Gyurász Marianna versei

Liam Moody felvétele

A felfúvódás után

Az utolsó pillanatban ugrottam ki az űrhajóból
kilövés előtt
– mármint mindez álmomban,
persze –;

azt hiszem, aludtam, és
így szíjazhattak a bőrülésbe.

A kilövőpálya: mint egy hullámvasút első felvonása,
ám sosem ereszkedik le
a sínpár, végig felfelé tör, a sztratoszférát célozva meg
maga előtt tartott
két fémöklével.

Éppenhogy idejében ébredtem és léptem, inkább zuhantam
ki, a pálya menti, nedves fűbe.
Nem emlékszem, kiket hagytam magam mögött, az ülésekbe kötve,
akaratuk ellenére most már zsugorodó
foltként utazva kifelé a gravitációnkból,
csak arra,

hogy mikor elstartoltak, sokkal hidegebb rémület szállt meg,
mint mikor feleszmélve
– mármint álmomban,
továbbra is –,
azt hittem, keső,
nem látom többé a bolygót:

mert felütötte bennem a fejét a meggyőződés,
hogy itt, a bolygón, az otthonunkon rekedve mégis
sokkal kisebb az esély bármi hosszabb távú
túlélésre.

Átnyaraló

A te fejedben csak nyaralni lehet –
mondod a csorba bögrédbe kortyolva –,
olyan lakás vagy,
ahol télen nem lehet megélni,

csak melegben, a sok barát:
mind épp készítenek valamit
vászonból és száraz virágokból,
este tízig nem is sötétedik,

olyankor pedig citromillatú gyertyát gyújtunk,
és francia rántottát eszünk napokig, végtelen borunk van,
és halk falzettóban valaki macskákról énekel,
vagy a macskák énekelnek róla,

ilyenkor minden vendéged teljes csillagszámot adna
a fejek Airbnb oldalán a tiédnek,

de amikor tél lesz, elvonulnak a barátok, mert
kifűthetetlen a fürdő,
és a padló csupa sár, és arra eszmélnek,

hogy nem múlik a hörgőgyulladásuk,
gyilkos penész virágzik a sarokban,
és elzárják a gázt, mert a lakbért
harminc éve nem fizeti senki.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2021/4-es lapszámában.

Gyurász Marianna (1991, Révkomárom)

Költő, író, molekuláris biológus.