Zelei Miklós: Egy ima, négy tétel (regényrészlet)

liaye/lomography felvétele

 

Közönséges tintahalak

Épp csak visszaült a helyére Tövisháti Szépia titkárságvezető, miután Tinda főszerkesztő-helyettes asztalára helyezte a díszborítékot, és Tinda már nyitja is az ajtót.
– Alajoska! Leveled van.
– Levelem?
– Aha – mosolyog Szépia.
– Alajoska, Alajoska, hátacskádat jól megmossa – mosolyog Alajos. – Szia, drágaságom – mondja, és megpuszilgatja Szépiát. – Milyen csinos vagy ma is.
– Hogy jó napod legyen!
– Ha téged látlak – mondja Tinda Alajos. És már messziről olvassa a díszborítékon: Vezérigazgató-Főszerkesztő. A feladó.

– Jutalom? – kérdezi Tinda.
– Bizony – mondja Szépia. – Jutalom.

Tinda nekiül, hogy előlegképp lélekben átvegye a jutalmat. Azután a valóságban is majd. Már az összeg nagyságát is elképzeli. Öt nulla? Annyi biztosan. De ha nemcsak az idei évet számítjuk, hanem sokéves munkáját, lehet az hat is. Hátradől. Tapogatja a díszborítékot. Az arca kipirul. Egy kicsit gyorsabban ver a szíve.

Már rég esedékes volt!
Miért csak most?
Persze hogy csak most. Az élet igazságtalan. De eljön az idő. Mindig eljön.
Előveszi ébenfa papírvágó kését.

A deszkből a vezérigazgató-főszerkesztő, Mórahalmy úr ordítása hallatszik. A gazdasági rovat munkatársait aprítja teli torokból. Oknyomozó riportok írására utasította őket. De Mórahalmy vezérigazgató-főszerkesztő úr gazdasági érdekeltségei és érdekei oly kuszává lettek, hogy a beosztottak állandóan beleoknyomoznak a tilosba, a főnöki vetésbe.

– Most mi a fasznak kellett a Tündérszép Divatszalont basztatni meg Mocsári urat, a tulajdonost – ordít Mórahalmy úr. Amiből tudni lehet, hogy legalább negyven százaléka van a Tündérszépben, és egy héten egyszer biztosan berúg Mocsári úrral, néhány kirendelt manöken társaságában. – Rutay, bazmeg, azonnal állj le a Tündérszéppel! Érted?
– Értem – mondja Rutay.
– Még egy telefon Mocsáritól, ki vagy rúgva! Érted?
– Értem, értem. Nem kell túlzásba vinni.
– Nem viszem. A múlt héten a Jósváda Kft.-nek akartál nekimenni. Vassi Palinak! Az utolsó pillanatban vettem ki a lapból a riportod.
– Vérzett is a szívem – mondja Rutay.
– Ezt nem felejtem el – mondja Mórahalmy úr. – Amikor ott van a másik utcában az az autókereskedés Szögivel az élen. Aki ellopta a házasságkötő termet, megnyitotta benne ezt a szar autókereskedést, és lopnak, csalnak, hazudnak. Visszatekerik a kilométerórát. Rejtett hibával adják el az autókat. Gengszterbanda! Őket oknyomozzátok. Látja Isten, hogy álltok a napon! De én is látom. Úgyhogy vigyázzatok.

Engem ezek nem érintenek. Na lássuk! Tinda Alajos hátradől. Ébenfa papírvágó késével fölhasítja a díszborítékot.

 

Azonnali felmondás

 

Hogy?
Mi?
Fölpattan. Rohan az iroda végébe. Aztán vissza.
Tövisháti Szépia a felmondás nála lévő példányára ráírja: 9 óra 49.

Tinda megint rohan. Most az utcára nyíló hatalmas ablakokhoz. Ott fogok sétálni? Én is az utcán? A fák alatt? A hulladékgyűjtő tartályok között? Akik eddig előreköszöntek nekem, a köszönésemet se fogadják majd?

Hogy én milyen hülye vagyok! Meg se néztem a felmondást. Nem nekem szól. Tévedés! Tévedésből tették az asztalomra. Persze. Odamegy. Megnézi. Ebben a pillanatban barna ködfelhő üli meg az irodát. Tövisháti Szépia közeledik. Kezében papírlap.

– Te erről tudtál, drágaságom?
– Tinda úr, itt szíveskedjen aláírni, hogy az azonnali felmondás eredeti példányát a mai napon 9 óra 49-kor átvette.
– Egész életünkben tegeződtünk, Szépia!
– Írja alá, és megvagyunk.
– És ha nem?
– Hívom a biztonságiakat. Tinda, maga már nem dolgozik itt. Nem tudja felfogni?
– Legalább hadd olvassam el.
– Eddig mit csinált?

Sűrűsödik a barna köd. Tinda az ablakhoz rohan.
– Már öt perc eltelt! – kiabál Tövisháti Szépia.
Tinda a fény felé fordítja az iratot.

 

Azonnali felmondás

Alulírott dr. Mórahalmy Teodor vezérigazgató-főszerkesztő mint munkáltató Tinda Alajos munkavállaló munkaviszonyát a Helyi Iszap Hírlapkiadó Vállalatnál, a Helyi Iszap szerkesztőségében átszervezés miatt a mai napon azonnali felmondással megszüntetem. A felmondási idő alatt a munkavégzés alól felmentem. Jelen okirat kézhezvételétől számított tíz percen belül a Helyi Iszap Hírlapkiadó Vállalat és a Helyi Iszap szerkesztősége hivatali helyiségeit hagyja el! Az épületben nem tartózkodhat. Távozáskor a slusszkulcsot, mobiltelefont a biztonsági őröknél adja le.

Dr. Mórahalmy Teodor
Vezérigazgató-főszerkesztő

 

Tövisháti Szépia az ablaküvegre simítja a felmondást.

– Na, akkor itt.
– Te még mindig itt vagy, Tinda? – ordít Mórahalmy úr, ahogy keresztülmegy a titkárságon. A barna ködben nem látszik, csak a hangja hallatszik.

Jó pillanat ez. A kirúgásnak akkor van értelme, ha a legstabilabb röpül. Attól érzi magát igazán bizonytalanságban és elhagyatottságban a többi munkatárs. Mi lesz velem? Mi lesz velem? Rémül mindegyik a lelke helyén nyíló szakadékba. Meg lehet alázni sorban mindegyiket. Mindegyiknek oda lehet ígérni az előléptetést, hogy aztán a másik kapja meg. Hogy azt higgyék, egymástól orozták el. Mint egy kutyaetető. Ide dobom a mócsingot. Ide rohannak. Oda dobom. Ott csaholnak.

Megkaptad végre te is a magadét, gondolja Nemes, amikor Tinda a kijárati lépcsők felé tartva, keresztülmegy a deszken. Ideje volt már. De nem néz oda ő se. Lehajtott fejjel áll. Nehogy valamelyikük szolidaritást véljen fölfedezni a tekintetében. És besúgja Mórahalmynak. Hogy hosszú kézrázással. Összeölelkezéssel! Búcsúztatta Tinda Alajost. És még oda is súgott neki valamit.

Eloszlik közben a barna felhő. Tövisháti Szépia már a helyén. Elegáns bőrdossziéba helyezi az azonnali felmondást.

Mórahalmy úr nézi az asztalon felejtett díszborítékot. Meg kell szerezni az elnök titulust. Elnök-Vezérigazgató-Főszerkesztő. Jól fog mutatni a díszborítékon. 18 pontos betűkből.

 

Etűd

A virágait megöntözni. Tegnap annyi volt a munka, hogy teljesen elfelejtette. Ezzel kezd, mihelyt beér. Jól látszik az ablakban a növények zöld csíkja. Ilyen messziről nem lehet megkülönböztetni őket. De ő tudja. Balról jobbra az első a karácsonyi kaktusz. Aztán az aloe vera. Az anyósnyelv. Éppen most virágzik. De vékony szárú, hosszú virága is beleolvad a zöld csíkba. Látni nem lehet. Csak tudni. Ott van. Mellette a filodendron. Hátrébb a kukoricavirág.

A hegyoldali utcában sietve pontosan egy szinten van az irodájával. Ha nem volna olyan messze, látná az íróasztalát. A folytatni való munkával. A gyerekei fényképével. Ők a minőségi ellenőrei. Segítenek ötletelni abban is, hogy melyik számmal milyen ajándék járjon. Ne örökké Matchbox. Hanem népmesei figurák. Kivágós játékok. Farsangi álarc. Kalandtérképek. Űrállomás. Amikor hozzáfog egy új szám tervezéséhez, mindig ránéz a fényképre. Úgy kell megcsinálni, hogy az ő gyerekeinek is tetsszen. Ők is épüljenek belőle. Csak kiváló számok kerülhetnek ki a keze alól. De mégse kelljen drágán adni. Ebben a világban.

Ahogy közeledik az irodaházhoz, egyre kevesebbet lát virágai zöld csíkjából. Már a nagy üvegkapu tölti be a látóteret.
Lehúzza a belépőkártyát.
A kapu nem nyílik.
Integet a biztonsági őrnek.

– Neve?
– Márton Erzsébet – mutatja a belépőkártyát is. Azon is rajta van. Szép nagy betűkkel.

Az őr egy listát böngészik.

– Érvénytelenítették – mondja.
– Mit?
– A kártyáját.
– Az nem lehet!
– Itt van. A listán. Márton Erzsébet.
– Ezt így nem lehet!
– Máma vagy tízet kirúgtak. Itt a lista. Azok vannak rajta mind.
– Hát engedjen már be.
– Senkit nem engedhetek be, aki már érvénytelen.
– Fönt vannak a holmijaim.
– Mindenkié fönt van.
– Engedjen be. Nem tudja meg senki.
– Ott is egy kamera. Látja?
– A munkám? A gyereklap?
– A vállalat megszünteti. Alig hozott valamit, azt beszélik. De ez nem az én dolgom.
– Engedjen már be!
– Nem lehet. Kidobnak. Nekem is gyerekeim vannak.

Fölnéz. Csak a szürke fal látszik. Beleolvadt az ablak. A növények zöld csíkja.

 

Az átalakulás

– Kislányok! Kislányok!
– Tudjuk! Az átalakulás – felelik a korrektornők, tördelőasszonyok.
– Mindjárt itt a busz, visz benneteket – mondja Szórádi Pali, az ügyvezető. Aki naponta többször is el szokta mondani, Pali vagyok, de nem szeretem, ha palira vesznek. – Készüljetek! Készüljetek!
– Készülünk!
– Majd meglátjátok, milyen gyönyörű, új busz. Ezzel járunk majd kirándulni is. Kényelmes, nagy ülésekkel. Nem a kis szűk, kínai busz. Hanem gyönyörű panorámabusz. Kislányok, azt szeretném kérni tőletek, hogy mindenki pakolja össze minden személyes holmiját és tegye el a táskájába, mert ide már nem jövünk vissza. Értitek?
– Igeeen! Értjük – felelik a korrektornők, tördelőasszonyok. Családanyák, nagymamák, fiatal lányok.
– És mindenki jegyezze föl, hogy hol tart a munkában. Hányas oldal, melyik hasáb? Azok is figyeljenek nagyon, akik a mellékleteket, a jövő heti behúzásokat csinálják! Zsuzsa, mutasd!
– Tessék – mondja Zsuzsa.
– Tökéletes! – mondja Szórádi Pali, az ügyvezető. – Pont erre gondoltam. Nem lesz könnyű az átalakulás, mert az új helyen kétszer akkora képernyőtök lesz, mint amilyeneket itt hagytok. De a jót hamar meg lehet szokni. Igaz, Marikám?
– Igaz, főnök.
– Te hol tartasz? Mutasd!
– Hármas oldal.
– Jól van. Írj föl mindent, mert az új helyen pontosan ott fogjátok folytatni, ahol itt félbehagytátok. Csak sokkal jobb körülmények között! Mire odaérünk, addigra átlövik az anyagot. Minden ott lesz az új képernyőn. És ne feledjétek! Minden személyest összeszedni, mert ide vissza már nem jövünk…
– Oké, főnök! Oké.
– És akkor szedelőzködjünk. Itt nagy a forgalom. Nem sokat állhat a busz. Ahogy megjön, beszállunk, és rögtön megyünk. Irénke, te is megvagy?
– Megvagyok, főnök, megvagyok.
– És ti ott, az asztal végén?
– Mi is, Pali bácsi, mi is.
– Akkor indulás, kislányok! Markoljátok meg jól a szatyrot.

Szórádi Pali, az ügyvezető megy elöl. Kanyarognak lefelé a csigalépcsőn. Át a kapualjon. Ki a járdára. Szórádi Pali, az ügyvezető udvariasan várakozik. Amikor az utolsó korrektornő, tördelőasszony is kívül van, Szórádi Pali, az ügyvezető utánuk kiabál:

– Ki vagytok rúgva! – és becsapja mögöttük a kaput.

A körút forgalma hamar eltünteti őket.

 

A szabadság kis körei

Most is volt egy jó nagy veszekedés. Várjál, bemegyek a vécébe, és elmondom. Kértem a tulajt, milliárdos galériás, hogy csak három hónapra legyek bejelentett munkavállaló, amíg bankhitelt veszek föl lakásvásárlásra. Ó, ezt a könyvelővel kell megbeszélni! Meg a Baloghgal. A Balogh a jobb keze. Mondom a Baloghnak, hogy mit beszéltem a tulajjal. Jó, erre visszatérünk hétfőn. Vártam. De hétfőn, amikor esedékes lett volna már a fizetésünk is, ezt szóba se hozta. És a fizetésünket se adta ide. Minden hónap elején, 1–10 között fizetnek, sose tudod, hogy mikor. És olyan keveset. Na és mondom, megkérdezted a többiről a könyvelőt? Milyen többiről? Hogy jelentsetek be három hónapra. Ugyan! Olyan lassan dolgozol, nem úgy mint a Bernadett. Bernadett ezt csinálja három éve, én két hónapja. De ő is csak annyira tud gyors lenni, hogy őt se jelentsétek be, ugye?! És nem vagyok lassú. Egész nap dolgozom folyamatosan. Se büfé, se ebéd. Még vécére is csak egyszer megyek ki. Cigizni se megyek ki soha, mert nem cigarettázom. És az jobb volna, ha gyorsan csinálnám, és hibás adatokat vinnék be? Amiket senki se tud használni? Jó helyre jöttél, mondta a tulaj, amikor jelentkeztem, hogy itt szeretnék dolgozni. Nálunk van fejlődési lehetőség. Ő fejlődik is. A mi ellopott pénzünkből. Ha szabadságra mész, nem fizeti. Az egészségbiztosítást nem fizeti. A nyugdíjjárulékot nem fizeti. Semmilyen közterhet nem fizet. IMA! Volt pofája ezt mondani. Olyan áhítattal, hogy elsőre, amikor felvett, be is szoptam. A művészet a teremtéshez szóló ima. Ezt jelenti a mi nevünk. Internetes Művészeti Adatbázis. Tájékoztatjuk a médiát, a kutatókat, a műgyűjtőket, az érdeklődőket. IMA. Minden nap hozzá kell adni az új információt. Emiatt kell a te munkád is. Én hülye meg gépelem be reggeltől estig az adatokat. Hiába imádkozom a pénzemért a Baloghnak. Hiába könyörögtem, hogy legalább három hónapra jelentsenek be. De arra van pénz, hogy kamerát szereltessen a szobába, ahol dolgozunk. A képernyő a tulaj irodájában van. Mindig ellenőriz. A Balogh, amikor napközben kimegy, lejjebb veszi a fűtést. Visszakapcsolni nem tudjuk, mert kulcsra jár. És az nála van. Ő a csatlós. A seggnyaló bérenc. Olyan jól nyalt, hogy már pár éve be van jelentve. De nem az IMÁba, hanem a tulajnak egy másik cégébe. Én meg különben se ugrálhatok. Közös megegyezéssel jöttem el az előző kft.-től. Havonta jön a munkanélküli segély. Ha bejelentenek, elveszítem a segélyt. Munkanélküli segély plusz feketemunka. Így tudok megélni. A többi lánynak nem megy ennyire jól, mint nekem. Nem tudnak maguknak már betétet se venni, ha befizették a banki részletet. És nincs ebéd. Az eklatáns a Bernadett. Huszonhét éves, két és fél éve dolgozik itt. Nagyot hall. Szinte teljesen süket. Kérte, hogy emeljenek neki. Nem, mert nem tudsz telefonálni, mondta a tulaj. Így bele az arcába. Bernadett férje ugyancsak süket. Egy pékségben dolgozik, minimálbérre bejelentve, plusz zsebbe még egy kicsi. Ahogy ez szokás. De az specializálja ezt a helyzetet, hogy az IMÁban dolgozó Bernadett is a pékségbe van bejelentve. És az őt bejelentés nélkül foglalkoztató IMÁban feketén keresett pénzéből befizeti a pékségbe a járulékait. A közterheket a fekete minimumból fedezi. Mert gyereket akarnak, majd kell a gyes, ahhoz pedig bejelentett, szabályos munkaviszony, rendezett közterhekkel. Szia! Sietek vissza. Jaj, lehúzom! Mert ha nem, akkor megkérdezik, hogy mit csináltam itt.

 

Zelei Miklós (1948, Kiskunhalas)

Költő, író, újságíró, szociográfus. Legutóbbi kötete 2020-ban jelent meg a Kortárs Kiadó gondozásában Gyilkos idők címmel.