Petres Csizmadia Gabriella kritikája Száz Pál A tizedik kapu. A haszidizmus hatása a magyar irodalomra című kötetéről

Kép: szombat.org

Haszid történetek nyomában

A haszidizmus 20–21. századi magyar szépirodalmának értelmezési terébe vezeti be az olvasót Száz Pál A tizedik kapu. A haszidizmus hatása a magyar irodalomra című monográfiája. A haszid kultúrát és gondolkodásmódot megidéző kötetcímben viszszaköszön a közép-európai haszid vonatkozású művekben kedvelt – lásd például: Jiří Langer: Devět bran, [1] Patai József: A középső kapu, [2] Kárpáti Péter: A negyedik kapu [3] –, haszid tudásba és hagyományba bevezető kapu allegóriája, amely a monográfia szövegterében egyfajta kiegészítő kapuként a haszidizmussal összefüggő művek irodalomtudományi elemzése felé kívánja megnyitni az utat. Ennek értelmében a vizsgálat tárgyává választott művek túlmutatnak a dokumentumszerűségen, és a hitelességük kérdésének kutatása, a referenciális vonásaik feltárása helyett elsősorban irodalmi konstrukcióként, a fikció világaként értelmeződnek, ugyanakkor az elemzések nem hagyják figyelmen kívül a szövegek társadalmi-kulturális beágyazottságát, transzkulturális vonásait és a judaizmus szöveghagyományával kiépített intertextuális kapcsolódásokat sem.

A kutatás legnagyobb erényei közé tartozik, hogy egyrészt a haszidizmusról és az abból merítő szépirodalmi művekről szóló szélesebb diskurzusba kíván bekapcsolódni (rámutatva a magyar haszid örökség európai inspirációira, többek között Martin Buber német nyelvű gyűjteményeinek vagy a cseh Jiří Langer műveinek hatásaira), másrészt szinkrón és diakrón szempontból is foglalkozik az értelmezésre választott korpuszával (külön fejezetben tárgyalja a 20. század első felének haszid irodalmát, „amikor még létezett a haszid kultúra a maga folytonosságában”[4], és külön foglalkozik a holokauszt csöndjét követő, 1989 utáni neohaszid irodalommal, mindemellett folyamatosan nyomon követi az egyes korszakok közti kapcsolódási pontokat). Harmadrészt pedig kísérletet tesz egy szociokulturális kontextusba illesztett, kelet-közép-európai neohaszid transzkulturális és kisebbségi kánon körvonalazására, amely éppen nyitottsága, töredezettsége, körülhatárolhatatlansága, esszencianélkülisége miatt válik egyszerre általános, haszid jelenségek hordozójává és egyben regionális kötöttségéből adódóan egyedivé. Ez utóbbi szándék egyedülálló és innovatív vállalkozás, mivel a magyar nyelvű haszid irodalmi művek átfogó jellegű vizsgálatával ezidáig csupán egyetlen tanulmány, Kelemen Zoltán Az emlékezet szépirodalmi nyomai [5] című írása foglalkozott. Száz Pál rámutat, hogy míg a kelet-európai héber és jiddis nyelvű zsidó irodalomban, valamint az orosz, ukrán és lengyel irodalomban a haszidizmus az irodalmi hagyomány szerves részét képezi, a magyar irodalomban a másság, az idegenség alakzataként, a köztesség, fluiditás, periféria, határhelyzet jelenségeként artikulálódik, így kiváló alkalmat kínál a transzkulturalitás, kulturális hibridizálódás, regionalitás, határátlépés, fikcionalizáló gesztusok stb. szempontjából történő vizsgálódásra.

A monográfia törzsszövegét három nagy szakasz és egy függelék alkotja. Az első rész a haszidizmus kontextualizálásával és szépirodalmi összefüggéseivel, a haszid történetek elirodalmiasodásának kérdéseivel foglalkozik, kitérve annak nemzeti-regionalitáson túli történeti kulturális beágyazódására, a haszid elemek felhasználásának funkciójára, valamint a haszid hagyomány magyar irodalombeli recepciójára is. Bemutatja a haszidizmus mozgalmát, vázlatosan áttekinti a történetét, tisztázza a haszidizmussal összefüggő alapfogalmakat, összefoglalja az alapelveit, kitér a legismertebb haszid műfajokra (a parabolákra, példázatokra, legendákra, hagiográfiákra, anekdotikus narratívákra, mesékre) és a régiófüggetlenül azonosítható, tipikus haszid motívumokra (ilyen például a jámbor hívő középpontba állítása, az odaadó ima ereje, a rejtett igazakról szóló narratíva, a mesélés megváltó ereje stb.). A kontextualizálást és terminus lehorgonyzást követően az értelmezésre választott korpusz körülhatárolásával, a haszid irodalom kritériumainak meghatározásával és csoportosításának dilemmáival foglalkozik. Első lépésben Kelemen Zoltánra hivatkozva elválasztja egymástól a primer (héber-jiddis nyelvű, autentikus, haszidok által haszidoknak írt) és szekunder (a szekuláris olvasóközönségnek szóló, haszidokról szóló, de nem haszidok által reprezentált) (neo)haszid irodalom fogalmát, és rámutat, hogy az értelmezésre választott szövegek a primer irodalommal genetikus, generikus vagy formai tematikai kapcsolatban álló, esztétikai-poétikai funkciót nyerő szekunder haszid alkotások. Ezek a művek vagy olyan adaptációk, imitációk, transzpozíciók, parafrázisok, amelyek genetikus generikus kapcsolatban állnak a haszid szellemiséggel és gondolkodásmóddal, haszid szociokulturális kontextusba ágyazódnak, haszid narrációs eszközöket és fordulatokat tartalmaznak, vagy nem állnak sem generikus, sem genetikus kapcsolatban a primer haszid narratívákkal, azonban a narratívájukban ábrázolt szociokulturális közeg szerves részét képezi a haszid kultúra és szövegvilág, akár apokrif, szatíra, paródia formájában is.

A második nagy szövegegység a magyar neohaszid irodalmat megalapozó szerzők, Patai József és Szabolcsi Lajos haszid történeteinek vizsgálatából kiindulva egy transzkulturális haszid kánon körvonalazásáig jut el. A monográfiaíró egyformán kiemelkedőnek tartja Patai és Szabolcsi haszid narratíváit, hiszen ők voltak az első szerzők a magyar irodalomban, akik a haszidizmust tematizálták. Az értelmezések súlypontjait a transztextuális aspektusok (a kiadástörténetek, paratextusok, autobiografikus elemek vizsgálata), a textuális aspektusok (a narráció, a narratív szintek megállapítása, a metalepszis működésének nyomon kísérése), valamint a komparatív aspektusok (stílus, térpoétika, imázs) vizsgálatai alkotják. Az elemzések erénye, hogy az értelmező folyamatosan párbeszédbe állítja a két művet, és rámutat arra, hogy míg Patai haszid világa kulturálisan és geográfiai szempontból is nyitott, rákapcsolódik a haszid hagyományra, ezáltal a nemzetközi kánonba is könnyen beilleszthető, addig Szabolcsi regionálisan körülhatároltabb, magyar nemzeti és hagyományos zsidó imagotípiákat hangsúlyozó korpuszt hoz létre, amely lokális mítoszként értelmezhető. Az összehasonlító elemzést követően a monográfia egy külön fejezetet szán Patai A középső kapu című művének vizsgálatára, amely sorra veszi a műben artikulálódó haszid vonásokat, majd az emlékezet narratíváival és mitomotorikájával, a határátlépések és transzferek elemzésével foglalkozik. A transzkulturális haszid kánon megalkotásához Dan Miron narratívaalapozó metafora-koncencióját hívja segítségül, és a műveket komparatív módon vizsgálva visszatérő mintázatként artikulálja a szekularizáció és elzárkózás dichotómiájának narratívaalkotó metaforáját, a mélyszegénységet, a zsidó nő alárendeltségét és a közösségen belüli konfliktusokat hordozó metaforát, melyek egy közös szövegtérbe – magyar haszid kánonba – rántják az értelmezésre választott műveket.

A monográfia harmadik szakasza a kortárs irodalmi haszid reprezentációkkal foglalkozik, melyben Röhrig Géza képzelt haszid történeteit, Borbély Szilárd diszkurzív és szépirodalmi műveinek haszidképét, valamint három kortárs haszid színpadi művet elemez. Röhrig kisprózáinak vizsgálata során elsősorban az imitáció módjaira, a mágikus realizmus vonásaira, a fikcióképző aktusokra összpontosít, melyek alternatív választ kínálnak a holokauszt elbeszélhetőségének kérdéseire is. A Borbélyról szóló fejezet kiegészítése és továbbgondolása a szerző 2021-ben megjelent Haszid vérző Kisjézuska. Kultúraköziség és szövegköziség Borbély Szilárd műveiben [6] című monográfiájának. A fejezet rámutat, hogy Borbély a holokausztnarratívákon keresztül prezentált haszidokat az északkelet-magyarországi régióban élő zsidóság sajátos csoportjaként értelmezi, a haszidizmust  pedig a felvilágosodás mesternarratívájának ellentétjeként, valamint a kereszténységgel párhuzamba állítva fogja fel. Ez utóbbi jelenségre Száz a bricolage poétika eljárásainak segítségével mutat rá, és a keresztény-haszid motívumok allúziók, vendégszövegek, hibridizációs eljárások révén születő találkozásait hangsúlyozza. A magyar haszid drámairodalmat Borbély Szilárd, Kárpáti Péter és Boross Martin egy-egy alkotásán keresztül vizsgálja meg, és rámutat a művekben artikulálódó Messiás-téma központiságára, valamint az irónia, mimézis, rítus közös stiláris-strukturális elemként való funkcionálására.

A monográfia egy rendhagyó függelékkel zárul, amely a cseh Jiří Langer haszid munkásságát, többféle szempontból megfestett portréit teszi közzé. A függelék apropója, hogy a kötet rendszeresen reflektál a magyar haszid irodalom transzkulturális meghatározottságára, a közép-európai hatások dominanciájára, melyek közül kiemelten fontosnak tartja a cseh haszidizmus nyomait. Ez utóbbit elsősorban a második fejezetben értelmezett művek elemzése során hangsúlyozza, ahol folyamatosan rámutat Langer munkásságának magyar haszid irodalomra gyakorolt hatására.

A tudatosan felépített, a témát sokféle szempontból körüljáró és egyedi felvetéseket tartalmazó monográfiát dicséri, hogy a szerző kiválóan egyensúlyoz a kívülálló – bennfentes kutatói perspektíva között: nagy figyelmet szentel a világos fogalomhasználatnak, nem feledkezik meg a haszid világkép és terminológia külső szem számára elengedhetetlen közvetítéséről, fordításáról, értelmezéséről, ugyanakkor magabiztosan és könnyedén használja a témával összefüggő kifejezéseket, készségesen kalauzolja az olvasót a haszidizmus világának labirintusain keresztül. Az irodalomtudományi szempontok érvényesítése mellett ugyanakkor nem feledkezik meg a megrendítő hatású szépirodalmi művek emlékezetnarratívaként való értelmezéséről sem.

(Kalligram, Pozsony – Dunaszerdahely, 2022)

[1] Jiří Langer, Devět bran: Chasidů tajemství, Garamond, 2015.

[2] Patai József, A középső kapu. Egy kis gyermek és egy nagy könyv élete, New York – Budapest – Jeruzsálem, Múlt és Jövő, 1997.

[3] Kárpáti Péter, A negyedik kapu = Uő, A kivándorló zsebkönyve. Egy díszelőadás és öt színdarab, Pécs, Jelenkor, 2004.

[4] Száz Pál, A tizedik kapu. A haszidizmus hatása a magyar irodalomra, Kalligram, Pozsony –
Dunaszerdahely, 2022, 11.

[5] Kelemen Zoltán, Az emlékezet szépirodalmi nyomai = Uő, Mitikus átváltozások.
Multikulturalizmus a közép-európai irodalmakban, Szeged, Lazi, 2004, 49–94.

[6] Száz Pál, Haszid vérző Kisjézuska. Kultúraköziség és szövegköziség Borbély Szilárd műveiben, Budapest, Kijárat Kiadó, 2021.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/7–8-as lapszámában.

Petres Csizmadia Gabriella (1981, Hidaskürt)

Irodalomtörténész, egyetemi oktató, szerkesztő (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Katedra)