Patócs László: A kör mint nyitott alakzat
(A vajdasági Híd Kör bemutatkozása elé)
A vajdasági – és egyben a magyar – irodalmi színtér nagy múlttal rendelkező folyóirata, az újvidéki Híd egyik vállalt célkitűzése a vajdasági magyar irodalmi és kulturális törekvések, ezen belül pedig a fiatal, akár pályakezdő tehetséges alkotók támogatása.
Ezen feladat – csúnya kifejezést használva – „intézményesített” formájaként alakult meg 2009 elején a Híd Kör, vagyis a Híd folyóirat hasábjain publikáló, az irodalom és a művészetek iránt érdeklődő fiatal alkotók csoportja. A tehetséges fiatal írókat, költőket, kritikusokat összefogó csoportosulás Faragó Kornélia főszerkesztő mellett Szabó Szilvia és Virág Gábor hathatós támogatása és vezetése nyomán indult el.
Ha a generáció kérdése felől közelítünk a csoporthoz, akkor fiatal és idős, pályakezdő és befutott halmazok éles elhatárolása helyett egyfajta átmenetiséget kell értenünk: a Híd Kör tagjai nem terveznek semmiféle generációs apagyilkosságot, hanem szervesen be szeretnének épülni abba a folyóiratba, amelynek állandó munkatársi gárdáját bármelyik irodalmi folyóirat megirigyelhetné. A Híd Kör szerzői a szépirodalom mellett tanulmányok, színikritikák, tárlatok beszámolóival, a vajdasági művészet követésével is foglalkoznak. A kör legnagyobb hányada az újvidéki Magyar Tanszék hallgatói közül kerül ki, de természetesen ez nem feltétel: más szakok hallgatói mellett sokan Magyarországon tanulnak. A fiatal szerzők szövegei a Híd folyóiratban hol külön rovatban kapnak helyet, de arra is találunk számos példát, hogy egy-egy főmunkatárs szövegeihez kapcsolódnak. A tavalyi év júniusi-júliusi duplaszámát pedig teljes egészében a Híd Kör szövegei töltötték ki.
A nagyon röviden összefoglalt folyóirat-publikációk mellett önálló kötetek is fémjelzik a csoportosulás tagjainak munkáit. Elsőként Kiss Tamás Tükörtestvér című kötetét említeném, amely e sorok írásakor még a nyomdában volt, de az olvasáskor már valószínűleg a könyvesboltokban lesz található. Barlog Károly Maxim című könyve 2012 végén látott napvilágot a Híd Könyvtár sorozatban. Ugyanitt jelent meg a fiatal műfordítók E-szerelem címet viselő antológiája, melynek 13 műfordítója közül többen – Bognár Dorottya, Drozdik-Popović Teodóra, Kovács Hédi, Lenkes László, Orovec Krisztina, Ördög Mónika és Vékás Éva – a kör aktív tagjai. Utóbbi kötetről még egy félmondat: a 29 szerb író novelláit, regényrészleteit, esszéit és verseit tartalmazó kötet egy tehetséges, új műfordító-nemzedék színrelépését jelzi. Szintén a Híd Könyvtár sorozatában jelent meg Benedek Miklós Nem indul hajó című kötete, amely 2012-ben Sinkó-díjat kapott. Terék Anna Duna utca című verseskötete pedig egy évvel korábban érdemelte ki ezt az elismerést. Szólni kell még a Híd Körhöz köthető másik antológiáról, a Rituális labdajátékok címmel megjelent szépirodalmi antológiáról is, amely a kör első közös kötete. A kör tagjai közül többen is publikáltak szerb nyelven, néhányuk pedig abban a megtiszteltetésben is részesült, hogy rangos szerb irodalmi rendezvényeken léphetett fel.
A továbbiakban a kedves olvasó a Híd Kör költőinek, próza- és kritikaíróinak és műfordítóinak szövegeiből kaphat ízelítőt.