Spiegelmann Laura: Kissé (próza)

Szymon Burza felvétele

Lehet, kissé elszaladt előlem az élet, tűnődik Laci, ahogy egy korsó sörrel, már majdnem mint „rendszeridegen” leül a Britanniában (a kocsma neve tetszés szerint behelyettesíthető bármely másikéra, alkalmasint így sejtem), az átlagéletkor jó, ha egyáltalán meghaladja az én életkorom felét, holott azt hittem, az sem oly sok még, gondolja, ahogy belekortyol a vártnál jóval rosszabb minőségű italba, majd megpróbál kitartóan fixírozni egy tizenhétforma, mandulaszemű, édes mosolyú barnát, de mind a fixírozás – tárgyának egyértelműen tartózkodó fej- és testtartása miatt –, mind pedig a kitartás – biztos a korom teszi, gondolja Laci – hibádzik, meglehet, kissé elszaladt előlem az élet, írja fel jegyzetfüzetébe.

feladó Mm Mm <mm_mm@freemail.hu>
címzett laura <spiegelmannlaura@gmail.com>>
dátum 2008. augusztus 28. 13:29
tárgy (nincs tárgy)

kedves l,

rövid leszek, csak akartam jelezni, hogy vagyok, megint elhúzódni látszik a nap itt a gép előtt, ráadásul kint is olyan idő van, amikor a legjobb BÁRMIT tenni, tudod, az a megnyerőszürke, azt hiszem, biztonságban kezdem magam érezni itt a neten, csak laci meg ne tudja :-). különös dolgok ezek. találkoztam a szomszéd fiúval, utánaszóltam, hogy hey, veled álmodtam, mire ő persze zavarba jött ettől, annyira, hogy azt már nem mondtam ki, hogy kikezdtem veled az éjjel, álmomban, ő gyorsabb is volt zavarában, mondta, napok óta nem álmodik, aztán én voltam gyorsabb, és elköszöntem, magára hagyva a zavarával – sűrű társaság.

De mi van akkor, kap észbe Laci, ha nem is az élet szaladt el előlem, hanem én menekültem mindig is, és erre jó okom volt, morfondírozik, egyfolytában komoly okom volt, szóval lehet, hogy éppen fordítva van ez – ó, ti ostoba szofizmák, holy shit –, és akkor voltaképpen csak meglassítanom kellene lépteim, tűnődik, míg lehúzza a sört, de azért azt a hamvas, elnyúzatlan cicit úgy megfognám, ábrándozik, miközben elnézi, kis választottja hogyan megy ki a mosdóba, „pisilnem kell”, nyilván ezt mondta asztaltársaságának, gondolja Laci, de azért jó lenne utánamenni, a vécé előtt megvárva elkapni a száját, azt kellene, véli, de úgyis haza kell mennie legkésőbb az utolsó járattal, anya, apa nyilván éberen várja otthon, mondjuk úgy, reménytelen, gondolja Laci, mondjuk úgy, reménytelen, mondja ki a fiatalok asztala felé nézve, bajsza alatt morogva, szakállát rágva.

feladó laura <spiegelmannlaura@gmail.com>
címzett Mm Mm <mm_mm@freemail.hu>
dátum 2008. augusztus 29. 14:51
tárgy Re: (nincs tárgy)

Drága M!

Az álmok tréfálkoznak velem is egyfolytában, a múlt éjjel is… el sem merem most mondani. Na jó, annyit azért, hogy nagyon éltem benne, NAGYON, bennem élt valaki, növekedett a méhemben, én pedig nem tudtam mit kezdeni vele, mint egy betegség, ez jutott eszembe, de most tényleg nem merem folytatni (igen, Laci keze is benne volt a dologban).
Emiatt aztán igen zavart volt a reggelem-délelőttöm, nem tudtam figyelni semmire, különösen nem a hirdetésekre, képzelheted!
Ölellek nagyon.

Laura

Tessék? – kérdezi az egyik nyikhaj, nyilván nem tőlem, csendesíti le magát Laci, s szavamra, nem is téved, nem hozzá szól a kérdés ugyan, mégis mintha válaszolna, reménytelen, ismétli halkan, leginkább mert én vagyok alkalmatlan az effélére, mondja maga elé, a túlsó asztalnál ebből természetesen mit sem vesznek észre, mert nem tudok normálisan ismerkedni sem, nemhogy eljutni addig, ahol magamhoz ölelhetek egy nekem tetsző nőt, élvezve ölelését, melegségét, még egy kedves szót sem bírok mondani, nyilván mert mindössze dugni akarok, folytatja, valaki alighanem melléfogott, hát igen, ez a helyzet, kissé elszaladt előlem az élet, nyilván.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2019/12-es lapszámában.

Spiegelmann Laura (1976, Eger)

Író. Kötete: édeskevés (Magvető, 2008)