Háy János – Főszereplő a halál

Indulatkomédia két részben
(Részletek)

Szereplők:
Alex – műsorigazgató a tévétársaságnál, harmincas
Simi – Alex helyettese, harmincas
Marika – a Főszereplő a halál c. program felelőse, huszonnyolc éves
Kolozsi László – Kossuth-díjas színész, 80 körül
Barcsai Miklós – Kossuth-díjas színész, 80 körül
Solti Konrád – Kossuth-díjas színész, 80 körül
Márványi Róbert – Kossuth-díjas színész, 80 körül
Kabai Juci – Kossuth-díjas színésznő, 80 körül
Pécsi Kata – Kossuth díjas színésznő, 80 körül
Kántor Irén – Kossuth-díjas színésznő, 80 körül
Pityu, Gabi – stúdiósok
Erzsike – orvos
Szállodaigazgató, ápolók, sofőr, kocsikísérő, tévések, személyzet a szállodában stb.

I. FELVONÁS
2. jelenet
(Kolozsi László színművész lakása)

Simi: Jó napot, Laci bácsi. Én vagyok, akivel telefonon is…
Kolozsi: Gyere, gyerek. Honnét is jöttél?
Simi: Tulajdonképpen vidéki vagyok, Laci bácsi.
Kolozsi: Ja, vidéki, ott még vannak rendes emberek. Én is vidéki vagyok, tulajdonképpen.
Simi: A Laci bácsi is marha rendes, hogy fogadott, tényleg. Mert vannak olyan színészek, akik már a telefont se veszik fel, annyira nem állnak szóba…
Kolozsi: Ezzel akarják nagynak mutatni magukat, pedig olyanok csak, mint a bolha tökén a pattanás, annyira senkik.
Simi: De a Laci bácsi, a Laci bácsi egy őrült nagy színész, tényleg, iszonyú nagy. A múltkor láttam videón azt a hatvan nemtomhányas színházi fölvételt, amikor a Hamletet, hát lehidaltam, Laci bácsi akkora nagy volt. Akkor még volt színjátszás Magyarországon. Mert az meg volt csinálva, nem csak úgy összehányva, hogy legyen valami, meg hogy a támogatást le lehessen nyúlni.
Kolozsi: Amikor a Művészszínházban tényleg együtt játszottam a Gózonnal, meg a Salamon Bélával. Hogy milyen ember volt a Salamon…
Simi: Laci bácsi, ez most nem riport.
Kolozsi: Nem?
Simi: Nem, Laci bácsi, most itt másról van szó.
Kolozsi: Hogy beszéljek akkor, hogy milyen előadást terveztünk 56-ban, mikor az oro-szok bejöttek, hogy az hogyan sikerült, hogy be merte mondani a Kabai Juci, hogy maga menjen ki, és akkor a Juci az oroszokra gondolt, és ezt mindenki tudta.
Simi: Az oroszok is?
Kolozsi: Rajtuk kívül mindenki.
Simi: Pedig ha ők is tudják, akkor biztos nem maradnak bent, hanem lelépnek tankostul, mindenestül.
Kolozsi: A lényeg a tett. Hogy ezt mi megtettük. Hogy az oroszok mit csinálnak, az, ugye, az ő dolguk. Mi megtettük a Jucival.
Simi: Ezt nagyon érzem, Laci bácsi. Most is pont ilyenről lenne szó.
Kolozsi: Mi, bejöttek az oroszok, megint bejöttek?
Simi: Dehogy, attól már nem kell tartani, se a németek, ez már más világ.
Kolozsi: Akkor mit akarsz?
Simi: Szóval, most is lenne lehetőség tettekre. Megint lehetne szerepelni a tévében.
Kolozsi: A tévében (üvölt)? A tévét én leszarom, a tévével jössz te nekem, amikor az nem fizet, ha meghívnak. A munkámért, hogy adom az arcomat. Ingyen lelopják a pofámról. Meg ezt a sok tehetségtelen fiatal libát mutatják, akik a seggükkel játsszák a szerepet. Hol van ott egy igazi színész.
Simi: Laci bácsi, most lehetne, mert a Laci bácsi is benne lesz, meg néhányan a régiek közül. A legjobbak.
Kolozsi: Hogy a többiekkel? Nincsenek már többiek.
Simi: De vannak, még egy páran vannak.
Kolozsi: Kicsoda? Nekem nem jut eszembe senki. Aki számított, már mind a temetőben van. Ott van a Latinovits is, pedig mennyivel fiatalabb volt, mint én, a Jávor Pál, a Bajor Gizi, a Kabos Gyula, a Déryné… Nem él már senki…
Simi: De a Barcsai Miki bácsi például, az igent mondott.
Kolozsi: A Barcsai faszi, a Barcsai faszi egy rohadt náci, azzal én többet még az uszodában sem, nemhogy a képernyőn. Az a vén hugyos, aki ha egyedül marad a színpadon, rögtön belekezd a talpra magyarba, az egy hülye, hát tíz éve bocskai dolmányban jár, a marha, pedig a faterja a Király utcában volt fűszeres, a Barcsainak.
Simi: Ezt én nem tudtam.
Kolozsi: Mit, a bocskait?
Simi: Nem, a fűszerüzletet.
Kolozsi: Pedig így volt. Braun fűszerüzlet volt az övéké, mert a faterja negyvenéves koráig Braun volt, azután lett Barcsai. Láttam, együtt jártunk színiiskolába a Mikivel, és délután odamentünk, a Barcsai néni meg adott nekünk enni, mert kenyér az mindig volt náluk. Én meg vidéki voltam, nekem nem volt otthon, csak hónapos szobák…
Simi: A bocskai különben nem igaz, Laci bácsi. Én most találkoztam vele, ez nem igaz. Rendesen van öltözve. Öltöny, kalap. Inkább rabbi, mint nemzetiszocialista.
Kolozsi: És a Solti Konrád? Az nem igaz, hogy együtt járnak a Lukácsba. Na, a Solti az tényleg egy nyilas, annak még jelvénye is van.
Simi: Milyen jelvénye?
Kolozsi: Horogkereszt vagy nyilaskereszt, tiltott önkényuralmi jelvényeket hord.
Simi: Akkor lecsuknák, Laci bácsi.
Kolozsi: A gallérja alá tűzi, és csak akkor mutatja meg, amikor összegyűlnek ezek a nyilasgyerekek, a haverjai.
Simi: Ezt nem hiszem, Laci bácsi…
Kolzsi: A tévében is láttam valami gyűlésen vagy felvonuláson.
Simi: Az a március tizenötödikei állami ünnep volt.
Kolozsi: Most én ezen nem vitatkozom, azt mindenki tudja, és a Barcsai faszi ezzel jár össze, családostul is.
Simi: Lehet, hogy haverok, de csak azért, mert a Solti is egy nagy színész…
Kolozsi: A Solti, ugyan már… A Solti hozzám képest senki, és mindig is senki volt. Mármint ebben a vonatkozásban. Csak azért kapta meg a Kossuth-díjat, mert én már megkaptam. Ha én akkor még nem, akkor nekem adják. Csak nekem már nem lehetett, mert volt. Meg a nemzet színésze is csak utánam lett, mert a nagyok már mind meghaltak.
Simi: Azt hittem, a névsor miatt.
Kolozsi: Ebben tévedtél, gyerek, ebben nagyot tévedtél, mert, ha én vagyok a Solti, és ő a Kolozsi, akkor én kapom meg előbb.
Simi: Még szerencse, hogy nem ő a Laci bácsi.
Kolozsi: Ő nem lehet egy Kolozsi, mert ő hozzám képest senki. Ha az én bőrömbe bújna, lötyögne rajta, az biztos.
Simi: Különben Solti Konrád is ott lesz.
Kolozsi: A Solti, hogy a Solti is? Menjen maga a kurva anyjába, hogy én azzal…
Simi: Meg a Márványi Robi is…
Kolozsi: A Márványi, te meghülyültél, gyerek? Te az én színházamban még asztalláb se lehetnél. A Márványi egy szar kuplétáncos, az operettből, én Hamlet voltam meg Lear, hát mit képzeltek ti ott a tévében, hogy ezekkel leülök?!. És a gázsi? Mennyi lesz a gázsi, az mennyi?
Simi: Félmillió hetente…
Kolozsi: Ötszázezer? Szóval ötszázezer.
Simi: Meg teljes ellátás. Lovaglási lehetőség.
Kolozsi: Jó, azt már ne sorold, mert az nekem nem megy…
Simi: Asszisztensek, akik értenek az ápoláshoz is, orvos.
Kolozsi: Az jó, és csak férfiak, különben?
Simi: Nem. Ott lesz a Kabai Juci.
Kolozsi: A Jucika?
Simi: Igen, ő is.
Kolozsi: A Jucika, az mindig nagy szám volt. Hogy az a kurva Barcsai faszi hogy tudta leszedni, akkor, hatvanháromban, amikor én vártam rá, hogy mi az istent mondott neki, hogy engem dobott…
Simi: Meg a Pécsi Kata, és a Kántor Irén…
Kolozsi: Mindegy. Nem érdekes. A nők úgyis csak azért vannak, hogy a férfiszerepeket el lehessen játszani, meg hogy lehessen utána valakivel ágyba menni. Különben nem kellenek. És a Barcsai faszi is annyit kap, mint én?
Simi: A pénz annyi, de a Laci bácsié lesz a főszerep, csak ezt nem szabad elmondani. Ez titok, nem tudhatja senki, hogy a Laci bácsi lesz, aki először majd meghal. Azt kell ját-szani, hogy meghal, mert a halál az ebben a műsorban főszereplő lesz. Így fogjuk rek-lámozni, hogy főszereplő a halál. És a Laci bácsi lesz az, aki meghal benne.
Kolozsi: Az nagy szerep, egy igazi drámában mindig a halál a csúcspont.
Simi: Itt is az lesz, Laci bácsi. Tényleg itt is ott lesz legjobban felnyomva a feszkó, tény-leg. Akkor annyi nézője lesz, mintha egyszerre lépne föl az ország összes sport-csarnokában, meg a sportarénában és a Művészetek Palotájában.
Kolozsi: Annyi?
Simi: Annyi. És ha sikerül felnyomni a szatelitekre, hogy átvegyék a nagy nyugati csatornák, akkor mintha világ körüli turnéra indulna. Ez még a Domingónak se jött össze, meg a Pavarottinak se
Kolozsi: Világ körüli turné egy csúcsszerepben. Ez jól hangzik. Hogy annyi ember. És ez tulajdonképpen jár is nekem.
Simi: Abszolút jár, Laci bácsi, ráadásul egy ilyen nagy szerepben, mint a halál.
Kolozsi: A legnagyobb szerepben.
Simi: Akkor mehet, Laci bácsi?
Kolozsi: Mehet, gyerek.
Simi: Egy hét múlva akkor jön egy kocsi, az viszi a lakókat a Kastélyba. Majd a részleteket telefonon…
Kolozsi: Mint régen, amikor az országot jártuk, amikor mi voltunk a nemzet arca.
Simi: Úgy. És most is a Laci bácsiék lesznek. Megint lesz a nemzetnek arca. Nem veszünk el a germán és szláv hordák rengetegében.
Kolozsi: Nekem még van olyan arcom, amit meg lehet mutatni.
Simi: Az biztos, a Laci bácsi arca még arc, kifejez valamit. Az életet, például…
Kolzsi: Pont azt, az én arcom az életet fejezi ki.
Simi: Laci bácsi, akkor a kolléganők telefonon, majd ők jelentkeznek.
Kolozsi: Jól van, gyerek, várni fogom.

3. jelenet
(Alex irodája)

Alex: Két napja kereslek, bazmeg, ez egy munkahely, itt nem lehet eltűnni.
Simi: Mért nem hívtál mobilon?
Alex: Hívtalak, de le voltál kapcsolva.
Simi: Biztos a térerő.
Alex: Kurvára utálom, ha valaki ezzel a térerőüggyel jön. Ki voltál kapcsolva.
Simi: Tudod, hogy mit szervezek. 
Alex: Pont ezért kerestelek, mert engem is baszogatnak. Tetszik nekik.
Simi: Mondtam, hogy ez átmegy. Azt egy New York-i is látja, hogy ez üzlet.
Alex: Naponta hív. Annyira rábukott.
Simi: Vagy beléd zúgott.
Alex: Ez hülyeség, nem buzi.
Simi: Nem buzi, csak a fiúkat szereti.
Alex: Jó, ezt hagyjuk, mi van a faszikkal?
Simi: Megvannak, ne szarj be, megvan minden.
Alex: Belement mindegyik?
Simi: Bele. Mondtam, hogy belemennek.
Alex: Nem gondoltam volna.
Simi: Már készülnek a reklámcsomagok. Nyolcan vagy heten, mert az egyik picsa rákos lett.
Alex: Várhatott volna pár hónapig. Már csak az arányok miatt.
Simi: Négy férfi és három nő, kurva nagy biznisz. Pár nap gyakorlás bent a házban, és egy hónap élesben kint. Addig nyomjuk a szöveget, meg a hirdetéseket, hogy főszereplő a halál. A magyar színház klasszikusai újra a képernyőn. Érted, kurva nagy kampány. Holnap lesz a sajtótájékoztató. Az RTL-nél ki fognak akadni, ha megtudják. Most lenyomunk őket, bazmeg, lenyomunk. Föl lesz vezetve, dől a lóvé…
Alex: És ha lenyúlják az ötletet?
Simi: Nem tudják, mert a színészek már a mieink, a szerződés aláírva, azt a kártérítést, azt senki nem fizeti ki… És nincs másik hét ember, már csak olyan vidéki nyugdíjas színészek, de azok senkit nem érdekelnek.
Alex: Mi van a kamerákkal?
Simi: Már be vannak lőve. Egy kicsit az ottani igazgató szivatott, hogy nem lehet megbontani a falakat meg ilyesmi, de most már minden rendben. Ezeket is csak addig érdekli a műemlékvédelem, amíg ki nem nyitod a bukszádat.
Alex: Azért egy kicsit fosok.
Simi: Mindenki tud mindent. Ne szarj be, ezek vér profik. Közönség előtt zajlott az egész életük. Le fog pörögni ötven év színháztörténet. Utána is még évekig élhetünk belőle. Ha elpatkolnak, mit gondolsz, honnét kérnek majd anyagot?! Mindenki nekünk fog pengetni, meg ismétlésben le lehet nyomni újra az egészet. Nulla befektetés, érted! […]

6. jelenet
(Mikrobuszban, hátul ülések, a sofőrt és a kocsikísérőt ablak választja el)

Kolozsi: De szűk ez a kocsi. Amikor mondták, én egy tágas hintót képzeltem, plüssfotelekkel.
Pécsi Kata: Hintóval, mikor érnénk oda hintóval.
Kolozsi: Nem úgy gondoltam, hogy tényleg hintó, hanem hogy annyira kényelmes, nem ilyen, hogy mint a heringek.
Barcsai: Az, hogy szűk, az a jó, hogy szűk Lacikám, mert nem csúszik ki belőle.
Kolozsi: Micsoda nem csúszik ki belőle,
Barcsai: Hát nem emlékszel a régi dolgokra?
Kolozsi: De emlékszem, mindenre emlékszem, hogy hogy volt a próbákon, amikor A velencei kalmár ment, arra.
Barcsai: Nem úgy, hogy próbák, hanem érted, hogy mi szűk.
Kántor Irén: Egyszerűen a Miklós nem tud soha másra gondolni. A Miklós hölgyek előtt is ilyen.
Kolozsi: Nem azért, Irénke, én ezt a hölgyeket háromszor is meggondolnám.
Kántor Irén: Azt hiszed, én nem voltam tisztességes, nekem egy mérnök volt a férjem, és két gyereket szültem neki…
Kolozsi: És amikor a végzős főiskolásokkal… Akkor ki volt a gyerekekkel?
Kántor Irén: Te jobb, ha nem szólsz semmit, mert neked még családod se volt. Te ott aludtál évekig a színházban, mert a feleséged lelépett egy olasz fickóval, egy hülye seggdugasz olasszal, a gyerekeid meg annyit sem tudnak már magyarul, hogy kö-szönöm, hogy azt mondják: grácie meg prégó. Milyen magyar színész vagy te, hogy a gyerekeid olaszok, milyen vagy te?
Kolozsi: Én nemzedékeket neveltem a magyar nyelvre.
Kántor Irén: Csak a gyerekeid maradtak ki ebből az oktatásból, csak ők…
Kolozsi: Tudod, hogy ez fáj, tudod, hogy ez nekem egy tőr a szívemben. Különben sem szólhatsz semmit, mert a te unokád az a hülyegyerek a viaszaton, aki úgy beszél magyarul, mintha angolul. Egy rohadt szót nem értek belőle, mint egy külföldi. Arra tanítja a többi hülyegyereket, hogy elfelejtsenek magyarul. A szavakat sem ismerem föl, nem még a mondatokat.
Márványi: Énekeljünk valamit, olyan jót tenne egy kis dalolás, nem ez az örökös veszekedés. Ez volt mikor az Operett utazott, az egész busz énekelt. Micsoda hangulat volt, már az is előadás volt, ha csak keresztülmentünk egy falun. Kiálltak a parasztok, és hallgatták, hogy dalol a busz. Ingyen föllépés. Ingyen énekeltek nekik a legjobbak.
Solti: Nemzethalál. Az a vízió jön elém, a nemzethalál.
Kolozsi: Nekem elég nagy baj a sajátom, leszarom a nemzetét.
Solti: Hogy egy nemzet fog itt elvérezni…
Kabai Juci: Az nem is lenne baj, ha a haverjaid elvéreznének. Már nem merek végigmenni a körúton, mert azt kiabálják, hogy zsidó kurva meg ilyeneket, vén zsidó banya. Nem is értem, hogy úsztad meg a háborút. Beléptél a pártba, mi, kellett nekik a nyilas színész…
Barcsai: Jucika, ez nem igaz, ezt ne mondjad, hogy azt kiabálják, mert olyan nincs, vagy ha van, akkor az csak egy hülye, érted kiengedték a Lipótról. De a többi nem olyan. Becsületes magyar emberek.
Kabai Juci: Mindegyik olyan. Tele van a Konrád haverjaival a város. Minden helyet ellepnek, a Konrád meg harsogja nekik a Himnuszt, személyesen vagy magnóról, azok meg arra várnak, ha vége lesz, akkor kiirtják a gyerekeimet.
Kolozsi: Jucika, neked nincsenek gyerekeid.
Kabai Juci: Most, Laci, most te mért jössz ezzel, hogy nincsenek, amikor tudod, hogy ez fájt nekem egész életemben, hogy mennyire akartam volna.
Kolozsi: Nem azért, csak ami nincs, azt ugye nem lehet…
Márványi: Mit nem lehet, nem lehet énekelni, énekelni mindig lehet, és mindenki tud, az éneklés hozza össze az embereket.
Barcsai: Robikám, dudorásszál magadban, dudorásszál, de ne szólalj meg, mert neked nincs agyad ezekhez a dolgokhoz. Te, amikor a Luxemburg grófját játsztad, azt hitted magadról, hogy te egy arisztokrata vagy.
Pécsi Kata: Hogy a Robi, azt hogy gróf (nevet). A Robi, akinek egy betanított vasmunkás volt a faterja.
Márványi: A múltamat most mért kell ócsárolni, Katika, mért, amikor az egy nagyon rendes ember volt, az én apám.
Pécsi Kata: Meddig volt veletek? Na mondjad! Amíg hároméves voltál.
Márványi: Igen, de az egy ilyen baleset, hogy addig csak.
Barcsai: Hogyhogy baleset, hogy elhúzott Amerikába, vagy mi?
Márványi: Nem, belépett az illegális kommunista pártba, és illegalitásban élt.
Barcsai: Ja, és nem látta azóta az anyád.
Márványi: Nem, mert nem jöhetett haza, mert különben mindenkit lelőnek, a gyerekeket is, a Horthy pribékjei.
Barcsai: Robikám, most már nem ezt kell mondani, az Amerika jobban szól, hogy meg-lépett Amerikába, és lett belőle valami bizniszfigura.
Márványi: Jó, az igazság az, hogy tényleg Amerikába ment el, és leszarta a családot. A muterom meg nem tudott újra férjhez menni, mert reggeltől estig dolgozott, mosónő volt, és korán meghalt. A mosónők általában korán halnak. Vagy mert betegek, vagy mert leesnek a padlásfeljáróról, ahová a ruhákat cipelik. És ne irigyeld tőlem, Barcsai, hogy egyszer az életben gróf lehettem. Egyszer. Tudod te milyen elégtétel volt az nekem? Az egész szenvedésemért volt az nekem az elégtétel. Luxemburg grófja.
Kabai Juci: (megkopogtatja az üveget): Mikor érkezünk?
Kocsikísérő: Hamarosan. […]

II. felvonás
2. jelenet
(A szálloda társalgója)

Marika: Tessék, csak tessék! Ez itt a társalgó, itt lesznek a közös összejövetelek…
Márványi: Na, ez már valami. Itt aztán egy olyan énekpróbát lehet tartani, de még koncertet is… Felléphetnénk a falu lakói előtt, és az is mehetne a tévében.
Marika: Itt most nincs olyan, Robika, itt csak maguk vannak meg a kamerák. Ott az ebédlő, bekamerázva az is. Naponta hat órát közvetítünk, az interneten meg folyamatosan. (Mutogatja a terepet, benyit egy oldalajtón) Ez itt a titokszoba. Korábban kamra volt, de átalakítottuk. Itt akár egy egész színdarabot le lehet nyomni, vagy elmondani az egész életet. Egyben. És lejön a tévén.
Kabai Juci: Lacikám, itt lehet beárulni a többieket.
Kolozsi: Én nem.
Barcsai: Azért érdekes, hogy amikor főszerepet kaptál, két-három tagot mindig kirúgtak a színháztól.
Kolozsi: Nekem ahhoz mi közöm, én nem voltam igazgató.
Solti: Hogy a szerepért a Laci köpött?
Barcsai: Neked nem kellett, hogy igazgató legyél, elég volt, hogy együtt iszogattál az irodán az igazgatóval, vagy a személyzetissel. Aztán elmesélgetted, hogy ki milyen, és mit gondol a dolgokról. Viccesen, mintha nem is azért mondanád, hogy milyen vicces, hogy azt mondta az igazgató képére, hogy fel kéne akasztani, hogy az egyik színész azt mondta, te meg röhögtél, hogy ez azért vicces, mert olyan volt, mintha a fényképről mondaná, de valójában mindenki arra gondolt, hogy rendesen fel kéne lógatni a fickót, az igazgatót. A titkárnő meg jegyzetelt…
Kolozsi: Ez rágalom, én nem. Énmiattam utcára senki. Nekem el kellett játszanom a legnagyobb szerepeket, mert én nem választhattam, hogy majd holnap, mert nekem a holnap már nem lehet egy Hamletre, nekem nem. Csak akkor.
Kántor Irén: Én is a Laci miatt?
Solti: Ezt nem hiszem el, hogy a Laci ezt csinálta, pont a Laci…
Barcsai: Hogy amikor a Jucival összejöttem, akkor másnap hívtak, és elvették a szerepet, aztán meg kikerültem pár hónap múlva, és érdekes módon fél évig Budapesten sehová, hiába kopogtattam, a legócskább színházaktól is elhajtottak. Maradt végül is Nyíregyháza.
Kolzsi: Nekem ahhoz nincs közöm, hogy Nyíregyháza…
Barcsai (dühödten): Te tudod, milyen kibaszott messze van Nyíregyháza?
Kolozsi: De nagy szerepeket játsztál ott. A legnagyobbakat.
Barcsai: És hányan látták? Hányan tudtak róla?
Kolozsi: Volt a tévében is egy.
Barcsai: És kész. Csak a véletlen mentett meg, hogy ne zabáljon föl az alkohol. Már a színészklubban ébredtem minden reggel, mikor fölhívtak Pestre.
Kolozsi: Mert kérdezték tőlem, hogy milyen vagy, és én azt mondtam, tehetséges. Hogy nagy tehetség.
Barcsai: Azért? Miattad? Hogy te hoztál föl? Épp te, na ne röhögtess.
Kolozsi: Pedig ezt mondtam nekik, és utána láttalak, hogy már itt vagy…
Barcsai: Hozzáfűzted, hogy de politikailag nem korrekt. Ezt. S ha nincs az a minisztériumi faszi, hogy azt mondta, hogy most már ezt meg lehet engedni, hogy vagyunk már annyira erősek, hogy a tehetségért tegyünk ilyen engedményeket. Ha az nincs, akkor ott döglök meg Nyíregyházán.
Márványi: Elég legyen már ebből, tényleg, hogy mi volt, tényleg nem érdekes.
Marika: Hát megáll az eszem, vagy leszakad az állam, miket mondanak a csillagok. Huhú, erre még gondolni sem korábban… De most még nem kell vitázni, még nem élnek a kamerák. Nehogy kimenjen minden belőlünk, hát a végén nem marad semmi az adásra, nem igaz. Fú, ez azért marha jól indul…
Kolozsi: Na, jó hagyjuk, nekem elég most a szívem…
Kabai Juci: De jobb most már, ugye?
Kolozsi: Jobb.
Kántor Irén: És a lépcsők?
Barcsai: A mennyországba, Irénke…
Solti: Ne bántsd az Irént, mert azt ő nem érdemli.
Barcsai: Csak úgy viccből mondtam.
Solti: Ne mondjad úgy se. Szóval, mi van a lépcsőkkel?
Marika: Az emeleten vannak a szobák. Mindenkinek egy lakosztály.
Pécsi Kata: Robika, megint gróf lehetsz egy hónapig.
Kolozsi (egyre hangosabban): Ez itt a kérdés. Ez itt a kérdés. Ez itt a kérdés…
Kabai Juci: Mi a baj, Laci, mi van veled?
Kolozsi: Csak az akusztikát tesztelem, nagyon szól, nem úgy, mint a Vígben, hogy amikor kiadtam a hangot, megcsörrentek a csillárok.
Kántor Irén: A csillárok?
Kolozsi: Az üvegbigyók rajta…
Kántor Irén: Ja, az más, mert a csillárokat nem hinném el.
Kolozsi: Nem szoktam olyat mondani, ami nem igaz.
Barcsai: Tudjuk, Lacikám, te aztán soha.
Marika: Akkor most mindenki költözzön be a lakosztályába.
Márvány (előre akar engedni másokat): Parancsolj, kérlek!
Barcsai: Gróf úr, csak ön után.

4. jelenet
(A szálloda társalgója, este)

Kolozsi: Nem vagyok jól, még mindig nem.
Barcsai: Ugyan már, Lacikám, ez már nem a kisbusz.
Kolozsi: A levegő nem jön, érted?! Van itt levegő?
Barcsai: Levegőt akar a Laci. Régen ettől több kellett neked, Lacikám, most nagyon kevéssel beéred.
Kolozsi: Ha ez nincs, akkor a többnek sincs hová jönnie. Ablakot! Ablakot! Nyisson már valaki ablakot!
Kabai Juci: Mi van veled, Lacikám, eddig nem volt semmi…
Kolozsi: Eddig nem, mert most van.
Solti: A Laci játssza az eszét, a Laci. Annak nincs semmi baja, csak játssza az eszét. Színész…
Kolozsi: Ide figyelj, ha én játszanék, akkor azt nem látnád, mert én úgy vagyok színész, hogy az nem látszik, hogy játszok, érted? Én olyan vagyok, mint a valóság, azt te nem veszed észre. (Kapkodja a levegőt, közben kinyitják az ablakot)
Pécsi Kata: Nyugodj már meg, Lacikám, hagyjad már, jobb most?
Kolozsi: Jó ez a kis levegő.
Solti: Amikor van, mennyire nem jut senkinek eszébe, hogy hiányozhat. Csak szennyezik, mindenki csak szennyezi.
Kabai Juci: Azt hittem, csak a nácik valagába bújtál… a zöldeknek is szavalsz?
Solti: Én színész vagyok, én annak szavalok, aki arra felkér.
Kolozsi: Az isten faszát, de megszorongatott valami.
Kántor Irén: Hosszú volt az út, meg az a szűk dolog ott a kisbuszban.
Barcsai: A szűkről mi jut eszedbe, a szűkről, Lacikám?
Kolozsi: Te nem vagy normális, Miki. Neked mindig ezt kell mondani, ez neked színvonal? Az erek szűkek már itt nekem, a koszorúerek.
Márványi: Énekeljünk valamit, az tágítja az ereket, Amerikában csináltak ilyen felmérést…
Barcsai: Az apád mesélte, vagy honnét tudod?
Márványi: Nem, csak olvastam valahol.
Solti: Furcsa, hogy koszorúér.
Barcsai: Mi ebben a furcsa?
Solti: Hogy ez mennyire utal a halálra.
Barcsai: Hogyhogy?
Solti: Hogy a temetésen is koszorú van.
Kabai Juci: Mindig ezek a nemzethalál víziók, most már elfelejthetnéd ezt a dolgot, Konrád. Nagy művész vagy, elismerem, egy nagy náci művész, de nem kell mindig ez a halál, meg koszorú…
Solti: Nem a nemzetre gondoltam.
Barcsai: Hát kire?
Solti: Magamra.
Barcsai: Hogyhogy?
Solti: A saját halálomra.

5. jelenet
(A szálloda társalgója, reggel)

Erzsi: Jó reggelt a nemzet művészeinek. Reggeli vizit. Vérnyomás, vizelet.
Marika: Jó reggelt. Laci bácsi már jól van. Megnézegeti a doktornő, hogy mi is történt abban a testben.
Erzsi: Bizony, bekukucskálunk a bőr alá.
Márványi: Fú, de rosszul hangzik ez a bőr alá kukucskálás. Még jó, hogy a Laci van roszszul.
Kabai Juci: Azért nehogy már örüljél a másik bajának.
Márványi: Nem úgy, csak hogy nekem az nagyon rossz lenne, nekem mindenem annyira érzékeny, még a bőröm is.
Barcsai: Pedig jobb lenne, ha nem a bőröd lenne érzékeny, hanem a szíved, akkor többet hoztál volna ki magadból.
Márványi: A Lacinak az érzékeny, és akkor mi lett a több, hogy itt fuldoklik…
Barcsai: Ez a Márványi egy katasztrófa…
Solti: Az operettben nem kell gondolkodni. Az operettnek az a lényege. Ott csak énekelni kell, s ha rezonál a fejed, amúgy sem tudsz semmire gondolni.
Erzsi: Mondja, Laci bácsi, hogy van? Szorít még az a szívecske?
Kolozsi: Kicsit még nyom a mellkasomnál, olyan, mint mikor Lear voltam, az a nagy érzés van ott. Pont úgy feszít.
Solti: Hát igen, a Laci a Leart is szívből játszotta, nagyon ott volt a szíve, az biztos, nagyon tudta, most meg is kapja a Kossuthot.
Kabai Juci: Hagyjad, Konrád, a Lacit, mert a Laci mindig nagy művész volt, nagyon nagy, és neked, aki még most is… a múltkor tolókocsival…
Pécsi Kata: Mi volt a Konráddal, milyen tolókocsival…?
Solti: Semmi nem volt, semmi, csak leestem a lábamról. Van ilyen az én koromban.
Kabai Juci: Mégis ott nyomultál a hősök terén, valami népgyűlésen.
Solti: Oda engemet toltak, a gyerekeim.
Kabai Juci: Milyen gyerekeid vannak, hogy oda tolnak, ahová nem is akarsz menni?
Solti: Nekem azt mondták, egy kis friss levegő kell, attól gyógyulok, és ott az lesz, mert ott a liget.
Kabai Juci: Neked a friss levegő egy náci gyűlés?
Barcsai: Hagyjad már, Jucika, a Konrádot, amikor Bánkot játszott, akkor neked is megdobbant a szíved.
Solti: Meg Tiborcot.
Márványi: Hogy lehet valaki egyszerre Bánk is, meg Tiborc is, nem értem.
Barcsai: Azért, Robikám, mert nálatok semmit nem tudnak a művészetről, csak a seggeteket rázzátok csillogó gatyákban, hogy az embernek kifordul a gyomra.
Márványi: Abban, amit mi játszunk, ott van a nép érzése, ott van teljesen.
Barcsai: Abban csak a linkelés van, hogy az élet egy nagy könnyűség, pille, meg méz, ilyesmi…
Márványi: Mit gondolsz, érdekli a népet a Bánk bán? Tudod, ki van ott? Néhány zavaros agyú hazafi meg az iskolások, mert nekik kötelező. Az agyukra megy a hülye Tiborc, meg a vonaglás a színpadon, hogy haza meg sors. Tudod te, hol a nép?
Kolozsi: Ha tudom, hogy itt a Márványi Robi, akkor nem jövök, ha tudom.
Barcsai: Tudtad.
Kolozsi: Akkor, ha tudom, hogy ilyen, akkor nem.
Barcsai: Azt nem tudhattuk.
Kolozsi: Inkább két náci, mint egy operettringyó.
Márványi: Hiába mondasz bármit, Lacikám, a nép ott volt nálunk, ott az operettben, a Mágnás Miskán. És én voltam nekik a nemzet. […] (Kolozsi levegőért kapkod, vonaglik)
Barcsai: Laci, Laci, mi az isten van már megint?!
Kolozsi: A szívem, már megint, mint a Learben éreztem, csak még erősebben. Ez most nagyon nyom, rettenetesen.
Solti: Laci, mi az istent csinálsz… Most már leteheted ezt a szerepet, mi is tudunk ilyet, érted, ez nálunk ezen a szinten, annyi év gyakorlat után csak egy rutinfeladat, semmi…
Kolozsi: Ez nem szerep, Soltikám, ez most nem játék, ez most a valóság, ez most pont az.
Kabai Juci: Gyorsan adjanak már a Lacinak valamit, valaki jöjjön már.
Kántor Irén: Doktornő, egy injekciót, doktornő.
Erzsike: Már megint a Laci, nem gondoltam volna, hogy vele lesz a legtöbb baj.
Kabai Juci: Jobb már, Lacikám?
Kolozsi: Jobb, Jucika, most már nagyon jó. Olyan könnyű a testem, olyan, mintha levegőből volnék.
Kabai Juci: Tudod, mennyit sírtam miattad, mikor ott voltak a gyerekek a másik szobában, én csak zokogtam, hogy ők vannak, meg az apjuk, hogy nem te vagy nekem.
Kolozsi: Jucika, ez nem igaz, mert ellógtál a Barcsai Mikivel, ellógtál, nem engem akartál.
Kabai Juci: Csak azért.
Kolozsi: Mért?
Kabai Juci: Hogy féltékeny legyél, azt hittem, féltékeny leszel. Nem gondoltam, hogy lemondasz, hogy azt mondod, nem kellek.
Kolozsi: A Miki után nem lehetett. Mindenki rajtam röhögött volna, az egész város rajtam, hogy a Miki levetett nőit hordom, érted, hogy a Mikiét, és majd holnap azt a szerepet kapom, amit a Miki visszaadott. Ezt nem lehet, Jucika. És ezt te nem tudtad, hogy nem lehet?
Kabai Juci: Azt hittem, így lesz jobb.
Kolozsi: De nem így lett.
Kabai Juci: Nem.

9. jelenet
(Reggel, a szálloda társalgója)

9. jelenet
(Reggel, a szálloda társalgója)

Marika: Reggeli, emberek! Itt van a finom, friss, házi sütésű pékáru.
Pécsi Kata: Azért jól vagyunk tartva, Lacikám, nem igaz?
Márványi: Mint egy operettben, olyan minden, nem is hiszem el, csak éppen nem énekelünk, meg táncolunk.
Kolozsi: Szar a szívem. Ha az embernek szar a szíve, akkor mindegy, hogy milyen a péksütemény.
Marika: Csak alkalmi dolog, majd elmúlik.
Kolozsi: Nem úgy érzem. Hogy el. Vagy ha igen, akkor velem együtt. És az nekem anynyira nem alkalmi, hanem mondjuk végérvényes.
Kabai Juci: Lacikám, azért még felcsillanna a szemed, ha el kéne játszani a Leart, akkor még fel.
Kolozsi: Nem tudom, Jucikám, olyan furcsa, hogy minden mindegy lesz, amikor az embernek a szíve.
Kabai Juci: Hogyhogy mindegy?
Kolozsi: Hogy csak azt érzed, hogy ez van, hogy a szív. Más nincs. Szívharc.
Pécsi Kata: Azért csak rosszabb lenne, ha még a reggeli is rossz, meg ha a stáb nem ilyen kedves, mint a Marikáék, akkor csak rosszabb lenne.
Kolozsi: Nem tudom, olyan mindegy, mert az, hogy nyom a szívem, az annyira rossz, hogy nem látom, mi a jó.
Márványi: Pedig az nagyon jó, hogy itt vagyunk, Lacikám, csak egy kicsit énekelni kéne.
Solti: Vagy szavalni valamit, most elszavalhatnám az egész országnak a Szózatot például, vagy Tiborc panaszát, az most nagyon aktuális. Mennyien néznek?
Marika: Nyolszázhetvenezren esténként, de napról napra többen.
Solti: Akkor még várok, majd ha millió fölött leszünk.
Kántor Irén: Hogy számolják ki a nézettséget, azt honnan lehet tudni?
Pécsi Kata: Jaj, Irénke, te semmit nem tudsz a modern világról, semmit nem tanultál meg.
Kántor Irén: Jó, nem, akkor én egy hülye vagyok, de azért mondd akkor el te.
Pécsi Kata: Hát ide figyelj, azt úgy szokták csinálni…
Barcsai: Rossz a nőknek, ha megöregszenek.
Márványi: Mért?
Barcsai: Mert akkor nagyon látszik, hogy milyen ostobák. Amikor már nem szépek, akkor nagyon látszik, és az ember ilyenkor már bánja, hogy ennyi időt feccölt ezekbe a nőügyekbe.
Márványi: Nem volt jó?
Barcsai: Akkor jó volt, csak most visszagondolva látom, hogy mennyivel értelmesebben is el lehetett volna tölteni.
Kolozsi: Értelmetlen dolog arról elmélkedni, hogy mit kellett volna másképpen, amikor az ember már nem tudja megváltoztatni.
Kabai Juci: Ja, úgy meghalni, hogy az ember azt érezze, hogy elcseszte.
Solti: Lehet, hogy úgy jobb meghalni.
Kabai Juci: Mért jobb?
Solti: Mert szerintem akkor rosszabb, ha arra gondol, hogy milyen jó volt, nem?
Kántor Irén: Hogy érted ezt, hogy akkor rossz, ha jó volt?
Solti: Tulajdonképpen. Nem?
Kántor Irén: Nem tudom, ezt nem értem.
Barcsai: Ez a baj, látjátok, hogy egy nő semmit nem ért, még azt sem, ami egyszerű, amit még egy gyerek is.
Kántor Irén: De ezt hogy kell?
Barcsai: Hát mintha egy szar darabban játszol, akkor rendkívül jó, szinte felüdülés, ha végre, pláne ha leveszik a színlapról, de ha egy jóban, akkor az rossz, hogy vége.
Kántor Irén: Azért hogy meghal az ember, az nem olyan, hogy vége az előadásnak.
Barcsai: Csak képletesen.
Kántor Irén: Képletesen? Szerintem úgy sem jó, képletesen sem.
Barcsai: Jó, mert minden hasonlat sántít, akkor jó, ha sántít, mert ha nem sántítana, akkor már nem is hasonlat lenne, hanem maga a dolog.
Márványi: Te ilyen filozófus vagy? Azt hittem, csak a nők…
Barcsai: Jártam filozófiára. Megtanultam gondolkodni.
Pécsi Kata: Ez a hasonlat dolog is milyen jó, hogy az is olyan, hogy akkor jó, ha rossz.
Kántor Irén: Nagyon különleges a világ.
Kolozsi: A szívem, Marika, hívja be a doktornőt, mert itt valami erősödik.
Solti: Mi erősödik, Lacikám, a tested erősödik?
Kolozsi: Marha vagy, te Solti, a nyomás, meg most már szúr is, és fáj
Kabai Juci: A szív nem is szokott fájni, az akkor valami más lesz.
Kolozsi: Micsoda lenne, érzem, hogy itt elöl.
Kabai Juci: A tüdő, de van olyan, hogy nem ott érzi az ember a fájást, ahol kellene, hanem épp az ellenkező oldalon. Néha rossz helyen is műtik az embert.
Solti: Lacikám, azért megtanulhattad volna a szerepedet jobban. A szív az nem fáj. Most lebuktál. Nagy játékos vagy te…
Kolozsi: De ez fáj, Soltikám, és nagyon
(Erzsike szalad be egy ápolónővel)
Erzsike: Na mi van, Laci bácsi, vacakol az a szív?
Kolozsi: Nagyon, levegőt, levegőt.
Erzsike (az ápolónőhöz): Infúziót gyorsan.
Solti: Írta József Attila.
Kabai Juci: Mi van?
Solti: Semmi.
Kolozsi: Levegőt!
Barcsai: Bassza meg, ez a Laci tényleg rosszul van.
Erzsi: Vigyük a betegszobába.
Márványi: Lacikám, ne hülyéskedj, Lacikám, ezt ne csináld itt.
Kabai Juci: Laci, én még mindig a tied vagyok, Laci, arra gondolj, hogy a tiéd…
Barcsai: Az istenit, nem kapok levegőt, ez tényleg rosszul van.
Pécsi Kata: Az a Laci.
Barcsai: Kicsoda?
Pécsi Kata: Aki nem kap levegőt
Solti: Vigyük már, vigyük, mert valami…
Ápoló: Doktornő, leáll a szíve.
Erzsi: Gyorsan a rögtönélesztőt, gyorsan, adja már, ha nem tanulta meg az iskolában, mit kell csinálni, legalább a Vészhelyzetet nézze a tévében, adja már, mert itt hal meg a kezemben.
Barcsai: Nehogy már meghaljon a Laci, nehogy már meghaljon.
Erzsike: Gyorsan, gyorsan,
Ápoló: Megint, kóma, vagy micsoda.
Erzsi (felegyensedik): Vége. Meghalt.
Barcsai: Hogyhogy meg?
Erzsi: Hogy nem dobog. Hogy a szív az már nem.
Kabai Juci: A Laci, az nem igaz, a Laci nem halhat meg.
Erzsi: De. Vége. Nem bírta tovább.
Solti: Az istenit, hogy idejött a Laci, és vége.
Barcsai: Azért jött ide.
Solti: Vagy attól, hogy itt vagyunk.
10. jelenet
(Társalgó, este, suttognak)

Solti: Valami nincs rendben ezzel a programmal.
Márványi: Miért nincs, hogy a Laci, a Laci miatt?
Barcsai: A Laci meghalt volna otthon is, egyszer mindenki.
Kabai Juci: De pont itt.
Solti: Az a lényege ezeknek a műsoroknak, hogy a végén egy marad.
Pécsi Kata: Hogyhogy egy?
Solti: Hogy a nézők szavaznak. Olyan, mint egy vetélkedő, hogy mindig egyet kiszavaznak.
Pécsi Kata: Nem értem, a vetélkedőkön be szoktak szavazni, nem ki.
Solti: Igen, de ez itt fordítva van, hogy mindig egyre azt mondják, hogy ne. És a végén csak egy marad.
Pécsi Kata: És ez nálunk is így lesz?
Solti: Így. Csak nem a közönség szavaz. Én rájöttem az egészre, hogy mit akarnak. Nem a közönség.
Márványi: Hanem kicsoda?
Solti: A halál.
Kántor Irén: Hagyjál már, Konrád, olyan hülye dolgokat tudsz mondani.
Pécsi Kata: Tényleg, Konrád, ne ijesztgesd az embert. Mi az, hogy a halál?
Solti: Ez nem ijesztgetés. Ez tény. A fickók azt akarják venni, hogy mi meghalunk, értitek? A Laci a bizonyíték, hogy a Laci volt az első. Eggyel kevesebben vagyunk.
Márványi: A Laci meghalt volna amúgy is. Különben is lenézett engem, pedig nekem az egész nemzet tapsolt, az egész.
Solti: Figyelj, Robi, most te velük vagy, vagy velünk, most te azt akarod megérteni, amit én mondok, vagy őket akarod?
Barcsai: A Robi akar életben maradni. Ő akar az utolsó lenni
Kabai Juci: De arra semmi biztosíték, hogy a Robi lesz. Azt se tudjuk, mit csinálnak velünk.
Solti: Lehet, hogy olyan gyógyszereket adnak, vagy mit tudom, olyan dolgokat kell csinálni, amitől kipurcanunk.
Pécsi Kata: Tiszta hülyéket beszélsz. Ez gyilkosság.
Solti: De nem lehet bizonyítani. A Laci halálát se lehet.
Pécsi Kata: Akkor se lehet olyan, hogy itt megölnek.
Kántor Irén: Pedig ebben van valami, a Laci se véletlen. Semmi nem véletlen.
Kabai Juci: Semmi. Itt minden ki van számolva, értitek, ez egy gazdasági vállalkozás.
Solti: Millió fölé ment a nézettség, gyerekek, millió fölé.
Kabai Juci: A Laci miatt volt, miatta, hogy meghalt. És tovább nő, ha tudják, hogy egyenesben nézhetik, ahogy meghalunk.
(Nyílik az ajtó, Marika lép be)
Marika: Mi ez a kis kupaktanács, mit szervezkednek? Nehogy itt balhé legyen, mert nem akarom most fölolvasni a szerződést, hogy mit vállaltak.
Barcsai: Most nem értem ezt a szerződés dolgot. Engem az nem is érdekel, hogy mi van a szerződésben. Ki olvas el ilyesmit. Akinek másra nincs tehetsége. De én színész vagyok, én játszok, nem szerződést olvasok.
Solti: A Laci elolvasta, a Laci tudta.
Kabai Juci: Hát ez már nem segít, hogy a Laci.
Marika: Az van benne, művészek, hogy itt kell maradni, amíg a program tart, mert ebben benne van százmillió. És ha bárki el akarna menni engedély nélkül, akkor azt meg kell fizetni, kártérítés.
Márványi: A Marika is tud így beszélni, a Marika, hát ez nem igaz.
Marika: Én a tévétől vagyok, én a tévé Marikája vagyok, nem a színészotthonból küldtek, úgyhogy én azt az érdeket képviselem, amit a tévé.
Márványi: A Marika egy ellenség. A Marika nem azért van, hogy nekünk jó legyen…
Kabai Juci: Hagyjuk a Marikát, neki ezt kell tennie, nekünk meg minden rendben, jó itt.
Solti: Persze, nem volt itt semmi balhé, csak régi dolgokról beszéltünk.
Pécsi Kata: Amikor még a Laci élt, hogy az, milyen volt.
Marika: Ja, az más, akkor én is lehetek nagyon kedves, meg hozom a vacsorát, aztán jöhetnek a produkciók. Az Irénke igaz, hogy tud labdákat dobálni.
Kántor Irén: Tudok, de nem fogok.
Marika: Dehogynem – Irénke, majd holnap hozunk labdákat, olyan szép csillogókat, azt nagyon szeretik a nézők.
Kántor Irén: De én a Nórából akarok egy monológot.
Marika: Mi az a Nóra, az egy film?
Kántor Irén: Nem, az egy színdarab, én akkor lettem híres, a Nórában, és…
Marika: Jó, azt is lehet, de először dobálni kell.
Solti: Ne izguljon, Marikám, majd én megbeszélem az Irénkével. Én értek az Irénke nyelvén.
Kántor Irén: Mit beszélsz meg, mi a francot?
Solti: Elég volt már, az istenit, hagyd már abba, nem érted!
Barcsai: Nem érti. Ez a baj a nőkkel, semmit nem értenek. Kár volt azt a sok időt.
Solti: Miki, nem kell mindig ezt, neked nem kell.
Marika: Akkor holnap…
Solti: Jól van, Marika, reggel. Addig is minden jót meg jó éjszakát.
(Marika kimegy)
Kabai Juci: Értitek, ezek ki akarnak csinálni. Az kell nekik, hogy olyat mutassanak, amit más tévé nem tud.
Pécsi Kata: Ez most már biztos. Most ezt láttam a Marikán is, hogy addig kedves, amíg a dolgok úgy mennek, ahogy nekik kell. Most már a Konrádnak igaza van, hogy ki akarnak csinálni, hogy az kell.
Márványi: Igaza, nem gondoltam volna, hogy igen.
Solti: Csak egy megoldás van?
Barcsai: Micsoda?
Solti: Ha megszökünk.
Barcsai (többekkel): Megszökni?
Solti: Igen, titokban.
Barcsai: És a kártérítés?
Solti: Ha az életedről van szó, akkor mindegy.

Barcsai: Az igaz. Mert ha ugye vége az embernek, akkor már tényleg nem érdekes, hogy megvan-e a pasaréti villarész.
Solti: Most mindenki lefekszik. Aztán egykor itt a társalgóban.
Márványi: És a kamerák?
Barcsai: Üzemelnek éjjel is?
Márványi: Lehet. Vagy egészen biztos.
Solti: Ezt megoldjuk.
Barcsai: Hogy? Eléjük teszünk valamit?
Solti: Nem, elvágjuk a kettes kábelét. A kettes akkor halott lesz. Éjszaka úgysem jönnek megjavítani.
Barcsai: Éjszaka nem.
Pécsi Kata: Halott kamera. Ez is egy hasonlat, ugye, hogy olyan a kamera, mint egy halott. Mert nem működik.
Solti: Inkább a kamera, mint mi.

11. jelenet
(A szökés, találkozó a társalgóban)

Solti: Mindenki itt van?
Barcsai: A kamera?
Solti: Megoldottam.
Kabai Juci: Ki a teraszajtón. Gyorsan. Egy hangot se.
Pécsi Kata: Jaj, a cipőm.
Solti: Most az életünkről van szó. A cipő le van szarva.
Barcsai: Végre egy kis kaland.
Márványi: Azért én nem így képzeltem.
Kántor Ida: Én sem. Még jó, hogy nem télen.
Solti: Télen nem szöknénk.
Kántor Ida: Télen inkább meghalnánk?
Solti: Melegben csak jobb még meghalni is, mint kint a hóban.
Barcsai: A Konrád mindent tud az életről.
Márványi: Még azt is, hogy hol jobb meghalni.
Kabai Juci: Csendben, akkor fussunk…
(Stúdió, technikai szoba)
Pityu (beszól a mikrofonba): Simi, ez rendben van. Megszöknek, szaladnak át a parkon.
Gabi: Csak ki ne törjék a nyakukat ebben a kurva sötétben.
Pityu (a mikrofonba): Most érnek ki a földekre, a földúton rohannak a fasor mellett. A kamerák veszik az egészet…

12. jelenet
(Iroda, stúdió – technikai szoba)

Simi (leteszi a telefont, röhög): Ez bejött. Ez kurvára bejött!
Alex: Mekkora pszichológus vagy te, Simi, hogy ki tudtad gondolni, te órákat adhatnál a pszichológiaszakon.
Simi: Nem hitted?
Alex: Nem. Most már megmondhatom, hogy nem. Azt gondoltam, szarrá megy minden. Egy haveromat már beizzítottam a tőzsdén, hogy valami pénzt szerezzen erre az évre, mert azt hittem, hogy repülünk.
Simi (mikrofonon utasít): Akkor, gyerekek, menjen élesbe a dolog!
Hangszórón: A kinti kamerák rendben. Egyes, kettes készen!
Simi: Oké, maradjatok rajtuk!
Hangszóró: Hatos, hetes rendben!
Alex: Mobilkamerák? Mi van a mobilkamerákkal?
Simi: Minden oké, készen vannak.
Alex: Hozzuk be őket!
Simi: Akkor most hozzuk képbe őket! Főcím! Gyorsan.
Főszereplő a halál. Menekülő-show világhírű magyar színészekkel.
Alex: Ez kurva jó, az éjszakai menekülők, és fölöttük ez a vörös meg a sárga szöveg.
Simi: És holnap reggel újra lenyomjuk a szökést, hogy ez volt éjszaka! Az egész ország ezt fogja nézni.
Alex: Ők meg azt hiszik, megszöktek, hogy megmenekültek…
Simi: Ez azért el van találva…
Alex: De kurva vad. (Mobil csörög) A tiéd csörög?
Simi: Ja, le van szarva, most nem érdekel.
Alex: Vedd már föl, nem akarja abbahagyni!
Simi: Az isten faszát már, mit akarnak… Halló. Mi? Meg?
Alex: Mi van?
Simi: A Laci bácsi?
Alex: Mi van a Laci bácsival?
(Simi leteszi a telefont, maga elé bámul)
Alex: Mi van vele? Mondjad már!
Simi: Tényleg meghalt.
Alex: Meghalt? Rendesen?
Simi: Meg.
Alex: A marha, hát ez nem igaz…
Simi: Pedig igaz.
Alex: A marha. Komolyan vette, a marha.
Simi: Mindig túljátszotta a szerepét.
Alex: Mindig.
Simi: Pedig most nem kellett volna.
Alex: Nem.