Szabó Lovas Emőke: Isten ugye szokott focizni? (Gazdag József Egy futballfüggő naplójából című kötetéről)

„Az atléta halálával a kritika egy részét sikerült félrevezetnem. Nem sportregény. Legföljebb olyan megtévesztő módon, ahogy korunk is a sport műszavaival és szenvedélyével igyekszik kifejezni és megvalósítani magát, noha keservesen másról van szó” – írja Mészöly Miklós Az atléta halálának A létezés rekordja című függelékében.

Gazdag József idén megjelent kötete, az Egy futballfüggő naplójából is messze túlmutat a sporton és a sportújságíráson, a könyv egy olyan irodalmi csapatjátékba hívja az olvasót, melynek során kiderül, mi mindenről lehet szólni a foci által, és hogy hányféleképpen lehet egyáltalán írni a fociról.

Gazdag rögtön a könyv elején összeállítja a maga szépirodalmi válogatottját. A játékba hívja Sajó Lászlót, Mészöly Miklóst, Ottlik Gézát, Szabó Lőrincet, József Attilát, Grendel Lajost, Mándy Ivánt, Kosztolányi Dezsőt, Karinthy Frigyest, Talamon Alfonzot és természetesen Esterházy Pétert, Darvasi Lászlót és Kukorelly Endrét is. De a lelátón ott ülnek Örkény egypercesei, a neobarbarizmus megnyilvánulásai, az olimpiai játékok régen eltűnt szellemisége, a felülkerekedés lélektana és az egyetemes ember teljesítménye, a halál és a Marsra való kiköltözés utáni foci problémái Goethével, Kafkával és az amsterdami egerekkel. Gazdag József a magyar prózában hatalmas múlttal rendelkező anekdotázás, legendaőrzés és -mondás egyik legnagyobb kortárs mestere. A könyvben nem egy nagy összefüggő történettel találkozhatunk, a szerző célja a mesélés és az együttgondolkodás, sok mindenről.

Van ugyan egy szál, ami arról szól, hogy a szerző egy bizonyos szlovákiai magyar napilap újságírójaként és rovatvezetőjeként, szerkesztőjeként futballmeccsekre hivatott utazni – nagymértékben kitéve ezzel magát a mátyusföldi és csallóközi nyelvi identitás dimenzióinak és hatvancentes kiskofoláinak – és azokról tudósítani, de nem ez az, ami összefogja a történetet. Az Egy futballfüggő naplójából egy önálló, a pusztán üres focis sztorikon messze túlmutató, az emberi lét határhelyzeteit és a határhelyzetben való létezés problémáit feltáró, oknyomozó novella- és tárcagyűjtemény.

A könyvnek pontosan a mértani közepén kap helyet a Fejezetek a határon túli magyarok életéből című kisesszé. Ez az elhelyezés akár célzatos is lehet, ugyanis az egész könyvet áthatják, átszövik a határon túli kulturális élet és a kisebbségi lét kérdései. Akad itt a kétnyelvűségi helyzetből eredő nyelvi humor, kassai színházi előadás, de személyi igazolvány nélküli átsétálás is a komáromi Duna-hídon, kevés sikerrel, laptulajdonos-váltás és felelősségvállalás. Ez a nosztalgikus, a szlovákiai magyar újságírás végét előrejelző szomorú attitűd és kétségbeesett önreflexió van annyira rafinált, hogy ne tegye eleve értelmetlenné, hiábavaló vállalkozássá a könyvben szereplő szövegek létét.

Erős társadalomkritika jelenik meg a futballstadionokról szóló írásban. Az ultramodern sportpaloták építése a tanári fizetések és a kórházi fejlesztések kárára, a cigány kisebbségből a futball segítségével való kitörés lehetetlensége egyaránt részei korunk valóságának. Könyörtelen objektivitással törnek elő a könyvben a társadalmi kérdések a legváratlanabbul, két meccstudósítás és kalandos útleírás között. Nincs nagyepikai teljesség, de vannak helyszínek, eredmények, népcsoportok és politikai döntések, tájak és tárgyak, amelyeket fel lehet fűzni egy szálra. Egyszerre nyugtalanító és provokatív az a két mód, ahogyan szemléljük a könyvet. Egyrészt a sportnak mindent alárendelő fociszeretet, másrészt az emberi létezést a reklámvilágoknak alárendelő sztárfoci prizmáján keresztül. „Test–lélek harmóniájáról nincs szó, üzletről van szó, elvakult drukkról, jól fizető fogadásokról, hasonlókról. Ismerjük ezt, minden botrányával együtt.”

A futballhelyzet sem túlságosan fényes a XXI. században. A magyar foci jelene sivár és a jövője kilátástalan, az egyetemes futball esetében pedig az üzletiesség irtja ki lassan a versenyszellemből és a küzdelemből a valódi nemességet. „A sport lélek nélkül semmi” – írja Mészöly a már említett függelékben. De vajon hogyan lehet az igazi futball lelkéről beszélni ott, ahol egy „sima magyar” bajnoki meccs százezreket „termel” a bundamaffia konyhájára? Mindettől a kedves fociközönség kellőképpen elhatárolódik, támogatja őt az a képessége, hogy a rosszat ugyanolyan szabadon és ésszerűen tudja indokolni, akár a jót. Szabadok vagyunk, ebben is adassék hát meg a gondolkodás szabadsága a számunkra!

Ellenben, ha már magyar labdarúgás, akkor három dologgal biztosan számolnunk kell: a nagy történet elmondhatatlanságával, hazugsággal és hiányérzettel. Csődjeinkben és űrjeinkben megjelenik a hódítás és teljesítményhajszolás téves magatartása, mint korbetegség. A hódítással, leigázással, minden áron hajtott győzelemmel szerzett pótlás lett az egyetlen lehetőségünk. „A sport és sportszerűség modern szuggesztiója elég erős ahhoz, hogy általános beidegződéseket rögzítsen. S nagyon valószínű, hogy a különböző sportágak és teljesítmények – vonzó vagy riasztó módon – ugyanannak a lelkesültségnek és tébolynak a változatai, mint aminek az élet egyéb területein áldozunk” – írja Mészöly.

Puskás alakja Gazdagnál is megidézi az Esterházy- és Darvasi-féle vágyott mitikus hősprojekciót. Ő a „csodák mediátora”, a „népmesék királyfija”, Krisztus, Shakespeare és Da Vinci „kollégája”, aki előtt Rákosi elvtárs letérdel. Ugyan nem „találta fel a megváltást”, nem verselt dán királyfiról, nem fejtette meg a nő titkát (a mosolyán kívül, persze!), és ’54-ben nem nyertünk vb-t, de Puskás honfitársának lenni máig rangot jelent.

Gazdag József prózája nem akar folyton átlépni a játékon magán. Történeteit a futball szabályainak apró szálai szövik át. Nem curling (jégteke)! Nem dobja el a labdát és üvölt orrhangon egy egész könyvön át, ugyanarról. Körömpasszokkal, cselekkel és lesekkel vezet bennünket végig a mi (kis) magyar valóságunkon, Csallóközön és Kassán, hogy aztán egy precíz rúgással a futballmaffia világában, Madridban vagy Valdebebasban, azaz az úgynevezett Real Madrid Városban találja magát a gyanútlan olvasó. Nem mesél horrort, thrillert, pedig minden oka meglenne rá. A testekről tudósít, de nem a győzelem és mérhetőség egyedüli, gyakorlatias történetéről. Az Egy futballfüggő naplójából egyrészt a testek esetlegességére, másrészt a lélegzet ritmusára és a létezés rítusának közös játékára, ismétlésére szólít. Olyan ez a futballzarándok- identitás, mint a szerelem: egyfelől a testhez kötött érzéki egyszeriség, másfelől a rítus kiszámíthatósága élteti. Játékká lényegített vetélkedés.

(Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából. Kalligram, Pozsony, 2015, 296 oldal, 3200 Ft/12 €)