Hodossy Gyula versei

Pihenés torral, semmivel

Pihenni kellene.
Végre lerázni magadról a port,
a kort, a kórt,
s meginni egy-két korty bort,
s így ülni veled a tort,
a múlt felett,
az elveszett fecskecsaládért,
a szerelemért,
a megbocsátó mosolyért.

Így kellene tort ülni minden felett,
ami volt és szép
ami van és hallgat,
ami lesz és bujdos.

Rég nem néztél szembe a világgal,
az éhhalállal,
az ártatlanok legyilkolásával,
a megsebzett kutya kérdő szemével.

Pihenni kellene,
nem gondolni semmire,
csak bámulni és feledni
a semmit,
miként kimúlik,
a vihart követő szivárvány is.

Varjúvá leszek

Feketét látok,
a fehér galamb is fekete.
Mint viharban a tenger, hullámzik kedvem
irányíthatatlanul, már-már érzések nélkül
csapódom,
a szikla kemény, vág,  
hirtelen átbucskázva fejemen varjúvá leszek
az sem érdekel, az ablak kívülről, vagy belülről
kínál mást, levegőt, élhetőt.
 
Fekete csőrömmel az üveget kopogtatom,
miközben valaki megnyitja az ablakot.