Szendi Nóra: Könyvtár (próza)

Stacey Lin felvétele

 

 

Elnézést, uram, csak olvasójeggyel engedhetem be.

Ügyetlenül visszahajtogatta magát a forgó szar alatt, aminek sose tudta a nevét, és ami alatt, tekintve, hogy nem mozdult a taszigálásra, kénytelen volt átbújni.

Azt hitte, ide ingyenes a bejutás, és csak akkor kell fizetni, ha hazavisz valamit. Meghallgatta a biztonsági őr vagy lehet, hogy inkább könyvtáros (itt valószínűleg még a takarítók is könyvtárosok voltak) rövid tájékoztatóját. Ideje az volt. Félig-meddig igaza is lett. Váltott egy napijegyet, és bemehetett ingyen.

Úgy képzelte, szűk, plafonig nyúló könyvfolyosók lesznek, meg valami dohos áhítat, pápaszemes, görbe hátú emberek, létrák. Mint a Hetedik lakatban, mikor a nyomozó ilyen molyrágta lexikonokban, vagy mi ez, ilyen kódexekben talán, keresi azt a rég kipusztult vámpírfajt, amelyikre nem hat a fokhagyma meg a kereszt. Ehhez képest ez a hodály akkora volt, mint egy pláza, üvegkupola, lift, minden. Azt se tudta, merre menjen. Felbóklászott egy emeletet, ne lássa az a könyvtáros őr a szerencsétlenkedését.

Odament az egyik középkorú, garbós, festett és lenőtt hajú, szemüveges könyvtárosnőhöz, és mondta az aluljárót. Azt a konkrétat, hogy arról szeretne valami könyvet.

Mégis mire kíváncsi, kérdezte a könyvtárosnő.

Megismételte, hogy az aluljáróra.

Értem, mondta a könyvtárosnő, de mégis milyen szempontból érdekli, építészeti, várostörténeti, közlekedési?

Mindegy, mondta. Minden szempontból.

Még soha nem jutott eszébe bármiféle szempont az aluljáróval kapcsolatban. A középtájt álló kőoszlop hűvössége, ahogy nekidönti a hátát. Néha vigyázni kellett, mert rágógumit ragasztottak oda, ahová szeretett állni. Csövesterritóriumok és -mozgásmintázatok. Közterületisfajták. A pinaszobor hőmérséklete a nap és az év különböző szakaiban. Pártípusok, akik az aluljáróban találkoznak. Néha követte őket egy darabon, maga sem tudta, miért. A szendvicsember és a részeg punk alkoholos állapotváltozásai. A hamburgerzabálók étkezési szokásai, ügyességük a hamburger egyben tartásában. Ezek minek számítottak? Ezek csak ilyen dolgok voltak, amiket megfigyelt.

Akkor egyszerűbb, ha a katalógust használja, mondta a könyvtárosnő barátságos mosollyal. Kifejezéstelen tekintettel nézett a könyvtárosnőre, aki megértette, hogy neki ez a kérdő pillantása. Járt már nálunk korábban?

Megrázta a fejét.

A könyvtárosnő felé fordította a számítógépe monitorját, és türelmesen mutogatta a katalógust. Kérdezte, hogy érti-e. Mondta, hogy érti. Olyan volt, mint a Google, csak több volt benne a böngészősáv. Keresett egy hasonló gépet valahol, de nem értette. Vagyis talán előbb-utóbb megértette volna, de annyira idegesítették a körötte rajzó hipszter huszonévesek, hogy inkább feladta.

Építészeti, várostörténeti, közlekedési. Keresett egy könyvtárost még egy szinttel feljebb.

Építészeti, várostörténeti és közlekedési könyveket keresek, mondta.

Folyóiratot is?, kérdezte a könyvtáros.

Mindent, mondta.

A könyvtáros legalább háromféle helyet mondott.

Szabadpolc, építészet, a háromszáztól a négyszázadik jelzetig. Rájött, hogy ezen belül háromötventől háromötvenhatig Budapest építészete. Nekikezdett. 350 A. Könyv ki, végigpörget, semmi, vissza. Könyv ki, végigpörget, semmi, vissza. Könyv ki, végigpörget, semmi, vissza. A 350 G kezdetekor rájött, hogy használhatná a tartalomjegyzéket is. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. A 350 J-nél már kezdett fájni a dereka. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. A 350 M-nél már zsongott a feje a bonyolult címektől. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. A 350 P-nél valahogy elkezdte élvezni ezt a zsongást. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. A 350 S-nél már egyáltalán nem értette, mit olvas, de gondolkodni is elfelejtett. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. Amikor a végére ért a 350-nek, egy percre felpillantott, és arra gondolt, ez jobb, mint a banáncímke-kapirgálás. Zúgott a feje. Aztán nekilátott a 351-nek.

Órák múltán már mindene sajgott, zsibbadtak az ujjai, izzadt, ki volt száradva, és érezte, ha egyszer leül, többé nem kezdi újra. De a zsongás miatt folytatnia kellett. Annyira kikapcsolt, hogy majdnem visszarakott egy könyvet, amiben megemlítették az aluljárót. Konkrétan a pinaszobrot, amit persze nem pinaszobornak hívtak. 354 H 16.

Fellapozta. Elfáradt a címektől, egy szót sem értett. A fénymásoló mellett téblábolt. Egy hippiruhás csaj leszólította, hogy szívesen fénymásol neki, csak hívja meg egy kávéra. Megnézte a csajt.

Arra most sajnos nincs időm, mondta.

Ó, értem, mondta a csaj. Akkor majd legközelebb. Kacsintott, és bedugta a gépbe a fénymásolókártyáját. Aztán kiszedte a kezéből a könyvet, és lefénymásolta a pinaszoborról szóló fejezetet. Csak állt bugyután, és nézte.

354 H 17. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. Könyv ki, tartalomjegyzék, semmi, vissza. Még zárás előtt félórával eljutott a 356 Z végéig.

Egy fénymásolt valami a pinaszoborról és öt óra zsongás.

A valamit a pinaszoborról az ágya mellé tette, a földre. Majd elolvassa és megérti. Megpróbálja, ha nem túl tudományos. Végigvetődött az ágyon, és benyomta a gépet. Gondolta, ráránt a semmire. Ha nem lesz túl lusta hozzá.

 

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2018/2-es számában.

 

 

Szendi Nóra (1988, Budapest)

Író.