Mindenhez kedv kell az életben – 100 ezer költő a változásért
Kadlót Nikolett beszélgetése Bárdos Deák Ágnessel és Gyukics Gáborral
A nemzetközi művészeti esemény 2011-ben indult útjára Michael Rothenberg amerikai költő és performer kezdeményezésére. A világszerte megszervezett programsorozat mindenhol a helyi vagy a globális problémákra reflektál, önkéntesen jelentkező művészek segítségével. Hogyan csatlakozott Magyarország a kezdeményezéshez? Mesélnének röviden a kezdetekről?
GYG: A 100 ezer költő a változásért megálmodója, Michael Rothenberg régi ismerősöm, mondhatnám barátom az USA-ból, ahol jó pár évet éltem. Ő kért meg arra, hogy szervezzek egy 100 ezer költő a változásért eseményt Magyarországon, amire én igent mondtam, nem sejtve, mi is az. Amikor később rákérdezett, miként állok a szervezéssel, akkor döbbentem rá, hogy ez egy nagyon komoly vállalkozás és ezért kértem meg két komoly tapasztalattal bíró szervezőt, Bárdos Deák Ágit és Nagy Gabriellát, hogy segítsenek megszervezni egy költészeti maratont. Így, hármasban ugrottunk neki, és az első évben a Műcsarnokban tartott magyarországi rendezvény lett a legnagyobb, közel 100 költő, zenész és táncos részvételével. Már akkor a világ 500 városában tartottak hasonló rendezvényt.
BDÁ: Azért csatlakoztam a szervezőkhöz, mert érdekelt a 100 ezer költő a változásért a szakmai önszerveződés folyamataként is, de – számos összművészeti esemény szervezőjeként és fellépőjeként – mindig izgalmasnak, üdítőnek találom az új kezdeményezéseket.
Budapest idén hatodik alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez, ezúttal a József Attila Kör (JAK) vállalta magára a szervezéssel járó feladatokat. Továbbra is segítik a munkájukat?
GYG: A 4. év után éreztem úgy, hogy hatékonyabb lenne, ha egy szervezet venné át az esemény szervezését. A JAK jutott eszembe, mint fiatalokból álló, az ország minden részében élő tagokkal operáló irodalmi kör. Felajánlottam nekik a lehetőséget, amit ők el is fogadtak, és azóta nemcsak Budapesten, hanem vidéki városokban is szerveznek 100 ezer költő a változásért eseményt.
BDÁ: Mindhárman, Nagy Gabriella, Gyukics Gábor meg én, akik elkezdtük az esemény szervezését, több éves tapasztalattal bírunk irodalmi programok szervezését illetően. Mindhárman írunk is, úgyhogy az irodalmi élet részeseiként viszonylag könnyen mozgósítani tudtuk a kapcsolatainkat, a meghívandó szerzőkre vonatkozóan. Persze az „első kör” emailjeinek kiküldése után, a finisben mindig ráerősítünk telefonokkal, személyes beszélgetéseken való tájékoztatással, invitálással – ez főleg az első két évben volt így, mikor az írók, költők még nem ismerték ezt a globális mozgalmat. Mára már szerintem várják is, mikor lesz szeptember.
A 2011-es, első rendezvénysorozat óta ez a világ legnagyobb költészeti eseményének számít. Több éve dolgoznak a hazai programok megvalósításán, szervezőként mit tapasztalnak? Nő a rendezvény iránti érdeklődés?
GYG: Az első 4 rendezvény komoly érdeklődés mellett zajlott le. A média is foglalkozott velünk, és sokan jelentkeztek résztvevőnek. A kulturális és irodalmi élet több meghatározó alakját sikerült megnyernünk a részvételre, hogy együtt felhívjuk a figyelmet a világon folyó visszásságokra.
BDÁ: Ingadozó az érdeklődés; van, aki, mint mondtam, folyamatosan követi az eseményeket, például figyelemmel kíséri az amerikai főszervező költő, Michael Rothenberg által gondozott, egész évben frissülő honlapot, van, aki újonnan kapcsolódik be. De mivel a dátum adott, azon is múlik, ki jön el a „régiek”, az első évek eseményeit lelkesen támogatók közül, hogy az egymillió irodalmi eseménydömping során mennyire engedi az ideje.
2016-ban a budapesti szervezők jelképesnek nevezték a választott helyszínt, a Városligetet. Miért döntöttek úgy, hogy erre a problémára hívják fel a figyelmet a hazai eseményekkel?
BDÁ: Mivel ez a költészeti mozgalom céljául tűzte ki, hogy a költészet eszközeivel elsősorban, nem csupán általánosságban, de egy-egy konkrét globális vagy helyi probléma, krízis felé irányítsa a figyelmet a változtatás–változás szükségességének igényével, így mi a magyarországi helyszíneket a szimbolikus terek preferálásával válogatjuk. Így esett a választás például az elmúlt évek egyikében a Szabadság térre, a történelmi emlékezet meghamisítását célzó emlékmű felállítása elleni demonstráció helyszínére.
Az egyik idei eseményleírásban az áll a helyszínnel kapcsolatban, hogy „[a] természet- és városvédők, civilek által védelmezett Liget méltó helyszín a szabad szó, az állampolgári véleménynyilvánítás híveinek, az élhető jövőt képviselő művészeti akciónak.” Milyen figyelem kísérte az eseményt? Ön hogyan érzi, sikerült nyomatékot adni a Liget védelmével kapcsolatos ügynek? Hogyan sikerült az idén szeptember 24-én megtartott esemény?
BDÁ: Számos irodalmi és összművészeti eseményt vittek a művészek a Ligetbe, mióta elkezdődtek a fakivágások, szolidaritásukat és tiltakozásukat kifejezendő. Ezeknek volt az egyik pillanata a mi általunk odaszervezett aktivitás. Minden kis lépés közelebb visz a célhoz szerintem, legalábbis a társadalmi felelősségvállalás iránti „érdeklődés” felkeltését illetően. Az idei esemény gyakorlatilag egy alternatív végpontja, lecsengetése volt az aznapra a Ligetvédők által szervezett nagy tüntetésnek, ami a Hősök terén egy megakoncerttel ért véget. A „Liget ügye”, a városi természet és környezet védelmének témája persze túlmutat a fák, a zöld környezet védelmén: a választópolgárok közéleti és közérzeti önrendelkezési jogáról is szó van, a Liget esetében épp a környezetünkbe való hatalmi beavatkozást illetően. Annak a jognak a védelmében, hogy magunk dönthessünk a közös dolgainkról: a magyar költők és írók többször is tanújelét adták, nem csak a műveik révén, de úgy is, hogy nem voltak restek akár az utcára is kimenni. Gondoljunk csak 1848-ra vagy 1956-ra például.
Hányan vettek részt idén az eseményen?
BDÁ: Idén már közelebb kerültünk ahhoz a célhoz, hogy ne Budapestre kelljen az ország minden csücskéből megindulniuk a költőknek, művészeknek, ha részesei akarnak lenni a világeseménynek. Helyi kezdeményezéseket indítottunk el az elmúlt években – az adott helyen élő, vagy a lokálpatriotizmusuk okán a „hazai pályát”, a helyi közéletet inspirálni kívánó költők segítségével. Úgyhogy a gyarapodás nem a budapesti esemény népszerűségén, látogatottságán mérhető csupán, hanem a vidéki helyszínek megjelenésén is.
Mennyire érezhető a kezdeményezés pozitív hatása?
BDÁ: Az életben mindenhez kedv kell. Nem csak a szórakozáshoz, az erőfeszítésekhez is. Ennek a pozitív, lelkesítő, lelket öntő közösségi hangulatnak a generálásához járultunk hozzá idén is. Nem mellesleg minden művész ezzel a hangulattal „foglalkozik” egész élete során, akarva akaratlan.
A mozgalom egy évben egyszer szervez ilyen megmozdulást vagy év közben is folytat valamilyen tevékenységet?
GYG: A 100 ezer költő a változásért eseményt az év akármelyik napján meg lehet szervezni, ez sok helyen már ki is alakult. Itthon nem, és nem is valószínű, hogy ki fog, mert általában az évközi események olyan szervezőkhöz és fellépőkhöz kötődnek, akik komolyan hisznek a változásban. Mondhatnám azt is, hogy a radikális változások vagy a forradalom hívei, a költészet mellett például komolyan foglalkoznak környezetvédelemmel vagy antirasszista megmozdulásokon vesznek részt, mert elegük van a kizsákmányolókból, és rettentő tudatosan az ún. jó felé próbálják irányítani a figyelmet és a költészet számukra nemcsak egy művészeti forma, hanem eszköz is, amellyel rávilágítanak a visszáságokra, és megpróbálják kinyitni az emberek szemét és elméjét.
Kadlót Nikolett (1986, Salgótarján) költő, író, kritikus, szerkesztő. Jelenleg Budapesten él. A PPKE esztétika és kommunikáció szakán végzett, számos folyóiratban publikál, versei és novellái mellett kritikusként és szerkesztőként is tevékenykedik. Emellett kulturális eseményeket szervez, s kreatív projektekben vesz részt.