Markó Béla: Különbség; Sorrend; Szélcsend (versek)

Különbség

A kis girhes cseresznyét a vihar,
talán, mert nem voltunk otthon, kitörte,
s most Anna rémülten kerüli körbekörbe,
miközben dúlt ágaival,

mint egy bogár, kapálózik a földön,
nem magától, a szél emelgeti,
és már mi sem segíthetünk neki,
hogy egyszerre csak keze-lába nőjön

megint, de úgyis annyi a különbség
csupán, ha később majd az ablakon
kinézek, mintha télen, szabadon

járkálna a tekintet, és fürödnék,
sőt, lubickolnék is a semmiben
vagy az elmúlásban, ilyesmiben.

Sorrend

Legelőször talán az orgona
sikolt, aztán a magnólia táncol,
de mindegy is a sorrend, ostoba
egytől egyig, ahogy a jajgatásból

virág lesz, és ahogy a kínhaláltól
feltámadást remélhet a soros
megváltó, s közben minden szirma lángol,
és minden fájdalmat megsokszoroz,

hogy hányan látják, mert annyi kereszt
áll körös-körül, s éppen annyi test
vérzik, ahányan vannak, nem egészen

s nem rögtön, csak ha már a képzelet
közelebb hozza, s az emlékezet
sem tesz különbséget a szenvedésben.

Szélcsend

Úgy képzelem, hogy egyszer elcsitul
a szél, s körös-körül a lomb a fákon
már teljesen üres lesz, mert kihull
belőlük minden, míg a rózsaágon

továbbra is ott ég a rózsa, de
nem képes illatozni, s szinte mindegy,
hogy él-e még, és összeforrnak-e
a rések valaha, illetve minket

izgat csupán, hogy bent mégis tovább
teszünk-veszünk, és nem látni nyomát
sehol, s látszólag érintetlenül

és persze némán várunk valakit
vagy valamit, ami majd alakít,
tehát életre kelt kívül-belül.