Bartalos Tóth Iveta prózája

Marko Slavkovic felvétele

Tincs

Lilit a kedvenc dalával ébresztem. Korán reggel fütyörészik a rigó, napocskával korán kelni jaj de jó, dúdolom felváltva a két pici fülébe. Mosolyogva ébred, átkarolja a nyakamat, közelebb húz magához. Így maradunk percekig, ez a mi közös reggeli rituálénk, eggyé válva ringatózunk, miközben én folytatom a kedves gyerekdalocskát, Lili pedig úgy hallgatja, mint ha most énekelném neki először ezeket a sorokat. Anyám lép be a szobába, ki az ágyból álomszuszék, izgalmas nap vár ránk ma, mondja határozott hangon, riadtan rebbenünk szét a kemény ébresztőre. Elhúzza a függönyt, az ablakot billenőre állítja. Elegáns kosztümben van, a tökéletes frizurájából ítélve egyértelmű, hogy a fodrászánál kezdte a mai napot. Értetlenül nézek rá, amikor közli velem, hogy Lilit kijelentette mára az oviból. Bábszínházba viszi, egy hónapja megvannak a jegyek, mondja. Vásárolni is elmennek. Pizzázni Albertóhoz. Tudod Lili, Albertóhoz, magyarázza neki anyám. Nem tudja. Szívecske alakú pizzát készít neked. Most már emlékszel? Lili zavartan bólogat, érzi, milyen választ vár tőle a nagyanyja. Mikor terveztél szólni nekem erről, kérdezem dühösen, kezemben Lili farmere és pulcsija, az ovis hátizsákját már összepakoltam. Nem válaszol a kérdésemre, nem is néz rám. Kiveszi a kezemből a játszós ruhákat és hanyagul a székre dobja mindkettőt. Színházba ez nem való, jegyzi meg, majd kiválasztja a kislányom ünneplő sötétkék bársony ruháját a szekrényből. Ilyen ruhákat hord egy csinos lány, mondja és maga elé tartja a tüllrétegekkel alábélelt darabot. Megpördül vele a szoba közepén. Lili hangosan felnevet. A nagyi egy csinos lány, tapsol örömében. A nagyi is, és Lili is, mondja anyám. Rám néz. Elfordul. Sem a további kérdéseimre, sem rám nem reagál.

Lili csodálva nézi anyámat. Boldogan bújik bele a sötétkék bársonyruhába. Harisnyát keresnek a fiókban. Anyám óvatosan belenyúl, majd jobb kézfejére ráncolja a vékony anyagot. Vigyáz, nehogy elszakadjon. A harisnya fehér és pöttyös. Lili pici lábát a tenyerébe fekteti, majd ráhúzza. Ugyanezt megismétli a másik szárával is. Lili gyönyörű, mondja. Megkérdezi tőle, hány fonást szeretne. Tizet, tizet, kiáltja a lányom lelkesen. Anyám idegesen mosolyog. Egyet, vagy kettőt? Lassan és hosszasan fésüli. Azt mondja neki, ha felnő, lehet majd szőke a haja. Lili újra tapsol, én néma maradok pont úgy, mint gyerekkoromban, amikor az én seszínűnek tartott hajamat fésülte ugyanilyen lassú, de határozott mozdulatokkal a vágyott tíz copfocska, vagy hajfonat helyett egy általa elképzelt formára. Lehunyom a szemem, egy percre engedetlen hajtincsnek képzelem magam Lili fején. Anyám lassan, de határozottan próbál lesimítani. Figyelem, ahogy közelít felém a rózsaszín hajkefe, félreugrom, az utolsó pillanatban kiszabadulok. Újra próbálkozik, a következő mozdulatra koncentrálok, nem hagyhatom, hogy most is a saját kedve szerint formáljon. Kiszabadult huncut tincsecske, mondja ekkor anyám, a szája, az arca mozdulatlan, mégis hallom, ahogy hozzáteszi, a szabadság nem való mindenkinek, összezavarja a világot, rendezetlenné teszi a szabályos egészet. A szabadság nem több, mint naiv képzelgés. Néha egyszerűen el kell fogadni, hogy egy nagyobb egység részei vagyunk, főleg kóbor pici tincsként egy elegánsra fésült fonat mellett a lányunk fején. Leblokkolok. A hajkefe alám kap, a többi tincshez simít. A mozdulat könyörtelen és erős. Au, szisszen fel Lili, au, kiáltok én, de ezt senki sem hallja. Hajlakk némít, hajlakk rögzít az anyám alkotta tökéletes egészhez úgy, ahogy egész életemben mindig.

A lányom földre dobott pizsamáját kirázom, majd összehajtva a vánkosa alá teszem. Bevetem az ágyát. A farmert és a pulcsit visszapakolom a szekrényébe. Barni otthon marad. A medvék nem járnak színházba. Bábszínházba se, magyarázza neki anyám. Ha hazajösz, mindent elmesélsz majd neki. Micsoda móka lesz ez este! Rendben, szipogja Lili. A táskájába zsebkendőt és aprópénzt tesz. A ruhatárban majd te adod oda a néninek, mondja neki. Megadóan bólogat. Megtörli a szemét, megfogja anyám kezét és elindulnak a kijárat felé.

Lili fekete lakkcipője kopog a kerti járólapon, ahogy a kocsi felé indulnak. Barnival a kezemben állok az ablak előtt. Mélyen beleszagolok a maci bundájába, érzem a pici lányom édes illatát. Lili ekkor megáll és visszanéz a szobája irányába, Barni meg én hirtelen egy nagyot pördülünk a tiszteletére. Hangosan kacagni kezd, majd anyámmal beszállnak a kocsiba és kihajtanak az udvarból. Én is nevetek, egy pillanatra újra a bal füle mellett lengek szabadon.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/9-es lapszámában.

Bartalos Tóth Iveta (1980, Dunaszerdahely)

A pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott. Mészáros Krisztinával 2018-ban jelent meg az „Anyább” anyák című közös könyvük, melynek 2020-ban elkészült a szlovák fordítása is. 2020 őszén jelent meg az Élet lejárt szavatossággal című novelláskötete, amely harminc, a szorongás témáját feldolgozó történet gyűjteménye. Néhány évig a Vasárnap Lélek magazin egyik szerzőjeként is írt, civil munkája mellett pedig a Mert nőnek lenni jó közösség társalapítója és egyik főszervezője. Családjával együtt Nyárasdon él.