Lukács Flóra versei

Urbantristesse felvétele

Humusz

Megnyúzott kerub az ajtó-
keretben, kontraposztban áll.
Vállára vetve a bőre, kezében
nyúzókés. Szégyelli és mutatja
magát. Átizzadt, mocskos matrac
helyett szétporladt kaktuszlevelek
puha humuszában fekszem,
ezt képzelem. Fejemet pántok
szorítják, tarkószíj, homlokszíj,
orrszíj, állszíj. Kit jelöl talpam
előtt a lázlap? A fehérre meszelt
szoba rácsain, saját lélegzetem
páraködén át nézem végig,
ahogy új lombot növesztenek
a fák a Gömb utcában.

Plüschow

Egy gorgó vádolt másfél napja
a tölgyfarepedésekből. Már csak
képzeltem, hogy képes vagyok
mozgatni egy nyár alatt megnyúlt
kamasztagjaimat. Az átizzadt,
nyirkos hajópadló nyomta
a csípőcsontomat. Magamban
a Starlink műholdjait számoltam
másodpercek helyett. Egy fiatal
sakál nem hagyott aludni,
egész éjszaka köhögött.

A mentősfiú arca, pogány
gyerekarc, közömbös, állati.
Plüschow képein látni ilyet.
A nevét akartam tudni,
de fejem felett máshoz beszélt,
és megesküdött az örökkön örökké élőre,
aki teremtette a mennyet és a benne levőket,
a földet és a rajta levőket,
a tengert és a benne levőket,
hogy nem lesz többé idő
a verejték, a füst, a rothadás
szagában. Napokkal ezelőtt
levetett alsóneműmet szorongattam.
Buddhista imaláncot, morzsoltam
az ujjaim között a varratokat.

Ligatura

Lebombázott vidéki templom romjai,
egymást fojtogató ikerfák. Álmomban
egy vízbe nyúló földnyelven feküdtem,
a nedves talajba temettem arcomat.
Csendesen, kitartóan esik az eső.

A kutya is én vagyok, a férfi is én vagyok.
Árnyékodat látom a nyírfatörzseken,
fejedet a sűrűszövésű pókháló fókuszában.
Áttetsző gézbe csavart homokszín test.
Mintha hét lépésnél sose lettél volna távolabb.

Az asztalon passiógyümölcs, lampion-
virág, hószín terítőn vér vagy paradicsom.
Melegsárga, halottfehér rózsák,
pohár vízben a kezem inverze,
opálos, fehér fény.

Kabuki

Nehéz vizek húzódnak vissza,
aztán elárasztják megint a partokat.
Tenyered az ablaktáblán,
tétován állsz a résre nyitott
ajtó tejüvege mögött.

Erőszakkal elfordítom a fejemet.
Tovább megyek, megnyitom a csapot,
ömlik a tenyerembe a víz.
Az ovális tükörben megnézhetném magamat,
ujjaimat végighúzom borotvált fejemen.
Csak akkor vagy őszinte,
ha tudod, elmegyek.

Lukács Flóra (1994, Miskolc)

Költő. Első kötetéért (Egy sanghaji hotel teraszán [versek, FISZ, 2021]) 2022-ben átvehette a legegyénibb hangú debütkönyvnek járó irodalmi díjat, a Makó Medáliákat.