Gál Sándor – A Nap-ébredés

szememből néz vissza
önmagára az ébredő Nap
csodája felsugárzik
s ami elmúlt
visszatér hozzá ismét
a végtelen horizont
belülről fénylik
élet-ív
virágok szíve
megragyognak
a smaragd hegyélek
s fölkoszorúzván önmagukat
szerteáradnak tengercsodává
folyamok patakok
iramlanak alá
surrogó énekükben
évezredek mélyei lobbannak jelenné
általuk és bennük válik láthatóvá
a mindenség történelme
ide zuhognak a magasság
felhő-piramisai
és az isteni trónusok
arany talapzata is
 megérinti az én földemet
a tömör
ezüst-fényű kapubálványok közül
kiemelkednek az egek szárnyai
s a mindenség törvényének
gyémánt tábláit
az izzó sugarak ráégetik
kelet magasára
a pillanat
nem ember-idejű
és
nem isten-idejű
ez a  m o s t  teljessége
szememből néz vissza önmagára
örökkön-örökké