Polgár Anikó: „Én voltam a föld, én voltam a mennybolt”

2021-11 Posted 2021.11.10. | by admin

Lesznai Anna egy filozofikus meséjében a mindenséget kitöltő nagy fa képéből kiindulva magyarázza az emberi létezés és a művészi alkotás lényegét. A nagy fa mozgató erő és mindent betöltő szubsztancia: „Van egy nagy fa, önnön gyökereiből táplálkozik, önnön lélegzetét issza. Nő-nő – nincs kívüle semmi.” (Lesznai, 2010, 100) A mesében a nagy fa a növekedésben elfárad, de a virágai gondoskodnak az új magok létrejöttéről. „Most az egyének, a kis fák nőnek, formázzák, díszítik magukat, és mindenik egyén lévén külön kikerekíti önmagát, és mindenik – Isten lévén – be akarja tölteni a mindenséget önző nagy szerelemmel.” (Lesznai, 2010, 100) Alkotás és kész forma kitöltése, költészet és termékenység, egyén és transzcendencia viszonyának kérdései merülnek fel a mese kapcsán, melyhez a naplóbejegyzések számos, részben Lesznaitól, részben beszélgetőtársaitól származó kommentárt fűznek. „A művészet a famese szerint folytatása és egyszersmind szimbóluma a mindenségnek” – hangzik az egyik esztétikai jellegű kiegészítés (Lesznai, 2010, 101).

A famotívum, mely Lesznai gondolkodásának egyik lényegi eleme, értelmezhető axis mundiként, világtengelyként, „mely függőleges vonalként halad a mindenség teteje és alja között” (Frye, 1997, 196). Ehhez köthetők a költészetben azok a képek is, melyek a lent és fönt közötti köztességet, a két világ összekötését hangsúlyozzák: „a felemelkedés leggyakoribb képei a létra, a hegy, a torony és a fa; az alászállásé pedig a barlang és a vízbe merülés” (Frye, 1997, 196). Az axis mundira utaló motívumok Lesznai költészetében is, képzőművészeti munkáiban is hangsúlyozottan vannak jelen. „A virágcsokor, a virágtő, a kehelyből vagy vázából, ritkábban bőségszaruból, kibomló növények gyakran keltik a misztikus világfa asszociációját, melyet Lesznai világképének hasonlataként használt ebben az időszakban” – írja Török Petra Lesznai népi ornamentikán alapuló hímzéstervei kapcsán (Török, 2001, 23).

A továbbiakban ezeket az axis mundihoz köthető képeket vizsgáljuk Lesznai Anna legkiérleltebb verskötetében, az Eltévedt litániákban, melyet a Tanácsköztársaság után emigrációba kényszerült költőnő Bécsben jelentetett meg 1922-ben. Vezér Erzsébet szerint a kötetben az elidegenedés tapasztalata, az ősi személytelen állapot utáni vágyódás

mellett „benne van az elhagyott otthon, az elveszett éden utáni nosztalgia is és egyben az őt körülvevő tapasztalati világgal való teljes meghasonlottság” (Vezér, 1979, 88). Vezér hangsúlyozza, hogy Lesznai, annak ellenére, hogy kitart baloldali barátai mellett, lényegében idegenkedik a baloldal materialista és a világot túlságosan leegyszerűsítő eszméitől,2 a mágikus mesevilághoz és a metafizikai létélményekhez vonzódik, s vallásossága sem „a konvencionális tételes vallásokhoz kötött” (Vezér, 1979, 85), hanem misztikus érzés, mely

„túlságosan mélyen gyökerezik az emberi lélek mágikus rétegeiben ahhoz, hogy higgyen a szocializmus gyors emberalakító erejében” (Vezér, 1979, 85). Az otthontalanság, a gyökértelenség tudatával szemben a versekben felbukkanó axis mundi motívumok, melyek a világ jelenségeiben (a fában, a hegyben, az esőben) fedezik fel a világtengely nyomait, biztos fogódzókként és az édeni állapotokhoz visszatérés zálogaiként jelennek meg, ahhoz a tibeti varázskötélhez hasonlóan, mely a mítosz szerint a kiváltságosokat visszajuttatta az égbe.3

A vers mint axis mundi

A Lesznai líráját elemző Földes Györgyi az életfa, a világtengely motívuma kapcsán állapítja meg, hogy „a fa itt gyakran az önleírásba vagy ennek részeként a saját test írásába épül bele” (Földes, 2009, 359). A fa gyakran a női testtel azonosul, lombjai hajként, ágai karokként jelenítődnek meg, törzsében nedvek folynak, bimbói, rügyei, hajtásai az anyaméhben növekvő magzatra emlékeztetnek. Földes a testiség és a textualitás összefüggéseire is rámutat, s a női írás elméletéből kiindulva elemzi Lesznai ars poetica-jellegű verseit (Földes, 2009, 363). Az említett aspektusok mellett a költői hitvallást megfogalmazó versek egyes motívumai az axis mundi képzetből kiindulva is értelmezhetők. „Gyökérző ősök, csillagzó utódok” (Lesznai, 1922, 7) – írja Lesznai a Szavaim anyja című versben. A lent és fent, a múlt és jövő összefüggései itt egybekapcsolják a szakrális teret (föld és ég, pokol és menny) a kulturális vagy családi emlékezetből merítő időképzetekkel. A versből az ősök szólnak ki, a szavak a múltban vetett magvakból kelnek ki, a régiségből induló gyökerekből felnövekvő szár nemcsak a magasba, az ég, a csillagok irányába nyúlik, hanem előre is, a jövő felé.

A Gyerekrejtvény című vers öt poétikai találós kérdést ad fel, s a versek szövegébe dőlt betűvel beleíródnak a megoldások is (szó, rím, ütem, vers, igaz név). A negyedik részben a vers úgy definiálja magát, hogy ő maga a világtengely, az axis mundi: „Én voltam a föld, én voltam a mennybolt.” (Lesznai, 1922, 16). A két szféra közti átjárást a madarak, a szárnyak biztosítják: „A mennynek boltján s földi rög felett / Fekete varjak repdesnek serényen.” (Lesznai, 1922, 30)

Felemelkedés és alászállás

A Mennyei tájkép című versben a dombok tetejéről egyre feljebb jutunk. A halmok ormáról mint egy „mennyei balkon”-ról az égbe látni. A fölfelé nyújtózó fák, a felszálló fecskék fölött száll a felleg, s még magasabban, „túl száz Thule végtelenjén” (Lesznai, 1922, 31) egy kapu nyílik, ahonnan a mesevilágba látunk: a párától átázott, fázó tündérleányt „dereglyén / hazatessékeli a hold” (Lesznai, 1922, 31). A mese és a menny mintegy szinonimák, a „csudales”, melyet a mennyei balkon kínál, egyszerre transzcendentális és meseszerű.

A Mennyei tájkép idilljének felülírása, kifordítása a következő versben elénk táruló Sárkánykert. Locus amoenus helyett locus terribilis: ezúttal nemcsak a menny, hanem a pokol is mesei helyszínként mutatkozik. A Sárkánykert lakói is az ég felé törnek, ez az igyekezet azonban nem az üdvösség, a menny felé törekvésre, hanem az égi szféra megostromlására emlékeztet (a bibliai Bábel tornyára vagy a mitológiai Ótosz és Ephialtész esetére, akik a hegyeket egymásra rakva azok tetejéről akarták elérni az eget4). A föld csatába indul esztelenül („esztelen düh, csattanó csata”, Lesznai, 1922, 32), a hegyek tetejéről „vastag rőt rémek esnek neki a napnak” (Lesznai, 1922, 32), a harcosok egymás vállára lépve próbálnak toronnyá magasodni („tolongó toronnyá harcosok sora épűl”, Lesznai, 1922, 32), a sötét pára mint a kovász dagad egyre feljebb, a fekete juharok nemcsak elérik az égi bástyát, hanem még magasabbra is kihatnak, hiszen „pikkelyes púpot tólnak” (Lesznai, 1922, 32), mely nyilván fölfelé mered. A kémény is magasabbra tud ágaskodni, egyrészt a szegélyén kúszó, „szikrás parázsikrás kígyó” (Lesznai, 1922, 32) révén, másrészt a kémény oldaláról a holdat elérő gólya szárnyának és fegyverként használt csőrének segítségével. A ró ige többjelentéséből adódóan „a gólya / tuss szárnya rójja a holdtemetőt” (Lesznai, 1922, 33) szakasz a holdtemető bejárására, körberepülésére is vonatkozhat, de elképzelhető, hogy a holdtemetőt maga a tusként használt szárny rója, karcolja fel az égre, maga hozza tehát létre (a holdtemető, a hold halálba süllyesztése a holdfény eltüntetésére vonatkoztatható, s ez elképzelhető úgy, hogy a szárnyak takarják a holdat a holdfényt kereső tekintet elől). Ha a tejút vályújából lehet felejtést, Léthét meríteni, ahogy az utolsó előtti versszak mondja5, akkor az alvilág már el is érte az eget, bele is olvadt.

A kék szín az ég felé törekvésre utal, pl. a kéklő legyek motívumában, melyek pusztulásakor lepik el a „szavak paripáját”, akit „kóbor felleg ellett”, vagyis származása szerint az éghez tartozik. „Gödör szélén leheverek / ellepnek kis kéklő legyek” (Lesznai, 1922, 12). Kétirányú, ellentétes húzóerők hatnak egyidejűleg: a gödör a mélységet, a lefelé süllyedést, a halált jelenti, a lesüllyedésnek adja át magát a gödör szélén leheveredő paripa. A magasságba, felfelé törekvés ugyan nem látványos, de jelen van (a legyek fel tudnak majd szállni, bár most a sírgödör, a dög vonzza őket).

Ég és föld egybeolvad a horizonton

Lesznai verseiben gyakori motívum ég és föld egybeolvadása a horizont szélén. Az Esti csendéletben a nap aranyszíne olvad bele az ég kékjébe:

„Arany csatt a láthatár kék övibe,
Égő égi köpűbe
Körösztül ezer égő gyűrűn
Pőrén gördül a nap.”
(Lesznai, 1922, 27)

A Te vagy Testvérem című vers „testvérei” (akik néha egy házban felnőtt, egy fészekből származó, gyermekként együtt játszadozó testvérekre emlékeztetnek, néha ölelkező szerelmesekre) a menny kapuján sétálnak be. Végül a szerelmi retorika kerekedik felül, hiszen „szívszüret napján” fordulnak be a fehéren izzó kapun. A versben az ég és föld közötti összeköttetést a gyermeki játék szolgáltatja, mely az égben átalakul bárányfelhővé. A játék árnya mintegy axis mundiként nő a magasba:

„Játékunk árnya mennyekre szökken
Ott nem is játék, ott nem is árny már
Bárányos felleg, fellegszín bárány”
(Lesznai, 1922, 78)

Jeruzsálem vára az Egyptomi Mária éneke című versben (Lesznai, 1922, 85–87) szintén az axis mundi képének egy változata: a csillagokat elérő várnak nemcsak a magassággal, hanem a mélységgel is van kapcsolata, hiszen a csillagok ölébe süppedve is lehet alászállni: „Jeruzsálem vára / Csillagölbe süpped / Teljes éjszakába” (Lesznai, 1922, 86). Képi síkon megjelenik ugyan a vertikális fönt-lent tengely, az idézett szakasz értelmezése azonban relevánsabb a horizontális sík (a látvány eltávolodása, a szem elől eltűnése) és az idősíkok irányából (az emlék eltűnése).

Barlang és torony

A hegy ellentéte, az alászállás tipikus képe a barlang, mely mintegy fordított hegyként, a földből kivájt hegy üres helyeként is értelmeződhet. Lesznainál az alászállás a test vágyaival van összefüggésben, ilyen értelemben nyílik és zárul a „Szerelem barlangja” a Szezám zárulj… című versben (Lesznai, 1922, 73). A barlangba le kell szállni, kincseket kell ott gyűjteni, megalapozni a holnapot, de a barlangból kilépve szembesíteni kell ezeket a kincseket az égi szférával:

„Immár ki is lépek
Tiszta őszi napba
Szivem kinccsel rakva
Kacagok a kéknek”
(Lesznai, 1922, 73)

A Szezám, zárulj… című vers párja a szintén szerelmi alámerülésről szóló Hívás ((Lesznai, 1922, 77), melynek alapparadoxona, hogy a gyengeség az igazi erő, két gyenge szerelmes egymásba fonódása szorosabb, mint az erős ölelése, mely a gyengét eltöri. Az egybefonódók mint két egybefolyt patak, szétválaszthatatlanok, s a gyökerük mélyen van: „Egymásba omló hab szívünkbe / Gyengék gyökere mélyre száll” (Lesznai, 1922, 77). Az elmerülés újjászületéssel folytatódik, az újjászületésre utaló lótusz6 motívumával: „Biztos lótoszok ugy lebegnek / Örök szomju örvénye szintjén” (Lesznai, 1922, 77).

A Ballada c. versben a kert egy ledőlt Bábel-torony, lakói nem értik egymás nyelvét:

„Hajnalbeli kertem Bábel átka verte
Rigó tiszta füttyét rejtélybe keverte
Rózsát meg nem értem, rög szavam nem érti”
(Lesznai, 1922, 88)

A vers beszélője sorsának stációira tekint vissza, melyek „délibábos fényre” gyúlnak, aztán „hamuvá hagyúlnak”7. Az utolsó stáció a magasba vezet: „Még egy portám vagyon, biztos, erős várom / Mennybéli pilléren örök boldogságom” (Lesznai, 1922, 88). A portán kérdezik, de sem nevét, sem helyét, sem vérét nem tudja elmondani: gyökereit, identitását elveszítette („se keltem, se holtam, magamé se voltam”, Lesznai, 1922, 88), ezért nem engedik be. Az elutasítottat Jézus kézen fogja, így a kérdésre, „ki vagy?”, ezt felelheti: „Jézus szeretője, kereszt ölelője / Isteni vér vedre.” (Lesznai, 1922, 89) Ez utóbbi kép Mária méhére, általában az anyaméhre és a Grálra is vonatkoztatható. A vers az égi násszal, az üdvösség elérésével zárul.

Meluzina üdvösség és kárhozat között

Fönt és lent, üdvösség és kárhozat között lebeg a kötetbe sorolt Meluzina-ciklus főhőse8 is. A Meluzina szívéről című versben a domb a kertet „mint rakott tálat” nyújtja az ég felé (Lesznai, 1922, 39). A vers II. szakaszában az életfa is megjelenik, melyen az érzelmek érnek mint gyümölcsök, a betelt érzelmek pedig elnehezülve hullanak le róla, mint a túlérett gyümölcs. Az érzelmek esetében ez az érési, túlérési, pusztulási folyamat sokkal gyorsabban játszódik le, mint a növényvilágban, az egyes fázisok egymásba csúsznak:

„porlad már, míg piroslik”, „alig vágy már is emlék” (Lesznai, 1922, 41). Meluzinában és gyermekeiben az égi és földi jegyek egyszerre vannak jelen: vérük „dombi patak vére”, a szemük viszont „bárányfelhős égbolt” (Lesznai, 1922, 42). Úgy játszanak a légben, hogy közben a gyökérben kapaszkodnak, s úgy nyújtóznak az ég felé, „mint a földnek fái” (Lesznai, 1922, 42). Meluzina le akar mondani (vagy kénytelen lemondani) erről a kettősségről („emberek hajléka / nem otthonom nékem”, Lesznai, 1922, 43), felfelé vágyik, szállni szeretne („a tollruhám libben”, Lesznai, 1922, 43). A vágya, hogy szárnya a kereszt képe legyen9, hiszen ezáltal a szenvedések után a mennybe juthatna, de a megváltás nem ismétlődhet ilyen formában. Egy másik versben Meluzina ez ég felé törő jegenyefaként szeretne axis mundivá válni10, de az erdő elűzi11. A sudáran az ég felé nyújtózó fa metaforikusan „áldott talajból serkedt bizó torony” (Lesznai, 1922, 48). A felemelkedés, a felfelé nyújtózás akadálya a testi szerelem, a tisztaság elveszítése: „mert csókok súlya alatt mélyen hajoltál” (Lesznai, 1922, 48). Meluzina, akár Éva, kiűzetett a paradicsomból, nem fogadja vissza a kert, nem állítható vissza „a paradicsomi környezet és a női test vagy a genezisbeli Éden és Éva metaforikus azonossága” (Frye, 1997, 245). „A Bibliában – ahogy Northrop Frye írja – a szerelemnek nincs egyértelműen kimondott létrája vagy tornya (kivéve az »elefántcsonttornyot« az Énekek énekében, 7,4), a bűnbe-»esés« metaforája azonban a fenti világból a lentibe való alászállásra utal, hallgatólagosan belefoglalva a felemelkedést, a visszatérést a lentiből a fentibe.” (Frye, 1997, 245) Ha Meluzina azonosulni tudna a bűnbeesés előtti Évával, vagyis a kerttel12, akkor Mária szeplőtlen fogantatása őt is újra parthenosszá, szűzzé változtatná, az anya visszaváltozhatna menyasszonnyá, s megnyílna az út a felemelkedés felé. Csak Isten lakhatja be mindhárom szférát („Te, ki a földben dobogsz s fellegek szárnyán jajongva / Csapongsz a vizek felett s derülsz a mennyen”, Lesznai, 1922, 49), csak ő emelheti fel Meluzina arcát, de a könyörgés nem ér célba („Asszonyi kínját fedezze megsemmisülés”, Lesznai, 1922, 49). Meluzina nem szállhat fel sasként az ég tetejére, hiszen ő vad fürj „zúgó rozs között” (Lesznai, 1922, 50).

A mindenség négy szintje

A Biztató sírás egy újszülött lélek mellett című versben axis mundiként bukkan fel a vessző és a torony:

„Már közted s a halál között
Virító vessző, torony és remény
Rugaszkodó ereje ütközött
Rubintos dél felé.”
(Lesznai, 1922, 61)

A versben annak a középkori világképnek (Frye, 1997, 216–217) a nyomait lehet felfedezni, mely szerint a mindenségnek négy szintje van: a menny (Isten jelenléte), az éden (az ember eredeti otthona, „eltűnt, de mint állapot visszanyerhető”, Frye, 1997, 217), a természet (a környezet, amelyben élünk, teológiailag a bűnbeesés világa), a pokol (a bűn világa). Az ember „vagy lefelé megy a bűnbe és a halálba”, „vagy fölfelé törekszik” (Frye, 1997, 217).

Lesznai versében az újszülött az Édenből jött, az anyaméh az Édennel azonosul.

„Merre van Éden, ringó anyaméh
Hol mindenekkel boldog egy valék?”
(Lesznai, 1922, 61)

Az újszülöttet a fekete halál ijeszti. Közvetlen a születése után fáj neki a legjobban, hogy az Édent el kell hagynia.

„mert véred
Még édenszagú, én karcsu fáklyám,
S az édeni fák himporát
Hinti rám ma még pillád” (Lesznai, 1922, 62)

Az anya is visszaemlékezik arra, hogy nemrég még ő is az Édenből jött, ezért együtt sírnak:

„Inkább sírjunk ketten, / Sirjunk nedves, mély medres / Patakot.” (Lesznai, 1922, 63) A könny arra szolgál, hogy az angyal könyörüljön, az „égő pallos hagyúljon”, enyhüljön a harag, s az Éden újra befogadja ezt a „sohse lett élet”-et (Lesznai, 1922, 63).13

Gyökérkereső eső

Az eső összekötőelem menny és föld között: nem csupán a földre érkezik, hanem minél mélyebbre, elmerülve az axis mundi vonalán. Az egyik versben Jézus „kegyelemzápor”-ként jelenik meg (Lesznai, 1922, 92). Az eső kozmikus távlata mutatkozik meg az Esti csendéletben: az eső jelzője, a „gyökérkereső” (Lesznai, 1922, 26) mutatja ezt az egyre mélyülő, lefelé nyíló távlatot. Az esőmotívum nemcsak a vegetációs és évszakszimbolikának a része, hanem egy kozmikus rend lényegi eleme: a világtengelyen föntről lefelé történő mozgás képe, mely „az axis mundi hosszán az Égből a Föld megtermékenyítésére leszálló Vizek”-hez (Eliade, 1994, 194) tartozik. A kertet elárasztó eső égi áldás, az eső után könnyebb a magasba emelkedés, a fecskéknek nem is kell megerőltetniük magukat, a „tiszta lég” emeli őket. Ég és föld közelebb kerül egymáshoz, az alkony mint „napot kérődző ősi arany barom, heves pirossal” a „muskátliágyon hever” (Lesznai, 1922, 26). Az arany motívuma itt is, ahogy Lesznai több más versében, a nap kicsinyített másait hozza létre.

Az ima útja az axis mundi tengelyén

Az ima is egy axis mundi útvonalat jár be vagy próbál bejárni: az eső mint égi áldás föntről lefelé, az ima pedig a földről, lentről indul a mennybe, a magasba. Az Eltévedt litániák című kötet egyik alapműfaja az ima, igaz, a hagyományostól eltérő, profanizált elemekkel dúsított változatokban, ráolvasásokkal, varázsigékkel, mágikus szövegekkel társítva, s a kereszténységen kívül több más valláshoz is kötődve. A Miatyánk című versfüzérben Lesznai „a közismert imádság egy-egy sorát profanizálja […] panasszá, váddá, lázadássá” (Vezér, 1979, 92). A társadalmi helyzetből kiinduló értelmezés a versben „a fehérterror előidézte állapotok” lecsapódását látja (Vezér, 1979, 92). Lesznai magát a Miatyánkot is mennybe nyúló világfaként, saját versét a világfára növesztett folyondárként láttatja:

„De Miatyánkod mennybe szökő sudárát
Sokféle folyondárral leveledzük.
Én is lombos szavak közt késem”
(Lesznai, 1922, 97)

A mennybe jutás nehezen elérhető célja mellett ott vannak a menny felé igyekezés hétköznapi próbálkozásai. Lesznai a dagasztott tésztába is belelátja ezt az igyekezetet:

„Mert gyümölcsben, lágy kalácsban
Feléd növesztő varázs van”
(Lesznai, 1922, 99)

A „növesztő varázs” a tészta kelesztésére vagy a gyerekeknek a gyümölcs, a kalács evése révén bekövetkező növekedésére, s metaforikusan a lelki érésre is vonatkozik. A Miatyánk első sora a lent és fent különbségét emeli ki, a lentiek felfelé igyekezetét, mely Lesznai versében az élőlények és élettelen dolgok szintjén is megmutatkozik: „néma halak Feléd buknak”, „porszemek is gyülekeznek / feléd csúccsá emelkednek” (Lesznai, 1922, 100). A mozgás ellentétes irányú is:

„Mert megváltó / mennyed bennünk terüljön” (Lesznai, 1922, 102). A felfelé igyekezet közben számos akadállyal kell megküzdeni („imánknak hegye tompa”, Lesznai, 1922, 105), s néha a választott módszer vagy eszköz miatt van az igyekezet eleve kudarcra ítélve: „mert bitófákat nyújtunk / tefeléd szűz magasba / hogy valami elérjen” (Lesznai, 1922, 106).

A versciklus számos, a földet az éggel összekötő elemet felsorakoztat, ezek közé sorolható a szivárvány hídja is, amely tulajdonképpen elgörbült axis mundi. A szivárvány Lesznai versében elkanyarodik a Teremtőtől, nem teljesíti be a közvetítő szerepet: „elkanyarodik Tőled hídja is / a szivárványnak / Teremtő!” (Lesznai, 1922, 109). Az ég felé pillantó szem is egy elképzelt tengelyt hoz létre, az égre pillantani azonban veszélyes: a versben több névvel (Jahve, Adonáj, őseim Atyja) is illetett Isten gorgószerű, félelmetes:

„Ha rád látunk, kővé válunk
Lelked nincs már nálunk
Őseim Atyja”
(Lesznai, 1922, 109)

Ezt a változást a zsidóságtól való elfordulás is okozhatja: „Fattyú vagyok tán a régi törzs fáján” (Lesznai, 1922, 109). A mennytől a földig érő isten is lehetne axis mundi, de ez az ószövetségi folytonosság megszakadt: „Nem a Tied a földnek népe / a föld nem zsámolya lábaidnak / Isten” (Lesznai, 1922, 109–110). Ha a föld, az óriás, az „ősi örök csecsemő” kinyitná a szemét, az tükörként funkcionálhatna, nem kellene a Gorgóra egyenesen ránézni, elég lenne közvetítőn keresztül. A félelmetes szörny a tükörben megszépülne: „Tükrözz titkos csudákat / rejtős, égi csudákat / földi tükörben” (Lesznai, 1922, 111). A föld azonban vak, a vak szem kitisztításához egy asszonyi ajak csókja kell. Sőt, egy asszony nem is elég, „asszonyi társak”-ra, segítőkre van szüksége (Lesznai, 1922, 113). Sok asszony összefogása kell ahhoz, hogy a Kisded, az Egy megszülessen. Mária alakja megújul és megsokszorozódik, az új istenfiú nem szűzi szeméremben fogan, hanem vágyban és szerelemben. A méhben növekvő magzat, az asszony duzzadó hasa is a menny felé növő dombbá lesz. A föld halmaira, de a dagasztott tésztára is hasonlít, s ezek mindegyike rokon az axis mundi motívummal: „S körünkben való-kenyérré dagad / a kerek világ.” (Lesznai, 1922, 114). A Kisded, az Egy, a lent nyíló rózsa lesz az a tiszta tükör, amelyben meglátható az Isten.

Lesznai kötetében az evangéliumi értékrend kifordul önmagából, visszafordul az ősi, pogány termékenységkultuszok világába, Mária khtonikus istennővé lesz, a szüzesség helyett a nemző, teremtő testiség lesz értékké, s a szüzesség kísértése az, amitől az ima segít megszabadulni:

„Ne vigy bennünket kísértetbe
Szüzességed vizével:
Mert párzó testek párolgó ízével
Kell öntözni a földet.”
(Lesznai, 1922, 121)

Jákob létrája is megjelenik olyan axis mundiként, mely nem teljesíti be a küldetését, hiszen nem lehet rajta álomban sem felmászni: „Mért hogy Jákób boldog létráján / Álomban sem szabad hágnom Feléd?” (Lesznai, 1922, 109) A hit szálfái világtengelyek: „Mennyország várát roppant felhők alá feszített / Hitünk szálfái támogatják!” (Lesznai, 1922, 117)

Világgerezd és lótuszlevél

A hit fogalma Lesznai kötetében több kultúrkörhöz köthető, a keresztény elemek mellett megjelennek az axis mundi képzetéhez is kapcsolódva a zsidó, buddhista, muszlim elemek is. Az axis mundihoz hasonlít a mozdulatlan Rajpoot14 is, hiszen tarkója a napig ér föl: „Válladra pipal-fának15 arany árnyéka hull / Aranyszín tarkód tükrén nevet a nap” (Lesznai, 1922, 66). A királyfi kapcsolatát a nappal az „arany” jelző sűrű előfordulása jelzi („arany homlokod”, „arany szemed”, „aranyszin lángod”, Lesznai, 1922, 66). A mozdulatlan Rajpoothoz című versben az ima lánc, melyre az imádkozó felfűzi az isteneket, Indrát, Shivát, Brahmát, Vishnut. A vers végén felbukkanó kép, a „világ-gerezd” egy olyan szőlő, melyből „világbor” készül, s mely az eget és a földet egyesíti:

„Mert a nap, meg a hold, meg a föld is
Egy-egy szem csupán a mámoros fürtön
S mindenik szemnek tavában istenek szeme nevet.”
(Lesznai, 1922, 68)

Axis mundiként funkcionálhat a mesebeli Mágneshegy is. Az egyik irányban ott a mélység, a lesüllyedés, mely a test vágyaiból fakad: „Gerjedt gyümölccsel, érett vérrel / Wak-Wak sziget a zölderü / Testem terhével elmerül” (Lesznai, 1922, 71). A másik irányban, fönt ott a kék égbolt, ahová a lélek tart: „Hiánytalan kék bolt derül: / Mennyország lótoszlevele” (Lesznai, 1922, 71). Wak-Wak egy fiktív, mesebeli sziget, melyet a 14. századi Kitab al-bulhan (Csodák könyve) említ (Carboni, 2013). A sziget a nevét a Wak-Wak fáról kapta, melyen emberi testek nőnek, tavasszal kezdenek növekedni, nyáron pedig Wak-Wak kiáltással hullanak le a fáról. Mozogni nem tudnak, mivel csontjaik nincsenek – miután lehullottak, elpusztulnak. Lesznainál ennek megfelelően a fán termő gyümölcsök nedve „érett vér”, a test hajójával együtt elmerülő, elsülylyedő Wak-Wak sziget a vágy országa. A Mágneshegy segíthet a vágyországból hazatalálásban, az elmerülés megakadályozásában, a lélek felemelésében. Így lesz a lélek „megtérő galamb”, „Allahnak szárnyas levele” (Lesznai, 1922, 71), miközben a Mágnes-hegy felfelé mered, a Mámor-sziget viszont el kell, hogy merüljön. A galamb biztosítja az átjárást a két szféra közt, „egy kóbor galamb” száll Vágyországból az öröklétbe: „S lelkem, boldog postásgalamb / Allah kezébe üdvözül” (Lesznai, 1922, 72).

Khtonikus-tellurikus elemek

A vád litániája című versben Jézus keresztje jelenik meg axis mundiként: „Egekbe nyíló szöges kereszted sudárát” (Lesznai, 1922, 92). Jézus maga is axis mundi: „Jézus, Remény fia / Mennyekbe szökkent földi virágszál” (Lesznai, 1922, 93). A címben említett „vád” a testi szerelem elutasítására, ég és föld összeborulásának vágyára vonatkozik. A föld női princípiumként jelenik meg, a beszélő khtonikus-tellurikus azonosulása a földdel a vád retorikájával kombinálódik: „Utad hiába tetted / Ha térőn nem borulsz rám / Én rám a buja földre” (Lesznai, 1922, 94).

A Földanya alakja még hangsúlyozottabb a kötet Töredék egy elfelejtett époszból című záró versében. A mitikus költemény, melyben a Földanya gyermeke beszél narrátorként, az álom örvényéből merül fel.

„Ha álom örvényét zuhanja pillám: Földanya hitt
Imádjam véle Urát, nemző Atyámat.”
(Lesznai, 1922, 129)

A világtengely két vége elválik egymástól, a Földanya és az égi Atya közt hiányzik az öszszekötő kapocs mindaddig, míg a Földanya ölén fogant kereszt axis mundiként fel nem nyúl az égig: „De valahol távol / A föld ölén / Arany barázda szakad, / Benne keresztfa fakad / S rohan az égig” (Lesznai, 1922, 146).

Összegzés

Lesznai alkotásaiban a világfa központi szerepű, de a mindenség tetejét és alját összekötő világtengely számos egyéb költői képben is megnyilvánulhat. A felemelkedés képei közül a fa és a hegy a leggyakoribbak, de előfordul a torony, a ház, az istenszobor, a szivárvány, a vessző képe is axis mundi szerepben. Az alámerülés képe a gyökér, a barlang, a sírgödör, ritkábban előfordul a vízbemerülés is. A tengely statikus képe a repülés, a szárnyalás motívuma révén dinamizálódik. Elvont síkon az axis mundi az ima útjában és a vers mennyet és földet összekötő szerepében is megnyilvánulhat. A világtengely-motívumok az elemzett kötetben kulcsfontosságúak, s gyakori jelenlétüket a szerzőnek a misztikához, az egzotikus kultúrákhoz való vonzódása mellett az emigrációban érzett otthontalanság, a gyökértelenség ellenpontozása is indokolhatja.

—

1 A tanulmány a Transzkulturalizmus és bilingvizmus 4. elnevezésű konferencián 2021. szeptember 9-én elhangzott előadás szerkesztett változata.

2 „A baloldal, mely politikailag és etikailag az enyém, szellemileg, nem egyes képviselőiben, de dogmáiban oly idegen tőlem, materialista, szimplista.“ (Lesznai naplóbejegyzését idézi: Vezér, 1979, 86)

3 „Az első királyok csak a nappalt töltötték a Földön; éjszakára visszamentek az Égbe. »Ezeknek az első királyoknak, regéli egy bonpo krónika, mind volt a homlokcsontjukon egy mu fénykötél, távoli (vagy feszes) kötél, halványsárga (vagy barna) színű. Haláluk pillanatában szétfoszlottak (mint a szivárvány), a lábuktól kezdve, és beleolvadtak a homlokcsont fénykötelébe. Ezután a mu fénykötél is visszaolvadt az égbe.«” (Eliade, 1998, 225) „…a mu kötélnek kozmológiai funkciója van: axis mundiként köti össze a Földet az Éggel” (Eliade, 1998, 226).

4 „Amikor kilencévesek lettek, és kilenc könyök szélesek, kilenc öl magasak voltak, fejükbe vették, hogy megvívnak az istenekkel. Feltették az Osszát az Olümposz tetejére, az Osszára meg a Péliont, és azzal fenyegetőztek, hogy a hegyek tetejéről már elérik az égboltot, meg hogy a tengert is hegyekkel fogják feltölteni, és szárazföldet csinálnak belőle, a földből meg tengert.” (Apollodórosz, 1977, 16–17)

5 „Rád a tejút laktató vályúja vár: / meríts belőle csillagcseppű Léthét” (Lesznai, 1922, 33).

6 Az egyiptomiaknál és a hinduizmusban a lótusz az újjászületés szimbóluma.

7 A hagyúl ige lehet a fakul szinonimája, de vonatkozhat a tűz kialvására is.

8 Meluzina mesei-mitikus alak és alteregó, bővebben lásd Polgár 2019.

9 „Két karom feszítem / Szálló feszületté / Én is arra szállok“ (Lesznai, 1922, 44).

10 „Lám derekam ismét sudáran mered a mennynek / Lám barna hajam borzolva bontja a szél / Lám ujjaim rügyre várva usznak a légben“ (Lesznai, 1922, 48).

11 „Keresőt nem köt kemény gyökér a földhöz / Nincs hazatérés. / Nem állhatsz többé egy sorban a tiszta jegenyesorral“ (Lesznai, 1922, 48).

12 „Ha igazunk van abban, hogy az Éva teremtése előtti »ádám« legfeljebb jelképesen lehetett hímnemű, akkor Éva megjelenése előtt csakis maga a kert lehetett szimbolikusan nőnemű. A mítoszok jellemző módon anyatermészetnek fogják föl a természetet, a Biblia előtti közel-keleti vallások eme nőalakot jelképező földistennő körül forogtak” (Frye, 1997, 240).

13 Lesznai négy gyermeke közül egy 1913-ban csecsemőkorában meghalt, a vers olvastán ez az életrajzi referencia is eszünkbe juthat (Lesznai, 2010, 491).

14 A szanszkrit rádzsaputra ’királyfi’ szóból. India egyik legnagyobb államának, Rádzsasztánnak harcosai a rádzsputok.

15 Szent fügefa (ficus religiosa), Bódhifa, mely alatt meditálva megvilágosodottá lett Buddha.

Felhasznált irodalom

Apollodórosz, Mitológia, ford. Horváth Judit, Budapest, Európa, 1977.
Carboni Stefano, The ‘Book of Surprises’ (Kitab al-bulhan) of the Bodleian Library, The La Trobe Journal, 2013, vol. 91, 22–34.
Eliade, Mircea, Vallási hiedelmek és eszmék története I. A kőkorszaktól az eleusziszi misztériumokig, Budapest, Osiris-Századvég, 1994.
Eliade, Mircea, Vallási hiedelmek és eszmék története III. Mohamedtől a reformációig. Budapest, Osiris, 1998.
Földes Györgyi, „Hogy engem lássál nézd meg kedves a kertet”: A női én és a metafizikai én Lesznai Anna lírájában = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág – Zsávolya Zoltán, Budapest, Ráció, 2009, 347–368.
Frye, Northrop, Az Ige hatalma. Második tanulmány a Biblia és az irodalom kapcsolatáról, Budapest, Európa, 1997.
Lesznai Anna, Eltévedt litániák, Bécs, Libelli-Verlag, 1922.
Lesznai Anna, Sorsával tetováltan önmaga: Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből. Szerk. Török Petra, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum – Hatvany Lajos Múzeum, 2010.
Polgár Anikó, Rebbenő tollruha, rügyre váró ujjak: Mítosz és női önkifejezés Lesznai Anna Meluzina-verseiben, Tiszatáj, 2019/7‒8., 112–120.
Török Petra, Formába kerekedett világ: Lesznai Anna művészete és hagyatéka a hatvani Hatvany Lajos Múzeumban, Hatvan, Hatvany Lajos Múzeum, 2001.
Vezér Erzsébet, Lesznai Anna élete. Budapest, Kossuth, 1979.

Tags: Polgár Anikó