Vesa Haapala: Valekuolleet (Tetszhalottak) (Szaniszló Tibor fordítása)

Bedynski Krisztián felvétele

 

 

(részlet)

 

Kő a parton,

mezolitikus ágak.

 

Ki kezdett el számolni, és honnét,

a semmiből?

 

Te elkezdted-e,

s az ujjak mire hasonlítottak?

 

Hullámverés mintázata. Bökd meg bármelyik

gondolatot, és összedől.

 

Gondolj egy térre, ami véges

de parttalan.

 

Gondolj egy lesöpört jégmezőre.

 

Gondolj arra, hogy események áldozatai lettünk,

melyeket az ismeretek nem bírnak el,

 

feketek lyukak, mögöttük, a hangok a morajlásban széthullanak.

 

Nem számítanak a halók, szigonyok ezrei,

a csordák, a tölgyeket megmászó gyerekek,

 

sem a férfiak és a nők, akik kenukba szálltak,

mikor a tenger elöntötte táborhelyüket.

 

Csillámlik az éj, ásító a reggel.

 

Az idő érzi, hogy szemmel tartják.

Elmúlást színlel s dühöng.

 

Kő a parton,

A viz világából felhozott tüzek.

 

Fuvallat a sötétből, egy szikrányi örökkévalóság

belekap az uszadékfába.

 

Èszrevetted-e, hogy – az árnyak írnak a homokba,

 

a síkságnak szarva nő:

fénymező határa, az idő jégcsapjai, sebzett felhők,

idegen madár lazúrkékje.

 

Az idő így szól:

Mindent az éhséggel mérve láttok –

 

Semmi nem teljesül be,

Senki nem fogja fel, a holtak sem, soha,

 

a víz minden pillanatban terjed, játszik a felszín mentén,

megpöcköli, a homokrajznak

 

egszerre vége van,

ne törődj egy semmivel,

 

ami körbevesz

bárhol az élő világban.

 

 

 

 

Vesa Haapala (1971, Keuruu, Finnország)

Költő.

 

 

 

 

 

 

---

 

Szaniszló Tibor (1982)

Műfordító, szerkesztő, Pozsonyban él, a Kalligram Kiadó és az Irodalmi Szemle munkatársa.