Petneki Noémi: Weöres – Kerényi – Białoszewski (tanulmány)

Miron Białoszewski  (fotó: wyborcza.pl)

 

Egy lengyel-magyar irodalmi együttműködés krónikája[1]

 

Kerényi Grácia (1925–1985) műfordító, kultúraközvetítő, író, költő Kerényi Károly vallástörténész és mitológiakutató lánya volt. Tizennyolc évesen egyetemi összeesküvésnek vélt diákcsínyekért és beszélgetéséért feljelentették. A Gestapo svábhegyi börtönébe került, majd Auschwitzba deportálták. Csak apja kapcsolatainak köszönhetően szabadult, aki ekkor már Svájcban élt – mégsem engedték haza, hanem Ravensbrückbe szállították. Fogolytársaitól kezdett lengyelül tanulni. A háború után a budapesti (akkor még) Pázmány Péter Tudományegyetem latin-magyar szakát végezte el; később a varsói egyetemen szerzett doktori címet, ám csak jóval később kaphatott oktatói állást az ELTE BTK lengyel szakán, korábban jórészt a korban ritka független műfordítói tevékenységéből élt. Rengeteg fordítása, számos cikke és több saját verseket, kisprózát és színművet tartalmazó kisebb kötete jelent meg. A lengyel és magyar demokratikus ellenzék egyik fontos összekötője volt. 1984-ben autóbaleset érte, ez okozta fél évvel később bekövetkezett halálát.[2]

A nem lengyel érdekeltségű olvasó Kerényi Grácia nevét a görög drámák – esetleg Theokritosz, a Rámájana vagy Janus Pannonius – fordítójaként ismerheti. Kevésbé ismert tény, hogy Kerényi Károly eredetileg németül írta híres Görög mitológiáját, a magyar változatot szintén a lánya készítette. Polgár Anikó hívta fel nemrég a figyelmet arra, hogy az Euripidész-fordításokat Kerényi Grácia egy tudatosan épített műfordítói pálya részeként vállalta el.[3] Ugyanez lengyel fordításairól is elmondható. Először Maria Dąbrowska monumentális családregénye, az Éjjelek és nappalok jelent meg a tolmácsolásában 1958-ban, majd Jarosław Iwaszkiewicz elbeszéléskötete – a két szerző az akkori legjelentősebb élő klasszikusok közé tartozott. Később azok felé a szerzők felé fordult a figyelme, akik épp csak megfértek a „tűrt” kategóriában. Ilyen volt Mrożek, aki nem sokkal azelőtt emigrált, hogy magyar fordításban megjelent volna, Gombrowicz, aki 1939 óta emigrációban élt, és Różewicz, aki még nem szerezte meg későbbi pozícióját az irodalomban. De megemlíthetjük közöttük az 1956-ban Magyarországon ellenzékivé vált Wiktor Woroszylskit vagy az 1968-as események következményeként emigrációba kényszerített Włodzimierz Odojewskit is. Emellett Kerényi Grácia az irodalmi hiánypótlásra is gondosan ügyelt. Szerkesztett, válogatott és részben fordított több Słowacki-kötetet, „leporolta”-átdolgozta Tomcsányi János húszas évekbeli Reymont-fordítását, a két világháború közötti irodalom nagyjait (Witkacyt, Schulzot) is átültette magyarra, és számos versfordítást jegyzett az 1967-es Lengyel költők antológiájában (prózafordításai alapján pedig még több költő dolgozott, de ez az 1971-es lengyelországi magyar költészeti antológiáról és más kötetekről is elmondható). A lengyel népmesék vagy a non-ficton műfaj könnyed ága sem volt idegen tőle: így Arkady Fiedler riporter-utazó és Janusz Meissner pilóta-író könyveiből is fordított.

Volt azonban egy lengyel alkotó, akinek különösen sok figyelmet és energiát szentelt, és aki ma mégis feledésbe merült Magyarországon. Pedig bő fél évszázada Kerényi Grácia jóvoltából nem kisebb egyéniséggel, mint Weöres Sándorral öntötték művészi formába egymás verseit.

Az idén száz éve született Miron Białoszewskiről (1922–1983), a sokoldalú költőről, íróról, színházújítóról és performerről van szó. Az ízig-vérig varsói költő fiatal civilként élte át a varsói felkelést; számos túlélőhöz hasonlóan csatornán keresztül menekült ki a belvárosból, majd a németek fogolytáborba irányították. Konspiratív színházzal már a német megszállás alatt próbálkozott. Később újságíró volt, majd a legrosszabb sztálini időkben a fiókjának írt. Hivatalosan 1955-ben debütálhatott, és költőként gyors népszerűségre tett szert. Ebben az évben indították el kísérleti színházukat barátjával, Ludwik Heringgel és annak unokahúgával, Ludmiła Murawska festővel. Białoszewski már a megszállás idején együttműködött egy másik színházteremtővel, Lech „Emfazy” Stefańskival. Most az ő lakásában rendezték meg előadásaikat, melyeken együtt mutatták be saját darabjaikat Emfazy műveivel, majd a nagy érdeklődésre tekintettel egy ideig a Hybrydy diákklubban léptek fel. Amikor Białoszewski saját lakást kapott, visszatértek az otthoni formulához, mivel az volt az igazi közegük. Białoszewskinél egyébként bármilyen más összejövetel is könnyen sajátos performansszá alakult át. Triviális, de igaz: az embereket mágnesként vonzotta a korabeli valóságtól teljesen eltérő, színes és egyedi helyszín és társaság. A költő a vendégeit is otthonában fogadta, akik között olyan nevek is akadtak, mint Jean-Paul Sartre és Simone Beauvoir (1959) vagy Allen Ginsberg (1965).

Kerényi Grácia Białoszewskiék színházáról írta varsói doktori értekezését. Amikor megismerkedtek, a színház már nem működött, ezért a színművek kiadott szövegei mellett a legtöbb információt magától a költőtől szerezte. Nem száraz, tudományos elemzést írt (elsősorban a bevezetőjében, később csak elszórtan szerepelnek benne az összehasonlító drámatörténeti utalások Aiszkhülosztól Shakespeare-en és Madáchon át Beckettig és Mrożekig), inkább magát a jelenséget kívánta átmenteni az utókor számára. Dolgozata könyv formájában is megjelent a neves krakkói Wydawnictwo Literackie kiadónál,[4] és valóban bekerült a köztudatba.[5]

Kerényi Grácia azonban nemcsak leírta Białoszewski és köre performatív megnyilvánulásait, hanem tevékenyen is részt vett a színház egyfajta utódában, a kizárólag barátok között tartott „kis-filmezésben” (filmikowanie).[6] A hangsúly itt is a performanszon volt, amelyet a baráti házaspár kamerával vett fel, a szereplők azonban csak töredékét nézték vissza az elkészült filmeknek.

Kerényi jó érzékkel választotta ki azokat a lengyel költőket, akik alkalmasak voltak egy-egy magyar pályatárs verseinek fordítására.[7] A legigényesebb feladatra, Weöres Sándor „lengyel hangjának” megtalálására Miron Białoszewskit szemelte ki.

Białoszewski bizonyos szempontból nagyon különbözött Weörestől. A mitológiák, a távoli kultúrák nemigen érdekelték. A hétköznapi dolgok, tárgyak költője volt, aki legismertebb verseiben emelkedett hangon, szinte vallásos elragadtatással énekelte meg a szűrőkanalat (Szare eminencje zachwytu – Kerényi Grácia fordításában: Szürke eminenciásokról, elbűvölten), „a diadalívhez hasonló” kályhát (Ach, gdyby mi nawet piec zabrali… Moja niewyczerpana oda do radości – „Ó, ha, ó, ha még a kályhát is elvinnék…” Kimeríthetetlen öröm-ódám). Agnosztikus volt – ezen Kerényi Grácia sok év után is csodálkozott.[8] Másrészt viszont ugyanez a Białoszewski kiváló érzékkel fordította le a Stabat mater és Dies irae szekvenciákat – a maga módján, vagyis a mondatrészeket nem egymás után fűzve, hanem egymás mellé szórva, a hétköznapi beszédhez közelítve. Az eredmény mégis rendkívül precíz: az eredeti vers nyelvtani megoldásait, alliterációit, belső rímeit stb. mind megtaláljuk a fordításban. A szövegek drámai hatása sem marad el.[9] Kerényi, a latin filológus bizonyára ezeknek a kiváló adaptációknak az ismeretében kérte fel Białoszewskit az Ómagyar Mária-siralom közös fordítására.

Miron Białoszewski azonban mindenekelőtt az auditivitás szempontjából tűnt alkalmasnak Weöres fordítására. Megdöbbentő erővel használta ki a nyelv zeneiségét; műveiben a hangzásnak különleges, sőt elsődleges szerep jut. A lengyel költők közül talán ő festett a legjobban a magánhangzókkal, kései, kiadatlan versei között pedig szinte már-már a weöresi Táncdalhoz és társaihoz hasonló, kitalált nyelvű, tisztán a hangeffektusokra alapozó darabok is találhatók.[10] A hatvanas években magnót vásárolt, kazettákra olvasta fel egyrészt saját prózáját, másrészt klasszikus költők műveit mondta fel performatív, kántáló módon.[11] Szenvedélyesen gyűjtötte a lemezeket, és műveiben nemcsak a saját maga hallgatta klasszikus zene, hanem a lakótelepi lakásban hallható zajtömeg, a panelház egész auditív élete megjelenik.

Figyelemre méltó Białoszewski ars poetico-performativája, amely eredetileg a kłodzkói országos költészeti-irodalomkritikai találkozón hangzott el – vagyis szintén egyfajta performansz volt –, és csak ezután jelent meg nyomtatásban. Kerényinek köszönhetően magyarul is olvasható A Mickiewiczről, ahogy én mondom címmel.[12] A cím és fordítása kicsit félrevezető, hiszen a szövegben inkább arról van szól, hogyan mondja el, adja elő Białoszewski a klasszikus költő műveit. A bevezetőben azonban szó esik némi költészettörténetről is. Érdemes összevetnünk elképzelését A vers születésével, még akkor is, ha keletkezésüket több évtized választja el, és egészen más műfajú szövegekről van szó: az egyik hangsúlyozottan szubjektív felszólalás, a másik doktori értekezés (még ha a maga műfaján belül erősen szubjektív is). Białoszewski szövegén meglátszik, hogy valóban nem kutatta a témát; a rímet például középkori eredetűnek tudta be, hiszen nem ismerte a kínai költészetet. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy sem Weöres, sem Białoszewski nem vett tudomást arról, hogy a kora újkorban a szabályos irodalmi formák többféle műfajban is erősen kapcsolódtak a zenéhez („nótára” írt versek, madrigálok, énekkel előadott költemények, drámák – így a molière-i vígjátékok – énekes-zenés színrevitele stb.). Általában véve elmondható, hogy mindkét szerző az énekelt zenéből eredezteti a költészetet – amely Białoszewski szerint továbbra is „vágyik” zenés vagy legalábbis „kántáló”, emelkedett hangon történő előadásra; az írott szöveg ugyanis csak a vers szürke mása. Érdemes lenne ezt a két sajátos ars poeticát más hasonló korabeli vagy korábbi elképzelésekkel, így pl. lengyel részről Bolesław Leśmian ritmuselméletével is összevetni.[13]

Kerényi először 1969-ben „fogta” Białoszewskit Weöres fordítására (ahogy a költő maga fogalmaz). Ennek az évnek augusztus-szeptemberében lengyelországi utazást is próbált szervezni Weöres Sándor és Károlyi Amy részére.[14] Białoszewski szerint az utazásra ekkor nem került sor.[15] 1977-es budapesti feljegyzéseiben azonban hivatkozik egy talán későbbi varsói találkozásra és Weöres-estre.[16] A Weöresről készült monográfiák nem említik a varsói utazást.

A lengyel Weöres-kötet a magyar Egybegyűjtött írásokkal egy évben, 1970-ben jelent meg Kraj ukryty (A rejtett ország) címmel a Państwowy Instytut Wydawniczy – Állami Kiadóintézet – kortárs világlíra-sorozatában. A füzetnyi kis kiadvány Kerényi előszavával együtt alig haladta meg a hatvan oldalt; ám a kis terjedelem nem a fordítói korlátokról tesz tanúságot. A PIW sorozatának többi darabja szintén átlagosan ilyen terjedelmű; a legrövidebbek közé tartozik a Kassák-kötetke, a leghosszabbak közé az Illyés-válogatás (természetesen mindkét költő fordításában Kerényi Grácia működött közre).

A könyvecske Weöres addigi munkásságának remek keresztmetszetét adja. A legtöbb kötetből szerepelnek benne jó érzékkel kiválasztott versek; az utolsó évek termése (Grádicsok éneke, Merülő Saturnus) nagyobb hangsúlyt kapott. A válogatás egyúttal rácáfolt a mítoszra, amely szerint Weöres lefordíthatatlan. A bevezetőben Kerényi is leszögezi, hogy költészetének „egy bizonyos része” elérhetetlen a más nyelvűek számára. A fordítók azonban mindent, a látszólag lehetetlent is megtették annak érdekében, hogy a lengyelül megalkotható legteljesebb Weöres-képet mutassák be az olvasóknak.

A lengyel nyelvben nincsenek hosszú és rövid magánhangzók. A lengyel tulajdonképpen csak utánozza az időmértékes verset azon a sok más mai európai nyelv esetében ismert módon, hogy a hangsúlyos szótag válik hosszú szótaggá. A hangsúly pedig általában az utolsó előtti szótagon van. Ezért például a Polyrhytmia darabjai valóban nem adhatók vissza lengyelül, a Rongyszőnyegből azonban tíz „epigramma” is szerepel a kötetben. Elsősorban azok a darabok kerültek bele, amelyek az ismétlődéseken alapulnak – például a 75. (Leszállt a tóba), 120. (A hangod akkor a legszebb). A célnyelvnek megfelelő ritmusú, de az eredeti jellegét, szellemét visszaadó lett a híres 33. (A kőbéka lassan ment) fordítása. Az időmértékes ritmusban készült darabok közül kettőt sikerült az eredetivel szinte azonos formában visszaadni. Az egyik a 31. (Szállnak az alkonyi felhők), amely magyarul daktilikus lejtésű. A fordítók a vers sorait felütéssel indítják, vagyis egy plusz szótagot illesztettek az elejükre, amitől a ritmus iránya megváltozott, egy jambust két anapesztus és egy trocheus követ, ami sokkal jobban megfelel a lengyel nyelv természetes lejtésének. A legérdekesebb a 32. (Fa körül tekereg a kicsi kígyó), ahol minimális változtatással (szintén egy-két betoldással) jött létre egy olyan ritmikus szöveg, amely bravúrosan oldja meg a látszólag lehetetlen feladatot: a sok rövid szótag (zenei kifejezéssel a nyolcadok, „ti-ti”-k) egymás mellé halmozását a lengyelben.

Egészen egyedülálló ritmikai feladatot oldottak meg a fordítók, amikor az egyik Psyché-verset is beemelték gyűjteményükbe. A Krátky János tsászári gárda kapitán úrnak alkaioszi strófákból áll. Ez a forma a lengyelben nem lett népszerű, még megfelelő szótagszámú, rímes, nem hangsúlyos-ritmusos változatban sem (bár a szapphói strófa rímes-szótagszámos verziója nagy karriert futott be a régi lengyel irodalomban). Időmértékes változatban pedig egyenesen kivihetetlennek tűnik az alkalmazása, mivel a nagy alkaioszi sorok (vagyis az első két verssor) utolsó előtti rövid szótagja ellenkezik a lengyel nyelv már említett természetes hangsúlyával. Białoszewski úgy oldotta meg a problémát, hogy ezeket a sorokat egyszótagos szavakkal zárta, így az előző szó utolsó szótagja hangsúlytalan, vagyis rövid lett.

Az összehasonlítás során szinte hátborzongató egyezésekre figyelhetünk fel. Szinte minden szó a helyén, sőt: az eredetinek megfelelő vershelyeken van. Az áthajlások teljesen azonosak, a versszakon átvezetők is (amelyek célja, hogy a sebességet érzékeltessék – ez rendkívül elegáns, antik költőkhöz illő megoldás). De azonos a „hőst” magasztaló eposzi jelző (harsona hangú – fanfarogłosy), az alliteráció (fényes futással – błyszczącym biegiem), sőt, még a látszólag lefordíthatatlan becsed – kecsem szójátékból is sikerült kihozni a maximumot (twej mości – na mej krągłości). A „bérczeket” a lengyel turnia szó helyettesíti, amely szintén emelkedett, egyúttal pedig a befogadó tudatában szervesen kapcsolódik a Tátra világához. Ilyen messzire egy fordítónak nem kell elmennie, senki sem követel meg tőle ilyen fokú szöveghűséget, ekkora lelkesedést vagy alázatot az eredeti szöveg és szerzője, a célnyelvi befogadók és a saját munkája iránt. Latin himnuszfordításai ismeretében biztosak lehetünk abban, hogy maga Białoszewski volt az, aki ennyire precízen kívánt eljárni. De ehhez Kerényi Gráciának is partnernek kellett lennie, vagyis jóval többet kellett nyújtania puszta prózai fordításnál. Gyakorlatilag hosszú órákon át ott kellett ülnie a lengyel költővel az eredeti szöveg felett, és egyenként egyeztetnie vele a szavakat. Maga Kerényi Grácia ugyan csak hangfelvételekről szólt egy írásában: „magnóval, szalagokkal jártam városról városra (…), hogy elmagyarázzam lengyel kollégáimnak a magyar verselés szabályait, lejátsszam nekik, hogyan hangzik magyarul a vers, amit fordításra kiválasztanak.”[17]  Bizonyosan volt azonban példa arra is – főleg baráti költő esetében –, hogy közösen fordítsák le a verset. Miron Białoszewski egy levelében például panaszolja, hogy egy Ady-vers fordítása nem megy neki, jobb lesz, ha együtt csinálják meg.[18]

Az egész versfordításban csupán két apró eltérés akad az eredetihez képest. Az egyik topográfiai jellegű. A magyar mű harmadik versszakában „Igló, Eperjes, Bártfa” szerepel, a fordításban „Kassa, Eperjes, szepességi városok.” A cserére prozódiai okokból került sor: Bártfa lengyel neve – Bardejów – nem lett volna beilleszthető a sorba, főleg ragozott alakban. A másik a verscím és a címzett neve. Krátky császári gárdakapitányból „méltóságos Krótki lengyel ulánuskapitány úr” lett. Pedig a „Lengyel felől jöjj” fordulat nem okvetlenül implikálja a megszólított származását; jelentheti azt is, hogy egy pl. cseh származású osztrák gárdatiszt a napóleoni háborúk után az osztrákok által visszafoglalt Galíciában teljesített szolgálatot. A fordítói döntés célja lehetett a szöveg „szarmatizálása”, vagyis stiláris gesztus, amely még jobban közelíthette a verset megfelelő régi lengyel irodalmi művek felé, mintegy integrálva azt a hazai kultúrába. A névadás iróniájának hangsúlyozása is szóba jöhetett, hiszen a cseh és szlovák krátky, ill. a lengyel krótki szó jelentése: rövid. Praktikus oka is lehetett, a „Kratki” név ugyanis nem hangzott volna igazán jól lengyelül (a szó jelentése: rácsok, négyzethálók, kockaminta).

A fent ismertetett precizitás természetesen a stílusra is kiterjed; a lengyel változat jó érzékkel, épp megfelelő mennyiségben archaizál (régies helyesírást viszont nem alkalmaz).

A Négy korál nyitódarabja a weöresi gondolatritmust adja vissza tökéletesen. A második részből a nyelvi korlátok miatt nem vált hasonló remekmű. A lengyel ugyanis nem engedheti meg azt az invenciót, hogy „valami valamivé emelkedik”, így a fordítók a laposabb „drágakőből láng lesz” változatot voltak kénytelenek alkalmazni.

Tadeusz Sobolewski filmkritikus – Miron Białoszewski körének tagja, aki könyvet is írt a költőről – hívta fel a figyelmet arra, mennyire beleillik Białoszewski saját alkotói világába az öregedő férfitestet leíró Nocturnum. (Ez a versfordítás több más Weöres-vers fordításával együtt – bele is került a Białoszewski-összkiadás 12. kötetébe.)[19] Az „öregedő pasas”-versek az eredeti weöresi életműhöz hasonlóan nagyobb hangsúlyt kapnak a lengyel kötetben, hiszen egy másik hasonló témájú mű, a Megridegült fekvőhely is szerepel benne.

Białoszewski saját világát visszhangozza az Önéletrajz című szonett, amely az Átváltozások darabjaként került bele Weöres Összegyűjtött írásaiba. A hiányos mondatok, melyeket itt egy-egy szó alkot, közel állnak a fordító saját nyelvezetéhez. A lengyel költő még jobban kiemelte a hasonlóságot, amikor saját nyelvi leleményeit, neologizmusait alkalmazta („zamkłość ust” – „szájzártság”; érdekes módon felcserélte a „nyitott-zárt” jelzőket). A rokonság tartalmi szinten is jelentkezik: a „Nappal homály; éjjel láng. Kaloda. / Félálom.” és a „Nap az alvást, éj az árkust teríté.” sorok Białoszewski fordított életritmusára, (saját szavával) nappali „heveréseire” és éjszakai aktivitására is tökéletesen ráillenek. De az „Aggály. Közöny.” ellentétpár, a „Dermedt kaland.”, az „Álló öröklét. Pillanatnak élés.” is szerepelhetnének az ő aláírásával. Az utolsó előtti sor, a „Nincs gyermek. Férfi. Nincs nő. Aphrodité.” az ő változatában szó szerint így hangzik: „Férfi. Nincs nő. Vénusz. Nincs gyerek.” Megkockáztathatjuk a feltevést, hogy a sorrendet nemcsak a jambikus ritmus implikálta. Białoszewski queer szemszögéből az első a férfi: önmaga, szerelmei, kalandjai. Mindez kizárja a nőt mint a vágy tárgyát. A vágy maga – Venus (aki azonban Weöresnél – mint akár a Venus és Tannhäuserből megtudhatjuk – jóval több is önmagánál; de ezt az antikvitásig visszanyúló kozmikus Venus-koncepciót Białoszewski is ismerhette). Ezek fényében másodlagos, bár mindezek természetes velejárója, hogy „nincs gyermek”.

A legeredetibbek az Orbis pictus részleteinek lengyel változatai, ezek azonban már túllépik a műfordítás korlátait: nem is elsősorban Weöres, inkább Białoszewski hangja érezhető rajtuk. Némileg hasonló a Canzone esete, amely formai vázát megőrzi ugyan, a mondatszerkezetet azonban fellazítja, és a lengyel szerző műveire jellemző felkiáltó szókat tartalmaz.

Weöres két emblematikus alkotását, a teljesen szabad formájú XX. századi freskót és a ritmikus szabadversként megírt Merülő Saturnust a versaláírások szerint Kerényi Grácia maga fordította lengyelre. Ezek azonban nem sikerültek olyan átütőre, bár érdekes a Merülő Saturnusban alkalmazott fordítási lelemény: míg az eredetiben inkább birkanyáj („birkanép”) szerepel, a fordítás szóhasználata sertéseket sejtet.

A kötet tehát sokféle Weörest mutat be, sokféle technikával. Az egész Weöres-életművet átlátó magyar olvasó azonban több művet és műfajt hiányolhat, így a szimfóniákat (az Aranynak dedikált negyediket és talán az első Valse triste-jét kivéve mindegyik lefordítható lett volna), valamint legalább részleteket a hosszúénekekből.

Kerényi Grácia nemcsak Weörest kívánta népszerűsíteni Lengyelországban, hanem Białoszewskit is Magyarországon. Verseit részben teljesen maga fordította magyarra,[20] részben Weöressel együttműködve öntötte költői formába. A föld fényei című, 1968-ban megjelent kortárs lengyel versantológiában nem kevesebb, mint huszonhét Białoszewski-verset helyezett el. Az 1969-es Lengyel költők antológiája kötetbe Tandori Dezső és Rába György is átültetett egy-egy Białoszewski-verset, nyilván filológiai fordításból. Tandorinak az antológiában megjelent fordításai változó színvonalúak, Białoszewski Madonnák a körhintán (Karuzela z Madonnami) című híres művét azonban kiválóan szólaltatta meg. Kár, hogy ez a változat nem kerülhetett bele a későbbi Białoszewski-kötetbe. Rába válasza a Mój testament śpiącego c. versre (Alvó énem testamentuma) merész megoldásokat és az eredetiben nem található szójátékokat, egybecsengéseket tartalmaz. A harmadik költő, aki Białoszewski-verset fordított az antológiába, Weöres Sándor volt. Faliszőnyeg-balladája (Ballada z makaty) nem tartozik az igazán sikerült fordítások közé, bár az eredeti vers – a nyelvben gyökerező képzettársításai miatt – valóban nagyon nehéz fordítói feladványt jelent.

1970-ben jelent meg Lengyelországban Białoszewski híres prózakötete, a Pamiętniki z powstania warszawskiego (Emlékiratok/napló a varsói felkelésről), amely a korábbi hősi hangvételű visszaemlékezésekkel ellentétben a túlélni vágyó civil szemszögéből mutatja be a történteket jellegzetes „mironi” stílusban, vagyis a köznapi nyelvre építő, élőbeszédszerű, mégis költőien tömör és leleményes megoldásokkal. Kerényi Grácia fordításában a kötet Napraforgók ünnepe. Emlékezés a varsói felkelésre címmel jelent meg 1973-ban. A magyar cím eleje a könyv szövegében szerepel, ahol az elbeszélőnek eszébe jut, hogy augusztus elseje, a felkelés kitörése „a napraforgók ünnepe.” Ez a szókapcsolat állítólag azért került a címbe, hogy a könyvet ne a történelmi-hadtörténeti kiadványok között értékesítsék.[21]

A Napraforgók ünnepe sikere után[22] Kerényi hamarjában egy Białoszewski-verseskötet kiadását is megszervezte, amely Micsoda szerencse címmel jelent meg 1974-ben az Európa Kiadó Bika-sorozatában, figyelemfelhívó borítóval és formátumban. A 99 versből a kötet tizenhetet tulajdonít Weöres Sándornak. Kerényi Grácia tanúsága szerint azonban az egyik rövid vers alá véletlenül került Weöres neve.[23] Vagyis a kötet tartalmát jórészt Kerényi ültette át magyarra, csupán tizenhat vers költői formáját bízta Weöres Sándorra. De ezek között is vannak olyanok, amelyek tulajdonképpen nem igényelték egy lengyelül nem értő költő beavatkozását, ezért a fordítás szerzősége megkérdőjelezhető. Ilyen például A sors? Mi? A sors? (Los? Co? Los?) című alkotás, amelyet Kerényi legfeljebb csak megkonzultált Weöressel.

A kötet nyitódarabja, az Ódon ének Binnarowáról (Stara pieśń na Binnarową) fordítása viszont egyértelműen weöresi alkotás, mégpedig a legkiválóbbak közül való. Érezhető, hogy a magyar költő képes volt azonosulni a mű témájával és hangulatával. A vers középkori stíluseszközökkel, mintegy a zarándokút konvencióját és optikáját követve[24] írja le a „találkozást” a binarowai fatemplommal, amely ma a világörökség részét képezi. A bevezető rész utalásai (így a kukorica irodalmi-tájnyelvi, Mickiewicz által használt neve) nem kerültek bele a fordításba, de talán joggal: a szokványos kukorica és aranyvirág szavak – főleg a napraforgó társaságában – egyértelműbben „sugározzák” a színeket. A templomba belépés után azonban a magyar változat már jó értelemben hozzáadott értéket tartalmaz: az elragadtatott leírások a fordításban szinte még költőibbekké válnak. A vers két középkori lengyel nyelvemlékre is utal: az Istenszülőre (Bogurodzica), amelyet szintén Weöres fordított a Lengyel költők antológiájába, valamint a Krisztus feltámadott kezdetű középkori húsvéti ének lengyel változatának egyik részletére (Trzy Maryje poszły),[25] amely ma is általánosan ismert az erős katolikus hagyományokkal rendelkező Lengyelországban. A magyar olvasó nem érzékeli, hogy parafrázisokkal van dolga, Weöres gyönyörű, archaizáló költői nyelve azonban bőségesen kárpótolja mindezért. Igazat adhatunk Konrad Sutarskinak, aki már A föld fényei, ill. a Kraj ukryty kötetek megjelenése idején rámutatott, hogy Białoszewski első verseskötete, az Obroty rzeczy (1956), és különösen az ihletett Ballady rzeszowskie (Rzeszówi balladák) ciklus, amelybe az Ódon ének Binnarowáról is tartozik, aránylag erős kapcsot, rokoni szálat jelent Białoszewski és Weöres munkássága között.[26]

Az ihletett költői-műfordítói együttműködés azonban hamar veszít a hevéből. Az anyanyelvfüggő asszociációk, „szófacsarások” és szóboncolások, amelyek Białoszewski egyik fő kifejezőeszközét alkotják, néha egyenesen megkérdőjelezik egy-egy vers fordításának értelmét, vagy legalábbis célszerűségét. Hiszen vagy elvész belőlük valami tartalom, vagy egészen át kellene őket költeni. A hangfestés néha szintén hiányzik: a szürkepucérüreg („Ó, ha, ó, ha még a kályhát is elvinnék…”) például nem ekvivalens a szaranagajama-val. (Úgy, ahogy a weöresi „árny, láng”-sor sem fordítható megfelelően minden nyelvre; azt is mondhatnánk, szerencse kell ahhoz, hogy egy nyelvre fordítható legyen. Ha szerencse nincs, esetleg az eredeti értelmén változtathatunk, például: maradtabarnafal [a kályha után].) Mindennek ellenére több helyen előfordulnak zseniális műfordítói megoldások – ezekre már Gömöri György is felhívta a figyelmet korabeli recenziójában.[27] Ő mutatott rá azokra a részekre is, melyeket jobban vagy pontosabban lehetett volna fordítani. Összevetés-sorozata még folytatható lenne. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy időközben eltelt csaknem ötven év, és a köznyelv – a Miron-orgánum egyik fő regisztere – azóta jelentősen megváltozott. Már csak ezért is érdemes lenne kortárs hangon megszólaltatni az időközben klasszikussá vált költő némelyik művét.

A fogékony olvasókhoz azonban így is eltalált a versek mély mondanivalója. Nádas Péter kiváló érzékkel utalt rájuk egy írásában, amely valószínűleg a hetvenes években keletkezett, és a Miron Białoszewski színháza címet viseli, de sokkal inkább az akkor (Magyarországon) elérhető Białoszewski-életműn és az egész Białoszewski-jelenségen keresztül vizsgálja a traumatikus túlélés mibenlétét és lehetőségeit. „Egyik versében Miron Białoszewski Pliniust olvas. Éppen azt a részt, ahol Plinius leírja Pompeji pusztulását; saját szemével látta! S a leírás olvasása élvezetet okozott, Miron? Az élvezetek útjai meglehetősen kiszámíthatatlanok. A fájdalomnak, a szenvedésnek egy bizonyos formája az. (…) Egyik versében Miron Białoszewski azt írja: „nincs kedvem fölkelni”. (…) csak így tudom elképzelni. Fekszik az ágyon. Lélegzik.”[28]

A verseskötet megjelenése után Kerényi Grácia lektori jelentésében a Donosy rzeczywistości és a Szumy, zlepy, ciągi c. Białoszewski-kötetekből is ajánlott fordításra egy válogatást (a kötetek nehezen magyarítható címei az ő munkafordításában: A valóság beköpései, ill. Pusmogások, hordalékok, folyamatok).[29] Ez a válogatás soha nem jelent meg, valószínűleg azért, mivel ezek a naplóbejegyzésszerű, sokszor ironikus vagy groteszk szövegek a hétköznapok során történteket vagy hallottakat rögzítik, és nem fűzhetők fel egyetlen fontos történés – így a varsói felkelés – mentén. Szereplőik a szerzőhöz különböző módon kapcsolódó emberek vagy ismeretlenek. „Gráciát” és a „beatniket” (Ginsberget) a magyar olvasó még felismerhette, ám a csak keresztnéven vagy becenéven említett barátok ismeretlen tömegei akár el is riaszthatták volna. Kerényi a lektori jelentésben felismerte ezt a problémát, és érvekkel igyekezett kisebbíteni a jelentőségét. Az imént ismertetett technikákat, jellegzetességeket egyébként saját műveiben is előszeretettel alkalmazta, főleg a Topográfia című kötetben.[30]

1977 novemberének második felében Miron Białoszewski két hetet töltött Budapesten. Kísérői, tolmácsai Kerényi Grácia és Cservenits Jolán voltak. Feljegyzései lefordítva érdekes kordokumentumot alkothatnának, mivel számos korabeli helyszínt örökítenek meg egy kívülálló szemével – a Szépművészeti Múzeumtól a „Nabukodonozor útján” (Népköztársaság útján) át egészen a Fehérvári úti Skála áruházig. Írásából azt is megtudjuk, hogy Kerényivel a „Weöres-várba” (a Muraközi utcai villába) is ellátogatott. A beszélgetést inkább Károlyi Amy és Kerényi Grácia vezette; Weöres „az asztalnál ült, a fejét sem emelte fel. Csak néha vetett közbe valamit a vékony hangján.” Białoszewski részletesen leírja a vacsora és a beszélgetés groteszk elemeit és kellékeit, a csípős szardíniától Weöres fogsorán át a saját, reterátba esett szemüvegéig. A magyar olvasó a részletet Weöres hosszú hanyatlásának szomorú epizódjaként értelmezi. Itt azonban ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a hétköznapok groteszk részleteinek megjelenítése Białoszewski feljegyzéseinek, naplóprózájának állandó jellegzetessége; ezzel együtt a furcsa jelenetek szereplőit szinte mindig mély megértéssel, humánummal kezeli. Ez alól Weöres sem kivétel. „Jó költő, jó a képzelőereje és az eszköztára, sokat tud” – állapítja meg még a találkozás előtt. És ezt a véleményét később sem korrigálja.[31]

A két költő útjai ezek után végleg elváltak. Egy Lengyelországban megjelent későbbi kortárs magyar antológia[32] ismét erős Weöres-portrét mutatott fel. Négy Białoszewski-fordítást képezte csak a részét, a többi új munka eredménye volt. Ennek a költői részét Józef Waczków végezte, a remek lengyel Švejk-fordítás szerzője, akinek változatos munkásságában egyébként Camões, Sartre vagy Blok művei is megfértek. Waczków könnyedén helyezkedett bele olyan weöresi szituációkba, amelyek Białoszewski számára kényelmetlenek lehettek volna, így a Fairy Spring részleteibe. Különböző Weöres-alakok hangját is megtalálta Tang Ming-huang császárétól a Slágerénekesnő daláig. Néhány időközben megjelent Weöres-vers is bekerült az antológiába (Az élet végén, Századvég). Waczków megoldásai nemegyszer a századforduló szóhasználatát, esztétikáját idézik, tehát míg Białoszewski Weöreshöz képest helyenként túl modern volt, Waczków inkább a visszalépést választotta – bár a rímelés terén néha merészebb megoldásokat is megengedett magának. A versformákat pontosan tartotta, a Fairy Spring disztichonos darabjának kivételével, amelyet ritmikus prózaversként fordított.

Weöres 75. születésnapján az Illyés-fordító Artur Międzyrzecki tisztelgett költőtársa előtt, akit személyesen is ismert, mivel Kerényi velük is összehozott egy találkozót; felesége, Julia Hartwig később Károlyi Amy verseit ültette át lengyelre. Ez az írása magyarul is megjelent.[33] Międzyrzecki Białoszewski munkáját is méltatta: „Azt hiszem, a lengyel költészet nem adhatott nála jobb fordítót Weöresnek; örvendetes, hogy ez a két nagy szellem találkozhatott (…) egy páratlan vezető égisze alatt léphettem be Weöres világába.” Az auditivitás kérdésköre kapcsán ő is megjegyzi: „E szövegek némelyike a beszélő Białoszewskit idézte számomra (…). Időnként – például A holdkóros biciklistát olvasva – az volt a benyomásom, hogy szavalásra szánt verset látok. A fordítás műve lett volna ez? Tévedtem volna?” Néhol ő is érezte, hogy „a fordítás befullad” (Fogy a zavaros ital, L’Amour pneumatique – ez utóbbi csak Kerényi nevével szerepel a gyűjteményben). „Nagyszerűen érvényesülnek viszont a drámai víziók, a modern elégiák, a tágas eposzi freskók” – teszi hozzá A Bab el Mandeb-en, A rejtett ország, a Grádicsok éneke részletei kapcsán. Végül a Nocturnum említésekor ő is a szerencsés társszerzőség kérdését hangsúlyozza.

Ami Białoszewskit illeti: az ő következő izgalmas énregénye (kórháznaplója, betegségkrónikája), a Zawał (Infarktus) 1977-ben jelent meg Lengyelországban. Magyarországon 1980-ban adták ki, természetesen Kerényi Grácia fordításában. A szerző újabb verseit ekkor már szintén Kerényi ültette át egyedül magyarra. Az egyik, amely az Állványozott álom-ballada címet viselte, róla – Gráciáról – szólt. Ezt a művet jó érzékkel egy másik, álmon alapuló Białoszewski-vers fordításával együtt publikálta.[34] Białoszewski 1983-ban bekövetkezett halálára megrendítő, személyes nekrológot írt.[35] Felidézte, hogy a költő első szívrohama után is megbeszélték, mikor és melyik varsói megállóban fognak találkozni 2000-ben; a második infarktus után pedig a lengyel költő levélben emlékeztette erre.[36] Kerényi Grácia ekkor még nem sejthette, hogy bő egy évvel később az ő pályája is derékba törik majd.

Reméljük, talán a mi téridőnkön kívül sikerült ismét találkozniuk.[37]

 

Jegyzetek

[1] A tanulmány írása idején a szerző a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködés Intézete költségamortizáló ösztöndíjában részesült.

[2] Fordulatos életéről külön kötetben – melynek nagyobb része dokumentumokból áll – egyedül Csisztay Gizella emlékezett meg: Csisztay Gizella, Szerelmem, Varsó. Kerényi Grácia utazásai, Páros Print, Budapest, 2010.

[3] Polgár Anikó, Euripidés Médeiájának magyar fordításairól, Studia Litteraria, 2017/1–4, 23–24.

[4] Gracja Kerényi, Odtańcowywanie poezji czyli dzieje teatru Mirona Białoszewskiego, Wydawnictwo Literackie, Kraków é. n. (1970).

[5] Ld. Miron Białoszewski, Tajny dziennik, Znak, Kraków, 2012, 26.

[6] http://topo-grafie.uw.edu.pl/miron/ludwika-mieroslawskiego/ada/ (Hozzáférés: 2022. május 22.); Ewa Berberyusz, Zabrali mi piec = Miron: Wspomnienia o poecie. Zebrała i opr. Hanna Kirchner, Tenten, Warszawa 1996, 214.: „Az egyik alkalommal összeroppantam. Biztos akkor, amikor Grácia színészi hevében fejen szúrt egy brosstűvel.”

[7] Ezt Gömöri György is megállapította Kerényi Grácia „halacskái” c. visszaemlékezésében; Egy szigetlakó feljegyzéseiből, http://www.mek.oszk.hu/02500/02562/02562.htm#24 (Hozzáférés: 2022. május 30.)

[8] Ld. Miron Białoszewski, Tajny dziennik, 62.

[9] Elemzi: Zbigniew Siatkowski, Kiedy poeta przestaje być formalistą?, Teksty nr 6 (24), 1975, 109–129; https://bazhum.muzhp.pl/media/files/Teksty_teoria_literatury_krytyka_interpretacja/Teksty_teoria_literatury_krytyka_interpretacja-r1975-t-n6_(24)/Teksty_teoria_literatury_krytyka_interpretacja-r1975-t-n6_(24)-s109-129/Teksty_teoria_literatury_krytyka_interpretacja-r1975-t-n6_(24)-s109-129.pdf (Hozzáférés: 2022. május 29.)

[10] Az említett versekről részletesebben ld.: Beata Śniecikowska, Polot nad niskimi (i wyższymi) dźwiękami – wokół „najnowszych” wierszy Mirona Białoszewskiego, MiroFor, t. I: „Ewr kąplet”? słowo/obraz terytoria, Warszawa, 2020, 152–170.

[11] Kiválóan ír erről Marta Bukowiecka, aki Białoszewski írott szövegeinek és hangfelvételeinek kapcsolatát és szerepét vizsgálja Między tekstem a nagraniem. Formy niesystemowej dźwiękowości w poezji Mirona Białoszewskiego c. írásában: https://journals.openedition.org/td/1509?lang=pl#bodyftn3 (Hozzáférés: 2022. május 23.)

[12] Miron Białoszewski, A Mickiewiczről, ahogy én mondom, ford. Kerényi Grácia. Híd, 1970/1, 68–79.

[13] Bolesław Leśmian, Rytm jako światopogląd; U źródeł rytmu = Uő., Szkice literackie, zebr. i opr. Jacek Trznadel, PIW, Warszawa 2011. Weörestől és Białoszewskitől eltérően filozófiai-metafizikai (főleg nietzscheánus) felhangokkal. Ld. még: Petneki Noémi: Bolesław Leśmian, avagy a ritmus mint világnézet. http://versumonline.hu/hatter/boleslaw-lesmian-avagy-a-ritmus-mint-vilagnezet/ (Hozzáférés: 2022. május 31.)

[14] Weöres Sándor és Károlyi Amy levele Kerényi Gráciához, 1969. augusztus 20. (PIM, leltári szám: V. 5416/41); Edward Balcerzan levele Kerényi Gráciához, 1969. szept. 15. (PIM, Kerényi Grácia hagyatéka, „Többek” pallium).

[15] „Weöres mégsem jött el a feleségével és a verseivel. Mert úgy volt, hogy eljön. Még Grácia is fellélegzett. Lefoglalja a rólam mint színházról írt doktori dolgozata.” Miron Białoszewski, Donosy rzeczywistości (Utwory zebrane, t. 4.), PIW, Warszawa 1989, 152. (A fejezet elején ugyan július végi dátum szerepel, az egyes bejegyzéseket azonban Białoszewski később kiegészítette, a lezárásukat néha jóval később írta meg.  Ez az előzőektől sorközzel elválasztott rész is ilyennek tűnik, főleg hogy a következő fejezet már mindenszentekről szól.

[16] Miron Białoszewski, Proza stojąca, proza lecąca. (Utwory zebrane, t. 12.), PIW, Warszawa 2015, 311.

[17] Kerényi Grácia, Mesterségem címere – MF: Mű(veket) fordítani = A műfordítás ma. Tanulmányok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1981, 544.

[18] A fekete zongoráról lehetett szó, amelynek a fordítása valóban kiválóan sikerült, és először a centenáriumi Ady-kötetben (Endre Ady, Złoto i krew, Kraków, 1977) kapott helyet.

[19] Miron Białoszewski, Polot nad niskimi sferami (Utwory zebrane T. 13.), PIW, Warszawa, 2015.

[20] Ezekkel a fordításokkal – főleg a Vak bizalommal – kapcsolatban Pályi András írása emelhető ki: Vak bizalom = uő., Suszterek és szalmabáb. Lengyel színházak, lengyel írók, lengyel sorsok, Kalligram, Pozsony, 1998. 322–326 (Eredeti megjelenés: Miért szép? A világirodalom modern verseiből, szerk. Rónay György, Vargha Kálmán, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1970.)

[21] Csisztay Gizella közlése.

[22] „Tizenháromezer példánya pillanatok alatt elfogyott” – írja Kerényi Grácia – PIM, Kerényi Grácia hagyatéka, Miron Białoszewski-pallium, 1976. december 10-i lektori jelentés.

[23] Kerényi Grácia, Mesterségem címere – MF: Mű(veket) fordítani, i. m., 531.; tud róla még: Gömöri György, Szerencsés szóhorgászat, Nagyvilág, 1975/9, 1427.

[24] Ld. részletesebben: Jerzy Wiśniewski, Pielgrzymowanie i muzyka: uwagi o wierszu „Stara Pieśń na Binnarową” Mirona Białoszewskiego, Prace Polonistyczne. Studies in Polish Literature, 58, 2003, 245–153, https://bazhum.muzhp.pl/media/files/Prace_Polonistyczne_Studies_in_Polish_Literature/Prace_Polonistyczne_Studies_in_Polish_Literature-r2003-t58/Prace_Polonistyczne_Studies_in_Polish_Literature-r2003-t58-s245-253/Prace_Polonistyczne_Studies_in_Polish_Literature-r2003-t58-s245-253.pdf (Hozzáférés: 2022. június 29.).

[25] A magyar katolikus népéneki változatban: „Szent asszonyok koporsóhoz (vagy: Mennek a szent nők sírjához) – Visznek kenetet Krisztushoz.”

[26] Konrad Sutarski, Wiersze Sándora Weöresa és uő., Światła ziemi = uő., „Zanim zmierzch zapadnie” (…artykuły, eseje, recenzje, wywiady… i wiersze…). Wybór, Polskie Stowarzyszenie Kulturalne im. Józefa Bema na Węgrzech, Budapeszt, 1995, 70–75 és 84–87.

[27] Gömöri György: Szerencsés szóhorgászat, i. m. 1425–1427.

[28] Nádas Péter, Miron Białoszewski színháza = uő., Nézőtér, Magvető, Budapest, 1983; Digitális Irodalmi Akadémia, https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/NADAS/nadas00030_kv.html (Hozzáférés: 2022. jún. 29.)

[29] Ld. 20. jegyzet.

[30] Kerényi Grácia, Topográfia, Szerzői magánkiadás, Budapest, é. n. [1975], ld. pl. a Białoszewskit konkrétan is idéző Történések vagy a Dialógusok c. írásokat.

[31] Miron Białoszewski, Proza stojąca, proza lecąca, i. m., 306, 309–312.

[32] 13 poetów. Antologia współczesnej poezji węgierskiej, wyb. Szczepan Woronowicz, red. Bohdan Zadura, PIW, Warszawa, 1983. Weöres versei a 116–140. oldalon szerepelnek.

[33] Artur Międzyrzecki, Hódolat és üdvözlet Weöres Sándornak, Jelenkor, 1988/10, 965–967. (A fordító neve az írásnál nem szerepel.)

[34] Miron Białoszewski, Álom; Állványozott álom-ballada, Nagyvilág, 1982/6, 819–822.

[35] Kerényi Grácia, A halálra annyi a tipp…, Élet és Irodalom, 1983/26. (július 1.), 8.

[36] Ez a levél, amelyből a szerző idéz is a nekrológban, nem található Kerényi Grácia hagyatékában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ez a tény is mutatja, hogy a ma ismert hagyaték nemcsak hogy nem teljes, hanem csupán töredékét alkothatja Kerényi Grácia egész kiterjedt levelezésének.

[37] A mozivásznon 2005-ben találkoztak Andrzej Barański Parę osób, mały czas (Pár ember, kis idő) című filmjében, ahol Miron Białoszewskit Andrzej Hudziak, az epizódszerepben feltűnő Gráciát pedig Pászt Patrícia műfordító, kultúraszervező, drámakutató játszotta.

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/1-es számában.

 

Petneki Noémi (1978, Budapest)

Fordító. Az ELTE latin és lengyel szakán szerzett diplomát, doktori tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen végezte. Fontosabb fordításai: Latinitas Polona. A latin nyelv szerepe és jelentősége a történelmi Lengyelország kora újkori irodalmában, reciti 2014; Olga Tokarczuk: Bizarr történetek, Vince Kiadó, 2018; Chopin levélrészletei és egyéb lengyel források (Alan Walker: Chopin. Ford. Fejérvári Boldizsár, Rózsavölgyi és Társa, 2020), Bolesław Leśmian és más lengyel költők versei (1749, Versum, Irodalmi Szemle stb.). Krakkóban él, most újra blogot ír a város történeti és kulturális érdekességeiről (facebook.com/KrakkoBlog). Portréját Piotr Szewczyk készítette.