Tóth Lilith Viktória esszéje

Marko Slavkovic felvétele

üres ima

A lusta reggeleken nem történik semmi. Talán csak annyi, hogy félve várom a halált. Szúr az ujjbegyem, a konyhaszekrényből kiálló szálka sértette meg tegnap este. A fa csiszolása is megkopik idővel.

Bár keresném az újat, ki is ábrándulok belőle. A műszempillák susogása alatt te sem látod a változást. Alig találjuk ki, mi az igazi; megizzadunk a keresésében. A világ rongyával sem törölhetem le magamról a verejtéket, mintha nem a lét értelmét, hanem a bonyolultságát keresnénk.

Valahogy megszeretjük a felesleges dolgokat: a huszonhatodik pár cipőt, az új rúzsomat az inged gallérján. Meg azt, ahogy számoljuk az éveket. Milyen rossz befele nézni, ugye? Elszédülünk tőle mindannyian.

Nehéz dolog a reggeli harmat, egy-két fűszál igazán érzi, mert meghajlik előtte. Tudják, hogy az alázatban ott az erő, és az erőben az alázat. A mondanivalómat megkopasztom a jelzőktől.  Amit tegnap nem találtál, ma itt van, a csigolyáim közé szorulva. Szívesen visszaadnám, de épp imádkozom; profán, széttárt lábakkal várom, hogy belém folyjon az isten. Minden napra más isten jut belém. A fa alatt van az édenkert, de sietni kell, mert kivágják. Konyhaszekrény lesz az édenkert fáiból.

Tóth Lilith Viktória (1993, Királyhelmec)

Költő, író.