Fodor Balázs: Családok után; Amíg folyik; Az öntözésről; Szövedék

A családok építési területein
megcsikordulnak a munkagépek
lánctalpai.

Építésvezető
tányérján
a villa.

A kutyák a lakókocsi
ablakára szegezett tekintettel
szűkölnek maradékért.

Nukleáris
családok
sírjait

és alvó bombákat kotornak ki
az exkavátorok. Varjak kaparják
a földet, ahol a kutyák

szokták
a csontokat
elásni.

Sugárzanak. A szénig, a hidrogénig
bomlik a környezet. Szarkofágot
hegesztenek fölé.

Marsi
kolónia
lehetne

egy műholdfelvételen.
Odabent acéldaruk mozdulnak
nyikorogva.

Velőtlen
csontvázak
építenek

egymásra testet. Gazdátlan
kutyák éhesen figyelik
a bóklászó varjakat.

Amíg folyik

Heti öt napon át a parton várom,
hogy ideérjen a folyó, ami messze,
fönt a hegyekből ered,

mintha
az űrből
folyna.

Egy sziklarepedésből, két világ
peremén, ahol átjárás nincs,
talán csak átpillantás némelyeknek.

Amint ideér,
azonnal
továbbömlik

a torkolat felé, és elhaladtában,
hullámai elém söprik az újabb
várakozás meteoritjait,

amikkel
naphosszat
kacsázhatok,

hogy minél tovább a felszínen tartsak
egy pillanatot. De még ha percekig
fodrozódni látszik is, a kavics

mindig
elhagyja
a gyűrűket,

amik céltalanul tágulnak tovább,
a szükségszerű kioltódásig.
A lányom, határozott mozdulatokkal

a zsebébe
gyűjti
mindet.

Az öntözésről

A vidék fái agancsok
a csupasz koponyán. A túlzott
ragaszkodástól szárazon

várják
a hamvasztó
villámcsapást,

ami mindig az esővel együtt jön.
Megváltani legalább egy szeletet
ebből a fejleszegett vidékből.

Viszont előbb
el kell szenvedni
a hiábavalóságot.

Amíg megjárja valaki a naprendszert,
megkeresi az elkóborolt csimpánzokat,
a benépesített bolygókat, és visszatér

a terméketlen
fához, üres
öntözőkannával.

Szövedék

Otthontalanságod fölé
összekapaszkodó fotonok
cérnaszálai emelnek sátrat.

A tágulásban
posztórepedés
zajává nyúlnak,

és erőre kap benned a késztetés,
hogy megpillantsd, amit hallasz,
akár bokorban neszező állatot.

A hordozórakéta
megatonnái,
zümmögnek

a légkör ablaka alatt. Megragadnád
az egyik szál végét, hogy összeférceld,
vagy összébb húzd legalább

az univerzum
fekete
szövetét.

És amíg kitartanak a fenyegetettség
varratai, megfeszíteni igyekszel
a távlatot. Lehatárolni, amit

hallgatásoddal
betölteni
volnál hivatott.