Tóth Kinga: Időcsőben, avagy szigligeti mikroklíma a 25. JAK-táborban

Háromnegyed hét van, állapítjuk meg csütörtök este az Irodalmi Szemle szerkesztőivel a szarvasagancsok között ránk bámuló – valószínűleg régóta nem üzemelő ‒ órát vizsgálva.

Háromnegyed hét van, állapítjuk meg csütörtök este az Irodalmi Szemle szerkesztőivel a szarvasagancsok között ránk bámuló – valószínűleg régóta nem üzemelő ‒ órát vizsgálva. Megállt az idő, legalábbis más az időszámítás a vendégházban, abszolút időben-térben, mondhatni „időcsőben” lebeg a Szigligeti Kastély népe, ahol a napok összefolynak, a programoknak köszönhetően pedig ez az időcsőben utazás igaz lesz „nagyban” is, hisz az elmúlt huszonöt év eseményeit a jelen helyzetre vetítve fogják össze a programok. Nosztalgia helyett a jövőbe tekint a József Attila Kör, a „Kultúrpolitika és művészeti autonómia” alcím alatt a továbbélésről folynak a diskurzusok: nemzetközi terepekről (ld. re:verse program, mely idén egy észt-magyar fordítási workshopot, továbbá közös irodalmi esteket takar Áfra János, Szőcs Petra, Tolvaj Zoltán és az ész oldalról Carolina Pihelgas, Jürgen Rooste, Kaur Riisma és Reet Klettenberg fordító), fordítási lehetőségekről   hallgatunk előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket (mint például a képzelt Erdélyek ‒ Tompa Andrea, György Péter, Boka László és László Szabolcs beszélgetése), és nagyobb rálátásunk nyílik a kortárs képzőművészet helyzetére is, s a beszélgetések nem mentesek a vitáktól, felszólalásoktól. Elmondható, hogy a tábor „kicsiben” koncentrátuma a jelen országos illetve határon túli helyzeteknek, ahol a politika és a kultúra kapcsolata ellentmondásos, sok esetben egymásnak feszülő diskurzusokat szül (gondolhatunk itt egy másik beszélgetésre is, melyen a kultúrpolitika, finanszírozás, művészeti autonómia mint kulcsfogalmak kerültek elő, hasonló mozaikszavak kíséretében, mint NKA, MASZRE, MMA, melyek eddig létfontosságú szerepet töltöttek be a kultúra finanszírozásában, s melyek szervezeti átalakulása folytán ezen finanszírozási eljárások is változnak a közeljövőben).

Természetesen időutazunk is, például a nyolcvanas évekbe, majd megidéződik a generációkat összekötő Antall József-halálhír (sőt, ez már kilencvenes évek!), mely megszakította a Kacsameséket, szó esik a kanonizációról és az ellenzéki diskurzusokról, és ha már állatoknál tartunk, Orcsik Roland JAK-sorozatszerkesztő Mikiegeres maszkban megidézi távollévő társát, Sopotnik Zoltánt, hogy együtt mutathassák be a legfrissebb JAK-köteteseket (ültetési sorrendben: Farkas Arnold Levente, Szil Ágnes, Fenyvesi Orsolya, Pál Sándor Attila).  Orcsik maszkjában az írók-költők lelkületét igyekszik feltárni, akik hol hárítanak, hol csattanós válaszokkal teszik helyre a pimasz sorozatszerkesztőt.

A határátlépés nem áll meg az észt‒magyar versek találkozásánál, az új Világlíra-köteteket (Fridericke Mayröcker és Simon Armitage) is bemutatják a fordítók, és kerekasztal-beszélgetésen elevenedik fel a posztszocializmus a határon túli magyar nyelvű irodalmi lapok (Irodalmi Szemle, Híd, Korunk, Látó, Együtt) szerkesztőinek segítségével. Centrum-e a periféria, milyen is a viszony az „anyaország” és a „határontúl” között? Léteznek-e ezek az avítt fogalmak? Szerencsére úgy tűnik, irodalmilag megszűnőben ez a szemlélet, a szépirodalmi szerzők folyamatosan publikálnak itt is ott is, a szerkesztőségek között nemcsak baráti viszony, hanem komoly szakmai kapcsolat és együttműködés áll fenn, mutatja ezt a közlések mellett a csoportos megjelenés vagy akár egy-egy külön melléklet is az egyes lapokban (pl. Hídban az Irodalmi Szemlé-sek és viszont), van tehát út előre.

Határátlépés a művészeti műfajok között is: az összművészet jegyében szöveg és grafika ötvözésével és zajzenével állít ki a Tárna csoport és ad videós-felolvasós performanszot a Hímzőkör, észt költőtestvéreink pedig magasra teszik a lécet élő verselőadásban. Németh Zoltán a posztmodern magyar irodalomról ad elő legújabb kötete nyomán,  Schein Gábort pedig kiemelt vendégként faggatja munkásságáról Lengyel Imre Zsolt.
Párhuzamosan folynak az események a nagyteremben (előadások és trashdiszkó), a kiállítótérben (kiállítás és kisfilmforgatás, interjúztatás), a kertben (szemináriumok: próza: Bán Zsófia, líra: Kemény István, slam: Závada Péter és Simon Márton, kritika: Keresztesi József, dráma: Visky András vezetésével), és a kinti bisztróban (magánbeszélgetések és világmegváltás), de underground helyszínné válik a pingpongterem, valójában belakjuk a várost vendégházastól, kastélyostól, kicskocsmástól, Balatonostól. Éjjel a csillagokat bámuljuk a teraszon és erőt merítünk a másnapokhoz, miközben a tudósítók helyzetjelentenek a gépteremből. A titkos naplók írói (Horváth Györgyi és Fehér Renátó) feltűnésmentesen próbálják kideríteni a legizgalmasabb pletykákat, egyúttal jelentést készíteni a komoly szakmai programokról.

Ha már underground, akkor patkány, Bartók Imre legújabb prózakötete is terítékre kerül, melyet szintén parázs diskurzus követ, majd a trash és a biopunk összeölelkezik a modern filozófiával, és karöltve sétálnak a bestseller felé. Szőcs Petra, Bach Máté és Boldog Zoltán fotósorozataikkal gondoskodnak róla, hogy megmaradjunk az utókornak, a jövő évi háromnegyed hétig biztosan, miközben a JAK vitorlát bont az összművészet és a nemzetköziség korántsem olyan ismeretlen vizein, csőben előre! Úti zenének elvisszük a „krémet”, a Rájátszás színe-java (Szűcs Krisztián Szálinger Balázzsal, Takáts Eszter Tina Turnerrel alias Karafiáth Orsolyával, Kardos-Horváth János pedig Kemény Istvánnal) húzza a búcsúnótát jövő augusztusig.

A tábor folyamatosan bővülő dokumentációja (hangfelvételek, tudósítások, fotók, videók) megtalálható a József Attila Kör honlapján a Hírek menüpont alatt: http://www.jozsefattilakor.hu/

A kastély

Észt költészeti est: Jürge Rooste felolvas

Orcsik Roland

Slaminárium Simon Mártonnal