Petres Csizmadia Gabriella: Nemzeti imázsépítés – irodalmi nemzetképek a 19. századi magyar és szlovák irodalomban

 (Marta Fülöpová Odvrávajúce obrazy című kötetéről)

A 19. századi szlovák és magyar irodalmi szövegek értelmezésének fontos köteteként tartható számon Marta Fülöpová Odvrávajúce obrazy: vzájomná podoba Maďarov a Slovákov v slovenskej a maďarskej próze 19. storočia [Feleselő képek: magyarok és szlovákok egymásról alkotott képe a 19. századi szlovák és magyar prózában] című monográfiája, amely az összehasonlító irodalomtudomány részdiszciplínájaként ismert imagológia eszközeivel mutatja be a vizsgált szövegekben kirajzolódó magyar és szlovák nemzetképeket. Az érzékeny társadalmi kérdésként számon tartott téma precíz, tényszerű feldolgozásának kulcsát egyrészt a szlovákiai magyar szerző szlovák és magyar kultúrában való jártassága, másrészt választott munkamódszere biztosítja, hiszen a multikulturális közegben élők számára az imagológiai kutatások kínálhatják a legmegfelelőbb keretet a Másikról alkotott mentális kép objektív feltárására, valamint a saját csoportról alkotott kép megfogalmazására.

Ez a tudományterület ugyanis arra mutat rá, hogy az önmagunkról alkotott kép alapvetően meghatározza a Másikról alkotott képünket is, illetve fordítva, önmagunkat a Másikon keresztül, a Másikhoz viszonyítva tudjuk meghatározni. Az imagológia azonban arra is rámutat, hogy ezek a nemzetképek nem értékítélettől és állásfoglalástól mentes képek, mivel egy nemzet önmagáról alkotott képét etnocentrizmus, vagyis a saját csoport normaként, mérceként való értelmezése jellemzi, ezért a másikról alkotott heteroképet – a saját képhez viszonyítva – alapvetően az elkülönböződés, az idegenség attribútuma határozza meg. A mi–ők csoport vizuális, nyelvi, státuszbeli, lakhely szempontú, temperatumbeli (lásd: klíma-elmélet) stb. másságának szélsőséges kiemelése sztereotípiák születését eredményezi, ami a társadalmi diskurzusokban és a művészeti alkotásokban egyarántmanifesztálódik, és alapvetően határozza meg egy-egy nemzetről alkotott képünket.

Marta Fülöpová monográfiája a zömmel 19. századi magyar és szlovák kanonikus prózában megjelenő magyar és szlovák nemzetképek vizsgálatára korlátozódik, vagyis az irodalmi ön- és másságképek létrejöttét, struktúráját, tipológiáját, illetve ezek egymáshoz fűződő viszonyát tárja fel. Szövegterében a szlovák irodalomból többek között Ľudovít Štúr, Jozef Miloslav Hurban, Samuel Tomášik, Ján Kalinčiak, Ľudovít Kubáni, Ján Chalupka, Jonáš Záborský, Karol Kuzmány, Svetozár Hurban Vajanský, Elena Maróthy-Šoltésová, Terézia Vansová, Martin Kukučín, Jozef Gregor Tajovský, Albert Škarvan, a magyar irodalomból Jósika Miklós, Eötvös József, Jókai Mór, Eötvös Károly, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula művei szerepelnek. A korpusz összeállításakor a szerző a magyar művek szlovák nyelvű fordításaival is foglalkozott, ami a fordításból adódó, nemzetképekben megjelenő eltérések feltérképezésével is gazdagította a kutatást. Az elemző különös figyelmet szentel a nemzetképekben domináns szerepet játszó nemzeti sztereotípiák kialakulásának, a sztereotípiákat termelő komponenseknek, továbbá az egyes sztereotípiák nemzeti diskurzusban betöltött szerepének.

Az irodalmi nemzetképek feltérképezése során a számos elméletíró közül elsősorban Petr Rákos, azaz Rákos Péter nemzetkép-értelmezéséből indul ki, aki szerint az imago linguae (a nemzeti nyelvről alkotott kép, hogyan vélekednek a magyar, szlovák stb. nyelvről), az imago loci (regions, urbis) – a nemzeti táj, környezet képe (milyennek látja egy szlovák a magyar tájat), az imago historiae (a nemzeti történelemről alkotott kép), az imago professionis (milyen munkavégzéssel, szakmával kapcsoljuk össze az adott nemzetet) és az imago attributorium (milyen jelzőkkel látjuk el az adott nemzetet) együttesen rajzolják ki egy nemzet imidzsét. Fülöpová a társadalmi témák képével, vallásképpel és szimbólumképek vizsgálatával egészíti ki a felsorolt komponenseket. A monográfia szerkezeti sajátossága, hogy az elméleti keret tisztázását követően tükrös szerkezettel dolgozik, és külön-külön fejezetben részletezi az imént felsorolt nemzetkép- komponenseket: először a szlovák szövegekben kirajzolódó magyarságképpel és önképpel foglalkozik, majd ugyanezt a felépítést követve végigtekint a magyar művekben megkonstruálódó szlovákok heteroképén és önképén. A mű legfontosabb részét a két fejezet összegző, összehasonlító, következtetéseket tartalmazó szakasza képezi.

A szlovák művek nagyrészt 19. századra jellemző, romantikus nemzetkoncepciókat ütköztető nemzetképeket termelnek, aminek hátterében a hungarus koncepció elutasítása (a történelmi Magyarország lakói mind magyarok), illetve a szlovák nemzeti koncepció megjelenése és szépirodalmi terjesztése áll. A nemzeti diskurzus termékeként létrejött szövegekben dominánsan negatív magyarságkép rajzolódik ki, amelyben a másokként, idegenként ábrázolt magyarok alacsonyabb értékek hordozóiként szerepelnek a kultúra, civilizáció értékeit képviselő „mi” csoporthoz képest. Ezekben a művekben a magyarok jól körvonalazható tulajdonságokkal, specifikus reáliákkal rendelkeznek, amelyek sztereotípiákká rögzülnek. A sztereotípiák ábrázolása diszjunktív módon, a saját nemzetképpel ellentétbe állítva, tükrös képalkotással artikulálódnak. Fülöpová rámutat, hogy ezeknek a sztereotípiáknak egy része az európai sztereotípiák kontextusában létrejövő magyarságképből került a szlovák irodalomba, melyben a magyarok többek között barbárokként szerepelnek, ami delegitimizáló és dehumanizáló tendenciákat hordoz (ebből ered a magyaroknak istentelenként, démoniként, bujaként stb. való ábrázolása), más részük a régióhoz, valláshoz, társadalmi rendekhez fűződő korábbi sztereotípiák nemzeti sztereotípiákká transzformálódása által jöttek létre (így vált a nemesi származást jelző bajuszviselet a magyar ember szimbólumává), egy következő csoportjuk pedig a koloniális diskurzus termékeként artikulálódott, amelyben a magyar nemzet mint konkurens, kolonizáló ellenség került bemutatásra. A kutatás érdekessége, hogy rámutat, a magyarok heteroképe számos helyen összhangban áll a saját önképükkel, csak a szlovák művekben ez a kép paródiaként, az egyes elemek nevetségessé tételével vagy szélsőséges módon, a negatívumokra való fókuszálással jelenik meg. A szlovák irodalommal szemben a magyar művekben megjelenő szlovákok heteroképe több fázison ment keresztül. A 19. századi magyar nemzeti narráció alapvetően a történelmi Magyarországon élő összes lakost, így a szlovákokat is az imaginárius magyar nemzetképbe integrálta; csak a 19. század második felében megjelenő szlovák nemzeti mozgalmak, illetve a pánszlávizmus hatására kezdett negatív megítélésűvé, a magyarképpel ellentétessé válni a szlovákok heteroképe. A pánszlávokat azonban gyakran kizárják a szlovákképből, sőt a szlovákok ellenében ábrázolják őket. A szlovákokat viszont általában pozitívan, a „mi” csoport elemeként, specifikus, saját jellemzőkkel rendelkező csoportként értelmezték. Ez a megközelítés egyrészt a szlávokkal kapcsolatos, európai sztereotípiákból adaptált szolgaság és jámborság sztereotípiájából ered, másrészt a kolonális diskurzus részét képezve a magyarok paternalista pozíciójáról árulkodik. Ennek értelmében a magyarok úgy fordulnak a jámbor, naiv szlovákok felé, mint szülő a gyermekéhez, akiről gondoskodni kell, illetve akinek kulturálásáért, civilizálásáért ő felel (Jókai Felvidék hű indiánjainak nevezi a tótokat). Az imperioritás – szuperioritás ellentétének jelenlétéről árulkodik az is, hogy a gyermekdedséget delegitimizálásként, önálló cselekvésre való képtelenségként, butaságként is ábrázolják a művek, máskor pedig mitikus, mesei diskurzusba helyezik a szlovák figurákat (ilyen például a kortalan öreg bölcs karaktere). A magyar próza szlovákképének érdekessége tehát, hogy átveszi a szlovákok önmagáról alkotott népi képét, azonban koloniális diskurzusba ültetve érvényesíti azt.

A két irodalomban megjelenő nemzetképeket összevetve Fülöpová megállapítja, hogy a művekben megjelenő sztereotípiák nagyjából megegyeznek a 19. századi statisztikai munkákból ismert, tudományosnak tartott kutatásokban szereplő nemzetképekkel. A szépirodalom számos sztereotípiát kölcsönzött a társadalmi diskurzusból, azonban a nemzeti diskurzusba bekerülve maga a művészet is a nacionalizmus mediátorává vált. Éppen ezért fontos, hogy ismerjük az egyes nemzetképek és nemzeti sztereotípiák kialakulásának hátterét, működési mechanizmusait, összefüggéseit – és a kontextusuknak megfelelően értelmezzük ezeket. Marta Fülöpová monográfiája nagyban hozzájárulhat a két nemzet ön- és heteroképének objektív megismeréséhez és megítéléséhez, valamint a két nemzet irodalomértésének egymás felé való közelítéséhez.

(Marta Fülöpová: Odvrávajúce obrazy: vzájomná podoba Maďarov a Slovákov v slovenskej a maďarskej próze 19. storočia. Univerzita Komenského, Bratislava, 2014)