Bartalos Tóth Iveta: Military
Julija Svetlova felvétele
A gyümölcsfákat metsszük vissza a kertben apámmal. A létrát kicipelem a fészerből, a talicskát a cseresznyefa alá állítom, abba fogjuk dobálni a visszavágott ágakat. Apám szájából hanyagul lóg a cigi. Cigizés közben sosem beszélget. Átgondolja a mondanivalóját. Miután eldobja a csikket, kioktat, kritizálja az életemet. Ilyenkor mindig megnyugszom, mert tudom, hogy jól van. Kellenek a biztos pontok az életben, számomra ez az. Most is elmondja, hogy ez nem az én dolgom lenne, miért nem az uram segít neki. Az uram kifejezés provokáció. Tudja, hogy ki nem állhatom, nekem nincs uram és parancsolóm, férjem van, társam. Rendszerint ugrok is, aztán elindul a vita, belerúgok a talicskába, rátaposok a földre dobott cigicsikkre, miközben keményen a szemébe nézek. De most nem így teszek. Kellenek változások az életben. Számomra ez az.
– Annak kellene ezt megtanulnia.
Neki, gondolom magamban, de helyette csak annyit mondok: Engem érdekel – és kezébe nyomom a metszőollót. Gúnyosan felnevet. A dühömet memorizálom, jól fog jönni, mikor este a társam fejéhez vágom, hogy nekem jutott a férfimunka. A márciusi égbolton felhőket kerget a szél. Kalapács, ütvefúró, pörölycápa formájuk van. Olyat, hogy bárány, margaréta, vattacukor, elvből nem gondolok és látok meg, ha apámmal vagyok.
Mikor tíz éve bemutattam neki Gabit, kezet fogott vele. Mit dolgozol fiam, kérdezte, s miután megtudta, hogy író, soha többé nem hívta fiamnak. Némán kivonult cigizni a negyedik emeleti erkélyre. Miután visszajött, nem kérdezett és nem is mondott semmit se. Gyűlöltem ezért, egy percre megértettem anyámat, aki elhagyta, gondolatban én is így tettem, és teátrálisan kidobtam a saját lakásából.
Anyám nem érti a ragaszkodásomat. Nem érti, miért kell terepmintás nadrágot húznom, ha az apám jön hozzánk terepmintás nadrágban. Nem tudom megölelni, azt mondani, hiányoztál, marad az egyforma nadrág. Tudom, hogy ő észreveszi. Az öcsémet egyszer kisasszonynak nevezte. Ez azután történt, hogy a gépészmérnöki kart otthagyta, és helyette beiratkozott egy OKJ-s fodrászképzésre. Engem sose nevezzen így! Felpattintom a sörösdoboz tetejét, és a kezébe nyomom. Egészségünkre!
Mikor elmegy, napokig gyászolom. Mindent belep a terepmintás gyász. Azokban a napokban újra tizenkét éves vagyok, apám pakol, anyám kiabál, én az ágyamon ülök, a zene túl halk, a Backstreet Boys-os poszter jobb felső sarka elengedi a falat. Brian feje a hasához ér. Apám terepmintás horgászsapkáját a párnám alá rejtem. Várom, hogy az én véleményemet is megkérdezzék a hogyan továbbról. Nem teszik.
A férjem összezavarodva nézi, ahogy apámként ülök a konyhaasztalnál. Hol van az a lány, kérdezi, az arcát a tenyerébe temeti. Ilyenkor túrós rétest sütök neki és elrakom a szekrény mélyére a terepmintás nadrágomat. Újra szoknyát hordok. Hagyom, hogy megbilincseljen. A bilincset puha plüss borítja. Kérem, hogy hozzon nekem virágot, ha elfelejti, látványosan kiborulok. Nem szeretném összezavarni a keménységemmel, női olvasóknak ír. Érzékeny művészlélek. Amikor kijön a vécéről, utána megyek és felhajtom helyette a gondosan lehajtott vécéülőkét. A lezárt tusfürdője kupakját felnyitom. Apám terepmintás horgászsapkája most is a vánkosom alatt lapul.
Bartalos Tóth Iveta (1980, Dunaszerdahely)