Kántor Zsolt: A történő idő; Recirkulál; Az intertextuális egó (versek)

A történő idő

A belevetettség metafora.
Heidegger kigondolkodta magát a kontextusból.
Összebogozódó mitológia és filozófia.
Ez a gubanc viszont klasszifikálhatatlan maradt.
Az egyik időtlen alakzat, a másik monumentális rom-mező.
Képzelet és tény nem akar egybeforrni.
Csak az álom hajlandó leülni a praxissal.
Szigorú feltételek mellett.
De hívhatjuk a hitet kegyelemnek.
A múltat fantáziavilágnak.
Azzal a szívvel ragadjuk meg a láthatatlant, amit beszereltek.
S azzal a lélekkel félünk, amit ki.
Törékeny és minden ízében sebezhető identitás az emberé.
Nincs nyelvek feletti nyelv, csak képek.
Látjuk belül, amit érzünk.
Mégsem jut el a szánkig a szó.

Recirkulál

Dsida Jenő emlékére

Írisz. Az égbolt mint monológfoszlány.
Valaki mondani akart valamit.
Csak a felénél abbahagyta. Majd inkább lerajzolta.
A hét csészelevél közepén egy bibe.
A csillagkupola csak egy üvegbúra rajta.
Kék és bíbor vérerek a felhők testén.
Mintha egy szürrealista elme gondolta volna el.
Tele van az alkony könnyel –
Elmaszatolta az arcán a púdert, ajkán a rúzst.
A legmaradandóbb festmény van föltéve a mennyezetre.
A Göncöl citromokból rakja ki a titkot.
Megunta a csendet maga körül és Ginsberg Üvöltését fújja.
A por rárakódott a szavakra.
Minden mondat fodrászhoz ment.
S az este most egy földből kinőtt lexikon.
A bokrokon hexameterek. A patakban egy haiku-csónak.
A kavicsok is jambikusan szólnak.
Jaj! Csak folyjon még az óda! A kegyelem még körbejár.
A sztrádákat sózza.
S én valakinek a karjaiban elalszom.

Az intertextuális egó

Keresztelő János song

Négyszáz évnyi hiány. Ajtó a tenger és az ég között.
Az intertestamentális próféta mint űrlény. Körözött.
Pártatlansága alázatos. Elfogadja a rítust.
Logosza képmutató farizeusokat oktat.
Meghatalmazása van. Bemeríti a Vagyokot s a Voltat.
Tudja, Isten szájában lett beszéddé a nyelv.
Magasabbak az útjai, mint bármely tisztátalan elv.
A sáskának ízlik a méz. Mert képet alkot a jel.
Két szöveg határán. A senki földjén született világa.
Még nem új, de már nem is ó! Ő a törvény hiánya.
Sajátos érték. A kiáltó szó mint útnyitó hála.
A kulcs. Nem nyit semmit. De hatással van.
Bemeríti a felkentet. Az ártatlant.
A legkisebb a mennyek országában. Előkép.
A lelke lakatlan.