Hernyák Zsóka prózái

Hernyák Zsóka prózái

Bedynski Krisztián felvétele

 

Anyuci bánata

 

Anyucit elhagyta egy jól fésült úriember. Anyuci az eset előtt néhány héttel már tudta, hogy elhagyják, ezért nem zokogott, csak összeszorította a fogait, és megnézte magát a tükörben. Fehérebb vagyok mint egy tál tej, gondolta Anyuci, és kihúzta a kerti széket az udvar egyetlen napsütötte pontjára. Levetette a ruháit, és hogy véletlenül se maradjonak a bőrén tejfehér csíkok, a melltartóját és a bugyiját is a földre dobta. Beült a lukacsos kerti székbe, és szomorúan látta, hogy az évek során elraktározott hája keresztülnyomakodik a szék résein. Egy kibaszott fehér krumpli vagyok, mondta Anyuci, pedig soha nem szokott káromkodni, de egy ilyen tragédia látványa elvette a józan eszét. Érezte ahogy a tejfehér, zsíros bőrébe kellemetlenül vág be az éles, műanyag szék, miközben a nap vörösre égeti a szék lukaiból kitüremkedő, tehetetlenül csüngő hájpacnikat. Anyuci behunyta a szemét és a jól fésült úriemberre gondolt, az egyenes hátára, szálkás izmaira és fekete szemére. Képzeletében a szikár úriember felé nyúlt, megsimogatta a hasát, de amikor markolni próbálta volna, az kicsúszott a kezéből, mert az úriember olajos bőre alatt nem volt zsír, amit megmarkolhatott volna. Ütögetni kezdte hát a szálkás alakot, még képzeletében az olajos, barna bőrt nem tarkították mindenütt vörhenyes foltok. Ezért, hát ezért, kiabálta Anyuci az elképzelt úriembernek, majd ütemesen csúszkálni kezdett a széken. Itt a krumpli, hol a krumpli, tette hozzá Anyuci a miheztartás végett, miközben vörössé pirított bőre, mint a zsíros sajt forgácsolódott a földre a kerti szék lukain keresztül.

 

 

Anyuci vakbele

 

Anyuci vakbelében engedély nélkül vert tanyát egy piszkossárga napraforgómag. Anyuci egy egész zsáknyi napraforgómagot evett meg, és most már nagyon bánta. A vastagbélben a magok közül a legkisebb elfordult a többitől, és letért az útról, és Anyuci vakbele felé vette az irányt. Anyuci érezte a mag csücskének szurkálását az alhasában, és úgy döntött, soha többet nem eszik olyat, ami ennyire kicsi és ennyire megbízhatatlan. Kelj ki akkor, hogy belőled is legyen valami haszon, mondta Anyuci a vakbelében hálátlanul pöffeszkedő magnak. De a megbízhatatlan mag se nem látott, se nem hallott, így Anyuci parancsára fittyet hányva begyullasztotta az egyébként mindenkor erőtől duzzadó és pirospozsgás vakbelet. Ha engem felvágnak, téged kivágnak, fenyegette meg Anyuci a szoruló burokban terpeszkedő magot, ami megérezve a fenyegetést bűzös és ragadós gennyet termesztett Anyuci merev alhasában. Anyuci, jobb dolga nem lévén, marokra fogta feszülő alhasát, és a piszkossárga magot minden eddiginél jobban gyűlölve, megpróbálta kinyomni magából a felgyülemlett gennyet. A mag Anyuci nyomásától a gyulladt vakbél falához szorult, tehetetlenségében úgy döntött engedelmeskedik. Remélve, hogy kívül tágasabb, a mag az egyre szűkebb burokból kitörvén Anyuci köldöke felé vette az irányt. Anyuci abbahagyta a nyomást és kíváncsian figyelte a köldökének tájékát, ahol kis idő múltán egy piszkos sárga csücsök szakította át a feszülő, tejfehér hártyát. Szóval te lennél az, sóhajtott megkönnyebbülten Anyuci, és győzelmének örömétől végleg elgyengült.

 

 

 

Hernyák Zsóka (1991, Zenta)

Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Jelenleg Szabadkán él.