Örülünk, hogy szólhat

Új Magyarhangok kötetbemutató, Székesfehérvár, Új Magyar Képtár, 2013. június 6.

Új Magyarhangok kötetbemutató, Székesfehérvár, Új Magyar Képtár, 2013. június 6.

Az Új Magyar Képtár kettes termében Kondor Béla festménye előtt a beszélgetők, Deim Pál és Ország Lili képei között mi, festmények a falon, versek, prózák a kötetekben.
Babiczky Tibor, Barlog Károly, Csobánka Zsuzsa, Varga Gábor Farkas és Czinki Ferenc Urfi Péter beszélgetőtársai, szerzők balra, kötettervező-készítő középen, ötletgazda és szervező az előszó írója mellett. Izinger Katalin művészettörténész, a Kiállítási Osztály vezetője köszöni meg a nagy munkát elsősorban Czinki Ferencnek, hisz a kötet kiadása egy másfél éves kulturális programsorozat eredménye, melynek ötlet- és házigazdája is a székesfehérvári író.

Urfi Péter kritikus mutatja be az est résztvevőit, és vezeti fel a beszélgetést, melynek témája a kötet mellett maga az Új Magyarhangok sorozat, az Új Magyar Képtár fantasztikus tárlata és a „láthatatlan kiállítás” a raktárban. Kérdésére, mi hívta életre a sorozatot, Czinki Ferenc szervező válaszol: „A hiány.” „Itt egy nagyszerű képtár, ahol elképesztően otthon érzem magam, miközben felmerül a kérdés, mások miért nincsenek így ezzel?” Indok is érkezik a költői kérdésre, a lakosság nagy része nem tud a kiállításról, bár voltak ugyan kulturális események, de azok nem emelték tematikájukba be a képeket, más profilú rendezvények voltak. „Azt gondolom” folytatja Czinki, „rengeteg dolog van itt egy helyen, amit össze lehetne kapcsolni (kávézó, galéria, tér), így született meg Izinger Katalin és Gyömrei Anna segítségével az ötlet. Ez egy probléma, hogy elsétálsz egy lépcső mellett, ami ráadásul sok esetben le is van zárva, nem jössz fel erre, a galériába. Tavaly augusztus végén volt a Képtár Fesztivál, amikor szerzőket és színészeket hívtunk és alkalmi tárlatvezetéseket tartottunk.” Ennek folytatása – eleinte a kávézóban, majd később itt a Képtárban ‒ az Új Magyarhangok, ahol mindig 2-2 szerző mutatta be a képtár egy képére készített írását. Érdekes még, hogy egy kivételével minden szerző más képet választott.Urfi Péter teszi hozzá, hogy az is meglepő, hogy a Képtár történetéről a szakmabeliek sokat tudnak, ellenben a lakosság részéről valami miatt mégis mérsékeltebb az érdeklődés. Ennek oka lehet talán az is, hogy sokáig nem volt látogatható a hely, holott korábban „tombolt” (CZF) a képzőművészet, míg ma évente 1-2 kiállítás látható.

A szomorú jelen helyzetről a figyelmet Urfi a könyv felé tereli, Varga Gábor Farkast, a kötet készítőjét faggatva az „izgalmas nyomdászati termékről, művészkönyvről”. Urfi definíciója humorossága mellett találó is, a könyv (VGF-től megtudjuk) leporelló technikával készült, műtárgyként is felfogható, harmonikaszerűen hajtogatható és érdekessége, hogy belsejében „fizikailag” is párbeszédbe lép a képzőművészeti alkotás a hatásukra készült írásokkal, találkozik kép és szöveg.

Három író vendége is van az estnek, akik a korábbi alkalmak egyikén szerepeltek már, a maira pedig új írásokkal készültek, de meséltek a képtári választásukról és a hozzájuk rendelt szövegeikről is. Csobánka Zsuzsa Baranyay András alkotásához választott már meglévő írásaiból, a Kiáradás című részletet, fő irányelve pedig a tükrözés volt: „az foglalkoztatott, mit tudok rátükrözni, párbeszédbe hozni a képpel.” Barlog Károly Csutak Magda képéhez választott, tíz kép volt számára meghatározó, és legközelebb a kiválasztott munkát érezte magához. Babiczky Tibor Révész László festményét választotta és meséli, hogy egy cím nélküli képhez is írt szöveget, de „Feri végül ösztönösen az ide készülő prózába tördelt búcsúversjelenetet választotta”.

Urfi Babiczkyt faggatja tovább, a képhez írás, képre írás a téma, fontos-e, meghatározó-e, hogy a képpel együtt működjön a szöveg? Babiczky számára fontos a saját élmény, „nem a képet kell leírni.” Ahogy egy jó könyvkritikánál is (utal itt Urfi munkásságára): a kritikaíró nem a cselekvést írja le, hanem saját élményét, olvasatát. Barlog Károly szerint „a kép létrehozza a maga szövegét. Egy érzetet adott a kép, ebből az érzetből jött a szöveg”.

A beszélgetést a szerzők felolvasása követi, Csobánka Zsuzsa az Ünnepi Könyvhétre megjelent Majdnem Auschwitz című regényének Hazatérés című szövegét olvassa fel. Megjelenik az öreg Singer, Lipótváros, a nagyanya lakása, Krakkó, a dunai lövések, a gyerekkor vége, a mosogató nők, akik „eggyé váltak a zsíros edénnyel”, a szárítókötél, a halál… A felolvasás után megtudjuk, a két nagy részből álló kötet több idősíkban játszódik, egyrészt a János nevű unoka hangján (2011), valamint a nagypapa történetén (1943-46) keresztül érkezünk a második rész legfontosabb helyszínére, a világítótoronyba, ahol Goran és Lulu Binder hangján folytatódik a történet.

Barlog Károly írásában Déd elevenedik meg, „az öreg fát már nem lehet átültetni”, a család és a halál viszonya kap hangsúlyt itt is, mintha összebeszéltek volna az írók, konyha helyett itt a sámli körül vagyunk, a gyermek beszélő (birtok)határait jelöli, mikor kihúzza Déd alól a sámlit, az ő sámliját. Határ, gyökér, át nem ültethető, új helyen gyökeret nem eresztő fák, a házasodni nem akaró nagyanya, a természetfotós, aki házaspárt és halottat fényképez.

Babiczky Tibor verseiben „láthatatlan új vidékek” (Praeltus) elevenednek meg, nyári nap séta közben láthatóvá válik a gazdag és a silány, az iroda ablakai, majd a dagály, a parton a nők és a kutyák, „lélegző állat a víz”, a Hajnali részben felbukkan a pokol, „hirtelen nem ismertem meg a házam”. A kötetek után a költő jegyzetfüzetét nyitja, új versét olvassa, a Fogyó hold címűt: „nincs álom, sötétben ülök”, hallani a szülőket, „boldogtalan beszéd”.

És hogy lesznek-e még Új Magyarhangok a Képtárban? Összművészeti programokra legalább negyedévente lehet számítani, addig is itt az új, egyedi borítójú, sorszámozott kötet, mely előrendelhető és megvásárolható a József Attila Körnél illetve Székesfehérváron a Study Könyvesháznál, valamint Czinki Ferencnél az alábbi e-mailcímen: czinkif@gmail.com

A képtár pedig idén biztosan látogatható, ráadásként még benézünk a földszinten lévő Műemlékkönyv-kiállításra, de vissza kell jönnünk, mindkét tárlat jóval több időt érdemel.

Tóth Kinga