Filep Tamás Gusztáv: „…szabályosan »kiloptak« bennünket Magyarországról”

Szenes Erzsi deportálásának körülményeiről
Annak számára, aki vázlatosan ismeri a magyarországi zsidók 1944-es deportálásának történetét, nem teljesen világos, hogyan következhetett be Szenes Erzsi sorsfordulata. Idevágó közvetlen dokumentum Szlovákiában tudomásom szerint még nem látott napvilágot, az pedig, ami Budapesten megjelent erről, nem épült be a Szenessel kapcsolatos ismereteinkbe – noha egy vele készült interjúban (vagy róla szóló riportban) röviden ő maga is nyilatkozott erről.¹

A lexikonszócikkek itt meg-lehetősen szűkszavúak: Szenes Erzsi „1942-ben Bp.-re menekült, 1944-ben deportálták, 1949-ben Izraelbe költözött” – írja róla legfrissebb irodalmi lexikonunk,2 s ennél a (cseh)szlovákiai magyar irodalmi lexikon sem közöl sokkal többet: „…a szlovákiai zsidóüldözések miatt 1942-ben Bp.-re menekült. 1944-ben a németek letartóztatták, előbb Auschwitzbe, majd Németországba hurcolták. 1945 után egy ideig Po.-ban élt, egy szlovák hetilapnál dolgozott. 1949-ben kivándorolt Izraelbe.”3 Tóth László, aki Szenes második világháború utáni pozsonyi éveiről adott közre fontos tanulmányt, megadja ugyan a költőnő lefogásának dátumát, a most idézendő – mint lejjebb látható lesz, e vonatkozásban egy Szenes-passzusra visszavezethető – mondat szerkezetéből viszont azt a következtetést vonhatja le az olvasó, hogy a költőnőt ezután hamarosan Lengyelország területére, a leghírhedtebb lágerbe hurcolták: „A szlovákiai zsidóüldözések elől, 1942 decemberében Budapestre menekült. 1944. március 21-én azonban a németek elfogták és Auschwitzba deportálták, ahonnan 1945 áprilisában szabadult.”4 Az eseménysorozat pontos leírását Szenes Erzsi Szlovákiában máig kiadatlan és alig hivatkozott naplójában5 is hiába keressük, néhány utalása viszont mozaikszerűen kiegészíti a hivatkozott interjúban és egy részletesebb, nem tőle származó beszámolóban kirajzolódó képet.

Az, hogy a költő 1942-ben menekült Magyarországra, különösebb magyarázatot nem igényel; köztudott, hogy Szlovákiában ekkor került sor a deportálás első hullámára. Nem teljesen nyilvánvaló viszont, hogy miért és hogyan vitték el a németek éppen Budapestről. A magyar fővárosból szintén sok embert deportáltak 1944-ben, viszont a zsidók tervszerű összegyűjtésére és bevagonírozására éppen itt nem került sor. A budapesti deportálást Horthy – ez is közismert tény, viták nem erről, hanem a kormányzó indítékairól folytak – megtiltotta, a csendőr-karhatalmis-ták tervezett július eleji puccskísérletét pedig az I. páncélos hadtest Budapest környékéről, főleg Esztergom-táborból fölrendelt alakulatai Koszorús Ferenc vezérkari ezredes vezetésével meghiúsították, július 6-án és 7-én Baky László belügyi ál-lamtitkár csendőreit a város elhagyására kényszerítették.6 A nyilas hatalomátvétel idején pedig – amely után a fővárosi zsidók egy részét gyalogmenetben elindították Ausztria felé – Szenes Erzsi már lágerben volt a Harmadik Birodalom területén.
A letartóztatásra a költő naplójának előszava szerint valóban a német meg-szállás első napjaiban került sor. Elhurcolásának időpontjára, illetve arra, hogy fogságba esése és Auschwitzba szállítása között majdnem négy hónap telt el, azonban innen sem derül fény:
„Pesten a németek bejövetelének harmadnapján, 1944. márc. 21-én a Duna-parti Dárday-panzióban az SS-ek kezére kerültem. Előbb a Zrínyi utcai börtönbe, majd Kistarcsára vittek. Innen – mint a háború után megtudtam – egyenesen Eichmann parancsára, több száz fogolytársammal együtt, Auschwitzba deportáltak, onnan néhány hét múlva Fallerslebenbe kerültem egy hadigyárba. 1945. március végén átszállítottak Salzwedelbe ötszáz társnőmmel együtt. Április 14-én felszabadítottak az amerikaiak.”7

A német biztonsági szervek már a bevonulás után, tehát a deportálást jóval megelőzve, ezerszámra tartóztattak le magyarokat, főleg Budapesten, de más városokban is; elsősorban a politikai, a köz- és gazdasági élet szereplőit, köztük zsidókat, német nevű – zsidónak vélt, illetve „kinevezett”8 – polgárokat, továbbá lengyel és francia emigránsokat. Sok, a közéletben szerepet nem vállaló zsidó is a Gestapo kezére került ekkor, de főleg nyilvános helyeken, pályaudvarokon, fővárosi közlekedési eszközökön, sőt az utcán fogták el őket, gyakorlatilag válogatás nélkül. Abból, hogy Szenes Erzsit egy panzióban fogták el, arra következtethetünk, hogy nem akart vagy nem tudott elrejtőzni – két napja lett volna rá –, s arra is, hogy legálisan tartózkodott Magyarországon, így adatait föltehetően a Külföldieket Ellenőrző Or-szágos Központi Hivatalban találták meg a németek – a KEOKH nyilvántartásait ugyanis már az első napon lefoglalták. Szenes Magyarországon való tartózkodásának törvényességére lehetett következtetni a hivatkozott interjúnak abból a passzusából, amely szerint 1942-ben a Prágai Magyar Hírlap „szerkesztői segítették átmenekíteni Szlovákiából Budapestre”, magyarán úgynevezett „jobboldali” kapcsolatait használta föl meneküléséhez – vagy inkább a magyar fővárosban való legális tartózkodásához. A korábbi Prágai Magyar Hírlap több jelentős személyisége: Szvatkó Pál, Darvas János és Borsody István ez időben már a Magyarország című kormánylap munkatársai voltak (Szvatkó a főszerkesztője). Szenes Erzsi Adolf Eichmann, a német érdekszférába tartozó, illetve a megszállás alatt álló területek „zsidótlanításának” kulcsembere, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidó ügyek részlegének vezetője jeruzsálemi perében annyit mondott még erről, hogy – általa meg nem nevezett – magyar írók Tisóhoz folyamodtak annak érdekében, hogy ne deportálják őt, de az elnök a kérést elutasította, továbbá hogy Márai Sándor javaslatára szökött át Magyarországra. A tanúvallomás szerint Nagymihályban a fiatal nőket gyűjtötték össze először, és Szenes is be volt osztva egy transzportba, de az utolsó pillanatban sikerült megmenekülnie. Még otthon volt, amikor május elején – tudomása szerint – háromezer zsidót Nagymihályból Lublinba szállítottak, sőt, még akkor is, amikor az otthon maradottak olyan tartalmú levelezőlapokat kaptak a deportáltaktól, amelyekből megértették, hogy az elhurcoltak nagy része már nem él.9 Lehet, hogy Szenes azután keresett kapcsolatokat a volt PMH-sokkal, miután Márai üzenete megérkezett. A határon gyalog szökött át.10 A jeruzsálemi perben úgy nyilatkozott, hogy a KEOKH-tól11 valóban megkapta a tartózkodási engedélyt.12 Azt pedig, hogy a nácik az ottani nyilvántartásból tettek szert az adataira és a tartózkodási helyére, a vallomásnak az a részlete teszi valószínűvé, mely szerint 21-én, kedden, hajnali 5-kor a Dárday-panzióban álmából verte föl az SS, s hogy ott lakó lengyelekkel együtt tartóztatták le. Először az Astoriában tartották fogva négy napig, prominens magyar politikusokkal együtt, akik közül Keresztes-Fischer Ferenc bel-ügyminisztert, Apponyi György grófot, a liberális párti országgyűlési képviselőt, Chorin Ferencet, a nagyiparost, felsőházi tagot és a szociáldemokrata Buchinger Manót nevezi meg, illetve név nélkül utal a Népszava munkatársaira. Innen szállították előbb a Zrínyi utcába – innen egyszer átvitték a svábhegyi Gestapóra, ahol vallatták, megkínozták –, majd körülbelül hat hét múlva Kistarcsára.

Azt már bizonyosan tudjuk, hogy Szenes Erzsit nyáron, de már a nagy deportálások lezárulta után hurcolták el. Története – és sorstársaié – atipikus, különleges eset. Azok közé tartozott, akiket a nácik az akció hivatalos leállítása után, de még a Sztójay-kormány idején, a magyar hatóságok tiltása ellenére, illegálisan csempésztek ki az országból. Szeneséket a kistarcsai internálótáborból rabolták el; nem sokkal később Sárvárról hurcoltak még el internáltakat.  
Kistarcsán egy Wehrmacht-részleg is működött, de az itt őrzött zsidók a magyar táborparancsnokság hatáskörébe tartoztak; élelmezésükről a budapesti központi Zsidó Tanácsnak kellett gondoskodnia. Nyáron a tanács megbízottjaként Bródy Sándor látogatta a kistarcsai internáltakat, aki Vasdényei István rendőr-főfelügyelővel, a tábor parancsnokával megegyezett abban, hogy akit csak lehet, igyekeznek majd megmenteni, ha szorul a hurok. A deportálások említett beszüntetése és Baky csendőreinek a fővárosból való eltávolítása után, július 12-én Vasdényei arról értesítette Bródyt, hogy Eichmann egy ötven vagonból álló vasúti szerelvényt rendelt a kistarcsai pályaudvarra 14-én reggelre, nyilván az ezerötszáz zsidó internált elszállítására. Ezt Vasdényei az állomásfőnöktől tudta meg, s Bródyn keresztül már aznap, 12-én értesült róla Stern Samu, a Zsidó Tanács – s korábban a fővárosi hitközség – elnöke is. Beneschofsky Ilona, aki az esetet dokumentumok alapján, több résztvevő tanúvallomását, illetve emlékezését idézve földolgozta, ezzel kapcsolatban Stern – utóbb könyvben is megjelent13 – följegyzéseiből is citál: „Eichmann-nak és az SS vezetőségének egyáltalán nem tetszett a kormányzó tiltakozása és a csendőrség visszarendelése… Csendőri segítség nélkül Wisliceny [báró Dieter von Wisliceny SS-Hauptsturmführer, azaz százados – F. T. G.14] néhány száz SS-pribékje nem tudja végrehajtani a közel 200 000 budapesti zsidó deportálását. Eichmann dühöng, és azzal kárpótolja magát, hogy a kistarcsai internálótábor mint-egy 1500 őrizetesét bevagoníroztatja.”15 A Tanács azonnal értesítette a kormányzót, a kormányt, a követségeket, a pápai nunciatúrát és az egyházakat, s Horthy rögtön utasítást adott a belügyminiszternek: akadályozza meg a vonat elindulását, illetve ha az már kifutott, fordíttassa vissza. A szerelvényt Ferenczy csendőrei Hatvanban állították meg, s onnan irányították vissza Kistarcsára. (Egy másik verzió szerint Budapesten; az Eichmann-per anyagában egyértelműen Hatvan szerepel. Maga Szenes Erzsi, akit szintén föltettek a vonatra, azt mondja ugyan az említett beszélgetésben, hogy a határról térítették vissza őket,16 de ez valószínűleg pontatlanság vagy költői túlzás; mint a jeruzsálemi vallomásából kiderül, nem is tudta, hol járnak éppen. A perben arról is beszélt még, hogy ugyanerre a szerelvényre a fővárosban fogva tartott személyeket is föltuszkoltak.

Az akció sikertelensége miatt több forrás szerint is dühöngő Eichmann utóbb bebizonyította: a magyarok nem parancsolhatnak neki. Néhány nap múlva az egész Zsidó Tanácsot bekérették a Gestapo svábhegyi főhadiszállására, Stern szerint azért, mert megtudták, hogy miattuk fulladt kudarcba az embercsempészet július 14-i terve. A főhadiszálláson először órákig kellett várakozniuk – telefonálniuk sem volt szabad közben –, majd az egyik német tiszt, Hunsche (dr. Otto Hunsche Hauptsturmführer [százados]), a volt hitközségi elnök szerint Eichmann helyettese (valójában a csoport jogi szakértője; a helyettes vezető Hermann Krumey SS-Obersturmbannführer [alezredes] volt, akit ekkor már áthelyeztek Ausztriába) tartotta szóval őket, látszólag tökéletesen értelmetlenül, egészen estig. Stern szerint főleg arról volt szó, „hogyan lehetne a zsidóságban levő pánikhangulatot megszüntetni”.17 Későbbi frankfurti perének vádirata szerint Hunsche maga kovácsolta, a vidéki zsidó hitközségek megszervezésére vonatkozó terveket adott elő – noha e vidéki hitközségek már nem léteztek. A vádirat tartalmazza azt is, hogy este fél hétkor a tárgyalószobában megszólalt a telefon. Hunsche meghallgatta a jelentést, „ja, jawohl”, válaszolta, majd rögtön hazaengedte a tanács tagjait anélkül, hogy befejezte volna a mondatot, amit a telefoncsöngetés előtt elkezdett.18 Ekkor jelentették neki, hogy végrehajtották az akciót, melynek érdekében a Zsidó Tanács tagjait cselekvésképtelenné kellett tenni.
Ezen a napon, 1944. július 19-én19 reggel a német Sonderkommandó három, géppisztolyokkal ellátott és két géppuskával megerősített szakasza szabályszerűen megrohamozta és elfoglalta a kistarcsai tábort. Kapuját bedöntötték, behatoltak az udvarra, majd az épületekbe, az őrséget ellátó hét rendőrt lefegyverezték, a telefonzsinórokat elvágták, az internáltakat pedig előbb lehajtották az udvarra, majd föl az odaérkező teherautókra. Az internáltak ruhájáról leszedették a sárga csillagot, Hauer Elemérné vallomása szerint azért, „hogy ne derüljön ki, hogy zsidók vagyunk, hiszen akkor már zsidót nem volt szabad deportálni”.20

Vasdényei István, a volt magyar táborparancsnok visszaemlékezései szerint a rajtaütés előtt, nyolc órakor megjelent nála dr. Ubrizsy Pál rendőrfogalmazó (a Rökk Szilárd utcai rabbiképzőben berendezett kisegítő toloncház parancsnoka), s belépési engedélyt kért, hogy meglátogathassa a toloncházi osztály parancsnokát. Egy óra múlva egy német tiszt kért belépést, Franz Novak Hauptsturmführer (tehát szintén százados), aki megkérdezte, hogy megérkezett-e már Baky államtitkár, ha nem, ő megvárná itt. Vasdényeinél éppen ott volt Bródy Sándor, a Zsidó Tanács említett képviselője; míg ők ketten tovább beszélgettek, Novak pedig várakozott; viszszaérkezett az irodába Ubrizsy, dokumentumot lobogtatva, mely szerint Baky felhatalmazza őt a zsidó internáltak elszállítására. „Én visszautasítottam – írja Vasdényei –. Baky államtitkár nem rendelkezhet, mert Magyarország kormányzója már a deportálást megtiltotta, és ezt velem a kabinetiroda egy tanácsosa, Radnótfay kö-zölte is. Én a foglyokat nem adom ki, kifogást emelek Ubrizsy személye ellen is, egy alacsony rendfokozatú tiszttel nem tárgyalok, és nem is lehet a Belügyminisztérium megbízottja, mert az meghatalmazottját nem a Rökk Szilárd utcából választja.”21 Ekkor kezdődött az SS-ek sturmja, előtte egy öreg internált rohant be a magyar parancsnokhoz azzal, hogy a németek géppuskaállást készítenek – a következő percekben már behatoltak a táborba. Beneschofsky Ilona állítása szerint Bródy Sándor „mindenben alátámasztja” a Vasdényei által mondottakat. Szerinte Novak nem engedte meg, hogy elhagyják a helyiséget, s közölte a táborparancsnokkal, illetve mindkettőjükkel, hogy „elviszi ugyanazt az 1500 embert deportálásba, akiket már július 15-én [pontosabban 14-én – F. T. G.] elvittek, de akiket visszaszállítottak, mert Eichmann nem tűrheti, hogy az ő parancsait bárki is kontrakarírozza, még a kormányzó sem”.22 A teherautókra ugyanazért volt szükség, amiért a sárga csillagok eltávolítására is: feltűnő lett volna, ha az internáltakat ismét a kistarcsai állomáson próbálták volna bevagonírozni; a teherautókon Rákoscsabára vitték s ott rakták vonatra őket. Ahogy a már idézett Hauer Elemérné mondja: „A németek szabályosan »kiloptak« bennünket Magyarországról.”23 Szenes Erzsi a hivatkozott beszélgetésben ugyanezt állítja: „Eichmann és társai […] nem tudtak belenyugodni, hogy tervüket keresztezték és – mint ismeretes – ugyanazokat az internáltakat, akik-nek egyszer sikerült megmenekülniök, teherautókba dobták és sebtében egy környéki állomásra vitték, ahonnan a vonat elindult velük, mialatt a zsidótanács valamennyi tagját a svábhegyi Gestapóra rendelték, nehogy közülük bárki is újra eljárhasson a halálvonat utasainak megmentése érdekében.”24 A vonat nem állt meg Magyarországon, csak azután, hogy túlhaladt a magyar–szlovák határon. A telefonvonalak helyreállítása után Vasdényei fölhívta a katonai szállítás vezetőségét, a főkapitányságot, a Belügyminisztériumot és a kabinetirodát, de már késő volt.

Az 1960-as években Szenes Erzsit tanúként hallgatták ki a Zsidó Tanácsot 1944. július 19-én cselekvésképtelenségre kárhoztató Hunsche frankfurti perében is.25 Adatait az Eichmann-per jegyzőkönyvéből ismerték, ahol tehát ő is tanúvallomást tett. Szerepel is a közvádló, Izrael akkori főállamügyésze Ítélet Jeruzsálemben főcímű könyvében, csak éppen Eliseva Szenesként, a magyar kiadás fordítója, illetve a kötet munkálataiban közreműködő történész nem azonosította őt. Az, amit Gideon Hausner idéz Szenes Erzsi vallomásából, a deportálás első, még meghiúsult kísérletére vonatkozik: „Marhavagonokba zsúfoltak bennünket… Utaztunk egy ideig, aztán egyszerre csak úgy éreztük, hogy a vonat az ellenkező irányba halad, és aztán visszaérkeztünk Kistarcsára.”26
Eichmann azt állította, hogy nem emlékszik erre az esetre, csak annyi rémlett neki, hogy egyszer egy vonatot visszafordítottak. Egyébként ő is azzal érvelt, mint a holokauszt számos bíróság elé állított közreműködője: személy szerint nem őt terheli a jogi felelősség, hiszen mindent parancsra tett. A jeruzsálemi vádiratban a kis-tarcsai esetről többek között ezt olvashatjuk: „Amikor Wisliceny később találkozott Freudigerrel [Freudiger Fülöppel, az ortodox zsidók egyik vezetőjével, a Zsidó Tanács tagjával – F. T. G.], azt mondta neki: »Hát maga valóban azt hitte, Eichmann tűrni fogja, hogy Horthy, ez a vén trottli, keresztezze számításait« […] Ezt az akciót senki sem követelte tőle. Horthy nem járult hozzá a deportálások folytatásához. Senki sem tehetett volna neki szemrehányást, ha nem csinál semmit, hanem várja annak a diplomáciai és katonai nyomásnak az eredményét, amelyet a németek gyakoroltak Magyarországra a deportálások folytatása érdekében. Amikor azonban a zsidók legyilkolásáról volt szó, Eichmann minden utasítás nélkül és minden parancsot túlmenően működött.”27 Ez volt az az eset, amikor nyilvánvalóan nem felsőbb utasításra, hanem parancs és tiltás ellenére indított egy emberekkel teli szerelvényt a megsemmisítő táborba. Ahogy Hannah Arendt könyvében szerepel: „Úgy tűnik, ez volt az utolsó szerelvény, amely Magyarországról Auschwitzba indult.”28 Ő is – aki egyébként hivatkozott könyvében számos olyan jogi, jogfilozófiai, etikai kérdést tesz föl a per kapcsán, amely a tárgyalás során nem merült föl, s amelyet a bírák sem tudatosítottak (nem beszélve a vád képviselőjéről) – úgy ítélte meg, hogy Eichmann ellen ez volt „az egyik legsúlyosabb bizonyíték”.29

Sorban állás az élet vizéért

1 L. I. [Lengyel István]: A vonat másodszor is kirobogott… Beszélgetés Szenes Erzsi költőnővel, a Hunsche–Krumey per tanújával. Új Élet, 1964. 15. szám, 3. (Az írás műfaja azért bizonytalan, mert nagyobbik részében Lengyel István mutatja be Szenes Erzsit, illetve foglalja össze az általa mondottakat, másik része beszélgetés. Az írást a továbbiakban interjúként említem.)
2 Új magyar irodalmi lexikon. [III. köt.] P–ZS. Főszerkesztő: Péter László. Második, javított, bővített kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000, 2003. (A Szenes Erzsi-szócikk Szeberényi Zoltán munkája.)
3 A Cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. Második, javított kiadás. Főszerkesztő: Fónod Zoltán. Madách-Posonium, Pozsony/Bratislava, 2004, 382. (A Szenes Erzsi-szócikket Fónod Zoltán írta.)
4 Tóth László: „Nem vagyok azonos többé önmagammal…” (Szenes Erzsi.) In uő: Elfeledett évek. (Esszék, cikkek, interjúk.) Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1993, 65.
5 Szenes Erzsi: A lélek ellenáll. Napló és versek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966.  
6 Ezzel az eseménnyel kapcsolatban is volt vita, de főleg arra vonatkozott, hogy Horthy valóban a budapesti, illetve az oda menekült vidéki és külföldi zsidókat, vagy pedig saját hatalmát akarta-e megmenteni; ez most számunkra mindegy. A csendőrpuccs tervét a deportálás gyakorlati végrehajtásának egyik főszereplője, a csendőrség és a németek – az „Eichmann-kommandó” – közötti összeköttetést biztosító Ferenczy László csendőr alezredes is megerősítette népbírósági tárgyalásán.  
7 Szenes Erzsi: A lélek ellenáll, i. m., 7–8. A lágerélet emlékét idézi a szerző Van hazám (Tel-Aviv, 1959) című könyve egy-egy tárcanovellájában: Emlékek a sátorban (23–24.), Versek (61–63.).  
8 „Höttl emlékiratában írta, hogy első intézkedéseikről, a bevonulás utáni magyarországi helyzetről Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezére már a megszállás napján, délben jelentést kért. Telefonhívásán Geschke meglepődött, mert az addig elfogott zsidók számát kérdezte. Gyors megoldásként budapesti telefonkönyvet hozatott. Az ezredes kikerestette kétszáz – »zsidó hangzású« nevet viselő – orvos és ügyvéd címét. Ezeket azonnal letartóztatták.” Szita Szabolcs: A Gestapo Magyarországon. A terror és a rablás történetéből. Korona Kiadó, Budapest, 2002, 85.
9 http://www.nizkor.org/hweb/people/e/eichmann-adolf/transcripts/Sessions/index-03.html Session 53 (letöltés: 2011. október 25.) A forrás a per anyagát angol fordításban  közli; Szenes Erzsi egyébként magyarul tette meg tanúvallomását, mert – ekkor még? – nem tudott jól héberül.
10 Vö. Szenes Erzsi: A lélek ellenáll, i. m., 7.
11 A világhálón elérhető angol szövegben „Foreign Office” szerepel.  
12 Szenes a vallomásában menedékjogot, „the right of asylum”-ot említ.
13 A teljes szöveg magyarul először Schmidt Mária Kollaboráció vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó Tanács című könyvében volt olvasható (Minerva, Budapest, 1990, 56–100.).
14 Az SS-vezetőknek a szakirodalomban olykor eltérő módon föltüntetett 1944-es rendfokozatát Szita Szabolcs A Gestapo Magyarországon. A terror és a rablás történetéből című idézett műve alapján adom meg.  
15 Idézi: Benoschofsky Ilona: Emberrablás Kistarcsán. In Mementó. Magyarország 1944. Kossuth Könyvkiadó, [Budapest] 1975 (közreadó: A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága), 69–70.  A szöveg némileg, de a tartalmat egyetlen ponton érintő módon eltér a később publikált változatoktól. Lásd Schmidt Mária: Kollaboráció vagy kooperáció?, i. m., 85. Ez utóbbi helyen az áll, hogy Wisliceny 150 „pribék”-et tudott mozgósítani, az ide tartozó jegyzet szerint a kommandó közvetlen irányítása alá 120–200 fő tartozott. Uo., 109.
16 „Arra a szerelvényre is felparancsoltak, melyet kormányzói utasításra a határról visszarendeltek.” L. I. [Lengyel István]: A vonat másodszor is kirobogott…, i. m.
17 Idézi Benoschofsky Ilona: Emberrablás Kistarcsán, i. m., 70.
18 Uo., 74.
19 Stern szerint július 17-én; ez valószínűleg elírás, az akció Bródy és Vasdényei nyilatkozatai szerint 19-én történt.
20 Hauerné emlékezését idézi Benoschofsky Ilona: Emberrablás Kistarcsán, i. m., 73.
21 Idézi: uo., 71.
22 Uo., 72. p. Bródy az Eichmann-perben azt is állította, hogy Novak őt is deportálni akarta, de Vasdényei az írnokkal – nyilván kihasználva, hogy a németek az internáltakra összpontosítottak  – kijuttatta őt a táborból. Hausner, Gideon: Ítélet Jeruzsálemben. Az Eichmann-per története. Fordította: Balabán Péter. Szakmailag ellenőrizte, az előszót, a névmagyarázatot, az időrendi áttekintést írta és a név- és helynévmutatót összeállította: Karsai Elek. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984, 213.
23 Idézi Benoschofsky Ilona: Emberrablás Kistarcsán, i. m., 73.
24 L. I. [Lengyel István]: A vonat másodszor is kirobogott…, i. m.
25 Hunschét Hannah Arendt szerint nem 1500, hanem 1200 internált deportálásával vádolták, akik közül 600 meghalt. Arendt, Hannah: Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról. Osiris Kiadó, Budapest, 2001 (Osiris könyvtár), 24. Szenes Erzsi az Eichmann-perben tett vallomásában azt állítja, hogy Auschwitzban az első szelekción körülbelül a csoport felét sorolták az azonnal megsemmisítendők közé.  
26 Hausner, Gideon: Ítélet Jeruzsálemben, i. m., 212.
27 A vádbeszédet magyarul közli Schön Dezső: A jeruzsálemi per. Új Kelet, Tel-Aviv [1962], az idézet helye: 167.
28 Arendt, Hannah: Eichmann Jeruzsálemben, i. m., 226.
29 Uo. Lásd még a vádlott álláspontját egész tevékenységéről: Eichmann, Adolf: Tárgyalástól ítéletig. Feljegyzések a börtönből. Fordította: Németh Balázs, Wittmann László. A fordítást szakmailag ellenőrizte, az életrajzi tanulmányt és a jegyzeteket írta, a szereplő személyek adattárát és az időrendi táblázatot összeállította: Sipos Péter. Trifer Kiadó [H. n., é. n.].

Sorban állás az élet vizéért (részlet)