Forgács Péter: A lány, akinek bolygók vannak a fejében 7.
Jens Mattke felvétele
Csépányi Réka:
HOLDLÓ
- június 25.
Drága kisfiam, Plútó, vajon mikor szólalsz már meg, lassan hároméves leszel, és még egy „mama” sem hagyta el a pici szádat. Harmadik éve vagyunk összezárva ebben a lakásban, pontosan azóta, amióta a világon vagy, és tudod, mennyire szeretlek, te vagy számomra a lefontosabb a világon, de már nem bírom sokáig ezt a riasztó némaságot. Kérlek, szólalj meg, mondj valamit, bármit, elég egy rövidke szó, hallani akarom a hangod, hallani akarom, mert egyébként beleőrülök ebbe a csendbe.
A doktornő azzal nyugtatgat, hogy nincs ok pánikra, a vizsgálatok alapján az értelmi fejlődésed átlagon felüli, kicsit kevesebbet sírsz és nevetsz, mint a veled egykorúak, de majd ez is megváltozik, ha kinyílsz a világ felé. Múltkor megkérdeztem anyát, én milyen kislány voltam háromévesen, azt mondta, olyan, mint általában az egyke gyerekek, akik a szüleikkel töltik az idejük nagyrészét, szóval, amolyan kisöreg voltál, mondta nevetve anyám, ki nem állhattad a játékbabákat, a babaházat, kizárólag a legó érdekelt és a könyvek. Hatalmas, csodálkozó szemekkel hallgattad a felnőttek beszélgetéseit, tele voltál meghökkentő kérdésekkel, amelyeket igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint megválaszolni.
Szegény Plútó sokszor tölti egyedül az időt, a doktorimat írom, közben ellátom a háztartást, főzök, mosok, takarítok. Dávid alig van otthon, állandóan szolgálati utakra jár, sokszor több napra, van, amikor külföldre kell utaznia, szóval, rá nemigen számíthatok. Ha az egyetemi munkámmal foglalkozom, Plútó általában ott ül mellettem és a másik laptoppal játszik. Vagyis hát, furcsa ezt így leírnom, de inkább kutat. Megtanítottam őt az egér használatára, azóta egyfolytában kattintgat, általában a csillagászati oldalakat böngészi, áhítattal nézegeti a Hubble által készített fotókat, és olyan sokáig időzik némelyik kommentárral ellátott kép mellett, hogy néha már az a gyanúm, hogy tud olvasni. Most is itt ül mellettem a másik laptop előtt, és valami űrjárművet tanulmányoz – és még nincs hároméves!! Rémisztő! Képtelenség őt eltántorítanom a géptől. Mi lesz belőled, kisfiam? KI VAGY TE, PLÚTÓ??? (megyek főzni)
- július 12.
Végre üdülünk! Együtt a család, mármint mi hárman, a szüleim nem vállalták a tunéziai repülőutat. Itt minden csodálatos, a tenger, a homokos part, a szálló! Ránk fér egy kis környezetváltozás.
- július 15.
Harmadik napja vagyunk itt, de úgy látszik, annyira elszoktunk az együttléttől, hogy ma már össze is vesztünk Dáviddal. Képtelen kikapcsolni a mobilját, még Afrikából is az üzleti partnereit (vagy ki tudja, kiket?) hívogatja, egyfolytában ingerülten válaszol, legszívesebben hagynám az egészet a francba és utaznék haza! Csakis Plútó az, aki miatt visszafogom magam és nem borítom ki a bilit, szemmel láthatóan irtózatosan élvezi a partot, szinte minden egyes homokszemet külön-külön megvizsgál, nyalogatja a tenger vizét, kagylókkal játszadozik, szóval sokkal felszabadultabb, mint otthon, többször mosolyog, nem az a kis komoly tudóspalánta. Habár esténként, amikor kiülünk az erkélyre, olyan összpontosítással figyeli az égboltot, mintha keresne ott valamit. Aztán Dávidot újra és újra felbosszantja, ha nem válaszol neki (hiszen még most sem beszél), és elkezd engem hibáztatni azzal, hogy biztosan nem foglalkozom vele eleget. Sőt, enyhén alkoholmámoros állapotában volt pofája kijelenteni, hogy még abban sem biztos, hogy Plútónak ő az apja, hiszen egyáltalán nem is hasonlít rá, ami egyébként furcsamód igaz, de ettől függetlenül nyakon öntöttem őt egy pohár borral, aztán faképnél hagytam a gyerekkel, tanítsa meg ő beszélni, ha olyan okos, aztán majd ő elmondja neki, ki az apja. Nem tudom, mi lesz velünk, ha ez így folytatódik.
- augusztus 25.
Tegnap volt a születésnapunk. Plútó három, én huszonhét éves lettem. Dávid igyekezett kitenni magáért, elhalmozott bennünket ajándékokkal, mintha ezzel enyhíteni tudná a hétköznapi magányunkat Plútóval. Habár ő nem nagyon hiányolja az apját, néha még én is fölöslegesnek érzem magam otthon, amikor elmélyed a maga kis világában, motyog, lapozgatja a könyveit, újabb és újabb oldalakat nyit meg a világhálón. Egyre inkább az az érzésem, hogy keres valamit, mintha nem érezné otthon magát nálunk, nem is tudom, néha olyan rejtélyesen viselkedik. Amikor például Dávid kitette az asztalra az ünnepi tortát, feltérdelt a székén, és olyan csodálattal nézte, de nem a csillagszórót, hanem a tortamázat díszítő apró marcipán csillagocskákat (a Csillagoség-torta az én ötletem volt), aztán amikor elégett a csillagszóró, ujjacskájával az egyik csillag felé bökött, és mintha egy hang hagyta volna el a száját, de bevallom, lehet, hogy csak képzelődtem. Talán azt mondta: rossz. Vagy valami ilyesmit. Hallottátok? Megszólalt, kiáltottam örömömben, de a többiek közül senki más nem hallott semmit, annyira halk volt, ha egyáltalán elhangzott valami. Egyébként is, miért lett volna élete első szava az, hogy ROSSZ, amikor még meg sem kóstolta. Istenem, ez a kétségek közti lebegés lassan kikészít.
- augusztus 26.
Megtörtént a csoda! Plútó beszél! Újra kettecskén maradtunk otthon, és a szokásos módon, egymás mellett ülve ki-ki végezte a maga munkáját. Egyszer csak Plútó mint a születésnapján, ujjával rámutatott az egyik csillagra a képernyőn: Rossz! Mi rossz, kisfiam, kérdeztem gyanútlanul, s csak amikor újra megismételte, akkor kapcsoltam, hogy PLÚTÓ BESZÉL!!! Most tökéletesen érthető volt, amit mondott, szinte megborzadtam a meglepetéstől! Eszelősen öleltem magamhoz, és miközben csókolgattam az arcát, egyre csak kérleltem: beszélj, Plútó, mondj még valamit. Erre komoly tekintettel a szemembe nézett, majd újra a monitorra mutatott: Rossz! Egy csillag volt a képen, talán inkább fantáziarajzon, alatta ezzel a szöveggel: „Az Európai Déli Obszervatórium La Silla-i megfigyelőállomásán működő 3,6 m-es távcső spektrográfjával dolgozó kutatócsoport új bolygót fedezett fel egy közeli csillag körül. A tőlünk 11 fényévre lévő, Ross 128 jelű vörös törpecsillagot a Földhöz hasonló tömegű bolygó 9,9 nap alatt kerüli meg. A mérések szerint a bolygó a csillag lakhatósági zónájában kering, vagyis a felszínén a Földhöz hasonlóan enyhék lehetnek a hőmérsékleti viszonyok. A Ross 128 a legnyugodtabb olyan közeli csillag, amely lakhatósági zónájában ismert bolygó kering.” Majd leesett az állam. Akkor tehát nem rossz, hanem Ross! Érintőlegesen a doktorimban is foglalkozom az exobolygók vizsgálatának módszertanával, sőt már a Ross-ról is hallottam, de mi köze ehhez az én kis Plútómnak? Óriási barna szemével, szinte áhítattal bámulta a fényes égitestet. Kikészít ez a gyerek.
- szeptember 7.
Rengeteg dolog történt az előző bejegyzésem óta eltelt tíz nap alatt. Plútó beszédkészsége rohamléptekkel fejlődik, a születésnapja előtt el sem tudtam volna képzelni, hogy egy-két hét múlva kerek mondatokkal fejezi ki magát, ráadásul annyira választékos szókinccsel, hogy csak ámulok-bámulok. Hihetetlen, mire képes az emberi agy. Persze, azért nem minden fenékig tejfel, nem vált szószátyárrá, ami valójában nem is baj, inkább az furcsa, mennyire monotematikusan nyilvánul meg. A mindennapos dolgokra egyáltalán nem fecsérli a szavakat, továbbra is kizárólag a számára fontos, elméjét izgató kérdések foglalkoztatják, mint például a vörös törpecsillag körül keringő Ross 128-b bolygó, amelyet nemes egyszerűséggel csak Kuckónak hív. Tegnapelőtt találtam az ágya mellett a szőnyegen egy rajzot, amin a Kuckó látható, mondjuk madártávlatból. Megmutattam a rajzot apámnak, aki elismerően bólintott, és azt mondta, szerinte Plútó rendkívüli képzelőerővel rendelkezik, aminek majd biztosan hasznát veszi az élete során. Nem is tudom, mit gondoljak erről…
- szeptember 20.
Félek.
Tegnap délután, amíg Plútó szunyókált, gondoltam, rendet rakok a fiókokban. A sok irat, számla, fényképalbum és szerződés között ráakadtam Dávid határidőnaplóira. Valami kattant bennem. Számolni kezdtem, visszafelé: 2010. augusztus 24. mínusz 9 hónap, az 2009. november 24. Lázasan nyúltam a 2009-es noteszért, úgy lapoztam benne, akár egy eszelős. Október, november, aha, itt van! A hónap utolsó két hetéhez érve döbbenten meredtem a hosszú nyíllal áthúzott duplaoldalra: nov. 15. – nov. 30. Szakmai továbbképzés, London. Meghűlt bennem a vér. Akaratlanul is a kiságyában édesdeden alvó Plútóra vetült a tekintetem, és mint akkor, most is rettegve kérdezem önmagamtól: de hát akkor hogyan?
Félek.
Forgács Péter (Párkány, 1963)
Író, tanár, válogatott szintű levelezési sakkozó, keresztrejtvény-szerkesztő. 2013-ban elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát, majd Háy János és Turczi István írószemináriumait látogatta. 2014-ben megnyerte a Zeusz Papucsa irodalmi pályázatot, 2015-ben az Európa Könyvkiadó Nabokov és én pályázatát, 2016-ban ő kapta a Pegazus irodalmi pályázat védnöki különdíját, 2017-ben az Arany Opus Díjat. Az első Álljon meg egy novellára! pályázat döntőse, közönségdíjasa. 2018 végén megjelent Szuperhold c. novelláskötete és Fadrusz c. kiskamaszoknak szóló könyve. A Szuperhold 2019-ben a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díj Top 10-es listájára került. Portréját Forgács Ádám készítette.