Gužák Klaudia versei

Julija Svetlova felvétele

ZAŠTAVA-Í

 

Első ének: A teremtés

 

Lassan beletúrok a hajadba
és az ujjaim által képzett barázdákba
vetőmagokat szórok.
Paradicsommagokat,
narancsfamagokat,
városmagokat, autómagokat.

Tavasszal aztán,
amikor az első palánták kibújnak,
nagyokat nevetünk, hogy milyen hülyén néz ki a fejed
és ugye, hogy még időben
el kellett volna menni fodrászhoz?

Most már mindegy,
jól jön a paradicsom a reggelihez,
narancs a tequilához.

Tudvalevő, hogy a városok sokáig születnek,
augusztusra épül meg Zaštava-í,
a fejeden lévő város.

Kilenc hónapra rá születik meg Zaštava-í
(a fejeden lévő város)
első gyermeke.

Porból varrok neki pici, egészen mikroszkopikus
pelenkát
és macskabajuszból szövök neki takarót.

 

Második ének: Élet a fejeden

 

Aztán jönnek a többiek.
Egymást pelenkázzák,
maguknak szüretelik le a paradicsomot és a narancsot,
és te azt mondod, hogy így van rendjén.

Majd kivágják a fákat,
nagy felhőkarcolókat építenek,
hangosan énekelnek, még hangosabban dudálnak.
Én meg már alig látom a felhőktől
és a gondterheltségtől az arcod.

Bezárkózol a szobádba.
Néha benyitok és látom,
a szoba közepén ülsz,
mint a meditáló Buddha.

 

Harmadik ének: A világ pusztulása

 

Egy éjjel, mint egy profécia
jelenik meg álmomban az íróasztal fölső fiókjában lévő
rozsdás olló.

Másnap többször meglátogatlak,
viszek neked enni,
próbálok hozzád beszélni,
de semmi haszna.

Arcod gondterhelt a szmog alatt.
Gyönyörű félhomály van a szobában,
amikor ujjnyi tincsenként
levágom a hajad.
Zaštava-í lakói sikítva menekülnek,
de nincs hova.
Mikor elcsendesül a szoba,
a tested eldől,
felveri a port
(már egy éve nem volt kiporszívózva),
elalszol.

 

Negyedik ének: Másvilág

 

Másnap kipihenve ébredsz,
megeszed a reggelit, de félretolod a paradicsomot.
Ezek után soha többé
sem narancsot, sem paradicsomot nem eszel,
és soha többé nem teszel említést
Zaštava-íről.
De megszívod a tüdőd, kipufogógázzal, ha egy autó elhalad mellettünk,
és éjjelenként nyitott ablaknál hallgatod a város zaját.

Ezek után én nyírom a hajad.
A hajtöveknél még látszik az egykori civilizáció nyoma.
Lassan elporladnak
a lakók csontjai,
mindent benő a moha,
összedőlnek a házak
és megrozsdálnak az autók.

És mi soha nem beszélünk róla,
hogy volt az az év,
amíg istenek voltunk
és én féltékenységből
elpusztítottam egy egész civilizációt.

 

Ha voltak is itt lovak, az már nagyon régen lehetett

 

Én akkor már a világ másik felén voltam,
vagy csak egy pillanatra bezárkóztam a fürdőszobába,
amikor beköltöztél anyámékhoz a régi szobába.
Először csak megfogdostad és megszagoltad a tárgyakat.
Hajgumik, csattok, ruhák.
Rajzok és régi versek vázlatai a fiókban.

A nagy komód fölött egy tükör.
A tükrön a te fényképed.
Pici szívecskék vannak köré festve rúzzsal.

Belenézel a tükörbe, majd a fényképre.
Nem, nem hasonlítasz arra a fiúra a képen.
Nem azért, mert felnőttél,
már amikor könnyes búcsút vettünk a vonaton, észrevettem,
mintha megnyúlt volna az orrod.
Hosszú és pisze lett, mint az enyém.

Először a hajadat festetted be szőkére.
Leszoktál a húsról, majd lassan a cigiről.
Minden nap jógázol, legalább egy kicsit.
Sokkal hajlékonyabb vagy.
Én sosem tudtam megcsinálni a hidat, túl gyenge a karom.
Te is, hovatovább, annál kevésbé voltál képes rá.

Az étrend, a környezet vagy a hiányom egyre magányosabbá tesz.
Depressziós leszel, néha őrjöngő,
majd hisztérikusan vidám,
pont ahogy én szoktam.
Ez tetszik neked.

Kijársz az erdőbe, növényeket gyűjtesz.
Herbáriumot készítesz, pont úgy, ahogy azt én terveztem.

Egy új szokásom szerint
azokat a növényeket, amik megtetszettek neked, megkóstoltam.
Láttam, hogy ez tetszik, ezért előszeretettel folytattam.
Őrzikének hívtál.
Rituálészerűen téptem le a növényt, szagoltam, majd rágtam meg.
Mindennek a kicsúcsosodása volt, hogy látod.
Micsoda szeánsz!

Egy nap rájössz,
eljött az idő,
ma kell megcsinálni!
Nagyjából egy fél évig készülsz,
meditálsz,
majd egy este gyönyörű lihegés és nyögés közt a tested magába szippantja a nemi szerved.

Verset írsz, festesz, piacra jársz és egyre többet az erdőbe.
Megmászod Kőjankó hegyeit,
megismerkedsz a barlangokkal.

Egyre kevesebbet eszel, szinte már csak füvet a mezőn.
Négy lábon kezdesz járni,
mert úgy egyszerűbb.
A szaglásod is jobb.
Nem mész haza már éjjelre sem.
A többi állat sem érdekel már úgy, mint régen.
Pedig órákig voltál képes bámulni a bogarakat,
tücsköket és mókusokat.

Most viszont már csak a gyógynövények,
az Orbáncfű, a futás és a patáid hangja az avaron.

 

Dolgok értelme

 

Amikor azt mondták, hogy ha majd felnövök, jobb lesz,
én úgy képzeltem el a felnőttséget,
hogy majd nagy színes kendővel a vállunkon üdvözöljük egymást,
puszit nyomunk egymás arcára.
És hideg pohárból finom bort iszunk.

Amikor azt mondták, hogy az elvonókúra után jobb lesz,
én úgy képzeltem el,
hogy majd kimegyünk a kert végébe,
szilvát szedünk és lekvárt főzünk.
És télen meleg szobából nézzük a hóesést.

Azt mondták, hogy ha majd anya leszek,
akkor minden értelmet nyer,
hogy éjjel, ha felkelek,
benézek a szobába,
és látom, hogy szuszog odabenn a gyermek,
a dolgok a helyére kerülnek.
És akkor majd látom, mi célból lettem e világra.

De rosszabb lett,
mert rájöttem:
sem én, sem ők,
sem a gyerek semmi célból nem lett.
Úgyhogy felvágom a hasam,
kiszedem a belső szerveim,
és visszarakom a pici gyermeket.

Majd kimegyek a kert végébe,
a szilvafa alá fekszünk,
elrohadunk, eggyé leszünk a földel és a fával.
és nyáron gyümölcsöt termünk.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2021/4-es lapszámában.

Gužák Klaudia (1989, Rimaszombat)

Képzőművész, költő, író, kézműves.