R. Nagy Krisztián: Hogy érzed magad a bőrödben? (novella)

Agnes a tizenegyedik születésnapján tudatosította, hogy amióta csak az eszét tudja, a szülei nem érintették meg. Amíg az azelőtt sosem látott nagynénik és nagybácsik özönéből mindenki kizárólag egy puszi ellenében volt hajlandó átadni az ajándékát, addig Agnes anyja és apja a konyhában voltak, csomagjukat pedig az asztal egy eltéveszthetetlen pontján hagyták.

Egy pár nagyon szép kesztyű volt a csomag tartalma. A szülők a pult mögül mosolyogtak. Amikor Agnes megközelítette őket, azt mondták, tessék csak visszamenni a vendégeihez és mesélni nekik az eddigi tizenegy évről. Agnes nem tudta mire vélni a parancsot, hiszen tizenegy éve alatt sokkal kevesebbet tapasztalt, mint a megközelítőleg száz évesnek tűnő nénik és bácsik, tehát ha valakinek volna mesélnivalója, akkor azok ők. Engedelmes kislány lévén azonban visszatért a vendégekhez, és megtette, ami tőle tellett.

A nap végén Agnes szülei meleg ölelésekkel és kézfogásokkal búcsúztatták a sosemvolt rokonokat, őt pedig ágyba küldték. Nem volt érintés.
Agnes alvás helyett igyekezett visszaidézni a szülei bőrének tapintását. Ha idősebb lett volna, valószínűleg csak a saját memóriájának hiányosságaként könyveli el a rejtélyt, de friss tizenegyéves elméje biztosra vette, hogy a kérdéses érintés sosem esett meg.

A következő hetekben figyelt. A szülei kerülték az érintést, méghozzá rutinos alapossággal. Agnes hamarosan szándékosan olyan helyzetekbe hozta magát, ahol az anyai vagy atyai érintés szükségessége vitathatatlan volt. Tucatszám botlott meg előttük, amit a szülei reflexszerűen pont nem vettek észre, csak amikor már késő volt. Anyja kesztyűt húzott, hogy ellássa a horzsolásokat, a fertőzés elkerülése végett. Apja mindig borostás volt, amikor Agnes jóéjt-puszira nyújtotta az arcát. Szúr az arcom, és azt te nem szereted, tudod jól, mondta, pedig Agnes biztos volt benne, hogy sosem kapott még szúrós jóéjt-puszit az apjától.

Aznap este arra gondolt, hogy a szülei irracionális viselkedése mély emocionális sebeket fog ejteni a lelkében, amelyek a jövőbeli szociális képességeit beláthatatlan módon károsíthatják. Aztán megdöbbenve az jutott eszébe, hogy tizenegy és fél évesen még messze nem elég érett ilyen gondolatokhoz. Aztán arra, hogy még csak ennek tudatosítására sem elég érett. Kimászott az ágyából, és ijedten a konyhába ment. Ivott egy kis tejet. A ház sötét és üres volt, a szülei már mélyen aludtak. Ezt valahonnan tudta. A szobájukhoz ment és halkan, akár egy fantom, az ágyukhoz lopakodott. Kinyújtotta a kezét, hogy az ujja hegyével megérinthesse az apja arcát…

– Menj aludni! – mondta Agnes apja anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Anélkül, hogy felébredt volna. Agnes tudta, érezte, hogy nem ébredt fel. Reszketve visszament a szobájába, és megfogadta, hogy nem próbálkozik többé.
Agnes tizenkettedik születésnapjára is eljöttek az ismeretlen nagynénik és nagybácsik. Ajándékokat hoztak, Agnes pedig illedelmesen elmesélte az öregeknek, milyen éve volt… A szüleivel kapcsolatos kételyeit persze kihagyta a történetből.
Aznap azt álmodta, hogy az egyik nagynénije bőrébe bújt, és így kezet foghatott az apjával, és megcsókolhatta az anyját. A néni belülről puha volt és képlékeny. Kényelmes.
Az öregek a következő születésnapjára is eljöttek. Rosszul érezte magát a jelenlétükben, a hányinger kerülgette, és fájt a feje. Amikor elmentek, jobban lett.
Egyre többször álmodta azt, hogy valaki bőrébe bújik. Sosem az anyja vagy az apja bőrébe, inkább olyanokéba, akikkel az előző napon találkozott. Az ő belsejük általában nem volt olyan kényelmes, mint az öreg néniké és bácsiké, róluk azonban csak a születésnapi látogatások után álmodott.

A tizenötödik születésnapja után a rosszullét nem múlt el. Gyengébb lett, de amíg a házban maradt, állandósult. Néha odakint is visszatért, és Agnes hamarosan rájött, hogy egyes emberek közelében tör rá a legerősebben. Nem a ház volt a hibás. Az apja. Egy idő után pontosan tudta, éppen merre jár a férfi, az alapján, hol hasogatott a feje. A születésnapokon pedig már előre érezte, mikor jönnek az öregek.
Amikor a tizenhetedik születésnapjára érkező vendégek Agnest felvágott erekkel holtan találták a szobájában, csak egy percre keltették fel, hogy megkérdezzék, miért végzett magával. Agnes zavartan azt felelte, szeretne más bőrében élni. Azzal visszaküldték aludni.

– Ez már tízből nyolc – mondta az egyik öreg. – Nem várok jót a jövő heti kettőtől sem.
– Azt hiszem, tizennégy és tizenhat éves kor között kell majd próbálkoznunk – felelte egy másik. – Ahogy azt megmondtam.
A legidősebb unottan a homlokát dörzsölte.
– Nos, nem lehetünk biztosak a dologban, egyelőre. Folytassuk.