A feladás romantikája – Hegedűs Norbert kritikája Michel Houellebecq Szerotonin című regényéről

Tavaly új könyvvel jelentkezett a francia író-botrányhős, a kiábrándultsága miatt is élő mémmé vált Michel Houellebecq.

A Szerotonin című regény elbeszélője a negyvenhat éves Florent-Claude Labrousten, aki tipikus Houellebecq-i antihős. A regény első mondata mégsem róla, hanem egy „ovális, fehér, kettévágható kis tablettáról“ (5.) szól, aminek meghatározó szerepe van a főhős életében. A felütést követően néhány jelentéktelennek tűnő, mégis igen fontos részletet tudunk meg elbeszélőnkről: egyik legfőbb büszkeségforrásának azt az apró győzelmet tartja, hogy reggelente csak az első korty kávé után gyújt rá; gyűlöli a nevét, de soha semmit nem tett azért, hogy megváltoztassa; és az általa szedett gyógyszer miatt lecsökkent a libidója és impotens. A tabletta pedig, ami hatással van Florent mindennapjaira, a Captorix nevű antidepresszáns. Florent ugyanis – bár agrármérnökként meglehetősen tehetősnek számít, és egy fiatal japán nővel él egy gyönyörű párizsi lakásban – súlyos depresszióban szenved. A kapcsolata már régen kihűlt, a munkájában nem talál semmi örömöt, ráadásul most már a libidójával is gondjai vannak.

A lecsökkent szexuális teljesítőképesség tényét Florent egyenesen katasztrófaként éli meg. A főszereplőnek ugyanis – Houellebecqtől már megszokott módon – a szexualitás az élet egyik, ha nem a legfontosabb eleme. Japán barátnőjéről, Yuzuról például nem tudunk meg túl sokat, de azt igen, hogy „kivételesen tehetségesnek mutatkozott az anál területén“ (66.), ami sokat elmond Florent prioritásairól. Most, hogy az elbeszélőnek a szexualitásával is problémák adódnak, megkérdőjeleződik számára a puszta létezés értelme is. Míg Houellebecq korábbi hőseinek a szex átmeneti vigaszt nyújt az ön- és embergyűlöletben való fuldoklásban, Florent még erről is kénytelen lemondani. Úgy dönt tehát, hogy felszámolja eddigi életét, utazgatni fog Franciaországban, szállodákban él majd. Lelkiállapotáról remekül tanúskodik az is, hogy a terv kivitelezésében a legnagyobb bonyodalmat az okozza számára, hogy olyan szállodát találjon, ahol dohányozhat.

Florent személyes tragédiájával párhuzamosan egy másik tragédia is zajlik, méghozzá a francia mezőgazdászok lassú kimúlása. Ez a szál Florent egyetemista barátján, Aymericen keresztül jelenik meg a regényben. Mint említettük, Florent agrármérnökként dolgozik a földművelési minisztériumban; szakmai elemzéseket készít a politikusok számára. A döntéshozók azonban többnyire semmibe veszik ezeket az ajánlásokat, mivel az EU gazdaságpolitikája nem egyeztethető össze a francia gazdák követeléseivel. Ezt tapasztalta meg Aymeric is, aki az egyetem után mezőgazdasági üzemet indított. Aymeric megpróbál tisztességes munkából megélni, annak ellenére, hogy arisztokrata származású; a bürökrácia döntései viszont lehetetlenné teszik a gazdák helyzetét, ami végül fegyveres tiltakozásokhoz vezet. A kilátástalan helyzetben Aymeric öngyilkosságot követ el, így a küzdelem mártírjává válik. Elbeszélőnk egy pillanatra megrendülni látszik, de néhány oldallal később már ismét csak a saját problémái kötik le.

Bár olvasás közben néha abba a hitbe ringathatjuk magunkat, hogy Houellebecq csak a már megszokott trópusait ismételgetni, olykor-olykor mindig jön egy mondat, mely olyan nyers és éleslátó, hogy az elevenünkbe talál: „Képes voltam-e arra, hogy boldog legyek magányosan is? Úgy gondoltam, nem igazán. Képes voltam-e arra, hogy úgy átalában boldog legyek? Azt hiszem, ez azok közé a kérdések közé tartozik, amit jobb, ha nem tesz fel magának az ember.“ (88.) Ezek a kinyilatkozások teszik jobbá a regényt, amely sajnos hajlamos itt-ott ellaposodni.

Libidója elvesztésével párhuzamosan Florent lassan eltávolódik mindattól, ami emberi – így a regény elején megfogalmazott tétel (ha nincs libidó, nincs élet sem) önbeteljesítő jóslattá válik. Az elbeszélő története kétségtelenül tragikus, de a problémák elől folyamatosan csak menekül, halogat, a kulináris élvezetekbe temetkezik, a végén pedig – talán egy lépésre a boldogságról – egyszerűen feladja a küzdelmet. Florent folyamatosan racionalizál, és mindig megindolokolja magának, miért halogat, miért dönt pont úgy, ahogy. Néhány esetben viszont olyan ingerek érik, melyek hatására hirtelen egy külső nézőpontból látja önmagát, ilyenkor pedig ő is elborzad: például mikor elszörnyedve fedezi fel, hogy az általa bérelt ház pont olyan, mint amilyenben egykor a kedvesével lakott. Persze még ilyenkor is ironizál, és elintézi az egészet azzal, hogy „a saját tragédiánk kellős közepén megnyugtat minket, hogy léteznek más tragédiák, amelyeket alkalmasint sikerült megúsznunk.“ (288.)

Összesítve Houellebecq új könyve nem igazán mutat sok újat az eddigiekhez képest, igaz a megszokott szintet megbízhatóan hozza. Kicsit ironikus, hogy a szerző egy olyan műben kritizálja a liberális gazdaságpolitikát, mely pontosan kiszolgálja azokat az igényeket, amelyeket a közönség egy Houellebecq-regénytől elvár. Végső soron azonban ez is a mű fő üzenetét erősíti: a piac mindent bedaráló gőzhengere elől nincs menekvés, az egyetlen út a behódolás, még Houellebecq számára is.

Hegedűs Norbert (1987, Rimaszombat)

Szerkesztő, kritikus.