogáts Béla, Béládi Miklós, Bisztray György, Fried István, Voigt Vilmos és további szakemberek tanulmányai, kiadványokról írt recenziói biztosították a komplex hungarológiai szemlélet érvényesítését, a határon túli kisebbségi magyarság fontos kiadványainak (Romániai magyar irodalmi lexikon I.; Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona; A csehszlovákiai hungarológia bibliográfiája…) prezentálását. Az új szempontokat, célokat és formát jelentő folyóirat – mostani főszerkesztője: Szegedy-Maszák Mihály – színvonalas és szintetizáló képet nyújtott és nyújt a külföldi érdeklődők számára a magyarságtudomány legfrissebb eredményeiről, ezenkívül minden kötete (száma) tartalmaz még rövidebb közleményeket, könyvkritikákat és sok más hasznos információt.
Szükséges – a legjelentősebb intézmények között – megemlítenünk A Ma-gyar Nyelv és Irodalom Nemzetközi Társasága / Anyanyelvi Konferencia (elnöke: Pomogáts Béla) fórumát, a Nyelvünk és Kultúránk (jelenlegi főszerkesztője: Cservenka Judit) című folyóiratot, mely szintén fontos és küldetéses szerepet tölt be a hungarológia fejlesztésében és gyakorlati művelésében. A Társaság alapvető célkitűzése értelmében az „öt világrész magyarságának” kíván „segítséget nyújtani anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében”. Feladatai közé tartozik a kulturális és pedagógiai munkán kívül „a magyar anyanyelv és kultúra megtartását, művelését mint alapvető egyéni és kollektív emberi jogot védő tevékenység” is.6 Az Anyanyelvi Konferencia az európai integrációs folyamatot is segíti, amely az egyes nemzetek önazonosságának megtartását, erősítését a kontinens nélkülözhetetlen feltételének tekinti, vállalásaiban és kinyilatkoztatásaiban pedig a legidőszerűbb feladatokat fogalmazza meg. Legu-tóbbi konferenciájának zárónyilatkozatában ez olvasható: „Az anyanyelv és a kultúra nemzetépítő szerepének biztosítására uniós keretben hozzájárulhatnánk a szubszidiaritás alapjain nyugvó közösségi autonómiaformák létét közjogilag szavatoló európai normák kidolgozásához.”7 Ez a kivetített igény a legszélesebb horizontra tekint a magyarság érdekének képviseletében, mivel a rendszerváltás után bekövetkezett változások értelmében újrafogalmazza az aktuális irányelveket a magyar nyelv és kultúra nemzetépítő szerepére vonatkozóan.
A magyarországi hungarológiai intézményrendszer szerepét és funkcióját jelenleg a Balassi Bálint Intézet vállalja magára (főigazgatója: Hatos Pál). „A Balassi Intézet a határon túli magyar kultúra magyarországi és az egyetemes magyar kultúra külföldi bemutatásáért felel. Az egységes és egyetemes magyar kultúrát terjeszti és népszerűsíti a nagyvilágban, úgyhogy ezzel párhuzamosan segíti a külföldön vagy határon kívül létező magyar hagyományok és kultúra megismertetését Magyarországon… Menedzseli a 17 országban működő intézetek és a 19 országban dolgozó vendégoktatók és lektorok hálózatát, amellyel megvalósul a korábbi két struktúra hatékonyabb összehangolása, a kulturális diplomácia komplex feladatainak végrehajtása.”8 Emellett kiadói feladatokat lát el, hungarológiai programokat, tudományos konferenciákat szervez, nyelvtanítást, egyéb képzési formákat és szolgáltatásokat bonyolít. Kárpát-medencei hallgatói centrumként szerepet vállal az európai integrációs folyamat nemzetközi mobilitási programjainak megvalósításában, továbbá ösztöndíjakkal és képzéssel segíti a határon túli kisebbségi magyar és más nemzetiségű fiatalok magyarországi tanulmányait.
A határon túli magyarságra vonatkozó könyvtári-dokumentációs hátteret a Magyarságkutató Intézet (1985–) látja el, melynek tevékenységi köre két nagy szakterületre terjed ki: a gyűjteményépítésre és a bibliográfiai-dokumentációs munkára. A Magyarságkutató Csoport évkönyvei Magyarságkutatás címen jelennek meg, a Magyarországon és a külföldön megjelenő szakirodalomra kiterjedően pedig az Országos Széchényi Könyvtár Hungarika Dokumentációs Osztálya biztosítja a szakbibliográfia rendszerezését. A Hungarológiai Évkönyv (A magyar egyetemek hungarológiai műhelyeinek sorozata) 2000-ben indult és a magyarországi öszszefogás szándékával és szintjén jelent publikációs fórumot a hungarológiai felsőoktatás anyaországi eredményeinek és feladatainak. (Eddig nyolc száma jelent meg, szerkesztői: Nádor Orsolya és Szűcs Tibor.) A periodikum tartalmazza a Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszusok Magyar mint idegen nyelv szekciójának megtartott előadásait is. A felvázolt fórumok sora kiegészíthető még azzal, hogy a Magyar Alkalmazott Nyelvészet és Nyelvtanárok Egyesületének (MANYE) – amely 1990-ben alakult (elnöke: Klaudy Kinga) – szervezésében az alkalmazott nyelvészeti kongresszusokon külön szekciója van a hungarológiának.
Ha áttekintésünk nem is teljes, ezek a tények, eredmények és célkitűzések is azt látszanak bizonyítani, hogy a hungarológia most kiemelt fontos fórumai stabil alapokkal rendelkeznek, a magyarság helyzetének és megismertetésének ügyében pótolhatatlan szakmai képviseletet jelentenek. Speciális feladatokat vállalnak és teljesítenek, mind a nyelvi jogokért folyó küzdelemben, a magyar kultúra mindennemű támogatásában, mind a magyar szellem Kárpát-medencei erősítésében.
Előtérben a kisebbségi kérdés és az identitás
Az 1989-es társadalmi és politikai változások hatására a szakemberek és az illetékes szervek felülvizsgálták a hungarológia távlati lehetőségeit, s részben megfogalmazták a követendő célokat is, amelyek a magyarságtudomány továbbfejlesztését irányozták elő. A magyar kultúra nemzetközi megismertetésének határozottabb szándéka az előző időkhöz képest még inkább előtérbe került mind az oktatás, mind a kutatás területén. Ami azonban még további újat jelentett a korábbiakhoz képest, az a magyar kisebbségi kérdés határozottabb beemelése a hungarológia értelmezésébe.9 Ebből a szempontból irányadó volt a már idézett, 2000-ben, a hungarológia aktualizált helyzetéről és lehetőségeiről tartott Köpeczi-előadás egyik központi tételének megfogalmazása, miszerint: „A hungarológiát eddig is úgy fogtuk fel, mint amely az egész magyarság – tehát nemcsak a magyarországi magyarság – megismerését szolgálja. Most azonban még tudatosabban kell arra törekednünk, hogy az egységes kultúrnemzet fogalmát érvényesítsük, nemcsak a nyelv és irodalom vagy a történelem, hanem a külföldi magyarság jelenlegi helyzetének, eredményeinek és problémáinak feltárása szempontjából is.”10 A kialakult helyzet, illetve a változás kezdte megmutatni azt a további lehetőséget a hungarológiát illetően, amely addig csak részben volt kihasználva, és amely feltételezhetően a politikai rendszer megváltozásának volt köszönhető.
A politikai rendszerváltás után kedvezőbbek lettek a körülmények a valóságos magyarságkép megismertetésére, az oktatásban és a kutatásban még határozottabban érvényesülhettek a szakszerűség szempontjai. Ennek fontos részévé vált – mint az európai integráció egyik alapvető feltétele is – a kisebbségi kérdéssel való részletes fog-lalkozás, a kisebbségi kultúrák újraértelmezésének ténye, a sokoldalú kapcsolatok általános és speciális értelmének keresése. A szakszerűség azóta is jó ellenszernek bizonyult a nacionalizmus ellenében, amelynek forrása sokszor az előítélet és a hamis, valótlan nemzeti sztereotípiák éltetése. Az európai integráció fokozatos megvalósulásának és lényegének feltétele pedig ennek az ellentéte, a nacionalizmus leküzdése, vagyis a nemzetek és országok kölcsönös együttműködése, elismerése, ami – jó esetben – az egyes népek helyzetének minél hitelesebb megismerését is jelenti.
2006 tavaszán a magyar köztársasági elnök, Sólyom László indította útjára azt a konferenciasorozatot, amelynek célja a határon túli magyarok helyzetének és problémáinak említett pontosabb megismerése; egy megújult szemlélet lerakása, elindítása, elsősorban a magyarországi közvélemény és közélet számára. A tanulmánykötet – Határon túli magyarság a 21. században –, melyet a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatal jelentetett meg11 egyrészt a konferenciasorozat tanulságait összegzi, másrészt igyekszik figyelembe venni a kisebbségi magyarságot érintő legfrissebb kutatásokat, és egyben támpontokat igyekszik adni a magyarországi ma-gyarság- és identitáspolitika fejlesztéséhez. A tanulmánykötet tartalmaz egy CD-mellékletet is, amelyen megtalálhatók a magyar államfő határon túli magyarsággal kapcsolatos beszédei és interjúi, valamint azok az információk, amelyek a szom-szédos országokban, a kisebbségi magyar közösségek körében tett látogatásait dokumentálják. Akár a státustörvényről, a kettős állampolgárságról legyen is szó, akár a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán elmondott beszédét vagy éppen a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen – ahol nyilvános beszélgetés keretében párbeszédet folytatott a szlovák köztársasági elnökkel és az egyetemistákkal – han-goztatott véleményét értelmezzük, annak a következetes álláspontnak a hangsúlya érezhető ki, melyet a tanulmánykötet előszavában Sólyom László összegezett: „Szükség van a tárgyilagos szembenézésre az összmagyarság helyzetével és jövőjével… a határon túli magyarok kérdésében tudás nélkül a puszta érzelmi hozzáállás könnyen tévútra vezet. Nem elég a kisebbségi jogokért harcolni, hanem ismerni kell a szomszéd államokban élő magyarságot, és empátiával kell fordulni a szom-széd népek felé is.”12 A legmagasabb szintű magyar állami képviselet ezzel a kitétellel továbblépett a megkezdett folyamat kiszélesítésében, a határon túli kisebbségi magyarság felé fordított figyelmet ugyanis kiegészítette a szomszédos országok nemzeti kultúrájának megismerési szándékával. Ez az ideológiai alapvetésnek is számító gesztus lehetőséget ad a hungarológia „térfelének” és bázisának a kibővítésére, azzal a meggondolással, hogy a metafizikus elképzelések nem jelenthetnek megoldásokat, a szellemi teljesítmények pedig a kulturális környezettől és a térbeli távolságoktól függetlenül összecsenghetnek és elősegíthetik, elmélyíthetik az önmegismerést a hasonló – vagy azonos – történelemmel és sorssal rendelkező szom-szédos népekkel való összehasonlítás során.
Újabb feladatok, lehetőségek kirajzolódása figyelhető meg a közép-európai régió értelmezésének időszerű meghatározásában is:
– mivel a megfelelő, elsősorban hungarológiai információs és intézményi bázisok (kutatóintézetek, tanszékek) funkcióinak és programjainak újbóli átgondolásáról, felújításáról, illetve kibővítéséről van szó, melyeknek szerepük van a térség szellemi arculatának formálásában;
– a Magyarországgal szomszédos országok többségi nemzeteinek értelmiségével való kétoldali kapcsolatok megerősítése is fontos feladatnak számít (a hungarológiával elsősorban ennek a társadalmi rétegnek a tagjai foglalkozhatnak érdemlegesen, akik – jogosan – erkölcsi és anyagi megbecsülést is várnak, illetve igényelnek);
– a nemzeti önazonosság, illetve azonosságtudat általában térhez kötődik, amely a helyi kultúrához kapcsolódik és a „kulturális örökséget” jelenti. Ehhez tehetjük hozzá azt az elfogadott vélekedést, mely szerint napjaink kultúrája a globalizáció kultúrája is, tehát ún. „keverék-kultúra”. E fogalom az értelmezések során természetszerűen differenciálódik és átértékelődik, az Európi Unió pedig egyfajta választ is fogalmaz a globalizációra, melynek értelmében Európát a „keresztény kultúrán alapuló sokszínűség” jellemzi. Ebben a közegben a nemzeti kisebbségek-nek (különösen Közép-Európában) – így a határon túli kisebbségi magyaroknak is – sajátos helyük és szerepük van, melynek előnyei érvényesíthetők a hungarológia oktatásában és népszerűsítésében, s melynek a közép-európai régióban konkrét identitáserősítő szerepe és funkciója van.
A hungarológia kiterjesztése, a határon túli magyar kisebbségek iránti fokozott érdek-lődés, továbbá a szomszédos országok közötti kölcsönös, szorosabb kapcsolatteremtés igénye – mindkét kezdeményezést hangsúlyozni érdemes! – az eddigieknél is jobban lehetővé teszi az „összmagyarság” hiteles megismerését. Ennek szerves részét képezi a helyi kultúrák kiemelése, akár Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és a Kárpátalján. A hungarológiának ez a szintetizálónak tekinthető és nevezhető megközelítési módja és értelmezése – mint a gyakorlatban már kiderült – funkcionális és célszerű, mivel a határon túli magyar tudományosság feltérképezése és fejlesztése nemcsak az adott magyar kisebbség szempontjából fontos, hanem a sokszor hangoztatott összehasonlítás elérése és érvényesítése miatt is lényeges. A komparatív szemlélet és értelmezés mutathat rá, hogy a „szétszaggatottságból” nemcsak mindig hátrány, hanem előny is származhat. Éppen azért, mert a hungarológia komplex értelmezése érdekében a határon túli szakemberek olyan kutatásokat is végezhetnek, amelyek segíthetik az egyetemes magyar tudományosság kiteljesedését, mind a regionális feladatok optimális ellátásában, mind pedig a másokkal való összehasonlítás szempontjainak reálissá tételében. Mindez, mint szakosított tevékenység hozzájárul a magyarságról kialakított kép pozitív előjelű formálásához és népszerűsítéséhez.
Megállapítható, hogy az európai diktatórikus társadalmi rendszerek több évtizede összeomlottak ugyan, a kisebbségi helyzet azonban – a maga valóságában – továbbra is fennmaradt a Kárpát-medencében. Az európai egységesülés távlatából, továbbá a hungarológia stratégiája szempontjából is relevánsnak számít, hogy a kisebbségi magyar nemzetrészek önszemlélete és önszerveződése hogyan alakul a jövőben. Az elemzések és felismerések nem elégedhetnek meg azzal, hogy csupán megállapítsák, miként jutott kisebbségi helyzetbe a magyarság egy része, mivel a cél – szintén a valós helyzetből kiindulva – a kisebbségek reális önismeretre való buzdításának és nevelésének elérése, továbbá az önrendelkezésen alapuló kisebbségi életstratégia megteremtése lehet. Ehhez pedig az kell, hogy:
– a kisebbségi magyarság a kultúrák egymás mellett élésének és kölcsönhatásának „megtartó példáit” kutassa és tanulmányozza intenzíven, annak érdekében, hogy – az eredményeket felhasználva – az analóg helyzetet túlélt európai kis népek (nemzetrészek) működő önszerveződési modelljeit elsajátíthassa. Azzal a meggyőződéssel és céllal, hogy a magyar kisebbségi szellemi élet korszerű formáit perspektivikusan ki lehessen dolgozni a Kárpát-medencében, hogy az európai megújulás „korparancsának” ne vethessenek gátat a trianoni döntés következményeként létrejött korlátok;
– a közéleti tettekben az eddigieknél tágabb összefüggésrendszerben szükséges gondolkodni és az európai integráció biztosította lehetőségek között új, komplex viszonyulási rendszert kell kialakítani az élet minden területén, így a társadalom- és gazdaságszervezésben, a tudományban, az irodalmi életben és a művelődésben egyaránt;
– az egyén és a kisebbségi nemzeti közösség identitásának megerősödésében biztosítva legyen a meghatározó szereppel bíró anyanyelvi nevelés és gyakorlás minden művelődési szinten. Ez a feltétel azonban alapvetően több dologhoz kapcsolódik, mivel a kisebbségi (nemzeti) identitás őrzéséhez/megőrzéséhez „intézmények” kellenek, tehát a család, az iskola, az egyház, a népi hagyományokat őrző csoportok, a média (televízió, újság) és az érdekvédő politikai párt/pártok. Ha ezek az „intézmények” hiányoznak – a tapasztalat is mutatja –, az önazonosság megőrzése kisebbségi kontextusban nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen;
– a kisebbségi magyarságoknak minden nehézség ellenére tudatosítaniuk szükséges a korszellem megváltozásának egyik legfontosabb stratégiai célját, mi-szerint az új kialakult helyzetben a követendő távlati eszmény a nyelvileg, a kulturális hagyományok szintjén és történelmileg értelmezett kulturális nemzet összehangolása és fokozatos „újjáteremtése” lehet.
(Folytatjuk)
JEGYZETEK
1 A Hungarológia, Nemzetközi Hungarológiai Központ folyóirata. Főszerkesztő: Tverdota György. Budapest, 2000. 1–2. és 3. sz.
2 Köpeczi Béla A hungarológia helyzete és lehetőségei című írása először a Magyar Nemzet 1992. szeptember 25-i számában jelent meg.
3 Hungarológia 2 (2000) / 1–2. Nemzetközi Hungarológiai Központ, Budapest, 2000, 9.
4 Részlet a folyóirat profiljának meghatározásából. In www.akademiai.com
5 HS – Hungarian Studies. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985, volume 1., number 1.
6 Részlet a Nyelvünk és Kultúránk peridikum borítójának belső oldalán található célkitűzés és fela- datsor szövegéből.
7 A XII. Anyanyelvi Konferencia zárónyilatkozata. Nyelvünk és Kultúránk 2010. 4., XL. évf., 163. szám, 10.
8 Olvasható a Balassi Bálint Intézet honlapjának bemutatkozó részében, http://www.bbi.hu/
9 Megjegyzendő, hogy a Kárpát-medence lakosságának közel felét a magyarság teszi ki hozzávetőleg tizenhárom milliós lélekszámmal. Ebből tízmillió Magyarországon, másfél millió Romániá ban, több mint félmillió Szlovákiában, száznyolcvanezer Kárpátalján, majdnem háromszáz-
ezer a Délvidéken, ezenkívül kisebb létszámban Ausztriában, Horvátországban és Szlovéni- ában élnek magyarok.
10 Köpeczi Béla: A hungarológia helyzete és lehetőségei, i. m., 11.
11 Határon túli magyarság a 21. században. Konferenciasorozat a Sándor-palotában 2006–2008. Szerk.: Bitskey Botond. Köztársasági Elnöki Hivatal, Budapest, 2010, 269.
12 Sólyom László: Előszó. Uo., 8.