Petneki Noémi: Lengyel női szerzők I. – A szabadság útjai
Forrás: Pexels
Az irodalmi Nobel-díjas lengyel szerzők között két nőt is találni Wisława Szymborska és Olga Tokarczuk személyében. Ahogyan a fizikai és kémiai Nobel-díjjal kitüntetett Maria Skłodowska-Curie, ők sem az űrből érkeztek. Hogyan jutottak el idáig? Kik voltak a legizgalmasabb női szerzők Szymborska és Tokarczuk előtt? Sorozatunk első darabja bevezetés, a későbbi részek egy-egy kiemelkedő szerzőt mutatnak majd be a realizmus korától a 20. század második feléig.
Energikus arisztokraták
A lengyel nemesasszony aránylag művelt és önálló kellett hogy legyen, hiszen férje távollétében nemegyszer rá hárult a gazdálkodás és a gyermeknevelés megszervezése. Az újkor első nagyhatású nőalakjai az arisztokraták köreiből kerültek ki, akik nemzetközi kapcsolataik, nyelvtudásuk, mindenféle értelemben vett szabadságuk, nem utolsósorban pedig a gazdagságuk miatt gyorsabban átvették az új irányzatokat, és többet engedhettek meg maguknak. Ilyen volt a magyar történelemből is ismert Elżbieta Sieniawska, II. Rákóczi Ferenc szerelme és anyagi-politikai segítője. Nem véletlen, hogy Sieniawska a Habsburgok ellen törő fejedelmet támogatta, hiszen korábban Mária Kazimira (Marie Casimire d’Arquien) lengyel királyné, francia hercegnő udvarhölgye volt, aki férje, Sobieski János halála után birtokainak igazgatásával is őt bízta meg. Sieniawska a saját rezidenciájának, Puławynak az újjáépítésébe is belefogott, miután azt a svédek lerombolták. A Puławy-i birtok később a Czartoryski főnemesi családra szállt, és igazi jelentőségét Izabela Czartoryska (1746–1835) tevékenysége következtében nyerte el. A hercegné európai utazásai során ismerkedett meg az angolkert jellegű tájépítészettel, amelyet saját birtokán is alkalmazott, de igen sajátságos jelentéssel ruházott fel. Lengyelország államisága ugyanis éppen véget ért, és a cári hadsereg Puławyban is nagy pusztítást végzett. Miután a hercegné visszaszerezte a birtokot, természetközpontú stílusban építette újjá a kertjét; de az elmélkedés, amelyre a kor divatja szerint a romlatlan(nak tűnő) természeti környezet szolgált, elsősorban a haza bukása feletti elmélkedés volt. Izabela Czartoryska az egykori dicső történelmi múlt – és szabadságharcos kortársai – emléktárgyait is gyűjteni kezdte, és jelképes épületben, a Sibylla-szentélyben helyezte el. Ezzel azt fejezte ki, hogy Sibylla módjára mintegy megjövendöli a nemzet jövőbeni felemelkedését. Gyűjteménye a mai krakkói Czartoryski Múzeum alapját képezte, amelyet Leonardo képe, a Hölgy hermelinnel (vagy menyéttel) tett világhírűvé. Ezt a képet Czartoryska fia vásárolta az anyjának Itáliában.
Elżbieta Czartoryska – Alexander Roslin svéd portréfestő képe, 1774 (forrás: Wikipedia)
A hercegné irodalmi érdeklődése átlagon felüli volt. Eredetiben olvasta a francia, német és angol, fordításban az olasz irodalom legnagyobbjait, és kertjében emlékművet tervezett a számukra. Esszéisztikus stílusban saját maga is írt kertrendezési elveiről és gyűjteménye tárgyairól. A „nép” számára megalkotott imádságos-hazafias könyvei igen népszerűek voltak. Mindenekelőtt azonban irodalomszervező szerepe volt jelentős, annál is inkább, mert tevékenysége a női szerzők kibontakozásának is kedvezett. Az elsők között volt saját lánya, Maria Wirtemberska (Württemberg hercegné, 1768–1854), aki valószínűleg az utolsó lengyel király, Poniatowski Szaniszló Ágost szerelemgyereke volt. A napóleoni háborúk idején, amikor az orosz uralom szünetelt, Wirtemberska irodalmi szalont vezetett Varsóban, amely a legfontosabb kulturális intézmények közé tartozott, Malwina, avagy a szív éleslátása című szentimentális regényével pedig nagy népszerűségre tett szert.
A nemzet szabadsága – a nők szabadsága
Czartoryska másik két gyermekénél dolgoztak az első fontos pedagógus-író, Klementyna Tańska (Hoffmanowa) szülei. Ő volt az első ismert női író, aki eltartotta magát a munkájából, egészen a korban rendkívül késeinek számító házasságáig (harmincéves volt, amikor férjhez ment egy történészhez). Állandó jövedelmét a varsói Nevelőnőképző biztosította, ahol számos későbbi női szerzőt és pedagógust is tanított. Igazi népszerűségét azonban azzal szerezte, hogy gyermek- és ifjúsági irodalmat írt, és megalapította az első gyermekeknek szóló lengyel folyóiratot. Tudjuk, hogy például Chopin lánytestvérei egyenesen bálványozták „Tańska kisasszonyt”, és maguk is próbáltak írni a stílusában. A „Tańska-jelenséget” történelmi háttere teszi érthetővé. Fellépésére a napóleoni háborúk után került sor, amikor Varsóba a brutális Konstantin nagyherceg személyében tért vissza az orosz uralom, a cenzúra pedig nagyon megnehezítette a szellemi élet kibontakozását. Ezért is helyeződött nagy hangsúly az ifjúság nevelésére. Tańska természetesen a hazafias nevelést képviselte. Ezek után szinte az is természetes, hogy az 1830–31-es, ún. novemberi felkelés során sebesültekkel foglalkozott. A felkelés bukása után számos lengyel kiválóság hagyta el az országot – ez volt az ún. nagy emigráció. Tańska az emigráció központjába, Párizsba került. A számkivetettséget, a szervezett pedagógiai munka hiányát azonban nem viselte jól, hamarosan meg is betegedett. 1845-ben, 47 évesen halt meg.
Klementyna Tańska – Józef Sonntag metszete (forrás: Wikipedia)
A felkelés alatt és után a lengyel területeken a nők szükségszerűen emancipálódtak – a férfiak jelentős része ugyanis részt vett a harcokban, és vagy meghalt, vagy börtönbe, száműzetésbe került. Másrészt az európai romantika áramlatai is egyre jobban hatottak a lengyel területen, ami szükségszerűen a közvélemény változásával járt együtt.
Narcyza Żmichowska (1819–1876) Klementyna Tańska tanítványa volt a Nevelőnőképzőben. Később élesen bírálta egykori tanárát, méghozzá éppen a műveihez írt előszavában. Azzal vádolta, hogy bár maga emancipálódott, a többi nő számára mégis a hagyományos, de általában már nem létező családmodellt írta elő; a lányok oktatási programjába pedig nem vette be a természettudományokat és a matematikát. Żmichowska a munkaadóitól, az előkelő Zamoyski családtól is hamar megvált: a fiatal, szegény, árva nevelőnő túlságosan öntudatos, olvasott és haladó gondolkodású volt alkalmazói szemében. Mégis nekik köszönhette párizsi tartózkodását, amely óriási hatással volt rá. Könyvtárba járt, s így megismerkedhetett egyrészt az utópista szocialisták (Saint-Simon, Fourier) műveivel, másrészt George Sand munkásságával is. Sandtól nemcsak az öltözködési stílusát és a dohányzási szokásait vette át (ezt sok más kortársa is megtette), hanem a szerelemelméletét, és mindenekelőtt a függetlenségét is. Lengyelországba visszatérve ugyanis az írásból tartotta el magát. Valószínűleg konspiratív politikai tevékenységet folytatott, amiért börtönbe is került. Soha nem ment férjhez, inkább egyfajta informális női kört hozott létre maga körül, ahol a barátnők szellemi szinten és érzelmileg is erősen kapcsolódtak egymáshoz. Az egyik barátnője valószínűleg komoly szerelmi csalódást okozott neki. Sokféleképpen értelmezhető, színvonalas romantikus regénye, a Pogány nő (Poganka, 1846, 1861) az egyik olvasat szerint ezt a kapcsolatot dolgozza fel, persze heteroszexuális szerelemnek álcázva, ahol a férfi főhős Żmichowskát testesíti meg. Ezt az olvasatot a szerző életrajzi adatai is alátámasztják.
Narcyza Żmichowska az 1860-as években – Karol Beyer fényképe (forrás: Wikipedia)
Az 1863–64-es, ún. januári felkelés bukása gyakorlatilag megismételte az 1830–31 utáni helyzetet. A következő években a nyilvános vitában a lengyel nemzet jogai mellett a női jogok kérdése is egyre inkább előtérbe került. A lengyel feminizmus kezdetét hivatalosan Eliza Orzeszkowa fellépésétől szokás számítani, akiről sorozatunk következő darabja szól majd.
A női felsőoktatás kérdése
A női pedagógusok és publicisták eredményei ellenére a nők még rendes gimnáziumi érettségit sem szerezhettek, a honi egyetemek kapui pedig zárva maradtak előttük. Jadwiga Szczawińska (később Dawidowa) 1882-től konspiratív egyetemi előadásokat szervezett a nőknek. Kezdetben lakásról lakásra jártak, „repkedtek” a tanárok és a hallgatók, ezért amikor a vállalkozás rendszerszerű formát öltött, repülő egyetemnek nevezték el. Innen kölcsönözte nevét a huszadik század hetvenes éveiben működő lengyel, majd a Kádár-kori magyar ellenzéki repülő egyetem. Ötezer körülire tehető azoknak a nőknek a száma, akik itt végezték tanulmányaikat. A cári hatóságoknak (sem) tetszett a dolog, Szczawińska és a férje börtönbe is került egy időre. 1905-től a női kurzus hivatalosan működhetett, az osztrák fennhatóságú Galícia egyetemein – Krakkóban és Lembergben – pedig már néhány évvel korábban tanulhattak nők, de csak mint „látogatók”, tehát rendes végzettséget sehol sem szerezhettek lengyel nyelven működő egyetemen. Ezért az is bevett szokás volt a haladó lengyel nemesség és értelmiség körében, hogy a lányaikat külföldön taníttatták egyetemen. Ezeknek a nőknek a száma is ezrekre becsülhető. Aki nem rendelkezett a szülei támogatásával, az maga kereste meg a tanulmányai árát. A varsói repülő egyetem leghíresebb hallgatója Maria Skłodowska volt, akit később Madame Curie-ként ismert meg a világ. Mivel azonban nővérével, Bronisławával ennél többre hivatottnak érezték magukat, abban állapodtak meg, hogy először Maria foglalkozik pénzkereséssel, hogy a testvére beiratkozhasson a Sorbonne orvosi karára, majd ha Bronisława helyzete Párizsban stabilizálódik, meghívja magához Mariát, és eltartja, amíg elvégzi az egyetemet. Így is történt. Tanulmányai befejezése után Maria Skłodowska a krakkói Jagelló Egyetemen szeretett volna elhelyezkedni, de ott női mivolta miatt nem alkalmazták. Így vissza kellett mennie Párizsba, ahol eljutott a világhírig – persze ott is emberfeletti munkával és nagy nehézségek, nemegyszer megaláztatások árán.
Jadwiga Szczawińska (később Dawidowa), a varsói repülő egyetem megszervezője (forrás: Polona.pl)
Nyugaton is voltak azonban olyan felsőoktatási intézmények, amelyek zárva tartották kapuikat a nők előtt. Ezért történhetett meg, hogy egy húszéves lány, Zofia Lubańska, aki Krakkóban már elvégezte a női képzőművészeti iskolát, de ennél többre vágyott, Tadeusz Lubański néven, férfiként iratkozott be a müncheni akadémiára. Egy év után ismerték csak fel és leplezték le, de a tudásától már nem foszthatták meg. Az energikus festőnő asszonynevén – mint Zofia Stryjeńska – futott be karriert Lengyelországban; népi ihletésű, életerőtől és női szexualitástól kicsattanó képei ma is igen népszerűek.
Petneki Noémi (1978, Budapest)
Fordító. Az ELTE latin és lengyel szakán szerzett diplomát, doktori tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen végezte. Fontosabb fordításai: Latinitas Polona. A latin nyelv szerepe és jelentősége a történelmi Lengyelország kora újkori irodalmában, reciti 2014; Olga Tokarczuk: Bizarr történetek, Vince Kiadó, 2018; Chopin levélrészletei és egyéb lengyel források (Alan Walker: Chopin. Ford. Fejérvári Boldizsár, Rózsavölgyi és Társa, 2020), Bolesław Leśmian és más lengyel költők versei (1749, Versum, Irodalmi Szemle stb.). Krakkóban él, most újra blogot ír a város történeti és kulturális érdekességeiről (facebook.com/KrakkoBlog). Portréját Piotr Szewczyk készítette.