Lackfi János: Elorzó

liaye/lomography felvétele

 

 

Nem lophatom el senkitől,
Ellopom hát mindenkitől.

Lestem szavakat, szájsarkot, fület,
Lestem másokat, szívtam vérüket.

Loptam a titkot, mely nem is titok,
Csak annyi, hogy vagytok és vagyok.

Meg hogy íme, összetéveszthetetlen
Mindenki mással minden egyes ember.

Homlokránc, botlás, furcsa selypítés,
Mely felismerni őket segít és
Rámutathattok: ez az, te így élsz!

Nem lophatom el senkitől,
Ellopom hát, mindegy, kitől.

Mindenkitől ellopok valamit,
S lopott holmim engem is alakít.

Egyiktől azt, hogy csipkedő ujjacskák
Feljebb húzzák a lecsúszott harisnyát.

A másiktól, hogy bámul semmibe,
Arcát derű vagy felhő lengi be.

Nem lophatom el senkitől,
Ellopom hát mindenkitől.

A harmadik meg úgy gyurmázza arcát,
Mintha karcolná belé belső harcát.

Gyermekkoromtól kértem Istenem,
Hogy adjon markáns arcot is nekem.

S ő biztatott, hogy zsiványul trükközve
A lét titkát nyugodtan lopjam össze.

Hagyta, hogy mohó malacka legyek,
Gyűltek fejben megfigyelés-hegyek.

Nem lophattam el senkitől,
Elloptam hát mindenkitől.

Loptam lézerszemét annak, aki kegyetlen,
Tobzódtam is a sajgó részletekben.

Loptam gyönyörben megremegő szájat,
Lenőtt körömmel vakargatott hájat.

Kémleltem, hogy hadar eszehagyott,
Ámultam, én mért nem ilyen vagyok.

Nem vagyok cowboy, sem istenkirály,
Sem hódító, sem punk, sem crazy guy.

Sok részletből összeloptam magam,
Vagyok, ki vagyok, nincs saját szavam.

Idegenektől vagyont örököltem,
Énjeim járnak-kelnek énköröttem.

Nem lophattam el senkitől,
Elloptam hát mindenkitől.

Loptam féloldalas szemöldök-emelést,
S hogy hogyan üssek a padlóba kést.

Loptam szavakat, lopni élvezet,
Loptam keserűt, sósat, édeset.

Olyanokat, hogy tánti, mámi, néni,
Csincsilla, konkoly, hóbelevanc, knédli.

Csörgőim ezek, felkapom őket random,
Csillivilli vagy altwien lesz a hangom.

Kupacnyi csórt holmi közt fulladozva
Fogalmam sincs, hogy melyiket ki hozta.

Szeretnék mondani valami sajátot,
De nem tudok mást, kavarom e salátát.

Bár sok habos dísz meg sztori alatt
Valami belőlem, tudom, megmaradt.

Ha más nem, hát az áldott ámulás,
Mellyel ráeszméltem,
Mennyire másképp él bárki más.

S amit nem lophattam el senkitől,
Elloptam hát mindenkitől.

 

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/11-es számában.

 

Lackfi János (1971, Budapest)

Költő, író, műfordító, tanár.