Csanda Gábor: Nagy Zoltán képei elé (alá)
Nagy Zoltán, Akt, tus, 2019.
A jövőre (februárban) hatvanéves, losonci születésű pozsonyi képzőművésznek, Nagy Zoltánnak a közelmúltban volt kiállítása a Jarábik Gabriella vezette Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. Az érdeklődők itt tekinthették meg újabb alkotásait, amelynek egyik előnye, hogy láthatóvá-érzékelhetővé válnak a képek méretei; az online közzétett képanyagoknál pedig fontos megemlítenünk azt a tényt, hogy azok újra és újra megtekinthetők. Most épp az Irodalmi Szemle online felületén.
Nagy Zoltán a sűrű satírozásban tudja magát leginkább kifejezni, de nem azért, hogy a részletek helyett a kép lényege domborodjon ki, ellenkezőleg, kifejezetten érdekelt a részletekben, a részletek túlhajtottságában, tobzódásában. Még a vonalkódot is addig satírozná, annyi vonallal vezetné, amennyi egy adott téma multiplikációjához szükséges. A végeredmény egy többszörösen összetett háló, hálózat, hálózatok halmaza. A grafikai alapelemek túlburjánzása, elharapódzása, továbbírása, elrajzolása.
A Csókkirály (tus, pasztell, 2019) a fentiekhez képest színt is visz a vonalak közé: a fellépő hölgyeknek hol fedetlen testrészeik színesek, hol az alsóneműjük, a címadó figurának pedig természetesen az ajka van kiszínezve. A csókkirály kifejezés jelentését a szótár nem adja meg, de nyilván arról a férfiről van szó, aki a legtöbb csókot adja-kapja. Ennek itt most láthatóan leesett az álla, nyilván a látottaktól: akárha szépségverseny zsűrielnöke volna, libbennek elé a hölgyek. Akiknek a kézmozdulata árulkodó: szemérmesek. A bal fölső sarokban a szépségverseny nézőközönségét egyetlen alak képviseli, de lehet ő felügyelő is, töprengő (vagy aggódó) pózban. A háttérkellékként kifeszített paraván sportolókat ábrázol – könnyen meglehet, hogy a szépségversenyt egy sportcsarnokban tartják, az előtérben egy kosárlabdázó, mögötte valakinek fülig ér a szája, talán egy focidrukker, alul balra jól kivehetően egy kerékpáros, mellette zsoké. Aztán nem kizárt, hogy mindez mégsem szépségverseny, hanem szépségek sorjázása a csókkirály emléktárából, aki sportot űzött a nőkhöz való viszonyából (ez még ugye a Covid-vírus előtti múlt), vagyis a keménygallér és a nyakkendő (meg a kopaszodás) a jelen idő, a nők pedig az emlékezet mélységesen mély kútjából lépnek elő. A háttér pedig a szebbnél szebb sportágak nyújtotta kínálat. De a valamikori kisgyerek nem ebből a kínálatból választott, ezeket meghagyta másnak. A bal fölső sarokban tehát az a kisgyerek látható, aki egykoron arról ábrándozott, milyen is volna csókkirálynak lenni. És azért imádkozik, hogy teljesüljön leghőbb vágya.
Az Ítélet előtt (tus, 2019) is többértelmű grafika. A különféle testfragmentumokból és testhelyzetekből ítélve akár Ítélet közben vagy Ítélet után is lehetne a címe. A jobb sarokban könnyen kivehető, hogy utcán vagyunk, szabályos macskaköves kinti téren, baloldalt már láthatóan felszedték vagy szedik épp a köveket: csak nem egy haragos demonstráció eszközeinek? Apokaliptikus képsorok: egy meztelen, hanyatt fekvő nőt senkihez sem tartozó pénisz övez, mint valami biztonsági öv vagy félrecsúszott becsületrend. Az előtérben mászik valaki, koloncot cipelve, egy több darabból álló figura egy antropomorfizált székre hajlik, kezében kép vagy tükör. Fölötte egy csupasz férfi hegedűtokszerű karokkal, afölött, mintegy fricskaként odavetve, egy nő gitározik, a gitár vérzik, maga is darabokban. És mindenütt végtagok, riadt vagy eltakart szemek, egy képen (transzparensen?) fiatal pár romantikus árnyképpózban… Nyitott szájak, vicsorgó fogsorok, rengeteg kéz egymás hegyén-hátán, széttárt ujjakkal, mintha röpülésre készen. Egy meztelen lábfej, egy kibukkanó térd, egy térdelő alak, egy ülő csontváz, maszkok, galamb (holló?). Akárha egy készülő forgatás kelléktárát szemrevételeznénk. A tárházból ítélve nem komédia készül. De ne ítéljünk elhamarkodottan: vannak, ha kisebbségben is, mosolygó vagy egykedvű arcok. A riadt tekintetű alak előtt a fölső sarokban az az esernyőszerűség csak nem furulya? Mert akkor a mellette jobbját emelő alak egy karmester, hiszen pálca van a kezében. Egy zeneművet látunk? Operát? Akkor viszont nem félünk, mert nem a mi utolsó ítéletünkről van szó. Azt csak eljátsszák nekünk.
Csanda Gábor (1963, Pozsony)
Irodalomkritikus, szerkesztő, a „Spolok Madách — Madách Egyesület” kiadóvezetője.