Kovács Natália: Identitásproblémák szövegben, színpadon és nézőtéren

Esterházy Péter Mercedes Benz című drámájáról és annak pozsonyi bemutatójáról (kritika)

„Remek, megjelent a színpadon a félelem. A közép-kelet-európai lét sine qua nonja. Egy csipetnyi félelem, egy kis adag rémület és egy leheletnyi rettegés – rázd össze, tégy hozzá kevéske nacionalizmust, szórd meg rasszizmussal, antiszemitizmusból csak éppenhogy, az íze végett, kis nemzeti frusztráció, melyet természetesen nacionalista nagypofájúsággal kompenzálunk, és koktélunkat érteni fogják itt is, ott is, emitt is, amott is.”1 (302.) – mondja kifelé, a közönségnek Lucifer a Mercedes Benz első felvonásának negyedik jelenetében, kárörvendve a kelet-közép-európai lét problémái felett. Ezzel egyszersmind ironikus definícióját adja annak a – jellemzően az Osztrák-Magyar Monarchiából kivált országokat összefogó – közös identitásnak, amely a magyar és a szlovák nemzeti identitások felett áll, és önmagában foglalja azokat. Mintha azt jelezné a szöveg a potenciális magyar vagy szlovák vagy akármilyen kelet-közép-európai befogadója felé, hogy egy közösség vagyunk. A közös identitás kijelölése azért fontos, mert a színdarab a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére készült, s amikor Lucifer kiszól a színpadról, direkt módon is megszólítja a szlovák nézőket.

De vajon igaza van-e abban, hogy a megadott recept szerint kevert koktélt érteni fogják itt is, érteni fogják ott is? Vajon a definíció, amellyel meghatározza a kelet-közép-európai létet, abban a tágabb értelmezői közegben is beazonosítható-e, amelynek már nemcsak a magyar, hanem a szlovák befogadók is a részévé válnak akkor, amikor a szlovák színházi megrendelésre készült szöveget lefordítják szlovákra, illetve a darabot bemutatják a pozsonyi Nemzeti Színházban? Vagy valójában ez a definíció is egy magyar nézőpont következménye? Vajon létezik-e olyan kulturális értelemben vett kelet-közép-európai identitás, amely ugyanazt jelenti minden Kelet-Közép-Európához tartozó nemzeti közösség számára? Vajon kelet-közép-európaiként,  vagy szlovákként és magyarként nézi az előadást a befogadó? Esetleg mindkét identitás jelen van-e egyszerre? És ha igen, a kelet-közép-európaiság ugyanazt jelenti-e, ha az illető egyébként magyar, szlovák, szlovákiai magyar, netán magyarországi szlovák?

Az identitás és a nemzetek közti viszonyok eme bonyolult rendszerére rezonál a Mercedes Benz szövege, amely a két nép vonatkozásában reflektál a sorsközösségre (például a kommunista múltra); az összefonódó, de eltérően narrált történelemre (erre példa az Osztrák-Magyar Monarchia); és az egymás mellett élő két különböző, de egymással tagadhatatlanul kölcsönhatásba került nyelvre („Józsikám, ne povedáljatok közbe, monológban vagyok…” [401.])2, valamint a kultúrák szoros – egymástól nem egészen szétválasztható – kapcsolatára (Az Úr: […] Szlovák vagy magyar, hát nem mindegy?! / Mindenki: (aki a színpadon van, vagy a közelben) Nem!” [329.]) Kérdés, hogy a szöveg ilyen játékossága mennyire marad működőképes szlovákul, valamint hogy a rendezés képes-e visszaadni, színházi nyelven újraalkotni mindazt, amit a szöveg létrehoz.

A Mercedes Benz című, magyar nyelvű drámaszövegben az Esterházy-család története jelenik meg újra – s ahogy mindig –, töredékesen. A szintén Mercedes Benz című szlovák előadásban az Esterházy név nem olyan automatikusan működő hívószó, mint a magyar – nemzetiséget jelölő – főnév és melléknév. Így ebben a változatban az a releváns információ, hogy egy olyan grófi-hercegi, nagy múltú családról van szó, amely magyar, nem pedig az, hogy Esterházy. Éppen ezért nem véletlen, hogy az eleve szlovák fordításra szánt, de magyarul megírt darab epilógusában az Úr úgy vezeti fel mondandóját: „Van egy magyar család. Laktak itt is, Bécsben, de magyarok. Te ismered a magyarokat?” (296.) Ez a három mondat, habár mindegyik szó szerint lefordítható szlovákra – „Je jedna maďarská rodina. Bývala aj tu v Bratislave, aj vo Viedni, sú to však Maďari. Poznáš Madarov?”3 – mást jelent attól függően, hogy melyik ország fővárosában, s milyen nyelven hangoznak el. A második mondat Budapesten nem jelöl automatikusan három különböző országot, míg Pozsonyban egyértelműen igen. Továbbá a szlovák változatban azért is szükséges lehet ez a mondat, mert értelmezi, miért épp egy magyar családról lesz szó, míg ugyanez Magyarországon nem lenne kérdés. Továbbá a szöveg arra is tesz gesztusokat, hogy csökkentse a távolságot, amelyet a nemzeti hovatartozás meghatározása eredményezhet az eltérő nemzetiségű befogadóban. Például többször említ olyan, a család történetében fontos helyszíneket, amelyek ma már Szlovákiához tartoznak, úgy mint Galánta, Dunaszerdahely vagy Pozsony. Ezzel mintha arra is utalna, hogy az, hogy valami vagy valaki magyar, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy nem szlovák.4

A szöveg keletkezésének előzményeiről Peter Kováč, a dráma szlovák fordítója és a pozsonyi ősbemutató dramaturgja azt nyilatkozta a bemutató előtt a szlovákiai magyar napilapnak, az Új Szónak, hogy kevés olyan író van Szlovákiában, akikkel darabot lehetne íratni, ezért Roman Polák rendezővel, a Nemzeti Színház prózai társulatának igazgatójával megalapították az Eurokontext elnevezésű fesztivált, amelynek keretén belül külföldi szerzőket kérnek fel, hogy írjanak darabot a színház számára. Kováč szerint Esterházy megtiszteltetésnek vette a felkérést, és mivel szlovák részről érkezett, annak társadalmi-politikai vonatkozását is fontosnak tartotta.5 Hogy a szerző érzékenységgel közelítette meg a nemzetek között fennálló kapcsolat problémáját, arra utal Szigeti László is, a Kalligram Könyvkiadó igazgatója, aki a bemutató előtt az Új Szóban megjelent írásában hálával emlékszik vissza arra, amikor a már beteg Esterházy 2016-ban többször is kilátogatott a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, hogy találkozzon és beszélgessen a szlovák díszvendégekkel. Szigeti szerint „Tudta, hogy szlovák kollégáinak mit jelent a jelenléte, s azt is, hogy mit üzen ezzel a magyaroknak és a nagyvilágnak.”6  De ugyanerre az érzékenységre utalhat a Kárcsi avagy egy szlovák hazafi című – kötetben a Kék harisban megjelent – szöveg, amelyet Karol Wlachovský, a Szlovák Intézet igazgatói posztjáról éppen akkor leköszönő műfordító tiszteletére írt Esterházy, még 1995-ben: „Valakit megismerni nem veszélytelen, gondoljunk csak a nőkre vagy a férfiakra, hogy mást most ne említsek. De nem megismerni és úgy együtt lenni, az még kockázatosabb. Ez igaz népekre is. Ha két nép a történelem folyamán egymás mellé kerül, azonnal egy hatalmas öt órai teát kell szervezni, aprósütemények, szalvetta, satöbbi, ahogy kell, s a két népet sorban egyenként egymásnak bemutatni. Az ötlet nyilván reális, bár kétségtelenül babrás”.7 A különböző identitású közösségek közti feszültségre, és annak természetére a Mercedes Benz szövege is tesz utalásokat, erre vonatkozhat például az az anekdota is, amely a gróf édesapjával megtörtént esetről szól egy a színdarabon belüli színdarab formájában. Ekkor az édesapa az országúton járva kurucokkal találkozik: „Kuruc:  Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc? / Apa: Nem tudom, hogy ezek kik, mondom hát, ami az igazság: labanc! / Gróf: Erre a kurucok jól elverték. Ment tovább, most egy csapat labanccal találkozik. / Labanc:  Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc? / Gróf: Édesapám most sem tudta, kivel áll szemben, és azt sem tudta, ki az, aki azokkal áll szemben, akikről ő, apám, nem tudja kik […] ám eszébe jutott az előbbi csapat, és – / Apa: Kuruc! / Gróf: Erre a labancok is jól elverték.”8 (353–354.)

Talán magyarázni sem kell, hogy a különböző identitású csoportok közti feszült viszony értelmetlenségét artikulálja az idézett szövegrészlet, aminek a megértése nemzeti hovatartozástól független. Ugyanakkor még a közös történelmi-kulturális örökség ellenére sem biztos, hogy az ilyen referenciákat tartalmazó anekdotikus részek értelmezhetők a szlovák közönség számára, s ugyanez igaz az Esterházy-család múltjára vonatkozó utalásokkal összefüggésben is. Az előadás nézője vagy a szöveg olvasója – legyen magyar vagy szlovák – tudhatja, hogy a szerző grófi származású, mert kiderül a színlapból vagy a fülszövegből. Ugyanakkor a szlovák néző sokkal kisebb valószínűséggel ismeri az életmű más darabjait, mivel eleve kevés mű jelent meg szlovák fordításban, továbbá az is feltételezhető, hogy kevesebb ismerettel rendelkezik az Esterházy-család múltjáról vagy az apa-fiú kapcsolat újraés újraírt problémáiról. A Kováčtól és Szigetitől származó idézetek a Szlovákiában élő, magyarul értő olvasó és író, szakmai közeg lelkesedését mutatják. Érdemes elkülöníteni tőlük és külön vizsgálni azt a nyelvében és kultúrájában is szlovák közönséget – illetve ennek a közönségnek a befogadói tapasztalatát és a befogadási stratégiáit –, akik számára az Esterházy-szövegek nem a saját anyanyelvükön tapasztalt olvasmányélmények, és akiknek valószínűleg nem irodalmi műveltségük és kultúrájuk része a szerző életműve.

A nyelvismeret döntő jelentőségű abból a szempontból, hogy egy adott közösségnek milyen Esterházy-képe van, illetve lehet. Egyrészt meghatározza a potenciálisan olvasott szövegek számát; másrészt a szövegek fordíthatóságának problémája is mindenképpen felmerül ezzel kapcsolatban. Paszmár Lívia, szlovákiai magyar irodalmár, aki Esterházy szlovákra fordított műveinek recepciójával foglalkozik, Remegés, mozgás, repedés című tanulmányában9  sorra veszi azokat a műveket, amelyek szlovák fordításban is megjelentek – szám szerint hét ilyen van; ezek mindegyikét 2000 után adták ki Szlovákiában: a Harmonia caelestis (magyarul: 2000; szlovákul: 2005), a Javított kiadás (magyarul: 2002; szlovákul: 2006), a Semmi művészet (magyarul: 2008; szlovákul: 2009) és A szív segédigéi (magyarul: 1985; szlovákul: 2009), az Egy nő (magyarul: 1995; szlovákul: 2011), az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat (magyarul és szlovákul: 2013), az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat (magyarul és szlovákul: 2014). Ez a sor a bemutató alkalmából kiegészült azzal, hogy a Szlovák Nemzeti Színház 2017-ben külön kiadványban megjelentette a Mercedes Benz teljes szövegét is, kiegészítve néhány ismertető szöveggel – például épp a kurucokról és labancokról, vagy Haydn és az Esterházyk kapcsolatáról –, amelyek segítik a nézőt a darab értelmezésében. Paszmár szerint alapvetően a kultúrpolitikában keresendők annak okai, hogy Esterházy művei csak 2000 után kezdtek el megjelenni Szlovákiában szlovák fordításban: az 1970-es évek Csehszlovákiájában „a posztmodern fordulat magyar irodalmának fordítása-kiadása elképzelhetetlen volt. Ezzel magyarázható, hogy a prózafordulat kulcsszereplőjének tekinthető Esterházy ismeretlen maradt a szlovák kulturális közegben – az akkoriban keletkezett legjelentősebb művei máig nem olvashatók szlovák fordításban.”10 Az irodalmár összegzésként azt a következtetést vonja le, hogy „A szlovák és magyar Esterházy-kép […] több okból kifolyólag is különböző: nem minden Esterházy-mű jelent meg szlovák fordításban, fontos szerepet játszik az eredeti és a fordítás keletkezése közt eltelt idő, valamint a két kulturális közeg mint két különböző kontextus […].”11

Mindez a színházi előadás befogadása szempontjából is fontos; ahogy az is, hogy az íróról mint emberről, illetve mint híres személyiségről való tudás mértéke is egészen más. Míg a magyarországi színháznéző közönség jelentős része akkor is ismer néhány Esterházy-idézetet, rendelkezik némi információval, háttértudással a szerzőt és családját illetően, és van valamiféle viszonyulása Esterházy Péterhez a híres íróhoz, grófhoz vagy futballrajongóhoz, ha az életművében nem jártas, ugyanez a szlovák közönségre már nem igaz. Ezeknek az ismereteknek a hiánya szükségszerűen eltolja a szövegbeli hangsúlyokat, sőt az is előfordulhat, hogy bizonyos részleteket értelmezhetetlenné tesz.

Nem egyszerű az előadás szlovák percepciójáról beszélni, ugyanis szlovákul mindössze két kritika jelent meg a bemutatóról. A premier után Soňa J. Smolková írt a Pravda kultúrarovatába, aki úgy fogalmazott, nehéz egy ilyen sűrű és szójátékos drámát színre vinni, és nem könnyű követni a rengeteg utalással teli szöveget, hiszen az egy „intellektuális hullámvasút, amelyen ülve erősen kapaszkodni kell, és csak remélni lehet, hogy nem zuhanunk ki a kanyarokban.”12 Szintén nem sokkal a bemutató után jelent meg a .týždeň című hetilapban Peter Scherhaufer drámaíró, publicista kritikája, amelynek már a címe is sokatmondó: Értelmiségi luxus.13 A szerző azzal kezdi kritikáját, hogy „Vannak olyan színházi előadások, amelyekre jobb felkészülten menni. Ajánlatos ismerni a szerzőt, a stílusát, a gondolkodásmódját – vagyis képben kell lenni.”14 Ezután pedig kifejti, hogy a darab alapvetően az intellektust célozza, nem próbál az érzelmekre hatni. A kritikus szerint a számtalan irodalmi, filozófiai, történelmi és vallási utalás miatt nehezen követhető az előadás, ezért azt a következtetést vonja le, hogy a kevesebb több lett volna. Mivel kevés kritika jelent meg, közvetlenül a bemutató után felkerestem Miloslav Juránit, a KØD – konkrétne o divadle15 folyóirat főszerkesztőjét, aki összefoglalva saját és munkatársai nézői tapasztalatait elmondta, hogy szerinte azért nehezen követhető a mű, mert a szlovák anyanyelvű közönség számára egyrészt az Esterházy-család, másrészt általában a magyar történelem bizonyos megidézett szegmensei sem feltétlenül ismerősek. Még olyan mozzanatok sem, amelyekről pedig azt gondolhatnánk, közös ismeret lehet: Juráni például épp a fent idézett kuruc-labanc anekdotát emelte ki, amelynek értelmezését azért tartotta nehéznek, mert nem állt rendelkezésére a kurucokról és labancokról – számunkra oly alapvetőnek tűnő – történelmi ismeret, valamint az a tudás, hogy mindennek mi köze az Esterházy-családhoz.16  A szlovák közönség számára szintén nagy valószínűséggel hiányzó referenciális alap Az ember tragédiája, amelyet szövegszinten, a cím említésével és strukturálisan is megidéz a dráma. A szlovák néző sokkal kisebb valószínűséggel ismeri a művet, mint a magyar, hiszen számára nem gimnáziumi kötelező olvasmány, nem a nemzeti irodalmi kánon része.17

Nemcsak a szövegben, de a rendezésben is vannak olyan mozzanatok, amelyek nehezen, vagy nem egyértelműen értelmezhetők a szlovák néző számára. Például amikor a fasisztákhoz ér a történelmi revü, Roman Polák rendezésében nagy kupac bőrcipő szakad a mennyezetből a színpadra. Erről a magyar és főként a Budapesten élő nézőnek jó eséllyel a Duna-parti emlékmű jut eszébe először, mintegy azzal lép párbeszédbe a rendezés – ezzel mintha Polák is tenne egy olyan gesztust a magyarok felé, amilyenekből sokat tesz Esterházy a szlovákok irányába. Azonban, ha valaki kevésbé ismerős Budapesten, annak valószínűleg egyéb holokauszt-ábrázolások, történelmi olvasmányok jutnak eszébe.

Az értelmezési különbségek a közönség közvetlen reakcióiban is tetten érhetők, s a színházban a nevetés az egyik leginkább érzékelhető, azonnali visszacsatolás. Míg a budapesti felolvasó-színházi bemutatókon18 már az Úr és Lucifer nyitópárbeszédén nagy volt a nevetés, addig a szlovák közönség számára egészen máshová kerülnek a hangsúlyok, és egészen más a vicces. Az „öreg Newton” szójáték például a magyar közönségben nevetést keltett, míg a szlovák közönség nem fogadta poénként, holott a „starý Newton” szó szerinti fordítás, így elvileg semmi nem vész el a jelentésből – úgy tűnik, mégis. Valószínűleg éppen Esterházy szójátékainak ismerete hiányzik, vagyis az a kevésbé komplex és kevésbé közismert Esterházy-kép az oka, amelyről Paszmár is írt. A szlovák közönség ennél jóval később kezdett el nevetni. „Te is az én teremtményem volnál, bazmeg?!” (308.) – mondja az Úr Lucifernek az első felvonás ötödik jelenetében, ami a szlovák fordításban így áll: „A ty si kto? Hádam som aj teba stvoril ja, bazmeg?!”19

Amikor ez a mondat elhangzott a darab ősbemutatóján a Szlovák Nemzeti Színház színpadán, hatalmas röhögés tört ki a nézőtéren. „Azt hittem, legalább a mennyekben nincsen bazmeg. Hát, bazmeg, tévedtem.” (308.) Szlovákul: Dúfal som, že aspoň v nebi sa nehovorí bazmeg. Nuž, mýlil som sa, bazmeg.”20 – dünnyögi félre Lucifer, ami a bemutatón tovább fokozta a nevetést. Mint látszik, a dráma fordítója, Peter Kováč nem fordította le a trágár kifejezést, hanem egy az egyben átültette a szlovák szövegbe, feltételezve, hogy a szlovák közönség érteni fogja. Vagy még inkább: tudva, hogy a kifejezés a szlovák közönség számára is jelentéses, sőt szimbolikus erejű. Bevallom, a nézőtéren ülve zavarba jöttem, mert az előzetes olvasás ellenére sem tudtam visszaemlékezni a szövegben szereplő „bazmeg”-ekre, hazaérve ellenőriznem kellett a drámában, hogy valóban beleírta-e őket Esterházy.21 Azt gondolom, a szitokszónak a szlovák kontextus, s a szlovákiai színpad mint közeg adott nagyobb hangsúlyt, mert az itthon szinte észrevehetetlen, kötőszóként megbúvó kifejezés ebben a közegben elkezdett a magyarság attribútumaként működni. Ezzel egyszersmin tükrözve azt a bonyolult viszonyt, amelyre a dráma szövege is rezonál. A színpadon a magyar identitás jelölőjeként működő

—

1     A  továbbiakban a Mercedes  Benzből  származó  részleteket  a következő  kiadásból  idézem: Esterházy Péter, Drámák, szerk. Tóth-Czifra Júlia, Bp., Magvető, 2016.

2    A ’povedál’ kifejezés jelentése az Arcanum – Magyar Nyelv Kéziszótára szerint: „Hangosan, gyorsan, esetleg zagyván beszél, fecseg […] jár a szája.” Forrás: https://www.arcanum.hu/ hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/p-44572/ povedal-4644F/  Elérés utolsó dátuma: 2018. 12.  19.  Ugyanakkor a köznyelvben kevéssé ismert ige szláv eredetéről az Arcanum – Magyar Etimológiai Szótár is ír. Forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/ p-F3534/povedal-F384D/ Elérés utolsó dátuma: 2018. 12. 19. A szlovák nyelvben a povedať ige jelentése mondani, amelynek egyes szám harmadik személyű, múlt idejű alakja: povedal.

3    Péter Esterházy, Mercedes Benz, ford. Peter Kováč, Bratislava, SND, 2017, 53.

4    Mindezeken felül a család története az egyetemes emberi lét kontextusában is értelmezhető, amennyiben a darab egésze intertextuális utalás a bibliai Jób könyvére – annak huszadik századi újraírásaként is olvasható. Vagyis a megjelenített magyar család történetén keresztül az emberi lét megpróbáltatásainak egyetemes tapasztalata is megmutatkozik abban, hogy az Úr és Lucifer fogadást kötnek: a család tagjai akkor is hűek maradnak-e Istenhez, ha kegyvesztetté válnak.

5    Szabó  G. László, Esterházy, felkérésre, Új Szó, 2015. 09. 11., https://ujszo.com/vasarnap/esterhazy-felkeresre, elérés utolsó dátuma: 2018. 12. 20.

6    Szigeti László: Egy eszmény alkonya, Új Szó, 2017. 01. 07., https://ujszo.com/kultura/egy-eszmeny-alkonya, elérés utolsó dátuma: 2018. 07. 29.

7   Esterházy Péter: Kárcsi avagy egy szlovák hazafi = Uő, Egy kék haris, Bp., Magvető, 2010, 67.

8   Vö. Esterházy Péter, Harmonia caelestis, Bp., Magvető, 2001, 23.

9      Paszmár Lívia, Remegés, mozgás, repedés, Kalligram 2016/6., http://www.kalligramoz.eu/ Kalligram/Archivum/2016/XXV.-evf.-2016.-junius, elérés utolsó dátuma: 2018. 12. 27.

10 Uo.

11 Uo.

12 Soňa Smolková,  Mercedes Benz je ako intelektuálna húsenicová dráha, Pravda, https://kultura.pravda.sk/divadlo/clanok/416309-recenia-mercedes-benz-je-ako-intelektualna-husenicova-draha/, elérés utolsó dátuma: 2018. 07. 29. Szlovákul: „A hoci text od svojej prvej verzie prešiel radikálnou úpravou, stále je to intelektuálna húsenicová dráha, pri sledovaní ktorej sa musíte pevne držať a dúfať, že v zákrute nevypadnete.”

13 Szó szerinti fordításban: Luxus értelmiségiek számára, szlovákul: Luxus pre intelektuálov. Lásd: https://www.tyzden.sk/klub/36625/mercedes-benz-luxus-pre-intelektualov/, 2017.01. , elérés utolsó dátuma: 2018. 12. 28.

14 Szlovákul: „Existujú divadelné inscenácie, na ktoré je lepšie ísť pripravený. Poznať autora, jeho štýl, spôsob uvažovania – jednoducho byť v obraze.”

15 A  folyóirat címének jelentése: Konkrétan a színházról. A  szlovák színházi folyóirat a magyar Színház folyóirathoz hasonló presztízsű szakmai lap Szlovákiában.

16 Ezt támasztja alá az is, hogy a Nemzeti Színház kiadványában külön cikk szól arról, hogy kik voltak a kurucok és a labancok.

17 Szlovákul két fordítása is létezik, először Pavol Országh Hviezdoslav fordította le 1905-ben, Tragédia človeka címen, majd pedig ugyanezen a címen Ctibor Štítnický fordításában is megjelent 1988-ban.

18 Pesti Színház, 2016. szeptember 21., rend. Hegedűs D. Géza; Tesla Teátrum, 2015. november 16., rend. Vas-Zoltán Iván.

19 Péter Esterházy, Mercedes Benz, i. m., 57.

20 Uo., 57.

21 Erről részletesebben is írtam a bemutató után megjelent publicisztikámban. Kovács Natália, Fele magyar, fele tót, Élet és Irodalom 2017/3., https://www.es.hu/cikk/2017-01-20/kovacs-natalia/fele-magyar-fele-tot.html, elérés utolsó dátuma: 2019. 03. 19.