„Szólt bennem a zenéje, ahogy írtam” – Beszélgetés Egressy Zoltánnal

85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok

Irodalmi Szemle: Drámaíróként indult, az utóbbi években viszont főképp prózákkal jelentkezett. Van valami konkrét oka a műfajváltásnak? Mi dönti el, hogy a fejében születő anyag milyen formát ölt a papíron? Tervez új színdarabot, vagy mostanság már inkább a prózaírás izgatja?

Egressy Zoltán: Az anyag maga dönti el, mindig az keres formát magának. Mostanában háttérbe szorult valamelyest a dráma, elsősorban azért, mert megszerettem a prózaírást, élvezem, hogy rengeteg mindent megírhatok, amit drámában nem lehetne, szétfeszítené annak kereteit. Két novelláskötetem és most már két regényem van, de ez azért nem jelenti azt, hogy – akár a közeljövőben – ne fordulnék esetleg ismét a színház felé.

ISZ: Tegnap mutatták be M. Nagy Miklóssal az Európánál a könyvhét apropóján megjelenő Százezer eperfa c. új regényét. Mit tudhatunk így előzetesben a Szélkirályról, vagy Renzo Lavator angyalainak szárnysuhogásáról? Miről mesél nekünk a Kárpát-medencei szélcsend?

EZ: Magyarországi, azon belül Margit-szigeti epicentrummal teljes szélcsend áll be a Kárpát-medencében. Ebben az apokaliptikus válsághelyzetben játszódik a négy hetet átölelő, alapvetően budapesti helyszíneket felvonultató regény. Totális szélcsend szakemberek szerint nem létezik, ha mégis bekövetkezne, annak beláthatatlan következményei lennének. Hat főszereplő sorsa bonyolódik össze ebben a furcsa határhelyzetben, és persze megszólal a politika is: meghirdetődik a szélcsöndharc.

ISZ: Előző könyveiben, a Majd kiszellőztetsz elbeszéléseiben és a Szaggatott vonal c. regényben inkább a traumák feldolgozása, a a vallomásosság újraértékelése és -fogalmazása, a tudatban és terekben való bolyongás, az identitás keresése, a számvetés szándéka a domináns. A Százezer eperfa eddig megjelent részleteiből inkább a mágikus realizmus, az imaginatív elemekkel operáló felé húzó regénypoétika sejlik fel. Mennyiben és miben jelent emlozdulást az Eperfa az előző köteteihez képest?

EZ: Egyfelől hiperrealista, másrészt mégis elemelt a történet, ha úgy tetszik, mágikus realista vonásokkal és egy finoman transzcendens vonulattal megspékelve. Ami írás közben nagyon érdekes, egyszersmind élvezetes volt, az a szöveg hömpölygése: szólt bennem a zenéje, ahogy írtam, és úgy érzem, ettől lett egy kis balladisztikus hangulata a könyvnek. Szerettem volna, ha a három műnem „összejön” benne, ha van lírája és drámaisága is az epikának. Valamint humora.

ISZ: Első darabja, a Portugál nagy karriert futott be, talán az egyik legtöbbet játszott kortárs magyar drámának is bátran nevezhetjük. Többi darabját is szívesen veszik elő újra és újra a rendezők. Hogy látja, milyen a magyar dráma, drámaírás helyzete ma?

EZ: Mostohább a sorsa, mint számos európai országban, ahol a színházat – helyesen – jelenidejűnek gondolják. Nálunk még mindig a klasszikus, darabok alkotják a repertoárok nagy részét, miközben a korról a most élők, a kortársak tudnak a legpontosabban beszélni, mai nyelven, mai problémák felvetésével. Hozzáteszem, az esetleges rossz közérzetre reflektáló művek egyre nehezebben kerülnek színpadra. Sok helyen a gyávaság és a félelem határozza meg a műsorpolitikát.

ISZ: A Kassai Thália Színház ebben az évadban mutatta be a Portugált – izgalmas rendezésben, egy gömöri falu viszonyaira, társadalmi problémáira adaptálva. Látta az előadást? Nyilván sok verzióját látta már az azóta saját életet élő darabjának. Most mi volt a benyomása?

EZ: Láttam, szerettem, a palóc nyelvjárás külön ízt ad az előadásnak. A kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiváljára is meghívást kaptak a kassaiak, örülök neki, mert remek alakításokat láthatnak a nézők ott is majd, kiváló a rendezés, ha alkalmam nyílik rá, szívesen megnézem majd még egyszer. Vagy kétszer.