Petres Csizmadia Gabriella: A kortárs gyermekirodalmi antológiák posztmodern sajátosságai (tanulmány)

Az utóbbi néhány év leforgása alatt meglepően sok kortárs gyermekirodalmi szövegeket tartalmazó antológia látott napvilágot (Apám kakasa¹, Aranysityak², Navigátor³, Friss tinta!⁴, Érik a nyár⁵, Elfelejtett lények boltja⁶, Tejbegríz⁷, A kalóz nagypapa⁸, A titokzatos csizmaevő szörny⁹). A felsoroltak közül két antológia, az Apám kakasa és a Navigátor XX. századi alkotásokból is válogat. A többi összeállítás sajátossága abban található, hogy nem csupán ízelítőt nyújtanak a kortárs gyermekirodalom szövegvilágából, hanem annak keresztmetszetét is kínálják; átfogó képet nyerünk általuk a mai gyermekversés gyermekpróza-irodalom tendenciáiról, műfaji és nyelvi sokszínűségéről.

A kortárs gyermekirodalmi antológiák korpuszait háromféle válogatási elv – téma, népszerűség és műforma – szerint gyűjtik össze. A tematikus elrendezésű összeállítások többnyire az alcímükben is jelzik a válogatás vezérelvét: Érik a nyár – Mai szerzők nyári antológiája (nyár témájára felfűzött művek); Elfelejtett lények boltja – Mai szerzők ünnepi antológiája (karácsonyi tematikájú gyűjtemény); Tejbegríz – Finom irodalom gyermekeknek és felnőtteknek (irodalom és gasztronómia kapcsolatát tematizáló összeállítás); A kalóz nagypapa (alcím híján itt a cím ad némi támpontot a kötet témakörére, a család problematikájára). A népszerűségi szempontot követő összeállítások közé olyan művek tartoznak, amelyek – a kortárs szerzők alkotásai mellett – a legismertebb és legnépszerűbb XX. századi gyermekszerzők tollából származnak. Ezt találjuk az Apám kakasa és a Navigátor című antológiákban, amelyek tágabb időbeli távolságot átívelve tekintik át a kiemelkedő magyar gyermekirodalmi alkotásokat. A műforma alapján elrendezett antológiák három csoportba sorolhatók: gyermekversgyűjtemények (Apám kakasa, Aranysityak, Friss tinta!), gyermekpróza-összeállítások (A titokzatos csizmaevő szörny), illetve verses és prózai alkotásokat vegyesen kínáló antológiák (Navigátor, Érik a nyár, Elfelejtett lények boltja, Tejbegríz, A kalóz nagypapa).

A válogatási szempontok különbözőségétől függetlenül tanulmányomban azokra a jelenségekre hívom fel a figyelmet, amelyek tendenciaként jelennek meg a kortárs gyermekirodalmi művekben. A szövegek legalapvetőbb közös jellemzője, hogy nyelvfelfogásukban, a nyelvi és tematikai tabuk feltörésében,10 maszkos megszólaláshoz való vonzódásukban a posztmodern irodalom szövegterében foglalnak helyet. Ez a kijelentés megerősíti azt a feltevést, hogy a gyermekirodalmi szövegek narrato-poétikai sajátosságaikban, felépítésükben nem térnek el a szépirodalom többi területétől, illetve nem választhatóak le a kortárs irodalmi tendenciáktól,11 csupán nyelvezetükben, struktúrájukban, illetve a valóság és fikció egybemosódásában és az eukatasztrófa12 bekövetkezésében alkalmazkodnak a befogadók életkori sajátosságaihoz. Ez az alkalmazkodás elsősorban szerepjátékként, a maszkos identitás megszólalásaként valósul meg, ami a posztmodern beszédmód egyik legjellemzőbb megnyilvánulása.13 A kortárs gyermekirodalmat ugyanakkor olyan műfaji gazdagság jellemzi, amire a szakirodalom nem szentel kellő figyelmet, és nagyrészt csupán a tágnak és üresnek ható gyermekvers és műmese kategórianevekkel dolgozik. Az említett antológiák nagy szerepet játszhatnak abban, hogy a műfaji árnyalatokra felhívják a figyelmet, hiszen a válogatások műfaji sokszínűségre is törekednek.

Tanulmányomban a posztmodern gyermekirodalom jellegzetességeibe kínálok betekintést. Az írás rövidsége miatt nem áll módomban valamennyi szöveggyűjteménnyel behatóan foglalkozni, ezért a Tejbegríz című válogatást kiemelve, annak szövegein keresztül mutatom be a kortárs gyermekirodalmi antológiák tendenciáit. Ez a kötet alkalmasnak bizonyul az átfogó vizsgálatra, mivel a legújabb összeállítások egyike, kizárólag mai szövegeket tartalmaz, gyermekversek és gyermekprózai művek egyaránt szerepelnek benne, és egy konkrét témakör köré gyűjti szövegeit.

GYERMEKI NÉZŐPONT ÉS MASZKOS IDENTITÁS

A kortárs gyermekirodalom korpuszában paradigmaváltásként észlelhető, hogy a szövegek modalitásának egy jelentős részét a gyermeknyelvhasználat és gyermeki perspektíva közvetítése határozza meg. Ez a tendencia egyrészt a nyelvi tabuk szétfeszítését szolgálja, melynek értelmében a gyermeklírát uraló irodalmi nyelvhasználatot és felnőtt perspektívát a gyermek hétköznapi beszédmódjának imitálása és nézőpontjának közvetítése váltja fel, másrészt a maszkos identitásképzés eszköze, ami a felnőtt–gyermek oppozícióját, az alá-fölérendeltségi viszonyokból fakadó elidegenítő hatást kívánja eltüntetni. Ennek értelmében a korábbi „gyermekről gyermeknek” elv dominanciáját a „gyermek beszél gyermeknek” szerephelyzet váltja fel. A gyermeknyelv imitációja a szöveget író felnőtt és a szöveget befogadó gyermek közti távolságot kívánja áthidalni, és a maszkos identitás megszólalását, a gyermeki perspektíva felértékelődését közvetíti.

A gyermeki perspektíva dominanciája, az én megszólalás preferálása elsősorban a lírai alkotásokat jellemzi: a Tejbegríz kötet 21 verséből 13 gyermeki maszk mögül beszélő én-szöveg, vagyis a „gyermek
beszél gyermeknek” vershelyzetet teremti meg (Jeney Zoltán Miért szeretek otthon ebédelni14 című ver-
se csak címében jelzi a gyermeki maszkot). A többi vers kettős olvashatóságú beszédmódot15hoz létre
(Mit eszik a micsoda?;16 Őskori malac;17 Kúnó, a zöld diómanó;18 A főszakács és a kilenc kukta balladája;19 Apuka, a rossz pálinka és vakond úr;20 Gyermekkori disznótoros sorok21), vagyis olyan beszédhelyzetet teremt, amely elkerüli a gyermek-felnőtt nézőpontjának megjelenítését. A felsoroltak közül két vers te-formulát/ önmegszólító beszédhelyzetet alkalmaz, amely öniróniát kölcsönöz a szövegeknek: Mészöly Ágnes Ballada az egyszerű kis vacsorákhoz (és a főzni aligkedvelő anyákhoz)22 című versében egyes szám első személyben szól önmagához/a felnőttekhez, Varró Dániel Lecsöppenő Kecsöp Benőjében23 pedig a rossz tapasztalatokkal rendelkező én-elbeszélő a ketchupfogyasztás veszélyeire hívja fel az olvasó/jövőbeli önmaga figyelmét.

Az irodalmi mesében már kevésbé domináns a gyermeki maszk felöltése, és arányosan jelennek meg a gyermeki és felnőtt nézőpontú, illetve a kettős olvashatóságú, semleges elbeszélői pozíciót betöltő narratívák. Az elbeszélői pozíció megválasztása öszszefügg a szöveg műfajával és célcsoportjával. Az én-elbeszélés alkalmazása elsősorban a novella vagy esszé műfajába hajló szövegtípusokban dominál, és a kamasz vagy felnőtt befogadókat célozza meg (a 18 prózai alkotásból 7 sorolható ide: Vega vagyok,24
Mi a túró az a túrós csusza,25 Bivalymozarellák a salátaágy fölött,26 Luna,27 A vaczak szottya – a lecsóról,28 Az első szerelmes étel,29 A maradék30). A gyermekprózában tehát kevésbé jellemzően jelent gyermeki álarcviselést az én-perspektíva választása, mint a gyermeklírában.

Felnőtt elbeszélői pozícióval elsősorban az irodalmi mesékben találkozunk – úgy tűnik, mintha a mesélés tevékenysége erősebben kötődne a felnőtt perspektívájából történő megszólaláshoz. Ezekben az esetekben többnyire gyermekekről szóló történeteket olvashatunk, amelyek mögül kikacsint a mindentudó elbeszélő, azonban nem teremt alá-fölérendeltségi helyzetet, hanem a gyermekekkel cinkos mesemondó maszkját ölti magára. A mesemondói tradíció közvetlen modalitását, spontán kiszólásait a szövegek nyitóvagy kezdőformulái őrzik, amelyek egyes szám első személyben, tanúságszövegként indítják vagy zárják a történetszövést. A tanúpozíció jelzését látjuk például a Málnafolt című szöveg zárlatában: „Azóta a szája sarka egy csöppet málnás, de hogy mitől, azt ők hárman senkinek sem árulják el, ez az ő közös titkuk. Meg most már a tiétek is! Úgyhogy pszt!”31, vagy a Tortás mese nyitómondatában: „Anyáknapján történt, amit most elmesélek.”32 Az ide sorolható szövegeken túl (A citromtündér,33 Lopotnyik és a nyaminyamm-nyavalya,34
A bonbonkirálykisasszony35) az irodalmi mesék egy másik csoportjában semleges pozíciójú mindentudó elbeszélővel, vagyis a felnőtt vagy gyermeki perspektíva eltüntetésével találkozunk (Dínom-dánom partiszerviz,36 A kalifa és a tűz,37 Evéke eszik,38 Elvont kolbász,39 A nyamm40), ami a tündérmesei tradíció legjellemzőbb elbeszélés-technikáját tükrözi.

A GYERMEK NYELV -IMITÁCIÓ TECHNIKÁI

Az antológiákat legmarkánsabban átjáró, a posztmodern nyelvhasználat stratégiáit a befogadók életkori sajátosságaival összekapcsoló sajátosságként a humor kiemelt pozíciója figyelhető meg. A kortárs gyermekirodalmi szövegek humor iránti érzékenysége abból az elvárásból fakad, hogy a befogadók a szórakoztató funkció dominanciáját kívánják meg a mai szövegektől. Az antológiákat átjáró humor a következő formákban jelenik meg: nyelvi humor és gyermeki nézőpont működtetése, paródia, pastiche és irónia alkalmazása.

A nyelvi humor elsősorban a gyermeknyelv imitációjában, a roncsolt grammatika és a nyelvrontás technikájának használatában gyökeredzik. A gyermeknyelv alkalmazása nemcsak az én-megszólalások preferálását foglalja magában, hanem a gyermeknyelvhasználat imitációjából fakadó humort is, amely az anyanyelvtanulás egyes fázisainak szövegben történő tükrözéséből következik. Ide soroljuk a metatézis41 jelenségét, ami egy-egy hang vagy időtartam felcserélését foglalja magában; a renyhe artikulációból fakadó szóhatár-eltolódásokat, az életkori pöszeség sajátosságait, a szórendtévesztésből fakadó félreértéseket, illetve az analóg mintára történő toldalékolástévesztéseket. Mivel ezeket a jelenségeket a kortárs gyermekirodalmi alkotások tudatosan integrálják és a jelentésmódosítás játékos eszköztáraként használják, ezt az eljárást a roncsolt grammatika jelenségének nevezzük. Roncsolt grammatikai elemeket – szórendeltolást, toldalékolástévesztést – találunk például a következő idézetben: „Répát nem eszek, karalábét igen, dinnyét igen, / eper tejszínnelt eszem habbal.”42 Egy másik példa az élőnyelv-használatot imitáló szóhatár-eltolódásra: „Mert rosszat minek igyon a Zember!”43

Az imitált gyermeknyelv-használat további eszközének a nyelvrontás alkalmazását tartjuk, ami szintén az anyanyelv elsajátításának természetes fázisát képezi le, és a népetimológia működési elvét követi. A nyelvrontás lényege, hogy a gyermeknyelven, többnyire egyes szám első személyben megszólaló lírai én a számára ismeretlen jelentésű és hangzású szavat lecseréli egy hasonló hangsorból álló, ám számára ismert jelentéssel bíró szóval. Ezek a szócserék többféle módszerrel keletkeznek: az öszszetett szót elemeire bontva megfosztják eredeti jelentésétől (például „hányt az inger”44), összetett szó tagjai egészében értelmetlen, de elemeiben értelmes tagszavakra cserélődhetnek (például fűszernövény helyett fülszőrnövény45), valamint két értelmes szóból szóösszevonással, szótagátvitellel új szót képezhetnek (például a fűszer és szerda összevonásából születik meg a fűszerda46 kifejezés). A gyermekirodalmi művekben alkalmazott nyelvrontás vagy szótorzítás technikája gyakran metaforikus jelentésképzeteket indít el, így a többsíkú jelentés megformálásának domináns eszközévé válik.

PARÓDIA, PASTICHE ÉS IRÓNIA

A nyelvi humor mellett a paródia, a pastiche és az irónia alkalmazása is megfigyelhető az antológiákban. A paródia elsősorban egy-egy műformára vagy műfajra és azok szerkezeti elemeire irányul, és a megszokott struktúra megsértésével kizökkentő hatást kíván elérni.

A tündérmese funkcióira irányuló paródiajelleg képezi May Szilvia Dínom-dánom partiszerviz47 című irodalmi meséjének az alapját, melyben három disznó – felrúgva a mesebeli szerepkörüket – átveszi és alaposan összekeveri a hagyományos mesehősök ételeit. A tündérmesei struktúra parodizálását erősítik a szöveg metafiktív rétegei, melyekben a történet önnön meseiségére reagál (például „Tudni kell, hogy ha egy mesébe kifejezetten nem írta bele az írója, hogy milyen ételek szerepeljenek benne, akkor azt a szereplők választhatták meg, ezért találkozhatsz egyedül ebben a mesében a rebarbara tortával.”48). Markó Béla Sárkányebéd49 című gyermekversében a sárkány szerepkörét parodizálja ki, amikor a hétfejű, gonosz ellenfél sztereotípiájából a hét szájon át való étkezés problematikájával küzdő, önmaga csapdájába eső szerencsétlen – és egyáltalán nem félelmetes – figurát fabrikál.

Szintén népmese-paródiával találkozunk Parti Nagy Lajos A kalifa és a tűz50 című aktualizált meséjében, amely egy konkrét népmesét mesél újra mai nyelvre és korra lefordítva. Az átirat megőrzi a népmese szerkezetét, motívumrendszerét; paródiajellege a nyelvi rétegek önkényes keverésében rejlik: a köznyelvi és nyelvjárási elemek mellett olyan nyelvi elemek is beépülnek a szövegbe, amelyek a kortárs tárgykultúrát, gondolkodásmódot, életritmust, technikát tükrözik. Az archaizálásra rájátszó parodisztikus szöveghatást a különböző nyelvi elemek kiszámíthatatlan egymás mellé illesztése képezi. Például: „Egy téli estén ültek a tévé előtt, akkorjában még a régifajta, faszenes tévé járta, nem a plazma, ültek, fűttőzködtek, mártogatták a nyelvüket a nádrumos teába. Egyszer csak azt mondja a kalifa: idefigyelj, cimborám, kutya hideg van odaki.”51

A tündérmese műfajának megidézésén túl a választott kötetben a ballada műfaja is előtérbe kerül.
Garaczi László Kúnó, a zöld diómanó52 című művében balladaparódiával találkozunk, amely Arany János
V. Lászlóját53 idézi meg (a király beteges rettegése, a mérgezés motívuma, baljóslatú sejtetések). Havasi Attila A főszakács és a kilenc kukta balladája54 című műve egy dajkarímfajtából, az ujjkiolvasó műfajából épít balladát, ahol tragikus zárlat helyett a főhős evésbe öli bánatát. Mészöly Ágnes Ballada az egyszerű kis vacsorákhoz55 című alkotásában a Villon-féle balladaformát idézi meg – a mű érdekessége, hogy a felnőtt lírai én önironikus hangon beszél. Önirónia járja át Kiss Ottó A tortagyilkos éjszakája56 című alkotását is, melyben a lírai én a habzsolást követő rosszullét szűrőjén keresztül vet számot falánkságával. Az irónia legmarkánsabban azonban azokban a művekben érvényesül, amelyek a felnőttek alakoskodását kívánják leleplezni: az Apuka, a rossz pálinka és a költészet57 című gyermekversben az önzés toposzának kifigurázásával találkozunk, a Miért szeretek otthon ebédelni58 vagy a János bácsi, a spenót és a költészet59 című alkotások pedig a gyermek–felnőtt időnkénti hamis alá-fölérendeltségi viszonyát és az ebből fakadó tudálékosságot leplezik le.

A pastiche-jelleg az irodalmi mesék azon csoportjában figyelhető meg leginkább, amelyek sajátmesékként vagy ellenmeseként eredeti történetet teremtenek, de valamelyik népmesetípus struktúráját képezik le, illetve írják felül. Ezt láthatjuk A bonbonkirálykisasszony című ellenmesében, amely a tündérmese tradíciójára épít, azonban a boszorkány és a királylány szerepkörét megsértve a hagyományostól eltérő funkciókkal látja el őket; illetve A citromtündér című sajátmesében, amely az eredetmese mintájára alapozza szövegszövését.

ÖSSZEGZÉS

A kortárs gyermekirodalmi antológiák – szövegszervező eljárásaikból és narrato-poétikai sajátosságaikból kifolyólag – a posztmodern szövegtér szerves részét képezik. A legdominánsabban a gyermeki perspektíva és beszédmód betüremkedését észleljük bennük, melyek a maszkos identitás megképződésének helyéül szolgálnak. A roncsolt grammatika, a nyelvrontás, a nyelvi és tematikai tabuk szétfeszítése, az intertextuális kapcsolatok kialakítása, a paródia, a pastiche, az irónia alkalmazása a gyermekirodalmi paradigmaváltás eszközeiként értelmezhetők. Nyelvi és narratológiai sajátosságaikból fakadóan a kortárs gyermekirodalmi szövegek – főként a gyermeklíra egyes alkotásai – jócskán eltávolodnak a pedagógiai diskurzus elvárásaitól, vagyis nem céljuk a különböző erkölcsi tanulságok közvetítése, ami a posztmodern tilalomelvető tendenciáira vezethető vissza. A pedagógiai diskurzusból történő kilépés azonban csak akkor lehet sikeres, ha a szövegek „magas esztétikai mércével mérhető kontextusban nyilvánulnak meg – sajátos, hogy ezt a gyakorlatban legtöbbször a szerző személye garantálja.”60

Irodalom

Arany János: V. László. In Arany János balladái. Budapest, 1997, Kairosz. 97–101.
Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta! Budapest,
2012, Pozsonyi Pagony – Csimota.
Gombos Katalin: A gyermeklíra reneszánsza. In Iskolakultúra 2007/5. 42–58.
Győri Hanna – Kovács Eszter (szerk.): A kalóz nagypapa. Budapest, 2013, Pozsonyi Pagony.
Halász Csilla (szerk.): A titokzatos csizmaevő szörny. Budapest, 2014, Látóhatár.
Kiss Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba. Kolozsvár, 2008, Ábel Kiadó.
Lackfi János – Vörös István: Apám kakasa. Budapest, 2009, Noran.
Lackfi János (szerk.): Aranysityak. Budapest, 2010, Csodaceruza Bt.
Lovász Andrea (szerk.): Navigátor. Budapest, 2011, Cerkabella.
Lovász Andrea (szerk.): Érik a nyár. Budapest, 2013, Cerkabella.
Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja. Budapest, 2013, Cerkabella.
Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella.
Németh Zoltán: A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája. Pozsony, 2012, Kalligram.
Neuberger Tilda: A spontán beszéd sajátosságai gyermekkorban. Budapest, 2014, Eötvös Kiadó.

1 Lackfi János – Vörös István: Apám kakasa. Budapest, 2009, Noran.
2 Lackfi János (szerk.): Aranysityak. Budapest, 2010, Csodace­ ruza Bt.
3 Lovász Andrea (szerk.): Navigátor. Budapest, 2011, Cerkabella.
4 Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta! Budapest, 2012, Pozsonyi Pagony – Csimota.
5 Lovász Andrea (szerk.): Érik a nyár. Budapest, 2013, Cerkabella.
6 Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja. Budapest, 2013, Cerkabella.
7 Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella.
8 Győri Hanna – Kovács Eszter (szerk.): A kalóz nagypapa. Budapest, 2013, Pozsonyi Pagony.
9 Halász Csilla (szerk.): A titokzatos csizmaevő szörny. Budapest, 2014, Látóhatár.
10 Gombos Katalin: A gyermeklíra reneszánsza. In Iskolakultúra, 2007/5. 44.
11 Kiss Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba. Kolozsvár, 2008, Ábel Kiadó. 14., 22.
12 Az elkerülhetetlenül bekövetkező pozitív mesezárlat. Lásd: Lovász Andrea: Jelen idejű holnemvolt. Budapest, 2007, Krónika Nova Kiadó. 13.
13 Németh Zoltán: A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája. Pozsony, 2012, Kalligram. 12.
14 Jeney Zoltán: Miért szeretek otthon ebédelni. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella. 114.
15 Gombos Katalin: i. m. 54.
16 Keresztesi József: Mit eszik a micsoda? In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella. 41.
17 András Sándor: Őskori malac. Uo. 44.
18 Garaczi László: Kúnó, a zöld diómanó. Uo. 50–51.
19 Havasi Attila: A főszakács és a kilenc kukta balladája. Uo. 63.
20 Jász Attila: Apuka, a rossz pálinka és Vakond úr. Uo. 88.
21 Zalán Tibor: Gyermekkori disznótoros-sorok. Uo. 88–89.
22 Mészöly Ágnes: Ballada az egyszerű kis vacsorákhoz (és a főzni alig-kedvelő anyákhoz). Uo. 79–80.
23 Varró Dániel: Lecsöppenő Kecsöp Benő. Uo. 107.
24 Szécsi Noémi: Vega vagyok. Uo. 26–27.
25 Nyulász Péter: Mi a túró az a túrós csusza? Uo. 82.
26 Podmaniczky Szilárd: Bivaly-mozarellák a salátaágy fölött. Uo. 96–97.
27 Demény Péter: Luna. Uo. 100–101.
28 Cserna-Szabó András: A vaczak szottya – a lecsóról. Uo. 103–104.
29 Grecsó Krisztián: Az első szerelmes étel. Uo. 111–112.
30 Turi Tímea: Maradék.Uo. 114.
31 Lackfi János: Málnafolt. Uo. 14.
32 Zágoni Balázs: Tortás mese. Uo. 18.
33 Finy Petra: A citromtündér. Uo. 47.
34 Böszörményi Gyula: Lopotnyik és a nyaminyamm-nyavalya. Uo. 52–55.
35 Scheer Katalin: A bonbonkirálykisasszony. Uo. 35–39.
36 May Szilvia: Dínom-dánom partiszerviz. Uo. 28–32.
37 Parti Nagy Lajos: A kalifa és a tűz. Uo. 48–49.
38 Vörös István: Evéke eszik. Uo. 58–59.
39 Darvasi László: Elvont kolbász. Uo. 66–70.
40 Lugosi Viktória: A nyamm. Uo. 72–77.
41 Neuberger Tilda: A spontán beszéd sajátosságai gyermekkorban. Budapest, 2014, Eötvös Kiadó. 44.
42 Kukorelly Endre: Répátne. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella. 9.
43 Jász Attila: i. m. 88.
44 Kiss Ottó: A tortagyilkos éjszakája. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella. 23.
45 Jász Julcsi: Fűszerda. Uo. 57.
46 Uo.
47 May Szilvia: Dínom-dánom partiszerviz. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella. 29–32.
48 Uo. 30.
49 Markó Béla: Sárkányebéd. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella. 42–43.
50 Parti Nagy Lajos: A kalifa és a tűz. Uo. 48–49.
51 Uo. 48.
52 Garaczi László: Kúnó, a zöld diómanó. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerkabella. 50–51.
53 Arany János: V. László. In Arany János balladái. Budapest, 1997, Kairosz. 97–101.
54 Havasi Attila: A főszakács és a kilenc kukta balladája. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Buda-
pest, 2013, Cerkabella. 63.
55 Mészöly Ágnes: i. m. 79–80.
56 Kiss Ottó: A tortagyilkos éjszakája. In Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Budapest, 2013, Cerka-
bella. 24.
57 Jász Attila: i. m. 88.
58 Jeney Zoltán: i. m. 114.
59 Jász Attila: i. m. 88.
60 Gombos Katalin: i. m. 44.