György Norbert: Kacsuka éppen eldurrantja

(regényrészlet)

Nincs a porszívónál alattomosabb szerszám, gondolja a Kolbászrúgó, miután a Gizgazella néni kiadja az ukázt, hogy mikor igen, akkor jó, tehát hogy a Szeszkazánháznak úgy kell fénylenie, mint a Salamon tökének, és a Kolbászrúgó elképzeli, vajon hogyan fénylik a Salamon töke, és egyáltalán, ki a tököm az a Salamon, és vajon ez a Salamon mennyit vacakolhatott a porszívóval, mire elérte azt a kívánt hatást, hogy a tökei úgy fénylettek, ahogy azt a Gizgazella néni is elképzelte a Szeszkazánházzal kapcsolatban. A Kolbászrúgó ekkor azonnal kétségbeesik, és azt gondolja, hogy ő egy ilyen horderejű feladat elvégzésére a priori képtelen, mert először is, már elnézést, de nem fogja egy porszívócsővel fényesíteni a tökeit, bár hallotta, hogy a Bornyú Finő például kipróbált már ezt-azt, de a Finő egy másik level, mondja a Kolbászrúgó, és a Finőtől meg a veszett bandájától félni kell, majd hozzáteszi, hogy ebben a porszívós projektben nem a Finő, és a Finő fenegyermekeskedésének a gondolata a legveszedelmesebb, nem alábecsülve, természetesen, egy a Finővel és a veszett bandájával való konfrontációval járó esetleges következményeket, hanem maga a por szívózásának intézménye.

Képzeljük csak el, képzelte el a Kolbászrúgó, már maga a mozdulatsor, amivel előbányászszuk a sarokból, vagy a szekrényből, vagy az ágy alól, ha elég magas és elég régi ágyunk van ahhoz, hogy egy porszívó elférjen alatta, szóval már maga e mozdulatsor is fölöttébb problematikus, és e mozdulatsort már végiggondolni is fárasztó egy Kolbászrúgó számára, nemhogy kivitelezni. Mert mi történik: először is le kell hajolni, hogy egyáltalán szemkontaktusba kerülhessünk az alattomos szerszámmal, és hát a francnak sem akarózik megalázkodni, másrészt, attól hogy szemkontaktusba kerültünk a porszívóval, az még nem fog önszántából kimászni az ágy alól, és nem fogja azt mondani, hogy itt vagyok, kedves kis Kolbászrúgó barátom, rendelkezz velem és használj legjobb belátásod szerint. Nem bizony. És itt kezdődnek a valódi bonyodalmak, mert ennek a nyüvesnek még csöve is van, igen, az a cső, amivel a port szívja, aztán elraktározza az ő pöpec porszívótestében, és ha mindez még nem volna elég, akkor gondolj csak arra, mondja a Kolbászrúgó, s közben valóban erre gondol, hogy ott van még, ördög tudja, mi célból, az a pörölycápák elülső úszójához hasonlatos bigyó is, ami derékszögben van rácsusszantva e por szívására rendeltetett cső végére, és ez így már elmondva is borzalmas, és ilyenkor mindenki pontosan átérezheti egy Kolbászrúgó kínját-baját, jelesül, hogy már az is miféle megpróbáltatásokkal jár, hogy egy ilyen démoni masinát egyáltalán előhúzzon valaki egy lejárt szavatosságú, termeszrágta ottomán alól.

Mert a Szeszkazánházban a Gizgazella néni által nagy műgonddal berendezett, de használaton kívül álló helyiségében csupa ilyen lejárt szavatosságú vicik-vacakok voltak mindenfelé: a sarokban saroklámpa, a szekrényen egy maszatos tükör, amely tükör persze annyira azért nem volt maszatos, hogy a Kolbászrúgó ne pillanthassa meg benne annak a másik, e tükör síkja mögött ácsorgó Kolbászrúgónak a tanácstalanságát, de a tükrön innen álló Kolbászrúgónak ez egyáltalán nem szegte kedvét, hogy továbbra is a porszívózás embert próbáló küldetése, és e küldetés beteljesítésének lehetetlensége fölött elmélkedjen, közben nem feledkezve meg arról az egyszerű tényről sem, hogy az ominózus szerszám még mindig az ágy alatt hever.

Mikor igen, akkor jó, mondta a Gizgazella néni, amikor a Kolbászrúgó kezébe nyomta a szappanos vízzel teli vödröt és a felmosórongyot, s hogy odafigyelni ám a részletekre is, tette hozzá, hát persze, hogyne, természetesen, mondta erre a Kolbászrúgó, különös tekintettel a molyokra, hogy odafogok, mert a Gizgazella néni erre külön felhívta a Kolbászrúgó figyelmét, és mert a Gizgazella néni is egy olyan moly, aki önmaga fejében lakozik, és ezt a fejet rágja belülről már egy jó ideje, következetesen és reménytelenül. A Gizgazella néninek tehát fölöttébb fontos, hogy mindenütt rend legyen: e kobakon kívül, ami itt a Szeszkazánházat, illetve, annak egy használaton kívül álló szobáját jelenti, és ugyanúgy e kobakon belül, ami jelentsen bármit is ebben az esetben.

A Kolbászrúgó fejében viszont most egészen más gondolatok cikáztak, olyanok például, hogy bele tudna-e szeretni egy porszívóba, és ez nem csak egy afféle légből kapott ötlet volt a Kolbászrúgó részéről, de nem ám, mert a Kolbászrúgó perpillanat úgy érezte, hogy szinte bárkibe és/vagy bármibe szerelmes tudna lenni, mert volt ő már szerelmes egy búvárszivattyúba is, például, amit a zabiédesapja hozatott a házhoz azzal a céllal, hogy a kerekeskútból kibúvárszivattyúztassa a vizet, és ez a szerelem sem indult zökkenőmentesen, mert a Kolbászrúgó ezt az egész szivatytyúzást úgy képzelte el, hogy egy traktor jön el egy ciszternás kocsival, és hogy azok fognak szivattyúzni, mert a Kolbászrúgó ekkoriban, természetesen, a traktorba és annak ciszternás kocsijába volt szerelmes, és kimondottan csalódott volt, amikor kiderült, hogy se traktor, se ciszternás kocsi nem lesz, és e csalódásból fakadó rosszérzését szóvá is tette a zabi édesapjának, akinek ekkor nyilván az összes közül ez volt a legkisebb gondja, így különösebben nem foglakozott a Kolbászrúgó érzelmi világával. És amint ez hamar kiderült, a Kolbászrúgó zabiédesapja nagyon jól tette, hogy nem foglakozott zabigyermekének lelkivilágával, mert amikor a Kolbászrúgó megpillantotta a búvárszivattyút, azonnal feledte a traktort és a ciszternás kocsit, mint ahogy most sem igazán marcangolják már a búvárszivattyú iránt korábban viseltetett gyöngéd és kétségbeesett érzelmek, mert életében hirtelen megjelent a porszívó.

Elbóbiskoltam, mondta a Kolbászrúgó, miután előbb félálomban, majd néhány bizonytalanul lebegő másodperc után a valóságban is érzékelte a Gizgazella néni határozott böködését a bicepsze, de úgy is mondhatnánk, a felsőkarján lerakódott zsírképződmény tájékán, és végre kinyitotta a szemét. Aztán e nyitottnak tetsző szemekkel előbb azt látta, hogy a Gizgazella néni olyan furcsa arcot vág, ami itt feltehetően azt jelenti, hogy különösebben nem repes az örömtől, majd némi hunyorgás és pislogás után a szekrénybe épített maszatos tükörben már azt is látta, amit a Gizgazella néni láthatott, miután benyitott a Szeszkazánház e használaton kívül álló szobájának ajtaján, nevezetesen, hogy a Kolbászrúgó répafejével a karfára bicsakolva egy termeszrágta ottománon hever valami bizarr, természetellenes pózban, miközben húsos ajkai közt keskeny erecskében szivárog a nyáladék.

—

*      A szerző a kézirat elkészítése idején a Kisebbségi Kulturális Alap alkotói ösztöndíjában részesült.