Kántor Zsolt versei

Hérakleitosz és Empedoklész sétál

Párbeszéd lantra, cintányérra

Mennyiben más a látásom, mint a hangom?
Aki – ként beszélek, Túlfűtött én-valóm.
Mégis valami anyagtalanság mondja el.
Abból, amit írok, egyre több a szó.

S lassan kirekeszt a szövegből a nyelv.
Munkába állít a szó. Képzelni kell.
Nem elég várni, hogy szülessen magától.
Én beszélek, és közben tágul.

A túlzott összhang nem emel, csak gátol.
Bár egy akaraton vagyok a szöveggel.
A szívem helyén mindvégig a nyelv ver.

Egyfajta cél lebeg lelki szemeink előtt.
Csak sejtjük, mi a mellékes és mi a fő?
S nemcsak az idő, a szöveg is eltelt.

A szekvencia megakasztása

Kagylóhéjkehely és iránytű-gally

Talált olvasat. Sodrott mívű fonat.
Mintha keletkezés-kárpit vonná be
A számunkra érdes dolgokat.
Az alvás mosdómedence.
Olyan lágy a víz, mint a balzsam.
Mintha kicsit szénsavas lenne.
Körös-körül a szolgálattevő
Asszonyok tükrei.
Szegek tartják a tanítást.
Egy talentum arany a hit.
18 karátos arany, gravírozott olaj.
Ráfonódik az idő, a haj.
S itt vannak a tálak, csészék.
A sittim-fa láda.
A szövetség kies hazája.

A mámor szeplőtelen szabadsága

Vers a hierarchikus-integratív befogadásról

A feleségem eltart. Egész nap írok.
Most vagyok, hatvan felé, az a fickó, aki akartam lenni
Valaha. Mit jelent olvasni?
Nem tudja senki. De nem tenni ezt?
Rettenetes teher. Akár a kert. Nem lehet hagyni.
Az elágazó ösvények kertje.
Gondolati mélység tekintetében
Felülmúlja az összes léten túli mályvát.
A berkek lustálkodó metafizikáját.
Az én és a könyv két külön kötetként
Aposztrofált világ.
Az egyik státusz, a másik entitás.
Gőg és alázat forral egyaránt
Alamuszi intrikát. Bár az önzés délibáb.
A legélesebb elme se érti, a reflektált egóra mi vár?
Ami biztos, az a szövegterem(tés).
A karantén miatt bezárt a söntés.
S a lélek önmegértését csak egy dolog
Viheti előre. Ha házinyúlra vadászik.
Az ágyban alvó, kellemes hölgyre.

Empíriokriticizmus

A tiszta ész melankóliája

Min gondolkodsz folyton? Csak azon,
Ami nehéz? Aggódsz, és nem élsz.
Csak egy kis idő, és megjön az ebéd.
Dopaminnal szebbnek tűnik ez a hét.
A zúgolódás hozza a szükségeket.
Legnagyobb ellenségünk a keserűség.
A melankólia és a rezignáció kié?
Uralkodik rajtunk s felettünk, a lefagyott tudás.
A sztereotípiák. A penge Igék.
Ha folyton bőgsz, hisztizel, a pupillád kiég.
Inkább legyen szecesszió és reneszánsz
A mindennapi beszéd.
Sugározzon belőled a bőség. A túlcsordult lét.
A töprengés, akár a keletkezés.
2
Duchamp piszoárja se lehetett fehérebb.
Mire jönnek a vendégek, összemegy az arc.
Leköpöm a tükröt. Plusz ablakmosó, illatos géllel.
Éjjel szobor voltam legalább. Most boldog habarcs.