Tóth Lilith Viktória versei

Hullám

1.

Felforrnak számban a szavak,
széttépik minden indulatom.
Nincs már bennem semmi,
te sem.
Elúsztál a kisütött zsírban,
leereszkedtél az aljára.
Saját haragod kened a kenyérre.

2.

Nézem őt, és tudom, félnem
kéne, mégsem megy.
Másnak kéne lenned neked is,
már nem követ az árnyékod.

Resonator

1.

Hallom az ablakból a hangod, elvegyül,
mégis tisztán szól.
Sületlenségeket beszélsz,
így kell lennie.
Eltakarod vele, amik voltunk.

2.

A cigim vége valahogy mindig édesebb,
de ezt csak ilyenkor veszem észre,
mikor még nem ittam eleget,
mikor még van vér a konyakban.
Ne aggódj, ezzel is csak a teóriádat igazolom.
A hangulatom szerint iszlak.

3.

Van valami éles közöttünk,
a fülemben az élvezeted, talán,
és a kés, amit a kezembe adsz, hogy vágjam.
Serceg a bőr, ahogy nyúzom a zsírról,
oldalra teszem, legtöbbször egy darabban.
Esztétikusan,
a bimbók még látszanak egy pillanatig,
a zsiger illata mámor,
még, kitörlöm a szememből az izzadságot.
Csak az első vágás nehéz,
eltalálni a megfelelő méretét a húsnak.
A kés mellett szalad el az élet,
mert minden, ami szabaddá tenne:
Lelkileg jól esik, de anyagilag nem.
Kimondom ezt hangosan, és meg is
bánom, mindenki nevet.
S minden rám zuhanó kacajban,
csak a mozdulat számít.
Nem akarom kihányni magunkat.

4.

Egy pillanatkép, a borítója ennek a könyvnek.
Ennyi az egész, ahogy az ágyra doblak,
és kétségbeesetten el akarok veszni,
hogy senki se találjon meg,
az illúzióbuborékot egy gyerek ne pukkantsa szét.

Kvantumfizika

1.

A bolygó letér a pályájáról, összeütközik egy másikkal
beleremeg az univerzum egy kis szelete
a részecskék összeolvadnak, és újra szét
már más ember vagyok

2.

Az érintés mozgat
olyan szaga van, amit nem tudok megnevezni
értelmetlenségek jönnek ki a számon
kérlek, magyarázd el, miért létezünk

3.

Nehéz úgy, hogy mindig máshol akarsz lenni
a valóság létezése: kétség
vagy önmaga az
mikor magad ellen fordulsz
én is te
ellened