Körkérdés II. – Változás I.
Nagy Hajnal Csilla fényképe
Az év végéhez közeledve mindannyiunk életében fontos szerepet játszik a változás. Az Irodalmi Szemle esetében ez most fokozottan igaz, de újabb körkérdésünk a jelenséggel mégis általánosabb értelemben foglalkozik. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, szerzőink hogyan viszonyulnak a változáshoz?
Szalay Zoltán (1985, Dunaszerdahely) író, az Új Szó főszerkesztője
Hogy is mondjam. Az embernek az esze Hérakleitosz, a szíve Parmenidész felé húzna. Szóval valahol álságnak tűnik minden változás, hiábavalóságnak, unalmasnak, cirkuszinak. Az embernek ilyenkor mintha hite is lenne. Aztán jön a változás, és elsodor. Végső soron – tág értelemben – szórakoztatónak tartom.
Áfra János (1987, Hajdúböszörmény) költő, szerkesztő
Ha tehetném, most terelésképp visszakérdeznék, hogy milyen változásról beszéljünk, mert elsőképp a leghúsbavágóbb probléma, az a világszinten zajló változás jut eszembe, amiről igazából még mindig nagyon keveset tudunk, de egyre inkább meghatározni látszik a mindennapjainkat, pszichés szinten mindenképp. A klímaprobléma fokozódásával, a háborúkkal, a mészárlással, a terrorizmussal, valamint a menekültáradattal összefonódó gyűlölködéssel, a szélsőséges politikai erők térnyerésével kapcsolatos változásokról van szó, melyek megijesztenek. Tehetetlen porszemnek érzem magam ebben a félrehangolt gépezetben. Amit biztosan tehetek, tehetünk, és szerintem érdemes megtennünk, hogy odafigyeléssel, előítéleteinket tompítva, konstruktívan fordulunk a nehéz helyzetekhez, emberekhez, még azokhoz is, akikkel alig értünk szót, így talán megúszható, hogy tovább mélyítsük az árkokat, s elindulhat valami változás.
Czucz Enikő (1990, Dunaszerdahely) költő, irodalomkritikus
Szinte szüntelenül áhítozom rá, amikor elérhetetlen. Mikor közeleg, szorongok. Mikor végül bekövetkezik, visszaállítanám az addigra darabjaira hullott állandót. Pár hónapja léptem egy nagyot, és hirtelen minden megváltozott körülöttem, szóval ebben a pillanatban teljes bizonyossággal tudom, hogy nem bírom a változást. Ez a hirtelen jött tisztánlátás viszont – előbb vagy utóbb − elmúlik.
Győrfi Kata (1992, Bukarest) költő, dramaturg
A változás elkerülhetetlen. Nem is tudom megszámolni, hogy hány rétegben és formájában van jelen folyamatosan az életemben. A mindennapjaim konstans változója a változás. Ha valami biztosan van, akkor az. A színházzal, a szövegekkel, vagy az emberekkel kapcsolatos attitűdöm is meghatározza. Kifejezetten nehéz volt elhinni, hogy ez mostantól már mindig így lesz, vagyis az lesz így, hogy soha nem lesz ugyanígy. Talán csak egy igazán rövid pillanatig ugyanolyan minden. Vagyis a rövid pillanat első felében ugyanolyan minden, mint a második felében, mert a következő pillanatban már más. Egyszer szépnek látom magam, máskor nem, egyszer szeretek valakit, rá egy percre nem, amikor elindulok vásárolni még kívánom a spenótot, mire kész lesz, már szalmakrumplit ennék. Egyszer van kedvem valamit csinálni, rá egy fél napra nincs. Elég felszabadító érzés, és ugyanannyira nyomasztó is. A spenótot például állítólag mérgező megmikrózni.
Csillik Kristóf (1994, Budapest) költő, majomkirály
Ma a buszon azt mondtam a fejemben:
„Az én problémáim gyökere az, hogy mindig rá akarok jönni, mi a problémiáim gyökere.”
Akkor megértettem, hogy a nyomozás felesleges, a változás meg vagy spontán, vagy kamu, és akkor meg nem is változás. Szóval erőltetni kell, de nem szabad bízni benne, vagy mit tudom én. Gondolom erről majd megváltozik a véleményem.
