A második bevetés (szerkesztői előszó)

Mindenki kezdő író, aki új szöveget kezd írni. Senkinek nincs garanciája arra, hogy miután befejezett egy szöveget, neki tud majd látni egy másiknak ugyanazzal a hévvel, és a végére is tud érni. A szöveg színe előtt mindenkor teljes az esélyegyenlőség. Ha azonban eggyel hátrébb lépünk, a helyzet máris sokkal kuszábbá válik. Ha a szöveget részévé tesszük a nagy „létbe-vetettségnek”, az irodalmi befogadás pusztító-felemelő ringlispíljére ültetjük, az esélyegyenlőség egyszerre oda. A szerzőket kézen kell fogni, ha nem akarjuk, hogy elvesszenek a világnagy kavargásban.
2015-ben kipróbált Bevetés című blokkunk – amellyel az Irodalmi Szemle hasábjain évtizedekkel ezelőtt futott Vetés című rovatot támasztottuk fel, vadonatúj koncepcionális keretek közé helyezve – nagy sikerére való tekintettel újabb tehetségkeresgélésbe fogtunk. Pontosabban: a tehetségek már itt voltak előttünk, csak össze kellett őket kapkodnunk, hogy ne rohanjanak bele a nagy szakadékba. A vége az lett, hogy a Bevetés 2016 egész kis antológiává nőtte ki magát, amelyben komplex képet kapunk olyan szerzőinkről, akik már évek óta jelen vannak a folyóiratokban, és olyanokról is, akik még sosem publikáltak valódi irodalmi lapban. Közös nevezőjük, hogy fiatal, kötettel még nem rendelkező szerzők, akik valamilyen módon köthetőek lapunk szerkesztőségéhez. Ezúttal is olyan kritikusokat kértünk fel csekélyke „életművük” értékelésére, akiknél a kritikus prizmáját nem torzíthatja személyes befolyásoltság. Így alakult ki egy igazán változatos, ízlésekben és pofonokban is bővelkedő blokk, amely, talán nem túlzás kijelenteni: egy szöveggazdag, olvasókényeztető jövőképet tár elénk.

A szerk.