Kadlót Nikolett: Házhoz vinni a verseket (Beszélgetés Kele Dórival az InstaVersről)

Köztudott, hogy az InstaVers nevű Facebook-oldal 2014-ben indult azzal a céllal, hogy minél több emberhez juttasson el kortárs magyar verseket. Mesélnél a kezdetekről?

A költészet napján indult a projekt, pár nagyvárosban önkéntesek segítségével InstaVers-ké- peket osztogattunk a járókelőknek, a versekről és az irodalomról beszélgettünk velük. Ezzel párhuzamosan Kaposváron egy középiskolában Pion Istvánnal tartottunk rendhagyó irodalomórát, amit már úgy fejeztünk be, hogy vegyék elő a telefonjukat, és nézzék meg a frissen posztolt idézeteket. Sokan segítettek, de az elejétől a tervezőgrafikus, Szabó Imola Julianna munkái kísérték végig a projektet, az egységes arculat az ő keze munkája. Az első poszt egyébként Borbély Szilárd versrészlete volt, aki abban az évben halt meg. Ezzel szerettünk volna emléket állítani neki és egyben tisztelegni a munkássága előtt.
A kezdeti lendületet követően szorgosan posztoltuk a képeket, izgalmas volt látni, ahogy rátalálnak a szövegekre. Egy évig váltakoztak a szabad és a tematikus hónapok, igyekeztünk az irodalom minden kis szegmensét megmutatni. A célcsoportot az elején nem határoztam meg konkrétan, tulajdonképpen megvártam, hogy mennyire jön be a sejtésem, és végül a 14-30 év közötti korosztály jött ki. Nehéz elképzelni, hogy már több mint 2 éve csinálom, és hogy a múlt hónapban elértük a 10 000. követőt. Elég jó érzés volt. 🙂

Hogyan jutott el egy-egy kiválasztott versrészlet a Facebook-posztig?

A folyamat egészen egyszerű: általában saját példányból (hiszek a könyvvásárlás gyógyító erejében) kiválasztom azt a versrészletet, amit utána szöveghűen kinyomtatok, feldíszítem, befotózok és fellogózok. Az idézet egyfajta ajánlóként működik egy-egy szöveghez, fontosnak tartom, hogy az internetes felületre felkerült kép leírásában szerepeljen a teljes versre mutató link, és az utóbbi időben más, a szerzőhöz kapcsolódó olvasmányélményeimet is meg szoktam osztani a leírásban.
Ez az alapkoncepció arra a feltevésre épül, hogy ha nincs kapaszkodód a versolvasáshoz, mert például nem szerettették meg veled a suliban, vagy te mindig máshogy értetted a verset, akkor kapj egy ajánlásszerű pár sort, ami valamiért megfog, és utána ne kelljen rákeresned a versre, hanem tudd egyből elolvasni. Így képez hidat az InstaVers az olvasó és a szöveg között.

Az InstaVers nemcsak az online világban hódított teret magának, hanem több alkalommal is megpróbáltátok kimozdítani az olvasókat a számítógép képernyője elől saját szer-
vezésű irodalmi fesztiválokkal. Miben voltak ezek mások, mint az egyébként Budapesten időről időre megszervezett irodalmi események?

Az általunk szervezett fesztiváloknak az alapgondolata akkor született meg, amikor a 2014-es könyvheti kitelepülésünk után több olyan üzenetet is kaptunk, hogy mikor és hol leszünk legközelebb. Azt gondoltuk, kellene egy olyan friss, fiatalos és izgalmas programsorozatot csinálni, ami elsősorban az InstaVers célközönségét (14-30 éves) szólítja meg. Nem gondolom, hogy ne volna ilyen fesztivál már, inkább azt éreztem, hogy a mi oldalunk már működött egyfajta hídként az online világban, most ugyanezt használhatnánk a való életben. Hátha azt mondja az olvasó, hogy ha az az oldal ajánlja, amit amúgy is szeretek és követek, akkor miért ne menjek el? Az első évben egy cégtől kaptunk 30 000 Ft támogatást, abból fizettük a költségeket, meghívtunk minden fellépőt egy italra. Kitaláltuk, hogy legyen tombola, elkezdtük felkutatni a kisebb könyves cégeket, és egy idő után már ők kerestek minket. Az azt követő évben eggyel nagyobbat nyitottunk, több munkával, nagyobb saját befektetéssel és önerővel. Annak az évnek a legfőbb hozadéka az volt, hogy egy srác a diplomamunkájához az online-offline kettőssége kapcsán az InstaVers Fesztivált választotta témájául. Idén nem lesz fesztivál, hanem egy kisebb turnét csinálunk a könyv kapcsán, főleg középiskolákba hívtak minket. Legfőbb példaként előttünk, azt hiszem, a Margó Fesztivál állt, nagy vágyam egyszer velük dolgozni.

2015-ben beválasztottak az 50 tehetséges magyar fiatal közé. Hogyan tudtad kamatoztatni a tehetségprogram nyújtotta tapasztalatokat, a reflektorfényt, a kapott tanácsokat?

A program elsősorban egy elismerés volt számomra (tulajdonképpen az InstaVers addigra megjárta a sajtót), aminek kapcsán sokat tanultam, főleg magamról. Annak köszönhetően, hogy voltak inspiráló előadások és sikertörténetek, végleg kirajzolódott például, hogy nem igazán foglalkoztat az írás, viszont a PR, a marketing és a reklám világa annál inkább. Egy másik nagy felismerés a programot körülvevő ünnepségen ért. A díjazottakat egy nagyszabású gálán mutatták be a nagyérdeműnek, tulajdonképpen attól az estétől volt nyilvános a dolog. Feszengtem, és azt vártam, hogy a családom és a barátaim ünnepelni fognak, de azon az estén rájöttem, hogy nekem kell ezeket a dolgokat megélnem, ugyanúgy, ahogy a negatív visszhangok miatt is esetenként az én fejem fájt. Összességében hitet adott ez a program, olyan hitet, amit magamba, az ötleteimbe és a vélt/valós kreativitásomba vethetek.

Érdekes végkifejlet, hogy ennek a kifejezetten online térben működő projektnek a lezárása egy, az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent kötet lett. Mennyire volt tudatos ötlet az interneten szerzett olvasó/követőközönséget elcsalogatni a könyvesboltba, hogy megvegye az albumot, vagy menjen el a kötetbemutatóra?

Tudatos volt, persze. Azt szerettük volna, ha ez a célcsoport bemegy a könyvesboltba, leveszi a könyvet, és beleolvas. Ez egyébként ugyanúgy kihívást jelent, hiszen nem ennyire egyértelmű az átjárás az online világtól a nyomtatott könyv felé. Emellett tudtuk, hogy egy igazi különlegességet szeretnénk létrehozni, és olyan könyvet, ami szorosan illeszkedik az online tematikánkhoz, viszont mégis újító. A QR-kódok az online térbe vezetnek vissza, a kitéphető képeslapok pedig az offline megosztást segítik elő. Volt egy olyan szándékunk is, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból az olvasók, merjenek beletépni a könyvbe, és tegyenek még egy lépést ebből a zónából kifelé.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent kötet mint könyv is különleges alkotás: megjelenésében és elkészítésében hangsúlyos szerepet vállalt az InstaVers designer csapattagja, Szabó Imola Julianna is, akinek nevéhez kötettervezőként, grafikusként több díjazott mű is kötődik, s ráadásul ő is egyike volt az 50 tehetséges magyar fiatalnak veled együtt. Örülnék, ha megosztanád velünk a közös munkafolyamat részleteit, kulisszatitkait!

A könyv ötlete a kiadóval nagyjából egy időben fogant meg. Folyamatosan formáltam az ötletem, tudtam, hogy a koncepciónak erősnek kell lennie, arra azonban egyáltalán nem számítottam, hogy Szabó Tibor Benjámin, a kiadó vezetője átengedi nekünk az irányítást. Amit megálmodtam, tulajdonképpen egy az egyben azt valósítottuk meg: nem tudom, kaphattunk-e volna nagyobb bizalmat. Nagyon hálás vagyok ezért, mert a kisebb koordinálásokon kívül mindent mi csinálhattunk: a szerzőket és a verseket kiválogattam, a versrészleteket újrafotóztam, és Imola megalkotta a kereteket. Először nem gondoltam, hogy ennyi munka lesz vele, és végül sajnos más munkák miatt a gyulai nyomdába se tudtam leutazni, hogy megnézzem, hogy születik a könyv. Imolával a leadás előtti utolsó napokban kb. tízpercenként telefonáltunk, igazgattuk, formáltuk. Majd bejártunk proofot nézni, szóval izgalmas volt. Nemrég tudtam meg, hogy a két cicánk miatt még macskaszőrt is retusált a képekről, az egyik macska ugyanis örömmel feküdt a versekre.
Amikor megjött a könyv a nyomdából, nagyon izgultam, előtte napokig azt álmodtam, hogy vissza kellett küldeni a nyomdába, mert nincs könyvszaga, és könyvszag nélkül semmit
nem ér. Végül nem küldtük vissza, szag is volt, és tulajdonképpen nem nagyon tudom, hogy az azt követő három napban mi történt. Elég varázslatos élmény volt.

Jó pár hónap eltelt a kötet megjelenése óta. Hogy érzitek, milyen a kötet fogadtatása? Sikerült a rendhagyó könyvvel még közelebb hozni a saját vagy az utánatok érkező generációt a versekhez, az irodalomhoz?

Láttam már fogyásjelentést, szépen teljesít a kötet, de nagyobb öröm volt látni, hogy az elején nagyjából kétnaponta jelentek meg különböző cikkek, rövid írások, blogbe- jegyzések, amik a könyvről szóltak. A projekt a kezdetek óta az olvasóké, s erre vagyok a legbüszkébb. Így azt gondolom, ennél hitelesebb visszajelzés nem nagyon érkezhetne. Czinki Ferenc kérdezte tőlem, hogy minek örülnék jobban, ha az ÉS-ben szépen méltatnák a könyvet, és havonta kellene az Írók Boltjába mennem folyóiratokért, amiben kritikákat közölnek, vagy ha azt látnám, hogy közösségi oldalakon posztolnak, írnak róla. Őszintén, nyilván mindkettőnek, de talán ennek a könyvnek sokkal inkább az a célja, hogy a célcsoportjához eljusson. Szerintem szeretik a könyvet, sokan fotózzák, de ez már a megjelenése után is így volt.
A könyvhéten beálltam a kiadó standjához, és szemléltem az embereket. Megfogják-e? Szép-e? Beleolvasnak? Izgalmas dolgok ezek, de igazából azt várom már, hogy küldjön valaki egy olyan képet, amiből ki vannak tépve a lapok.

Az InstaVers projekt tekinthető egyfajta állásfoglalásnak is a könyvkiadást, a kortárs magyar irodalmat illetően – hogy látod az elmúlt két év tapasztalataival a birtokodban a hazai irodalmi helyzetet? Szerinted az irodalomnak az online térben a helye?

Nem hiszem, hogy az online térben volna a helye. Sokkal inkább azt gondolom, az olyan projekteknek, amelyek kreatív módon igyekeznek népszerűsíteni az irodalmat, vagy kizökkenteni az olvasókat a hagyományos irodalomfogyasztás keretei közül, egyik módszere lehet az, hogy „házhoz viszi” a verseket. A technikai fejlődésnek köszönhetően sokaknak a kezéhez ragadt az okostelefon, az én nagymamám például teljesen otthonosan mozog az online világban. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, és várhatjuk, hogy majd az olvasó bemegy a könyvesboltba, és pont a mi kiadványunkat veszi le, és netalántán még ki is fizeti. Ez inkább a marketing feladata. Az, hogy annyit változott a világ, hogy ezt már az interneten is meg lehet csinálni, már részletkérdés. Az utóbbi időben brandmanagerektől olvastam, és olyan vezetőkről, akik átalakították a direkt marketing fogalmát.
A hazai irodalom nagyon színes, ezért is gondolom, hogy lehet kedvünkre válogatni, és nem kell feladni az első olyan könyvnél, ami nem tetszik. Mostanában jobban szeretek prózát olvasni, újabban a Versum világirodalmi portál felületén olvasok verset. Nagyon várom Ferencz Mónika fordításában a Siken-könyvet, Molnár T. Eszter könyvei is mindig izgalmasak, okot adnak a várakozásra. És újraolvasom Esterházyt is. És a Forbes mellett még mindig ott figyel a Petri-összes. Sosem lehet tudni…

A projektet szemlélhetjük úgy is, mint egy kísérleti terepet, amely újszerű irányokat fogalmazott és mutatott az olvasásnépszerűsítéshez. Így utólag visszagondolva, szerinted miben rejlett a projekt sikere? Mitől tudott jobb lenni, mint a több ismert vagy kevésbé ismert, hasonló kezdeményezés?

Erről a dologról csak sejtéseim vannak, meg egy fél receptem, hogy mondjuk szerintem miért működött. A sejtésekbe nem mennék bele, a recepthez kell elég nagy adag szerencse, hosszú, átgondolt és hatékony munka, egy olyan projektterv, amiben te magad hiszel, és célok. Nem hiszem, hogy ez más irodalomnépszerűsítő projektekben nincs meg. Amikor én kezdtem, mindenben bizonytalan voltam, sok időt töltöttem egyedül, és azt éreztem, a könyveim a támaszaim. Az olvasásélményeimet senki nem veheti el tőlem, de ha akarom, megoszthatom másokkal. Talán az szerencsés, hogy ezt a személyességet távol tudtam tartani az oldaltól, például régebben interjúkat sem tettem ki. Sok hiba van a projektben, de én erre voltam képes.

Van még benne szerinted olyan lehetőség, amelyet nem aknáztatok ki?

Nem kiaknázandó lehetőségeket kerestünk a projekttel, sokkal inkább az ötleteket valósítottuk meg több-kevesebb sikerrel. Nem fogok minden bőrt lehúzni róla, inkább a szellemiségét szeretnénk továbbvinni. Az átstrukturálódás is azért van, mert szeretnénk nyitni az újabb lehetőségek felé, és még több irodalmat megmutatni. Nemzetközi vizekre evezünk, fő iránynak azonban marad a líra, legalábbis egyelőre úgy néz ki.

Téged mihez segített hozzá, mit profitáltál belőle leginkább? Azt, hogy megismerhetted a kortárs magyar irodalom szereplőit, vagy hogy segíthettél megtalálni az igazán fiatalokhoz az utat?

Sokszor kaptam meg, hogy felkapaszkodtam az irodalom hátán, és én nem tudok verset írni, ezért használom fel más verseit a saját népszerűsítésemre. Minden kritikát önkritikával szemlélek, de szerintem ez nem így van. Tekintve, hogy nem írok se verset, se prózát, se semmit (tehát nincs publikálási szándékom), nem hiszem, hogy bárki elől elvenném a helyet. Pláne úgy, hogy az InstaVers leginkább a szerzőknek és az olvasóknak segít. A saj át profitom ebből annyi, hogy ha jelentkezem egy ügynökségi munkára, akkor azt tudom mondani, van két év projektmenedzseri tapasztalatom.
Amikor az ATV-ben voltam, vagy más nagyobb sajtóorgánum keresett meg, nem tettem ki az oldalra. Lehet, hogy mások szerint hiba volt, de nem akartam, hogy azt lássák a követők, hogy na, itt egy csaj, aki hirtelen megjelent, mint az InstaVers alapítója, és már ide-oda hívják. Az oldal követői előtt az én személyem homályos volt, és én ezt rendben is találtam.
A legjobb dolog, amit ettől az egésztől kaptam, hogy megtaláltam a saját utamat, és azt, amiben most dolgozom. Voltam pénztáros, ruhabolti eladó, írtam cikkeket és dolgoztam fordítóként is, mert azt gondoltam, hogy minél nagyobb szeletét ismerem meg a világnak, annál jobban fogom tudni, hogy mi akarok lenni. Aztán szeretetből elkezdtem csinálni egy projektet, amibe a saját pénzemen vettem a könyveket, a saját pénzemen nyomtattam és fénymásoltam a könyvjelzőket, és a saját energiámat és ötleteimet toltam bele folyamatosan, úgy, hogy a közvetlen környezetem leginkább hülyének nézett. Aztán most meg olyan emberektől kapok visszajelzést, akikre sose gondoltam volna. Ebben nagyon sok volt a lemondás is. És hát, most mit mondjak? Megérte? Nem érte meg? Nem tudom.

Noha a könyv szimbolikusan lezárta a projektet, azért az InstaVersnek jócskán van utóhatása, sőt utóélete is. Gondolok itt például a nemrég indult saját Instagram-oldalra vagy a Voda- fone reklámkampányára, ahol fiatal példaképként láthatunk viszont. Mesélnél erről a lehetőségről bővebben? 

Az Instagram-fiók azért jött létre, mert a kezdetek óta foglalkoztat, hogy miért nem fejlesztettük fel arra a felületre is. Sokan írtak emiatt, és az elkövetkező programjaink kapcsán jól is fog jönni egy másik platform is.
A Vodafone You kampány tetszett, mert fiataloknak nyújt segítséget a projektjeik vagy formálódó ötleteik kapcsán. Én örültem volna, ha segítenek anno. Hárman vagyunk példaként említve, Szalai Dodó saját macaronboltot nyitott, és ezzel valósította meg az álmát, Tóth Gábor pedig hátizsákkal járta be Európát, és mellette a tudatosságról és az irányítható életről tart előadásokat. Dodó példája sokat segített abban, hogy én hogyan kezeljem a saját vágyaimat, Gábor pedig végre visszaigazolta azt, hogy tudatosan lehet és kell is élnem. Ők ketten is inspirálnak a mindennapi gondok közben, de külön jó dolognak tartom a Lágymányosi Campuson elhelyezett ProjektPLACC nevű interaktív-kreatív műhelyt, ahol érdekes, motiváló és tanulságos beszélgetések, filmvetítések és programok vannak még pár hétig.
A kampány során egy-egy motivációs animációs film is készült a történeteink nyomán, ezt is izgatottan vártam, főleg azután, hogy milyen elképesztően zavarba ejtő volt látni magam egy villamosmegállóban egy plakáton.

Az elmúlt években rendkívül sok dologgal foglalkoztál, a sokoldalúság és a nyitottság a lételemed. Hogyan tovább, mik a terveid a jövőre nézve? Visszatérsz esetleg a saját alkotásokhoz?

Hát, tény, imádom a változatosságot. Most több projekten dolgozom, de már érzem, hogy szívesen dolgoznék ügynökségnél, egy állandó helyen.
A nyarat áldolgoztuk, ahogy az őszt is, így megfogadtuk, hogy a tél nyugisabb, befelé figyelő- sebb lesz. Aztán kitaláltam a jótékonysági karácsonyi könyvcsomag ötletét, ami nagyjából 2 hónap előkészület után indult el, és bumm, nagyjából a decemberem is elment. Januártól új munkahelyen, tulajdonképpen álmaim pozíciójában kezdek, nagyon várom!
A projekt egy részét zártuk csupán le, az átszerveződés megtörtént, volt észt irodalmi programunk, és folyamatosan nyitunk a nemzetközi irodalom felé is. Új munkatársakkal, segítőkkel dolgozunk, és továbbra is azon dolgozunk, hogy az olvasóink olvassanak. Fontosnak tartom, hogy ezt a biztos olvasói bázissal rendelkező oldalt egy olyan találkozási pontnak is tekintsük, ahol különböző kultúrák, művészeti ágak és változatos szövegek érintkezhetnek.
Megelégednék azzal, ha rövid időn belül körvonalazódna és formát kapna a saját start-up ötletem, és megvalósíthatnám azokat a vállalkozásötleteket, amikben a jövőben szeretnék dolgozni.