Petneki Noémi: Lengyel női szerzők VII. – Anna Świrszczyńska (1909–1984)

 

Galaxisok nevetése

 

Kevés olyan költő akad, akinek egy Nobel-díjas pályatársa külön kis könyvet szentel, és angolra fordítja a verseit. De még ez a pályatárs – Czesław Miłosz – sem volt képes teljes egészében átérezni és ismertetni a költészetét. Mert Anna Świrszczyńska alkotói univerzuma folyamatosan változott, és nemegyszer olyan témákat ölelt fel, melyeket a kortársai értetlenül fogadtak, és amelyek csak az utóbbi években kerültek igazán a köztudatba.

 

Írásaiban és interjúiban sokat elárult az életéről. Apja, Jan Świerczyński festő monumentális művészetének élt, amely nem vitte sikerekre, ezért nem túlzás azt mondanunk, hogy a család nyomorban tengődött. Anna azért is ment a varsói képzőművészeti főiskola helyett lengyel szakra, mivel az ő festékeire, vásznaira már nem lett volna pénze a családnak. Képzőművészeti ismeretei azonban előnyére váltak. Korai verseiben óriási szerephez jut a képiség. Fontos jellemzőjük még a groteszk, a szó minden értelmében: a reneszánsz groteszk díszítményekre, faliszőnyegekre emlékeztetnek, amelyeken együtt szerepelnek a növények, gyümölcsök, állatok és szatírok. Kortársainál – így a vele pontosan egyidős Radnóti korai verseiben – a futurizmussal és szürrealizmussal keveredett az újklasszicizmus, másokra a neokatolicizmus hatott. Świrszczyńska ebben a kavalkádban egészen egyéni hangot talált: a futurista elemeket nála nemcsak mitológiai és bibliai staffázs, hanem késő középkori nyelvi elemek egészítik ki. Egészen különlegesek a 15. századi lengyel nyelvemlékeket továbbgondoló versei, vagy az a hosszabb prózaverse (Wieczór przed gospodą – Este a kocsma előtt, 1936), amelyben Rabelais és családja mellett feltűnnek egy misztériumjáték színészei, és a halál felett győzelmet ül a földi lét öröme. Tadeusz Boy-Żeleński kiváló fordításának köszönhetően Rabelais a korban igen népszerű volt Lengyelországban. Bahtyin is valószínűleg ugyanebben az időben kezdte írni a François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája című munkáját, bár csak jóval később adhatta ki könyv formájában. Mindenesetre az Este a kocsma előtt és az orosz kutató karneválelmélete nagyban rokon egymással.

A harmincas években Świrszczyńska a baloldali szellemiségű Lengyel Pedagógus Szövetségnél (Związek Nauczycielstwa Polskiego) dolgozott, és gyermekirodalommal foglalkozott. 1939-től a német megszállók mind a lengyel oktatást, mind a kulturális életet felszámolták, ezért a költő sok más lengyel értelmiségihez hasonlóan bolti eladóként, pincérként, kórházi takarítóként dolgozott, közben pedig konspiratív kiadásokban jelentette meg műveit. Így érte a varsói felkelés. Mivel a várost a nácik porrá rombolták, a háború után sok más varsói irodalmárhoz hasonlóan Krakkóba költözött. A híres Írók Házában, az ul. Krupnicza 22-ben kapott lakást, ahol körülbelül száz író és költő lakott Szymborskától Mrożekig. Negyvennégy évesen házasságot kötött egy nála 14 évvel fiatalabb színésszel, és lánya született. Megélhetésük terhe elsősorban rá hárult, sőt szüleiről és apósáról is gondoskodnia kellett. Ezért rengeteg drámát, rádiójátékot, gyermekkönyvet írt. Verseskötetet csak az „olvadás” után, 1958-ban adott ki. Ekkor próbálkozott meg először háborús élményei feldolgozásával. Prózaverseit Miłosz fényképekhez hasonlította, a mi szemünk előtt azonban úgy jelennek meg, mint a korunkban népszerű, negyed- vagy félperces videók. Így látjuk a költőt – a sebesültkórház mindenesét –, ahogy hajnalban magára húzza a pokrócot, amely alatt a héten már négyen meghaltak, de tudja, hogy mindjárt fel fogják kelteni. Vagy az égő gettóban az anyát, aki rájön, hogy hiába menekül, és először a kisbabáját dobja le a tetőről, majd utána ugrik. A Háború címet viselő ciklus letisztult stílusban, drámai tömörséggel igyekszik közölni az elmondhatatlant.

Świrszczyńska következő, 1967-es kötete, a Czarne słowa (Fekete szavak) afrikai stilizációban készült. Aktualitását az ún. kongói válság adta, amely például Weöres Sándor költészetében is megjelent (Lumumba vére). De akkor sem tévedünk, ha Radnóti afrikai átköltéseire asszociálunk, noha Świrszczyńska „afrikai versei” jóval egyszerűbbek, letisztultabbak azoknál. (Radnóti átköltései közül egy rokon igazán a lengyel szerző verseivel, Az anyák a kicsi gyerekekért élnek kezdetű.) A Fekete szavak az élet és halál, a munka, a szenvedés és főleg a női sors köré épültek. Az asszony a világ n*ere – énekelte John Lennon, ám csak öt évvel Świrszczyńska kötetének megjelenése után.

Az Írók Házáról rengeteg anekdota kering, de drámai történetek is játszódtak a falai között. Świrszczyńska férje, Jan Adamski itt ismerkedett meg Halina Poświatowskával, akit szintén egyre nagyobb elismerés övez a mi korunkban. A fiatal költő Amerikából költözött haza, ahol életmentő szívműtétet végeztek rajta, majd egyetemre járt Massachusettsben. Szerelmi viszonyba kerültek Adamskival, ám Poświatowska állapota ismét romlott, és 1967-es varsói műtétjét már nem élte túl. Adamski végül mégis úgy döntött, hogy elhagyja a családját.

 

 

Az érzelmi megrázkódtatás ellenére Świrszczyńska végső soron felszabadult. Rövid időre ő is egy jelentős költőhöz, a nála szintén jóval fiatalabb Tadeusz Różewiczhez került közel, majd megismerkedett a férfival, akihez legszebb szerelmes verseit írta. 1972-ben megjelent kötete forradalmi volt. A címe – Jestem baba – komplexitása miatt nehezen fordítható. A baba szó jelenthet vénasszonyt vagy boszorkányt (vasorrú „bábát”), lehet a „nő” szó pejoratív szinonimája, de a népi szóhasználatban nem más, mint a nő, az asszony megnevezése. Świrszczyńska a kifejezés összes jelentésárnyalatát felhasználja. Az egyszerű nők szócsövévé válik, akiknek a hangját nem hallja a társadalom. Lecsupaszított, tömör versekben jelentíti meg a parasztasszonyt, aki zihálva dolgozik, zihálva szül és hal meg; vagy a családon belüli erőszak áldozatait, az ittas férfiak partnereit, feleségeit, kislányait. A költő közszereplőként is kampányolt az alkoholizmus ellen, és olyan megoldásokat javasolt, melyeket a kortársai kinevettek, ma azonban sikerrel alkalmaznak egyes országokban.

A kötet címe a reclamation (reappropriation) fogalmát is kimeríti, amelynek lényege, hogy egy megbélyegzett csoport a dehonesztáló nevet alkalmazza magára, hogy megszelídítse és visszanyerje a szót, mindezzel együtt saját identitását. A baba szó az idős nők, és általában a nők csúfneve? Świrszczyńska felvállalja ezt is. És felvállalja az érett nő szerelmi és szexuális boldogságát, melyet a környezet szintén megbélyegez.

 

Hatvanéves. Élete
legnagyobb szerelmét éli.

Kézen fogva sétál kedvesével,
ősz hajuk lebben a szélben.

A kedvesétől azt hallja:
– Gyöngyszínű a hajad.

A gyerekeitől meg:
– Vén hülye vagy, anya.

(Największa miłość – A legnagyobb szerelem)

 

Egy későbbi versében az emberek csodálkozása már nevetéssé, majd elfogadássá válik (Biegam po plaży – Futok a tengerparton). Świrszczyńska lírai énje tudja egyébként, hogy kívülálló, ezért is kerül közel a társadalom perifériájára szorult nőkhöz, például egy koldushoz:

 

beszélgettünk, ugyanolyan
volt belül, mint én,
ugyanaz a fajta,
azonnal megéreztem,
ahogy a kutya kiszagolja

a másik kutyát.

(Taka sama w środku – Belülről ugyanolyan)

 

A Jestem baba kötetben helyet kapott a szülés és az anyaság témája is. A kórházi szülés traumaként jelenik meg, az újszülött iránti érzések nem kompatibilisek az anyai boldogság idealizált mítoszával.

A letisztult versforma, amelyet Świrszczyńska a női traumák tematizálása során dolgozott ki, lehetővé tette, hogy harminc évvel a varsói felkelés után ismét visszatérjen az ott átéltekhez. Stratégiája ugyanaz volt, mint Różewiczé, aki szintén egyszerű szavakkal, pátosz nélkül – a „költőietlen költészet” nyelvén – írt a legbrutálisabb valóságról. A Budowałam barykadę (Barikádot építettem, 1974) kötet a Háború-ciklushoz hasonlóan rövid, drámai jelenetekből áll. Tizenkét, tizennégy, tizenöt éves gyerekek halálát látjuk: a tehetséges diáknak „nem tanították a lengyelórán, / hogyan kell szemen lőni a másik embert”, a cserkészlány utolsó kívánsága, hogy a bajtársai hozzák el neki a szép ruháját, amelyet nem volt hová felvennie. De megjelenik az orvos és az anya is, akik nem mernek elmenni a haldoklóhoz, hiszen útközben őket is lelőhetik. Vagy a nő, aki megvárja, amíg a másik nő meghal, hogy ellophassa a dollárjait. „Imádkozott: Ments meg, Istenem. / És Isten megmentette.”

A következő kötet a Szczęśliwa jak psi ogon (Boldog, mint a kutya farka, 1978) címet viselte. A kutya ismételt szerepeltetése nem véletlen. A szerző vegetáriánus volt, sors- és létközösséget érzett az állatokkal. Ezt fejezte ki már korábban a Jestem kocicą (Anyamacska vagyok) című versében, vagy A tehén apoteózisában (Apoteoza krowy):

 

A lelkem emlékszik még arra,
hogy szőre volt. (…)
Hiányérzetem négy
lábán futok a tehén
elvesztett bölcsessége után.

 

A címben megjelölt boldogság forrásai a hétköznapi örömök – például az eperevés. A versek alanya túláradó hálával ír ezekről. Ha azt állítjuk, hogy a tudatos jelenlétet gyakorolja, nem járunk messze az igazságtól. A szerző valószínűleg ismerte a meditációs technikákat, hiszen jógázott is. Több versét a fejen állás élményéről írta. A kötetet átszövi a nevetés motívuma. Az egyik vers hőse azt mondja, hogy ha abbahagyná a nevetést, hallaná „a galaxisok nevetését”. Egy másiké – hogy lezuhanna a szakadékba.

Mert az ember nem írja ki magából és a pozitív érzelmek tudatosításával sem számolja fel a szorongást, amely több Świrszczyńska-mű fő témája, igaz, mindig önirónia párosul hozzá (Gramofon grozy – Borzalomgramofon, Wieczór autorski – Író-olvasó találkozó). A költőnek a gyermekkorát sem lehetett könnyű feldolgoznia. Talán ezért is hagyta élete legvégére ezt a témát – a szüleiről szóló versciklusa csak posztumusz kötetében jelent meg, ahol barátja haláláról és saját életének közelgő végéről is ír.

Świrszczyńska idézett versei nagyon egyszerűnek tűnnek, mégis átmentette beléjük – csak rendkívül sűrített és letisztult formában –  korábbi témáit és eszközeit, sőt a korábbi költők örökségét is. Emlékszünk még Maria Konopnicka kozmikus szülés-metaforájára? A kor irodalmában egyedülálló témafelvetését Świrszczyńska viszi tovább a Kobieta mówi rodząc świat (A világot szülő nő mondja) című művében: „szerveimből / robban ki a világ, (…) kezdetek óceánjait / szülöm, erők / árvizeit…” Az európai irodalomra pedig feminista nézőpontból tekint, például a Szekspir. Poskromienie złośnicy (Shakespeare. A makrancos hölgy) című versében, ahol a „huszadik századi férfiak tapsolnak” a lánysorsával szembeszegülő lányt korbácsoló színésznek. Anna Świrszczyńska minden bizonnyal elégedetten nézne egyes mai Shakespeare-adaptációkat, például a National Theatre Live Szentivánéji álom produkcióját, ahol Titánia játssza Oberon szerepét.

Czesław Miłosz a német megszállás óta ismerte Świrszczyńskát, akinek egy versét az általa szerkesztett konspiratív antológiában is megjelentette. Évtizedekkel később az emigrációba került költő-írót lenyűgözték pályatársa érett kori művei. Angolra fordította, és Anna Swir néven adta ki Świrszczyńskát (a „świr” szó lengyelül bolondot jelent, ez volt a női szerző konspiratív álneve a háborúban, és humorérzékének köszönhetően bele is egyezett ebbe a praktikus megoldásba). A Nobel-díjas alkotó Świrszczyńska halála után írta meg a Jakiegoż to gościa mieliśmy (Micsoda vendégünk volt, 1996) című, képekkel és idézetekkel együtt nagyjából száz oldalas esszéjét. Świrszczyńska népszerűsítése terén elévülhetetlen érdemeket szerzett éleslátásával és alkotói, „belső” irodalomismeretével hibátlanul rámutatott költőtársa legfontosabb témáira. Ami a könyvecske olvasásának élvezetét rontja, az a nőre mint egészen más lényre tekintő „hím” látásmód (ezt a szót maga Miłosz használja). Mi több: a szerző feleslegesen hasonlítja Świrszczyńskát olyan irodalmi nőalakokhoz, akikhez valójában semmi köze nincs. Egyes megjegyzései pedig egyenesen komikusak: például, hogy a Második madrigál című vers (Prae folyóirat, 2021/1.) zárlata („Szerelmes éjszaka, veled: / hatalmas barokk csata / kettős győzelemmel) „nyugtalanító”, mert – csodálkozik  –, mi az, hogy a szex nem egyetlen közös orgazmusban teljesedik ki, hanem a partnerek külön entitásként élik meg a kielégülést? Néha azonban még az ő huszonöt évvel ezelőtti megállapításaitól is visszafelé lépegetünk. Świrszczyńskának ugyanis vannak olyan erényes népszerűsítői, akik teljességgel kihagyják a munkásságából mindazt, ami a szexualitáshoz kapcsolódik. Azok a kutatók viszont, akik a testiség témájára összpontosítanak, vagy nem igazán érdekesen, vagy épp ellenkezőleg, szenzációhajhász módon írnak róla, nem veszik észre a szélesebb összefüggéseket, és ismét csak vékony metszeteket láttatnak Świrszczyńska világából.

Az ilyen értelmezésekkel szembehelyezkedve idézi Joanna Mueller költő, Anna Świrszczyńska egyik legfigyelmesebb hallgatója a Przestrzeń (Tér) című verset. Álljon itt is figyelmeztetésképpen, hogy mi se próbáljuk felcímkézni ezt az izgalmas költészetet.

ne bútorozzatok be,
ne állítsatok belém semmit.

Se nevet, se nemet, se kort,
se az emberi
fajhoz tartozást.

Tér vagyok,
mindentől szabad.

 

*   *   *

 

Véget ért a Lengyel női szerzők című sorozat. Nem lehetett teljes, és nem juthatott el korunkig, hiszen kezdettől fogva az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a nőknek ítélt két lengyel irodalmi Nobel-díj előzményeire, vagyis arra, milyen különleges szerepet játszottak a nők a 19–20. századi lengyel irodalomban. E sorok írója boldog lesz, ha a sorozat hősei iránti érdeklődés növekedni fog a magyar kultúrában, az pedig külön örömére szolgálna, ha írásai inspirálóan hatnának másokra, akik más irodalmak női szerzőiről alapos, mégis közérthető esszéket jelentetnének meg a jövőben.

 

Petneki Noémi (1978, Budapest)

Fordító. Az ELTE latin és lengyel szakán szerzett diplomát, doktori tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen végezte. Fontosabb fordításai: Latinitas Polona. A latin nyelv szerepe és jelentősége a történelmi Lengyelország kora újkori irodalmában, Reciti, 2014; Olga Tokarczuk: Bizarr történetek, Vince Kiadó, 2018; Chopin levélrészletei és egyéb lengyel források (Alan Walker: Chopin. Ford. Fejérvári Boldizsár, Rózsavölgyi és Társa, 2020), Bolesław Leśmian és más lengyel költők versei (1749, Versum, Irodalmi Szemle stb.). Krakkóban él, most újra blogot ír a város történeti és kulturális érdekességeiről (facebook.com/KrakkoBlog). Portréját Piotr Szewczyk készítette.