Hernyák Zsóka prózái
Bedynski Krisztián felvétele
Anyuci bánata
Anyucit elhagyta egy jól fésült úriember. Anyuci az eset előtt néhány héttel már tudta, hogy elhagyják, ezért nem zokogott, csak összeszorította a fogait, és megnézte magát a tükörben. Fehérebb vagyok mint egy tál tej, gondolta Anyuci, és kihúzta a kerti széket az udvar egyetlen napsütötte pontjára. Levetette a ruháit, és hogy véletlenül se maradjonak a bőrén tejfehér csíkok, a melltartóját és a bugyiját is a földre dobta. Beült a lukacsos kerti székbe, és szomorúan látta, hogy az évek során elraktározott hája keresztülnyomakodik a szék résein. Egy kibaszott fehér krumpli vagyok, mondta Anyuci, pedig soha nem szokott káromkodni, de egy ilyen tragédia látványa elvette a józan eszét. Érezte ahogy a tejfehér, zsíros bőrébe kellemetlenül vág be az éles, műanyag szék, miközben a nap vörösre égeti a szék lukaiból kitüremkedő, tehetetlenül csüngő hájpacnikat. Anyuci behunyta a szemét és a jól fésült úriemberre gondolt, az egyenes hátára, szálkás izmaira és fekete szemére. Képzeletében a szikár úriember felé nyúlt, megsimogatta a hasát, de amikor markolni próbálta volna, az kicsúszott a kezéből, mert az úriember olajos bőre alatt nem volt zsír, amit megmarkolhatott volna. Ütögetni kezdte hát a szálkás alakot, még képzeletében az olajos, barna bőrt nem tarkították mindenütt vörhenyes foltok. Ezért, hát ezért, kiabálta Anyuci az elképzelt úriembernek, majd ütemesen csúszkálni kezdett a széken. Itt a krumpli, hol a krumpli, tette hozzá Anyuci a miheztartás végett, miközben vörössé pirított bőre, mint a zsíros sajt forgácsolódott a földre a kerti szék lukain keresztül.
Anyuci vakbele
Anyuci vakbelében engedély nélkül vert tanyát egy piszkossárga napraforgómag. Anyuci egy egész zsáknyi napraforgómagot evett meg, és most már nagyon bánta. A vastagbélben a magok közül a legkisebb elfordult a többitől, és letért az útról, és Anyuci vakbele felé vette az irányt. Anyuci érezte a mag csücskének szurkálását az alhasában, és úgy döntött, soha többet nem eszik olyat, ami ennyire kicsi és ennyire megbízhatatlan. Kelj ki akkor, hogy belőled is legyen valami haszon, mondta Anyuci a vakbelében hálátlanul pöffeszkedő magnak. De a megbízhatatlan mag se nem látott, se nem hallott, így Anyuci parancsára fittyet hányva begyullasztotta az egyébként mindenkor erőtől duzzadó és pirospozsgás vakbelet. Ha engem felvágnak, téged kivágnak, fenyegette meg Anyuci a szoruló burokban terpeszkedő magot, ami megérezve a fenyegetést bűzös és ragadós gennyet termesztett Anyuci merev alhasában. Anyuci, jobb dolga nem lévén, marokra fogta feszülő alhasát, és a piszkossárga magot minden eddiginél jobban gyűlölve, megpróbálta kinyomni magából a felgyülemlett gennyet. A mag Anyuci nyomásától a gyulladt vakbél falához szorult, tehetetlenségében úgy döntött engedelmeskedik. Remélve, hogy kívül tágasabb, a mag az egyre szűkebb burokból kitörvén Anyuci köldöke felé vette az irányt. Anyuci abbahagyta a nyomást és kíváncsian figyelte a köldökének tájékát, ahol kis idő múltán egy piszkos sárga csücsök szakította át a feszülő, tejfehér hártyát. Szóval te lennél az, sóhajtott megkönnyebbülten Anyuci, és győzelmének örömétől végleg elgyengült.
Hernyák Zsóka (1991, Zenta)
Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Jelenleg Szabadkán él.