Veres Erika: Eredeti másolat. Penç

Hiszen a hala(n)dókat azért vonzzák az esték, hogy létezésük még inkább bizonyságot nyerjen. Önfeledten hagyják maguk mögött a látást, és lépnek át egy ellentétes közegbe, ahol képesek túlélni a fény hiányát. Az est egzisztencális kihívás nappal és éjszaka határán.

Naplemente. Narancssárga színsávba tapadt felhőcsimbókok széles vizek fölött. Savannah sky. Akár egy koktél neve is lehetne, iható szín, mondtad. Emlékeim szántóföldjére pedig az a régi fotó lökődik ki, amelyen egy halászmadár álldogál a Karaköyhöz közeli Bergamut utca végében, s valamelyik lerombolt irodaház törmelékéről bámulja a vizet, miközben fekete sziluettje mögött alábukik a nap. A fotóhoz anno a következő szöveg tartozott: Ez a falióra ebből a szempontból nem az időre való emlékezést, vagyis nem a dolgok változásának néhanapján felmerülő gondolatát, épp ellenkezőleg, a dolgok változatlanságának érzetét és képzetét keltette.1 A metróhíd pántjai becsíkozták a hátteret, s a domb vonala tökéletes kontúrt tartott a madaras-órás jelenethez. Emlékeim szántóföldjére pedig traktorok érkeztek ezután – a fotót  a hozzá tartozó szöveget beszántották mélyebb rétegekbe, s a narancssárga színű emlék egy időre megint odaveszett.

A kék órát is említhetném a pillanatnyi inspiráció vagy bizonyos elveszettnek hitt képek kútfőjeként. Ilyenkor, a napszínek letűnésével, a kékek és feketék maradnak csupán, s ez olyan hatást kelt, mintha városszerte komolyzenei koncertek kezdődnének, mintha valahogy simává, határtalanítottan egymásba hajlóvá, megkérdőjelezhetetlenné,  szinte egyértelművé és egyívásúvá, zavartalanná, már-már giccsesen tökéletessé válna a környezet. Mielőtt azonban mindez valóban megtörténhetne, közel kúszik egy személyszállító  hajó a kikötőhöz, s rikító fényeivel belezavar a kezdődő éjszakába. Pedig az est nyúlványai imént a délutánban időztek még, nem látszódott semmiféle rózsaszín fény a tengeren, sem az iszlámzöld kivilágítás a mecset környéki kávéházak teraszán. Csak a sirályok szálltak. Alacsonyan, láthatatlanul szinte – belevesztek víz és ég között a színátmenetek mezsgyéibe. Ehhez társult a szürkülő szél, a madártollak, a kíváncsiságba forduló tekintetek, s az a jól ismert, hétórai szorongásérzet a döntésképtelenség apropóján: Érdemes-e ma útra kelni még? Utcákba szorulva vacsorához kenyeret keresni, miközben a környéket elborító kék sikolyok visszhangját idézi. (Tudtam, hogy teljesen egyedül vagyok, az esti sötétségben az üres utcákon senki sem hallja meg ezt a színt.)2 Persze az is előfordulhat, hogy a kék óra a várakozás emlékét hozza vissza. Konyhaszéken ücsörögve lesni a késő órán érkező kedvest, archaikus nyelven elolvasni néhány Holdhoz írt verset – öreg képek, szavak. De miután bizseregni kezdenek a kábelek, és bekapcsolják a közvilágítást, az új éjben a Hold kamillavirág-közepe is előtűnik megint. Illata periodikusan visszatérő linearitás-képzet, változásfolyam. Szirmait leszedték a szerelmesek, szeret – nem szeret…

Az éjszaka szemlélődés az egyszerűsített világban. Élesen látni a sötétet. Kiemelni a tartalmat saját, egynemű közegéből. Hogy vakon rajzolni meg mester kezed legtökéletesebb alkotásait – gyertyafénynél rizsszemre lovat, cédrust, csatajelenetet… Vagy újra és újra csempére festeni ugyanazokat a vonalakat, pontokat, alakokat, mintákat. Becsukott szemmel is.

A keresztmetszetében ábrázolt virág az ún. hatâyî motívumok csoportjába tartozik, míg az oldalnézetben ábrázolt kehely általában tulipánt vagy szegfűt mutat. A penç pedig szemből, felülnézetből, szár és levelek nélkül helyezi képre a virágot. Középről kezded a rajzot, belülről kifelé haladva alakul a fészek, majd e köré sorakoznak a szir-

mok egyenként. A koncentrikus körök vonala jelölhető – hullámos szélű kisebb szirmok a nagyobb sziromban, egymásra rétegezett apró csipkék, díszítve, domborítva, színezve. A penç perzsául a sziromlevelek számára utal, jelentése: öt. A legelterjedtebb gyakorlat szerint a mesterek felülnézetből legalább öt sziromlevéllel ábrázolják a virágokat. Ez a motívum gyakori képe csempének, kelmének, miniatúrának, illusztrációnak. Származását tekintve visszakövethetetlen. Talán csipkerózsa, tavirózsa, az antik hosoge-virág vagy bármely másik mezei virág lehet, amely Mongóliától Egyiptomig megterem. A legprofánabb  képek egyike: kör köré rajzolsz szirmokat – olyan, mint a merev galambtekintet a Magyar Népmesékből, vagy ugyaninnen a virágszemű leány. Mesebeli, egyszerű, természethű, ismerős. Imakönyv lapjai közt szárított lóhere virága, egy pénzecske szirmai tavaly tavaszról, pitypangmotívum kirgiz sztyeppékről, anatóliai sziklák között cseperedő csipkebokor virága. Nem tudhatni, bármi lehet az öt szirom – egymagában vagy kompozíciós elemként használva a képen.

Sőt, ami kör, az forog! Akár egy apró bolygókkal körülvett galaxis. Égitestek egy köz-pont körül – fészekből hullámvonalban kinövő levelek mutatják a forgás irányát, hozzák mozgásba a képet. Szélrózsa egy veteményes kertben vagy kerengő derviş a mevlevî-rendházban. Netán gyümölcsfaágakra helyezett szilva-, körte-, almavirág, kayısıbarack. Május. Az ötödik hónap bája a megtermékenyülés utáni vágy. A világ egyszerű, madárperspektívából  tekintve csak egy apró virág.

A kék háttér elé helyezett fehér szirmoknak nincs köze a kék órához. Az ő kontrasztjuk nem a sötétség, hanem a tavaszi kék égbolt. Viszonyrendszereikben inkább tartalmi, mintsem elméleti elemekhez kapcsolódnak. Statikusságuk révén, vagyis az ábrázolt virágok szárhoz fixáltsága miatt nem a változás kiemelésének elemei. Ők csak képek, pillanatok. Rögök az úton, hantok a szántóföldön. Zárt belső dinamikájú, csupán külső eszközökkel mozgatható tartalmak. Darabok. Ez a falióra ebből a szempontból nem az időre való emlékezést, vagyis nem a dolgok változásának néhanapján felmerülő gondolatát, épp ellenkezőleg, a dolgok változatlanságának érzetét és képzetét keltette.3 – jut eszembe ismét a halászmadár Karaköyben, a naplementeszín a kéken, a falióra fehér számlappal, az iszlámzöld kivilágítás a mecset környéki kávéházak teraszán, s az a jól ismert, hétórai szorongásérzet a döntésképtelenség apropóján, amely a sikerélményhez elvezet.

—

1      „Bu bakımdan, bu duvar saati zamanı hatırlamaya, yani şeylerin değiştiğini arada bir düşünmeye değil, tam tersi, hiçbir şeyin değişmediğini hissetmeye ve inanmaya yarardı.“ = Pamuk,  Orhan  (2013) Masumiyet Müzesi. YKY, İstanbul. A szövegrészt fordította V. E.

2    Pamuk, Orhan, A nevem Piros, ford. Tasnádi Edit, Bp., Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007, 253.

3    Pamuk, Orhan, Masumiyet Müzesi. İstanbul, YKY, 2013.