Zalán Tibor: Történet Seholból; A kápolna; Pult alatt (versek)

Történet Seholból

Itt volt
de nincs sehol
a seholban a sehol
sincs sehol
Bezár a bolt a boltos
legény fürkészi csillagát
az éjszaka labirintus a
nappal elroppant tükör
hátra megy és
fölakasztja magát

A kápolna

Kis fehér kápolna a domb
oldalához ragasztva Szerényen
álldogál ott mint ki bocsánatot
kér hogy létezik Csak úgy álldogál
Ő az aprócska domb-sziget egyetlen lakója
Hívei a szél hívei a csillagok olykor
a hold is eltérdepel a korhadozó
padsorokban Dagálykor a tenger
szinte a falépcsőit nyalogatja
Évek alatt kiismerte a viharok
miséjének különös szertartását
ahogy a rések orgonái felzengnek
s az éjszakai áradat megkongatja
tornyában az apró harangot
Sosem vágyott ennél többre
A magány számára a teljes
élet De azt is tudja egyszer majd
csónakok kötnek ki a sziget
öbleiben és fürge kezű ácsok
elbontják széthordják a köveit
feldarabolják tüzelőfának
az ácsolt gerendákat
beöntik a kis harangot eltüzelik
a képeket ne csúnyálkodjék bele
a parti látványba Honnan is
tudhatnák hányszor járt erre
az Isten érkezett ide pihenni vagy
a távolba elmerengni Lába
nyomát elmosták az esők
elborították a havak elszárította
a sirokkó avarjával borította az idő
De a kápolna minderre
emlékezik S ha elbontják a
már nem látható öröklétig
ott maradó isteni léptek fognak
emlékezni hajdani létére

Pult alatt

A tájképfestő sorra gondosan
felakasztgatja a bisztró elé
állított állványokra színes
képecskéit Elégedetten szemléli
őket A festményeken élénkebb
a látvány mint valóságukban
a tájak Ez hogy lehet Nem
lehet Pedig hogy igen Bizonyság
rá ez alkalmi utcai tárlat
A turista közel megy bámul
bele a képekbe hol a tájat
hol a képet nézi de jószerével
nem lát semmit A tájképfestő
türelmesen hagyja hogy
a bámészkodók ne vásároljanak
tőle Arcán időnként a mester
ember magabiztossága és a
lelepleződés riadalma ránt
különös grimaszokat Pultja
alatt késével babrál Vagy a tájat
vagy a tájról a képet készül
összeszabdalni