Borsi-Kálmán Béla / A változás élménye – és a változatlanság bizonyossága

2011-08 Posted 2011.08.04. | by admin

Portrévázlat Filep Tamás Gusztávról,
avagy gondolatszilánkok az Ismeretlen (magyar) Filosz
egy munkanapjáról

Mottó: „…a meglévő ismeretek felduzzadnak, kitöltik az üres tereket,
és ezzel hamis értelmezési lehetőségeket kínálnak föl.” 1

Képzeljük el: él valahol a külső-Ferencvároson túli terület egyik sokemeletes lepukkant blokkjának valamelyik mérsékelten komfortos lakásában egy háromgyermekes, ötvenedik életévét elérő férfiú, aki generációs (s lakótelepi) sorstársaihoz hasonlóan hajnali hatkor elnyomja a vekkert, kivánszorog a konyhába, enyhén remegő kézzel cigarettára – s ugyanazzal a mozdulattal az orosz gázzal üzemelő tűzhely rózsája alá – gyújt, mélyet szippant belőle, majd automatikusan magába dönti az ilyetén módon megfőzött (vagy csak felmelegített) fekete levest. Mivel bölcselkedésre hajlamos lény – mint később látni fogjuk: amolyan igazi, tőről metszett „filosz” – átvillan az agyán: – nocsak, én tüstént a végén kezdem, pedig épp csak pitymallik; mi marad akkor (hátra) az egész (munka)nap(om)ból, ha e korai órán máris a török világ nedűjét szürcsölöm? Reménykedhetek-e ma valamiben még egyáltalán?… Mélyebb elmélkedésre persze nincs idő (elhesseget azért magától egy diszk-réten erotikus gondolatfoszlányt), mert a legkisebb gyerek iskolába viendő…
Irány tehát a (kék) metró, annak is (először) a zsúfolt lejárója. A tolongásban, egyik kezével a korlátot markolva, a másikkal a kisfiú kezét szorongatva, a mozgólépcső ereszkedésének ritmusában egy „nagy magyar író” életnagyságú portréja „jön szembe”… aztán még egy. – A fotósok remek munkát végeztek – állapítja meg hősünk a rá jellemző maradi tárgyilagossággal –: távolba révedő filozofikus tekintet, enyhén félre biccentett, ritkás frizurájú koponya, stílszerűen a figyelmező mutatóujjal megtámogatva… – Hát igen, gondolja (vélhetően) Filep Tamás Gusztáv (a továbbiakban: FTG), így kell ezt csinálni; akiről ilyen pompás fénykép készíthető – s főképp kiállítható –, az csak zseni lehet. Legalábbis egy „ügyeletes zseni”. Olyan – folytatja hevenyészett eszmefuttatását –, akinek talán az opusait is fölösleges elol-
vasni, hogy érezzük eszméletlen kisugárzását…
Angyal utcai otthonát az 1960-as évektől nem csupán hasonszőrű, tömlöcjárt „ötvenhatosok”, az 197–1980-asokban pedig a „leszakadt nemzetrészek” Pest-Budára átrándult értelmiségi számkivetettjei is sűrűn látogatták. Leginkább erdélyiek és partiumiak, legalábbis kezdetben. Innentől (s így) keltezhetők Filep Tamás Gusztáv baráti kapcsolatai Köntös-Szabó Zoltánnal, Bágyoni Szabó Istvánnal, Király Lászlóval, Bodor Ádámmal, és kivált egyik mentorával, a szintén kolozsvári, méltatlanul hátérbe szorult/szorított Szabó Gyulával, amelyeket a gyakorta ismétlődő, már-már rituálissá vált „Erdély-járások” már az 1970-es években elmélyítettek.5 De felbukkant a vendégek között a (félig)felföldi Tóth László is, akivel FTG később mondhatni életre szóló munkakapcsolatot, véd- és dacszövetséget alakított ki. (Ennek a napjainkban ritkaságszámba menő, erősen a reformkor romantikus „érzeményeire” hajazó barátságnak legújabb masszív dokumentuma Filep Tamás Gusztáv Tóth László6 című tavaly megjelent remekbeszabott kismonográfiája.)
Nem csoda hát, ha FTG ezzel a szellemi útravalóval az 1980-as évek közepén beleveti magát a Kádár-rendszer gyöngülését érzékelő, s azt két vállra kényszeríteni akaró ellenzéki mozgalmakba: Duna-kör, a Makarenko utcai Rajk László Kollégium erősen politikai színezetű rendezvényei az 1980-as évek második felében, Jurta Színház, utcai megmozdulások, nagy tüntetések a romániai falurombolás elleni tiltakozásul…

Közben hősünk, miután kisfiát a Mester utcai általános iskola gondjaira bízta – ama hajdan szebb napokat látott műintézmény tantestületére, ahol három nemzedékkel ennek előtte (pár hónapig) József Attila, egy emberöltővel korábban pedig ő maga is a padokat koptatta – elvillamosozik a Moszkva (újabban: Szél Kálmán) térig, fölül a várnegyedben közlekedő kisbuszra, majd a végállomáson leszállva elballag a gróf Széchényi Ferenc által alapított, s az ő nevét viselő közgyűjtemény impozáns épületébe, a híres-nevezetes „OSZK”-ba… Előbb szertartásosan köszön a hivatalból kirendelt őrszemélyzet szolgálatban lévő képviselőjének, meg a középkorú ruhatáros hölgyeknek; leadja az évszaknak megfelelő (rendszerint átmeneti) kabátját, felöltőjét, dzsekijét, magához veszi soros dolgozatának elengedhetetlen kellékeit (dosszié, jegyzetcédulák, golyóstoll, ceruza, radír, telefonkártya) meg elmaradhatatlan cigarettáját, majd gyalogszerrel – a liftek bezártságát nem állja – fölbaktat mindennapi tevékenysége legfontosabb színhelyére, a hetedik szinten található nagyolvasóba. Az egyetlen, a legkülönfélébb nyomtatott kiadványok tízezreivel bélelt zárt térbe, ahol elemében érzi magát.
Merthogy persze ennek is története van, mint mindennek: 1990 októberében, épp egy, Márai magyarországi újrakiadásának módozatait számba vevő egyeztetésről jövet, Filepet autóbaleset éri, hosszú hónapokra kórházi ápolásra szorul. A szerencsére maradandó sérüléssel nem járó kalandot kétszeresen is intő jelnek fogja fel: egyrészt felhagy a napi politikával, a „mozgalmárkodással”, s visszavonul a könyvtárszobák csöndjébe. Azóta, mondhatni bútordarabnak számít az OSZK olvasótermeiben – mellesleg, ráérő idejében a szabadpolcos kézikönyvek hibáit kurkászó, s azokat napi penzumként javítgató hírhedt könyvmoly címet is kiérdemelte… Olyannyira, hogy mielőtt a számára félretett napi adagot – mindig a maximumot: tíz darabot! – a pultnál átvenné, szinte reflex-mozdulattal emel le a polcról egy-egy vaskos lexikont, s minden feltűnés nélkül szakavatott mozdulattal javítja ki benne az egyik téves adatot.7 Merthogy előző este, hazafelé menet a villamoson kételyek merültek föl benne az egyik passzus egzaktsága tekintetében, s rögvest egybevetette saját gyűjteménye vonatkozó dokumentumával…
Szóval rituálisan magához öleli a kiadványhalmazt, s szaporán szedve a levegőt, elfoglalja megszokott helyét hátul, a hírlapolvasó bal oldalsó – ha a kiszolgáló részleg felől nézzük, akkor jobb felőli – fertályának utolsó duplaasztalánál… Új (kutató)nap kezdődik…
De előbb még szívélyesen üdvözli amaz értelmiségi (pária) kasztok egyikének – a könyvtárosokénak, s kivált a könyvtárosnőkének – egyik-másik, hivatását gyakorló szemrevaló példányát, akik személyét és tudását nagyra becsülik. A másik szegmens a pálya (és sors)társaké, a szűkebb szakmáé. Ez pár tucat embert tesz ki honunkban, ha a felföldi, délvidéki és erdélyországi hasonszőrű betűvetőket is beszámítjuk, talán eléri a kétszázat. Máskülönben FTG-ét a kutya sem ismeri, műveit – néhány szerkesztője, kollégája és tisztelője kivételével – senki nem olvassa.8 Nem hatnak, nem befolyásolják a közgondolkodást. Olyanok, akár azok a palackba zárt szkeptikus üzenetek, amelyeket brit, hollandus és francia hajótöröttek vetettek valaha a Csendes-óceán hullámaiba. Délszaki szelek, tájfunok, ismeretlen tengeráramok, vagyis a vakszerencse szeszélyére van bízva eljut-e üzenete a „címzetthez” – az értő, gondolkodni, mérlegelni képes majdani olvasóhoz, Széchenyi István „kiművelt emberfőinek” kései utódaihoz… Mivelhogy átmeneti korunkban, a magyar(országi) értelmiségi szekértáborok elkeseredett állóháborúja közepette – kivált, ha a delikvens nem tud, vagy nem akar „csapatot” választani – erre még elméleti esély sincs…
Pedig, miként FTG illedelmes visszafogottsággal maga írja – általunk mottónak választott – egyik szentenciájában: „a meglevő ismeretetek földuzzadnak, kitöltik az üres tereket és ezzel hamis értelmezési lehetőséget kínálnak föl.” Akárcsak, immár a szimbolikus térben, a BKV (hajdan BSZKRT) utasainak látómezejébe nap mint nap bekúszó egész alakos megaposzterek. Amelyek, természetellenesen „földuzzadva” – mondhatni a mesebeli kisgömböcként fölpuffadva és mindent elnyelve – nem csak „kitöltik az üres tereket”, hanem – globalizált és nyilván tovább globalizálandó világunk rafináltan kódolt jelrendszerének nyelvén – egyszersmind azt sugallják, mi több, agresszíven sulykolják is: csak az „van”, aki „látszik”, akit „ki- és beállítanak”. Vagyis, akit valamilyen okból „kiemelnek”, kiválasztanak, miután valaminő rejtélyes, legalábbis a közönséges halandók számára nehezen értelmezhető kritériumrendszer szűrőjén átpasszírozták.
Száz szónak is egy a vége: FTG mintegy magába sűrít, megszemélyesít egy (magyar) értelmiségi sorsot: az Ismeretlen Tudósét, akinek lehet, hogy szobrot állít majd (valamikor) a „hálás” utókor – az örökké remélt, s egyszer talán valóban eljövendő „jobb (szebb) korban” – itt és most azonban a kortárs tudományos közvélemény, megannyi osztályos társához hasonlóan, nemigen vesz tudomást róla, alig méltányolja… Nem „jegyzik”, nincs divatban.
Holott FTG a rendszerváltás/rendszerváltozás fedőnevű, szerfölött intelligensen megtervezett és levezényelt bűvészmutatvány kezdete óta úgyszólván teleírta a magyarországi és a szlovákiai szak- és kulturális sajtót: rövidebb-hosszabb, de mindig rendkívül színvonalas recenziók, forrásfeltáró- és értelmező közlemények, portrék- és portrévázlatok, valamint úttörő jelentőségű átfogó tanulmányok sokasága került ki tolla (keze) alól. Meg – egy-egy alkalommal Tóth Lászlóval és G. Kovács Lászlóval „közösben” – nem kevesebb, mint nyolc esszé- és tanulmánykötet.9 Meg, legújabban, úgyszólván melléktermékként, csak úgy, „en passant”, egy kitűnő szakmonográfia a pozsonyi impériumváltásról.?
Mivelhogy itt tartozunk elmondani: FTG figyelme a múlt század nyolcvanas éveiben, mondhatni „megvilágosodásával” egyidejűleg, a felvidéki, szlovákiai magyarság művelődéstörténete felé fordul: méltányosságból! Mert bár kezdetben tájékozottabb erdélyi ügyekben, egy idő után rádöbben: ennek is – különösen az 1980–1990- es évek fordulójától ismét fölerősödő transzilván exodus után – divatja, hullámhegye és hullámvölgye vagyon kies honunkban. Magyarán, és finoman szólva: nem nélkülözi a konjunkturális elemeket. Márpedig, objektíve, nagyfokú igazságtalanság hierarchiát, alá- és fölérendeltségi viszonyt felállítani a reformkori és dualizmus kori nemzeti nagyjaink által elképzelt, egységesnek gondolt és remélt virtuális magyar nemzettest különféle regionális elemei, komponensei – erdélyiek, bánságiak, partiumiak egyfelől, délvidékiek és felföldiek meg kárpátaljaiak másfelől – között. Arról nem is beszélve, hogy emez – eleve csupán a képzeletünkben és vágyainkban létező (elképzelt?) – ideáltipikus, kényszeres francia mintákat követő, modern magyar nemzetfejlődés – s ez leginkább épp Filep Tamás Gusztáv alapvető tanulmányaiból tudható – legnyugatiasabb, legszervesebb, s leginkább urbánus ága, természetesen nem vonva kétségbe a „többiek” teljesítményét!, éppen a felföldi, felvidéki, felső-magyarországi – 1920 után szlovenszkói – magyar társadalom- és várostörténet talajában gyökerező, sajátos, abszolút „européer” szellemiség volt.
S az is maradt, immár – most ismét az egyik legfontosabb Filep-tanulmánykötetből, A hagyomány felemelt tőre, szintúgy emblematikus című opusból idézek – töredéktársadalomként? is.

Akkor hát, néhány kurta mondatban (hiszen egy monográfia is kevés lenne hozzá): miben is ragadható meg az FTG-jelenség? Miként jellemezhető az a máris zavarba ejtően impozáns tudományos/ismeretterjesztői/írói/szerkesztői, és – nem utolsósorban – emberi t e l j e s í t m é n y ?
Vegyük sorjában: először is egy, közönséges halandók számára felfoghatatlanul nagy agykapacitással? ez alatt az értendő, hogy nincs, nem létezik olyan témájába vágó adathalmaz, amelyet FTG már-már kórosan fejlett szürkeállománya rögvest ne szívna fel, akár a tűző napon száradó szivacs az esővizet? a tömérdek név, évszám azonnal gondolati és logikai szinten is rendeződik/rendszereződik elméjében, mondhatni egyedi – csak és kizárólag FTG intellektusára jellemző – térszerkezetet vesz föl (másképp gyaníthatóan nem is volna rögzíthető!). Automatikusan olyan mozaikkockákká válik, amelyeket aztán tetszés szerint el lehet helyezni bármilyen (szellemi) kirakójátékban.
E sorok írója – már csupán előrehaladott életkorából fakadóan is – rengeteg okos, sőt kreatív embert ismer(t), de FTG az egyetlen, aki mások, munkatársai szellemi konstrukcióival ugyanúgy képes bánni, akárha a sajátjai lennének. Ez a különleges adottság (jótétemény) jó néhány további elképesztő tulajdonságot takar (fed): a) nagyfokú alázatot m i n d e n intellektuális produktummal szemben? b) kivételes empátiát a szerzőtársak akár ki nem mondott (titkolt) szándékai iránt? mindebből következően: c) hihetetlen intuíciót bármiféle (bárkitől származó) gondolati alakzat rejtett összefüggései – ennélfogva mások számára észrevehetetlen (esetleges) hibái – vonatkozásában. Jómagam már az első közös munkánk – egy FTG által 1998 nyarán szerkesztett tanulmánykötet? – tapasztalatai alapján úgy mutattam be Filepet barátaimnak – kicsit viccesen – mint „a legjobb magyar szerkesztő”-t. Most viszont, kerek tizenhárom esztendős együtt-dolgozás után megkockáztatom: FTG minden valószínűség szerint joggal pályázhatna a valaha egységesnek elgondolt, de valójában soha sem integrált Közép-Európa legkiválóbb dominus redactorának megtisztelő címére. Feltéve, ha az ilyen világi hívságok, címek, rangok, kitüntetések – egyszóval efemer (s mindig mesterséges/mesterkélt) szamárlétrák – érdekelnék…?
De ugyanebből a mások – a kívülállók – számára felfoghatatlan szellemi képességekből eredeztethetők FTG alapvető jelentőségű, föntebb már szóba hozott tanulmányai is, amelyek olyan irdatlanul adatgazdagok, hogy többszöri figyelmes elolvasás után is igen nehezen illeszthetők be eddigi ismereteink kényelmes skatulyáiba. Ami nem csoda, hiszen FTG – több alkalommal az ugyancsak megszállott Tóth Lászlóval s az idén szintén ötven esztendős G. Kovács Lászlóval „kalákában” – egy közepes méretű intézménynek is becsületére váló alapkutatást végzett el, hangyaszorgalommal, egy saigoni riksakuli munkabírásával és egy 16. századi református prédikátor ügybuzgóságával. S ha csupán ennyit cselekedett volna, akkor is kalapot lengetve kellene tisztelegnünk előtte… De nem, a következő lépcsőfokra is felhágott: szintetizálta, kontextusba helyezte a főként általa felbúvárolt hatalmas ismeretanyagot, s ezzel, a szó szoros értelmében, új utakat s biztos támpontokat jelölt ki, a felföldi/felvidéki/szlovenszkói/szlovákiai magyar politikai és szellemi élet valódi, régóta várt feltérképezéséhez. Ami, ha belegondolunk, nem jelent egyebet, mint a továbbra is összeránthatónak remélt – jelenleg ugyan széttartó – egyetemes magyar művelődéstörténet átértékeléséhez szükséges elengedhetetlenül fontos hozzájárulást. S ami (jóval) több: példamutatást, s egyúttal felhívást a magyar önszemlélet (s közvetve: nemzettudat) – a „rendszerváltás/rendszerváltozás” zavaros társadalom- és eszmetörténeti fejleményei következtében mindezidáig elodázott – ismét nagyon esedékes újragondolásához.

Ez a töredékes gondolatmenet (hevenyészett portrévázlat) egyszersmind talán arra a (költői) kérdésre is választ ad(hat), hogy Budapest közterein és metrólejáróiban miért n e m FTG megaposzterei láthatók.
Merthogy ha volt is az elmúlt két évtizedben valamilyen – eddig kielégítően nem tisztázott mértékű – (rendszer)változás, az bizonyosan nem a rendületlenül rendies szerkezetű, öröklött hierarchikus (alá- és fölérendeltségi) viszonyokat szinte észrevétlenül konzerváló összmagyar értelmiségi társadalomban ment végbe. Arra bizony napjainkban is a változatlanság jellemző.

1 Filep Tamás Gusztáv: A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új esszék, tanulmányok az 1918–1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról. Ister Kiadó, Budapest, 2003, 394–395. (A továbbiakban: FTG 2003.)
2 Lásd erről Varga Klára: Performance-szal a cenzúra új formái ellen. Zelei Miklós író olvasni, látszani, vanni szeretne. Magyar Nemzet, 2006. augusztus 30., 4. A jelenség lehetséges, de nem bizonyítható háttér-összefüggéseiről lásd bővebben Zelei Miklós: Menés. In Határ-kerülés Pethő Bertalan hetvenedik születésnapjára 05. X. 31. [Szerk. Hajnal V. Csaba, Janox, Simon Adrienn, Zelei Miklós]. Platon Könyviadó, Budapest, 2007, 319–356.
3 FTG a következő mondatba sűrítette saját „nemzedékélményét”: „Betöltöttük itt egy korosztály szerepét, amelyből nem lett nemzedék, csak tüntető tömeg. Később vállalkozó. Vagy politikus. Vagy depressziós. Szégyellném, Kisasszony, ha tudná, melyik csoportba tartozom.” Lásd Filep Tamás Gusztáv: Öt anziksz a hegyekből, Lajos Katalinnak. Polisz, 26. sz., 4–5. Bővebben uő.: Nemzet és nemzedék. Szempontok egy „kisebbségtudományi” szemlélethez. (A Lőrincz Csaba-díj átvétele után tartott kiselőadás. Elhangzott 2009. június 18-án ?péntek este? a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében.)
4 A húszéves leendő művelődéstörténész és filológus talán legtanulságosabb – szintúgy az „Erdély-járásokkal” összefüggő – késő Kádár-kori „élménye” amaz – FTG jellemének és családi indíttatásának totális félreértésén alapuló, az abszurditás minden kritériumát kimerítő s természetesen kudarcot valló – beszervezési kísérlet, amelyet Filep (változatlanul „néma” nemzedéktársainak elsöprő többségével szöges ellentétben) Legyőzöttek. Dráma egy részben (Kalligram, 1995. 7–8, 136–154.) című, a haynaui rémuralom évadján játszódó színdarabjában szublimált.
5 Ezek élményanyagából merít FTG jobb sorsra – jóval nagyobb odafigyelésre – érdemes Voroneţi kék. Partitúra egy monodrámához című színműve (I. rész: Polisz, 1997. 39., 4–12.? II. rész: Polisz, 1997. 40., 23–32.)
6 Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2010, 323 oldal.
7 Szövegösszefüggés: „…a tanulmányok átdolgozása mögött Filep Tamás Gusztávot is sejtem, aki hírhedt szerkesztőként az OSZK tájékoztató kézikönyvtára pontatlan lexikonadatainak javításával (is) bíbelődik.” Lásd Bárdi Nándor: Az értelmezés kereteinek keresése. Regio, 2000. 2., 281–286. (az idézet mondat: 285.).
8 Vö. Kovács Olga: Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1818 [sic! recte: 1918]–1995. Filep Tamás Gusztáv – Tóth László: Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918–1995. Pozsony, 1995, Kalligram. 165 p. Kisebbségkutatás, 1996. 3., 285–288.; Fried István: Filep Tamás Gusztáv: A hagyomány felemelt tőre (Válogatott és új esszék az 1918–1945 közötti [cseh]szlovákia magyar kultúráról). Ister Kiadó, Budapest, 2003. 444 lap. Regio, 2003. 3., 281-285.; Niederhauser Emil: A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új tanulmányok az 1918–1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról Filep Tamás Gusztávtól. Kisebbségkutatás, 2004. 1., 154–155.; Viczián Zsófia A hagyomány felkent őrei. Pro Minoritate, 2003. ősz, 157–160.; Korpás Árpád: A hagyomány őre. Könyvjelző. Az Új Szó melléklete, 2003. 7., 3.
9 Időrendi sorrendben: Az ellenállás vize. Jegyzetek, kísérletek, portrévázlatok. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1993; Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918–1995. Esszék, tanulmányok, vázlatok. (Tóth Lászlóval közösen.) Kalligram Könyvkiadó Pozsony, 1995; Koncsol László [kismonográfia]. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997; Zalabai Zsigmond [kismonográfia]. Dunaszerdahely, 1998 [2. kiadás: 2004], Nap Kiadó; Rákos Péter 1925–2002. (G. Kovács Lászlóval közösen.) Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2005? A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új esszék, tanulmányok az 1918–1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról. Ister Kiadó, Budapest, 2003; A humanista voksa. Írások a csehszlovákiai magyar kisebbség történetének köréből 1918–1945. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2007; Tóth László [kismonográfia]. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2010;.. Ehhez képest FTG nevét hiába kerestük a Biográf Ki kicsoda (Enciklopédia Kiadó, Budapest,) 2002-es és 2006-os kiadásaiban. Megtaláltuk viszont egy leendő államtitkár, majd miniszter adatait, akinek 2002-es „életműve” – akkor – a tanulmányainak befejezését jelző évszámból és egy e-mail címből állt…
? Filep Tamás Gusztáv: Főhatalomváltás Pozsonyban 1918–1920. Események, történések egy hírlap közleményeinek tükrében. Kalligram, Pozsony, 2010.
? Vö. Anderson, Benedict: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről. Ford.: Sonkoly Gábor. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2006.
? Lásd például FTG 2003, 99, 172. (etc.)
? Borsi-Kálmán Béla: A békétlenség stádiumai. Fejezetek a magyar–román kapcsolatok történetéből. Osiris Kiadó (Pro Minoritate könyvek), Budapest, 1999.
? Kivétel azonban az ő életében is akad: FTG a 2009-ben a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által alapított, s az év június 19-én átadott Lőrincz Csaba-díj első kitüntetettje. (Lásd erről Pataky István: Szolidaritás és előítéletek. Egy sikeres Magyarország a nacionalizmusok ellen hatna ?Interjú Filep Tamás Gusztávval, a Lőrincz Csaba-díjjal kitüntetett kisebbségkutatóval?. Magyar Nemzet, 2009. június 27., 5. Vö. írásunk 4. számú jegyzetével is.)

Gondolat, Budapest, 1973, 278–279.
6 Ryan, Marie-Laure: A belemerülés allegóriái: virtuális narráció a posztmodern prózában. Fordította: Horváth Györgyi. In Jablonczay Tímea – Bene Adrián szerk.: Narratívák 6. Kijárat Kiadó, Budapest, 2007, 229.
7 Érdekes egybeesés, hogy Umberto Eco az Utazóval szinte egyidőben megjelenő tanulmánykötetében ugyancsak az erdei sétát használja az olvasás metaforájaként. A bevezető-ben egyébként külön kitér a saját és Calvino könyve közöt tapasztalható tematikus hasonlósá-gokra (Eco, Umberto: Hat séta a fikció erdejében. Fordította: Schéry András és Gy. Horváth László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995, 5–6.), ezt a motivikus egyezést azonban nem említi.
venhatosok”, az 1970–1980-asokban pedig a „leszakadt nemzetrészek” Pest-Budára átrándult értelmiségi számkivetettjei is sűrűn látogatták. Leginkább erdélyiek és partiumiak, legalábbis kezdetben. Innentől (s így) keltezhetők Filep Tamás Gusztáv baráti kapcsolatai Köntös-Szabó Zoltánnal, Bágyoni Szabó Istvánnal, Király Lászlóval, Bodor Ádámmal, és kivált egyik mentorával, a szintén kolozsvári, méltatlanul hátérbe szorult/szorított Szabó Gyulával, amelyeket a gyakorta ismétlődő, már-már rituálissá vált „Erdély-járások” már az 1970-es években elmélyítettek.5 De felbukkant a vendégek között a (félig)felföldi Tóth László is, akivel FTG később mondhatni életre szóló munkakapcsolatot, véd- és dacszövetséget alakított ki. (Ennek a napjainkban ritkaságszámba menő, erősen a reformkor romantikus „érzeményeire” hajazó barátságnak legújabb masszív dokumentuma Filep Tamás Gusztáv Tóth László6 című tavaly megjelent remekbe szabott kismonográfiája.)
Nem csoda hát, ha FTG ezzel a szellemi útravalóval az 1980-as évek közepén beleveti magát a Kádár-rendszer gyöngülését érzékelő, s azt két vállra kény-szeríteni akaró ellenzéki mozgalmakba: Duna-kör, a Makarenko utcai Rajk László Kollégium erősen politikai színezetű rendezvényei az 1980-as évek második felében, Jurta Színház, utcai megmozdulások, nagy tüntetések a romániai falurombolás elleni tiltakozásul…

Közben hősünk, miután kisfiát a Mester utcai Általános Iskola gondjaira bízta – ama hajdan szebb napokat látott műintézmény tantestületére, ahol három nemzedékkel ennek előtte (pár hónapig) József Attila, egy emberöltővel korábban pedig ő maga is a padokat koptatta – elvillamosozik a Moszkva (újabban: Szél Kálmán) térig, fölül a várnegyedben közlekedő kisbuszra, majd a végállomáson leszállva elballag a gróf Széchényi Ferenc által alapított, s az ő nevét viselő közgyűjtemény impozáns épületébe, a híres-nevezetes „OSZK”-ba… Előbb szertartásosan köszön a hivatalból kirendelt őrszemélyzet szolgálatban lévő képviselőjének meg a középkorú ruhatáros hölgyeknek; leadja az évszaknak megfelelő (rendszerint átmeneti) kabátját, felöltőjét, dzsekijét, magához veszi soros dolgozatának elengedhetetlen kellékeit (dosszié, jegyzetcédulák, golyóstoll, ceruza, radír, telefonkártya) meg elmaradhatatlan cigarettáját, majd gyalogszerrel – a liftek bezártságát nem állja – fölbaktat mindennapi tevékenysége legfontosabb színhelyére, a hetedik szinten található nagyolvasóba. Az egyetlen, a legkülönfélébb nyomtatott kiadványok tízezreivel bélelt zárt térbe, ahol elemében érzi magát.
Merthogy persze ennek is története van, mint mindennek: 1990 októberében, épp egy, Márai magyarországi újrakiadásának módozatait számba vevő egyeztetésről jövet, Filepet autóbaleset éri, hosszú hónapokra kórházi ápolásra szorul. A szerencsére maradandó sérüléssel nem járó kalandot kétszeresen is intő jelnek fogja fel: egyrészt felhagy a napi politikával, a „mozgalmárkodással”, s visszavonul a könyvtárszobák csöndjébe. Azóta, mondhatni bútordarabnak számít az OSZK olvasótermeiben – mellesleg, ráérő idejében a szabadpolcos kézikönyvek hibáit kurká-szó, s azokat napi penzumként javítgató hírhedt könyvmoly címet is kiérdemelte… Olyannyira, hogy mielőtt a számára félretett napi adagot – mindig a maximumot: tíz darabot! – a pultnál átvenné, szinte reflexmozdulattal emel le a polcról egy-egy vaskos lexikont, s minden feltűnés nélkül szakavatott mozdulattal javítja ki benne az egyik téves adatot.7 Merthogy előző este, hazafelé menet a villamoson kételyek merültek föl benne az egyik passzus egzaktsága tekintetében, s rögvest egybevetette saját gyűjteménye vonatkozó dokumentumával…
Szóval rituálisan magához öleli a kiadványhalmazt, s szaporán szedve a levegőt, elfoglalja megszokott helyét hátul, a hírlapolvasó bal oldalsó – ha a kiszolgáló részleg felől nézzük, akkor jobb felőli – fertályának utolsó dupla asztalánál… Új (kutató)nap kezdődik…
De előbb még szívélyesen üdvözli amaz értelmiségi (pária) kasztok egyikének – a könyvtárosokénak, s kivált a könyvtárosnőkének – egyik-másik, hivatását gyakorló szemrevaló példányát, akik személyét és tudását nagyra becsülik. A másik szegmens a pálya (és sors)társaké, a szűkebb szakmáé. Ez pár tucat embert tesz ki honunkban, ha a felföldi, délvidéki és erdélyországi hasonszőrű betűvetőket is beszámítjuk, talán eléri a kétszázat. Máskülönben FTG-ét a kutya sem ismeri, műveit – néhány szerkesztője, kollégája és tisztelője kivételével – senki nem olvassa.8 Nem hatnak, nem befolyásolják a közgondolkodást. Olyanok, akár azok a palackba zárt szkeptikus üzenetek, amelyeket brit, hollandus és francia hajótöröttek vetettek valaha a Csendes-óceán hullámaiba. Délszaki szelek, tájfunok, ismeretlen tengeráramok, vagyis a vakszerencse szeszélyére van bízva, eljut-e üzenete a „címzetthez” – az értő, gondolkodni, mérlegelni képes majdani olvasóhoz, Széchenyi István „kiművelt emberfőinek” kései utódaihoz… Mivelhogy átmeneti korunkban, a magyar-(országi) értelmiségi szekértáborok elkeseredett állóháborúja közepette – kivált, ha a delikvens nem tud, vagy nem akar „csapatot” választani – erre még elméleti esély sincs…
Pedig, miként FTG illedelmes visszafogottsággal maga írja – általunk mottónak választott – egyik szentenciájában: „a meglevő ismeretetek földuzzadnak, ki-töltik az üres tereket és ezzel hamis értelmezési lehetőséget kínálnak föl”. Akárcsak, immár a szimbolikus térben, a BKV (hajdan BSZKRT) utasainak látómezejébe nap mint nap bekúszó egész alakos megaposzterek. Amelyek, természetellenesen „földuzzadva” – mondhatni a mesebeli kisgömböcként fölpuffadva és mindent elnyelve – nemcsak „kitöltik az üres tereket”, hanem – globalizált és nyilván tovább globalizálandó világunk rafináltan kódolt jelrendszerének nyelvén – egyszersmind azt sugallják, mi több, agresszíven sulykolják is: csak az „van”, aki „látszik”, akit „ki- és beállítanak”. Vagyis, akit valamilyen okból „kiemelnek”, kiválasztanak, miután valaminő rejtélyes, legalábbis a közönséges halandók számára nehezen értelmezhető kritériumrendszer szűrőjén átpasszírozták.
Száz szónak is egy a vége: FTG mintegy magába sűrít, megszemélyesít egy (magyar) értelmiségi sorsot: az Ismeretlen Tudósét, akinek lehet, hogy szobrot állít majd (valamikor) a „hálás” utókor – az örökké remélt, s egyszer talán valóban eljövendő „jobb (szebb) korban” – itt és most azonban a kortárs tudományos közvélemény, megannyi osztályos társához hasonlóan, nemigen vesz tudomást róla, alig méltányolja… Nem „jegyzik”, nincs divatban.
Holott FTG a rendszerváltás/rendszerváltozás fedőnevű, szerfölött intelligensen megtervezett és levezényelt bűvészmutatvány kezdete óta úgyszólván teleírta a magyarországi és a szlovákiai szak- és kulturális sajtót: rövidebb-hosszabb, de mindig rendkívül színvonalas recenziók, forrásfeltáró- és értelmező közlemények, port-rék- és portrévázlatok, valamint úttörő jelentőségű átfogó tanulmányok sokasága került ki tolla (keze) alól. Meg – egy-egy alkalommal Tóth Lászlóval és G. Kovács Lászlóval „közösben” – nem kevesebb, mint nyolc esszé- és tanulmánykötet.9 Meg, legújabban, úgyszólván melléktermékként, csak úgy, „en passant”, egy kitűnő szakmonográfia a pozsonyi impériumváltásról.10
Mivelhogy itt tartozunk elmondani: FTG figyelme a múlt század nyolcvanas éveiben, mondhatni „megvilágosodásával” egyidejűleg, a felvidéki, szlovákiai magyarság művelődéstörténete felé fordul: méltányosságból! Mert bár kezdetben tájékozottabb erdélyi ügyekben, egy idő után rádöbben: ennek is – különösen az 1980–1990- es évek fordulójától ismét fölerősödő transzszilván exodus után – divatja, hullámhegye és hullámvölgye vagyon kies honunkban. Magyarán, és finoman szólva: nem nélkülözi a konjunkturális elemeket. Márpedig, objektíve, nagyfokú igazságtalanság hierarchiát, alá- és fölérendeltségi viszonyt felállítani a reformkori és dualizmus kori nemzeti nagyjaink által elképzelt, egységesnek gondolt és remélt virtuális magyar nemzettest különféle regionális elemei, komponensei – erdélyiek, bánságiak, partiumiak egyfelől, délvidékiek és felföldiek meg kárpátaljaiak másfelől – között. Arról nem is beszélve, hogy emez – eleve csupán a képzeletünkben és vágyainkban létező (elképzelt11) – ideáltipikus, kényszeres francia mintákat követő, modern magyar nemzetfejlődés – s ez leginkább épp Filep Tamás Gusztáv alapvető tanulmányaiból tudható – legnyugatiasabb, legszervesebb, s leginkább urbánus ága, természetesen nem vonva kétségbe a „többiek” teljesítményét!, éppen a felföldi, felvidéki, felső-magyarországi – 1920 után szlovenszkói – magyar társadalom- és várostörténet talajában gyökerező, sajátos, abszolút „européer” szellemiség volt.
S az is maradt, immár – most ismét az egyik legfontosabb Filep-tanulmánykötetből, A hagyomány felemelt tőre, szintúgy emblematikus című opusból idézek – töredéktársadalomként12 is.

Akkor hát, néhány kurta mondatban (hiszen egy monográfia is kevés lenne hozzá): miben is ragadható meg az FTG-jelenség? Miként jellemezhető az a máris zavarba ejtően impozáns tudományos/ismeretterjesztői/írói/szerkesztői, és – nem utolsósorban – emberi t e l j e s í t m é n y ?
Vegyük sorjában: először is egy, közönséges halandók számára felfoghatatlanul nagy agykapacitással– ez alatt az értendő, hogy nincs, nem létezik olyan témájába vágó adathalmaz, amelyet FTG már-már kórosan fejlett szürkeállománya rögvest ne szívna fel, akár a tűző napon száradó szivacs az esővizet – a tömérdek név, évszám azonnal gondolati és logikai szinten is rendeződik/rendszereződik elméjében, mondhatni egyedi – csak és kizárólag FTG intellektusára jellemző – térszerkezetet vesz föl (másképp gyaníthatóan nem is volna rögzíthető!). Automatikusan olyan mozaikkockákká válik, amelyeket aztán tetszés szerint el lehet helyezni bármilyen (szellemi) kirakójátékban.
E sorok írója – már csupán előrehaladott életkorából fakadóan is – rengeteg okos, sőt kreatív embert ismer(t), de FTG az egyetlen, aki mások, munkatársai szellemi konstrukcióival ugyanúgy képes bánni, akárha a sajátjai lennének. Ez a különleges adottság (jótétemény) jó néhány további elképesztő tulajdonságot takar (fed): a) nagyfokú alázatot m i n d e n intellektuális produktummal szemben; b) kivételes empátiát a szerzőtársak akár ki nem mondott (titkolt) szándékai iránt; mindebből következően: c) hihetetlen intuíciót bármiféle (bárkitől származó) gondolati alakzat rejtett összefüggései – ennélfogva mások számára észrevehetetlen (esetleges) hibái – vonatkozásában. Jómagam már az első közös munkánk – egy FTG által 1998 nyarán szerkesztett tanulmánykötet13 – tapasztalatai alapján úgy mutattam be Filepet barátaimnak – kicsit viccesen – mint „a legjobb magyar szerkesztő”-t. Most viszont, kerek tizenhárom esztendős együtt-dolgozás után megkockáztatom: FTG minden valószínűség szerint joggal pályázhatna a valaha egységesnek elgondolt, de valójában soha sem integrált Közép-Európa legkiválóbb dominus redactorának megtisztelő címére. Feltéve, ha az ilyen világi hívságok, címek, rangok, kitüntetések – egyszóval efemer (s mindig mesterséges/mesterkélt) szamárlétrák – érdekelnék…14
De ugyanebből a mások – a kívülállók – számára felfoghatatlan szellemi képességekből eredeztethetők FTG alapvető jelentőségű, föntebb már szóba hozott tanulmányai is, amelyek olyan irdatlanul adatgazdagok, hogy többszöri figyelmes elolvasás után is igen nehezen illeszthetők be eddigi ismereteink kényelmes skatulyáiba. Ami nem csoda, hiszen FTG – több alkalommal az ugyancsak megszállott Tóth Lászlóval s az idén szintén ötvenesztendős G. Kovács Lászlóval „kalákában” – egy közepes méretű intézménynek is becsületére váló alapkutatást végzett el, hangyaszorgalommal, egy saigoni riksakuli munkabírásával és egy 16. századi református prédikátor ügybuzgóságával. S ha csupán ennyit cselekedett volna, akkor is kalapot lengetve kellene tisztelegnünk előtte… De nem, a következő lépcsőfokra is felhágott: szintetizálta, kontextusba helyezte a főként általa felbúvárolt hatalmas ismeretanyagot, s ezzel, a szó szoros értelmében, új utakat s biztos támpontokat je-lölt ki, a felföldi/felvidéki/szlovenszkói/szlovákiai magyar politikai és szellemi élet valódi, régóta várt feltérképezéséhez. Ami, ha belegondolunk, nem jelent egyebet, mint a továbbra is összeránthatónak remélt – jelenleg ugyan széttartó – egyetemes magyar művelődéstörténet átértékeléséhez szükséges elengedhetetlenül fontos hozzájárulást. S ami (jóval) több: példamutatást, s egyúttal felhívást a magyar önszemlélet (s közvetve: nemzettudat) – a „rendszerváltás/rendszerváltozás” zavaros társadalom- és eszmetörténeti fejleményei következtében mind ez idáig elodázott – ismét nagyon esedékes újragondolásához.

JEGYZETEK

1 Filep Tamás Gusztáv: A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új esszék, tanulmányok az 1918–1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról. Ister Kiadó, Budapest, 2003, 394–395. (A továb-biakban: FTG 2003.)
2 Lásd erről Varga Klára: Performance-szal a cenzúra új formái ellen. Zelei Miklós író olvasni, lát-szani, vanni szeretne. Magyar Nemzet, 2006. augusztus 30., 4. A jelenség lehetséges, de nem bizonyítható háttér-összefüggéseiről lásd bővebben Zelei Miklós: Menés. In Határ-kerülés Pethő Bertalan hetvenedik születésnapjára 05. X. 31. [Szerk. Hajnal V. Csaba, Janox, Simon Adrienn, Zelei Miklós]. Platon Könyviadó, Budapest, 2007, 319–356.
3 FTG a következő mondatba sűrítette saját „nemzedékélményét”: „Betöltöttük itt egy korosztály szerepét, amelyből nem lett nemzedék, csak tüntető tömeg. Később vállalkozó. Vagy politikus. Vagy depressziós. Szégyellném, Kisasszony, ha tudná, melyik csoportba tartozom.” Lásd Filep Tamás Gusztáv: Öt anziksz a hegyekből, Lajos Katalinnak. Polisz, 1997. március, 26. sz., 5–6. Bővebben uő.: Nemzet és nemzedék. Szempontok egy „kisebbségtudományi” szemlélethez. (A Lőrincz Csaba-díj átvétele után tartott kiselőadás. Elhangzott 2009. június 18-án – péntek este – a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében.)
4 A húszéves leendő művelődéstörténész és filológus talán legtanulságosabb – szintúgy az „Erdély-járásokkal” összefüggő – késő Kádár-kori „élménye” amaz – FTG jellemének és családi indíttatásának totális félreértésén alapuló, az abszurditás minden kritériumát kimerítő s természetesen kudarcot valló – beszervezési kísérlet, amelyet Filep (változatlanul „néma” nemzedéktársainak elsöprő többségével szöges ellentétben) Legyőzöttek. Dráma egy részben (Kalligram, 1995. 7–8, 136–154.) című, a haynaui rémuralom évadján játszódó színdarabjában szublimált.
5 Ezek élményanyagából merít FTG jobb sorsra – jóval nagyobb odafigyelésre – érdemes Voroneţi kék. Partitúra egy monodrámához című színműve (I. rész: Polisz, 1997. 39., 4–12.; II. rész: Po-lisz, 1997. 40., 23–32.)
6 Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2010, 323 oldal.
7 Szövegösszefüggés: „…a tanulmányok átdolgozása mögött Filep Tamás Gusztávot is sejtem, aki hírhedt szerkesztőként az OSZK tájékoztató kézikönyvtára pontatlan lexikonadatainak javításával (is) bíbelődik.” Lásd Bárdi Nándor: Az értelmezés kereteinek keresése. Regio, 2000. 2., 281–286. (az idézet mondat: 285.).
8 Vö. Kovács Olga: Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1818 [sic! recte: 1918]–1995. Filep Tamás Gusztáv – Tóth László: Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918–1995. Pozsony, 1995, Kalligram. 165 p. Kisebbségkutatás, 1996. 3., 285–288.; Fried István: Filep Tamás Gusztáv: A hagyomány felemelt tőre (Válogatott és új esszék az 1918–1945 közötti [cseh]szlovákia magyar kultúráról). Ister Kiadó, Budapest, 2003. 444 lap. Regio, 2003. 3., 281-285.; Niederhauser Emil: A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új tanulmányok az 1918–1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról Filep Tamás Gusztávtól. Kisebbségkutatás, 2004. 1., 154–155.; Viczián Zsófia A hagyomány felkent őrei. Pro Minoritate, 2003. ősz, 157–160.; Korpás Árpád: A hagyomány őre. Könyvjelző. Az Új Szó melléklete, 2003. 7., 3.
9 Időrendi sorrendben: Az ellenállás vize. Jegyzetek, kísérletek, portrévázlatok. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1993; Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918–1995. Eszszék, tanulmányok, vázlatok. (Tóth Lászlóval közösen.) Kalligram Könyvkiadó Pozsony, 1995; Koncsol László [kismonográfia]. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997; Zalabai Zsigmond [kismonográfia]. Dunaszerdahely, 1998 [2. kiadás: 2004], Nap Kiadó; Rákos Péter 1925–2002. (G. Kovács Lászlóval közösen.) Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2005; A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új esszék, tanulmányok az 1918–1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról. Ister Kiadó, Budapest, 2003; A humanista voksa. Írások a csehszlovákiai magyar kisebbség történetének köréből 1918–1945. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2007; Tóth László [kismonográfia]. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2010. Ehhez képest FTG nevét hiába kerestük a Biográf Ki kicsoda (Enciklopédia Kiadó, Budapest,) 2002-es és 2006-os kiadásaiban. Megtaláltuk viszont egy leendő államtitkár, majd miniszter adatait, akinek 2002-es „életműve” – akkor – a tanulmányainak befejezését jelző évszámból és egy e-mail címből állt…
10 Filep Tamás Gusztáv: Főhatalomváltás Pozsonyban 1918–1920. Események, történések egy hírlap közleményeinek tükrében. Kalligram, Pozsony, 2010.
11 Vö. Anderson, Benedict: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről. Ford.: Sonkoly Gábor. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2006.
12 Lásd például FTG 2003, 99, 172. (etc.)
13 Borsi-Kálmán Béla: A békétlenség stádiumai. Fejezetek a magyar–román kapcsolatok történetéből. Osiris Kiadó (Pro Minoritate könyvek), Budapest, 1999.
14 Kivétel azonban az ő életében is akad: FTG a 2009-ben a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által alapított, s az év június 19-én átadott Lőrincz Csaba-díj első kitüntetettje. (Lásd erről Pataky István: Szolidaritás és előítéletek. Egy sikeres Magyarország a nacionalizmusok ellen hatna – Interjú Filep Tamás Gusztávval, a Lőrincz Csaba-díjjal kitüntetett kisebbségkutatóval. – Ma-gyar Nemzet, 2009. június 27., 5. Vö. írásunk 4. számú jegyzetével is.)