Mellár Dávid: Irodalom és maszturbáció I.

Hervinsyah Kusumanagara felvétele

I.[1]

Mert az én az mindig valaki más,

s mert az erekcióm az mindig valaki másé.

Résnyire nyílt zárójeleken kívül eső, idézőjelek ujjai közül kicsusszanó,

a mondat szájából, képzők és birtokos jelzők fogai közül kiragadott,

nyáltermelődéstől és szótári alaktól fosztott, megszólalásra képtelen,

az a személytelen erő, ami az állat testén fut keresztül, mikor kitép egy

darabot a másik testéből, szervet a szervezetből, s eltelik vele, eltűnik

benne, bűn nélkül kielégül, újrakezdi.

Akárha pornó, volt szeretők meztelen

képei vagy a lehetséges jövőn való fantáziálás nélkül akarnék elélvezni.

Nyers, testi erőből. Álló farokkal bámultam magam elé a porba. Udvar

közepén, sámlin ülve, dzsungelben a semmi. Szándékos poétikai kiéheztetés.

Behunyt szemmel is. Csak a sötétségre koncentrálva. De nem.

Hiába az inger, a szokásos csuklómozdulatok, a résre zárt kézfej, a nyál.

Adott volt minden – centiben, literben, energiában és sebességben mérve –

de mégsem. A gondolat nélküli hús sebezhetősége. Hiába mozgásba hozott,

hiába eleven, ha el nem képzelt. Képtelen kiszakítani magából a gyönyört.

Mint egy kiállítási tárgyba: belészorul.

[1] A szerző a mű megírása alatt a Kisebbségi Kulturális Alap alkotói ösztöndíjában részesült.