Ahogy a pók szövi hálóját – Romina Basso a Pozsonyi Zenei Napokon (BHS)
Pozsony, Szlovák Filharmónia, 2013. szeptember 29. – Újra itt az ősz, újra itt vannak a Pozsonyi Zenei Napok (BHS) – idén a szokásosnál korábban. Újra kissé poros, újra kevés kortárs zenével, és újra ugyanaz a felirat a színpad felett. Újra előkerülnek a kiskosztümök, hajcsavarók és körömlakkok városunk magára valamit is adó (avagy „dá si záležať”) hölgyei körében.
A bécsi nyugdíjasok szintén örülnek, hogy kielégíthetik zenerajongó szenvedélyüket, és emellett még kelet-európai áron tankolhatnak. De hát nem ezért szeretjük a BHS-t.
A régi zene kedvelőinek az idei fesztivál külön csemegét szállított házhoz. A tájainkon ritkán hallható kontrák (-alt és -tenor) miatt szinte adósságtörlesztésnek is felfogható az egyik legjobb mai kontraalt énekesnő, Romina Basso meghívása a BHS-re.
A Musica aeterna megalakulása óta (1973) az egyik legfontosabb a régi zene interpretációjára specializálódott közép-európai zenekarok közül. Repertoárjukban a gótika, reneszánsz és barokk műveken túl a XVII. és XVIII. századi cseh és szlovák művek is rendszeresen jelen vannak. Peter Zajíček, a pozsonyi Színművészeti Egyetem (VŠMU) abszolvense 1990 óta vezetője és főhegedűse az együttesnek. A régi zene történelmi, ill. kontextuális olvasatára törekedve a korabeli hangzás elérésének ideálját igyekszik megvalósítani. Ma, amikor az európai trendek a régi zene teljesen szabad értelmezése mellett teszik le voksukat, ez az idealizmus talán kissé porosnak hat. Ugyanakkor ma, amikor minden már csak másolat és szimulakrum, nem hagyja békén az embert az autenticitás (vagy annak illúziójának) vágya.
Az idei BHS-re Georg Philipp Telemann 1732-ben kiadott Tafelmusik c. gyűjteményének e-moll szvitjét hozták. A Tafelmusik Telemann legismertebb műve – pedig állítólag több mint háromezret írt. Ha Telemannt játszunk, akkor a Tafelmusikból játszunk. Nos, semmi új a nap alatt, megint semmi reveláció. Az e-moll szvit elegáns futamai, kellemes harmóniái, játékos melódiái elszórakoztatták városunk magára valamit is adó („dá si záležať) hölgyeit. Olyannyira, hogy az erkély alatt elhelyezkedő hetedik sorra leereszkedő megtermett keresztes pókról sem volt merszük tájékoztatni azt a zsíros hajú fiatalembert, aki a zenébe belefeledkezve természetesen nem vette észre, hogy a pöffeszkedő keresztes épp a copfját választotta a zenehallgatásra legmegfelelőbb helynek.
Az est sztárénekese G.F. Händel: Giulio Cesare c. operájából énekelt egy recitativót, majd a Rodelindából Bertarida „Pompa vane di morte… Dove sei, amanto benne” c. áriáját hallhattuk. Romina Basso a temperamentumos, dinamikus (s itt leginkább a Vivaldi-operák szerepeire kell gondolni) kontraalt kollegináival ellentétben inkább a lírai áriák ragyogóan precíz előadója. A dikció pontossága, a kimunkált artikuláció mellett a legnagyobb erénye talán a hang intenzitásával való játék. Az áriák elhaló, elhalkuló és hullámokban felerősödő, az érzelmek koreografált csapongását festő szólamaiban remekel a leginkább. A temperamentumos, feltörő áriák dinamizmusával ellentétben itt a patikamérleg pontosságával kiszámított rekeszizom-technika a nyerő.
A szünet után Arcangelo Corelli: Concerto grossói közül a 7. D-dúr concerto grossójával folytatódott az est. Külön csemegének számított J. S. Bach ritkán hallható – eredetileg valószínűleg egy elveszett oboára írt (oboe d´amore), majd csembalóra átadaptált – A-dúr versenyműve csembalóra és vonósokra, Pascal Dubreuil közreműködésével. Az est Vivaldi: Cessate, o mai cessate c., mezzoszopránra írt kantátájával végződött. Romina Basso itt az allegrókban és az alkatához illő adagio, largo, larghetto részekben egyaránt bizonyíthatta virtuozitását, amely nagyrészt a zenei kadenciák biztos kezelésén és az intuitív érzelmi töltet vegyítésén alapul. Egyszerre tűnik tudatosnak és intuitívnek. Ahogy a pók szövi hálóját.
Száz Pál